2018

A debreceni Szent Anna-székesegyház közösségéhez tartozó házaspárok házasságkötésük kerek évfordulója alkalmából adtak hálát Krisztus király ünnepének előestéjén, november 24-én, a szentségimádással egybekötött ünnepi szentmisén. A szentmise homíliájában dr. Krakomperger Zoltán plébános köszöntötte az ünnepelteket és bevezető gondolataiban — utalva Krisztus Király ünnepére — elmondta, a házaspárok egymást szolgáló életükkel valóra…
November 19. és 23. között tartották a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban az anyaországi és határon túli magyar püspökök lelkigyakorlatát, amelyre minden második évben kerül sor. Ebben az évben a lelkigyakorlaton összesen harmincnégyen vettek részt magyarországi és határon túli egyházmegyékből. A lelkigyakorlatot Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök vezette. Forrás és…
2018. november 24-én, Krisztus Király előestéjén ismét világméretű szentségimádásra hívnak mindenkit. Egy éve harmincezren imádkoztunk 18 országban, 840 helyszínen.Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban és Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban 17–18 óra között tartanak szentségimádást. Jézus Krisztus a kezdet és a vég, az Alpha és az Omega, a világmindenség Királya, aki jelen van…
„ Istennek szolgálója vagy, Erzsébet, híred fennmarad,Krisztusnál nyeri bocsánatot, s számunkra esdj kegyes napot.”/részlet Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepének himnuszából/ Kenyérmegáldással emlékeztek Szent Erzsébet önzetlen szeretetére, adakozására november 19-én, Baktalórántházán az árpád kori római katolikus templomban. Ezt a hagyományt hűen ápolják a városban, idén is sokan részt vettek ezen az ünnepen.…
SAJTÓKÖZLEMÉNY Több mint 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank november 23 – 25. között Budapest, 2018. november 20. – 2018-ban ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank. Három napon keresztül, november 23-án, 24-én és 25-én várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település több mint 200 áruházában.…
2018. november 21., szerda 21:59

Szent József októberi küldetése Egyeken

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap. Közeleg a rozsdaszínű áradat. Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött - elnémul a rigó, el a tücsök. (...) Csügged az ág, ejti leveleit. - Ó, ha az ember is a bűneit így hullatná! S lomb nélkül, meztelen, de állhatnék telemben bűntelen! /Zelk Zoltán/…
Ordít a techno, és a villogó ledfal előtt egy csapat tizenéves egymásra tapadva táncol. A lányok és az alkoholos üvegek szájról szájra járnak. Dől a cigarettafüst, majd kisvártatva az egyik zsebből gyanús, fehér porral teli zacskók kerülnek elő... A fenti jelenet nem egy lepukkant, vidéki zenei fesztiválon játszódódik, hanem egy…
2018. november 17., szombat 11:06

Árpád-házi Szent Erzsébet

A középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, évszázadok óta nagy tisztelet övezi. Sík Sándor „a női eszmény megtestesülésé”-nek nevezte őt. Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezünk liturgikus ünnepén, november 19-én. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe minden esztendőben elénk állítja a magyar királylány példáját,…
„Amikor az egyház és a keresztény ember rá akar találni a saját arcára, nem tehet mást, mint hogy elindul a szegény ember felé. A szegények iránti szeretet teszi az egyházat katolikussá, vagyis egyetemessé. A szegények nem függeléket jelentenek, hanem teológiai kiindulási pontot az egyház megújulásához." 1987. október 17-én tömegek gyűltek…
„A szegénység nem korlátozódik halk szavakra, hanem kiáltássá válik, ami keresztülhatol az egeken és elér magáig Istenig is. Mit fejez ki a szegény kiáltása, ha nem a szenvedését, magányát, csalódottságát és reménységét? Feltehetjük magunknak a kérdést: hogy történhet meg, hogy a kiáltás, ami egészen Istenig hatol, a mi fülünkhöz nem…
Ha ősz, akkor itt a hálaadás ideje! A munkálkodó ember várja munkájának eredményét, a föld termését, a sok szép kincset, javakat, amelyet a föld, a kert megterem, és ami őt táplálja, egészséges ételként családja asztalára tehet. Mind ez a fáradtságos munkán kívül az időjárásnak köszönhető. Isten teremtő munkája, áldása sem…
2018. november 8-án a Szent Erzsébet Otthon adott helyszínt az 55 éve létrehozott Debreceni Szociális Szolgáltató Központ évfordulójának alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat nyitó programjához, és a 25 éves fejlesztő foglalkoztatók munkáiból nyílt kiállítás megnyitójához. A Szent Erzsébet Otthon munkatársai rendszeresen kiállítások megszervezésével kedveskednek a bent élő lakóknak, azzal a szándékkal,…
Bakelit lemezből óra, kukazsákból báli ruha, virágtartók, gobelin hímzéssel díszített levesszűrők kreatív gondolkodókról árulkodnak a debreceni Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium Kollégiumának aulájában megnyitott kiállításon. Assisi Szt. Ferenc Naphimnusza által ihletett „Hol- Naphimnusz” című fotópályázatra érkezett művekből és „Körön kívül-belül” című, újrahasznosított anyagokból készült művészi alkotásokból nyílt tárlatot november…
A debreceni Svetits intézmény alapítójára Svetits Mátyásra, a debreceni Kereskedelmi és Iparkamara első elnökére és feleségére Kojanitz Annára emlékeztek a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban a teremtésvédelem jegyében rendezett Svetits-hét központi alkalmán, november 16-án. Ez a nap egyben Svetits Mátyásné halálának az évfordulója is, akinek végakarata szerint…
„TISZTA” címmel tizenötödik alkalommal rendezik meg a FAVÉT találkozót 2018. november 17-én, Nyíregyházán a Szent Imre római katolikus köznevelési intézményben az egyházmegyei iskoláinak nyolcadik és felsőbb évfolyamokon tanuló gyerekei számára. A találkozón Dr. Soltész János görögkatolikus morálteológus tart előadást párkapcsolati, szexuáletikai és életetikai témában, Orsolics Zénó - a Flashback, visszatértem…
„Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át” (Róm 12,2)„Közösségben a teremtett világért” címmel november 12-17-ig Svetits-hetet tartanak Debrecenben, a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban. A Teremtésvédelemről szóló programsorozaton az iskola diákjai különböző tematikus foglalkozásokon vesznek részt, előadásokat, prezentációkat tartanak, műhelyfoglalkozásokon mélyítik ismereteiket és még a gasztronómia rejtelmeibe is elmerülnek üzenetet…
"Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! " (Zsolt 25,4) A nyírtelki Szent Anna Katolikus Általános Iskolában Szentírásolvasó hangosolvasási versenyt rendeztek 2018. november 7-én Nagy Anna tanítónő, Lakatos Marianna hittanár, Kiss Tibor kanonok-plébános és az alsó tagozatos tantestület szervezésében. A megjelenteket a megnyitó ünnepségen nagy szeretettel köszöntötte Horváth–Bócsi…
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnökével találkoztak a fiatalok 2018. november 10-én, Debrecenben, a Megtestesülés-templomban. Palánki Ferenc megyéspüspök Kocsis Fülöp érsek-metropolitával együtt képviselte hazánkat Rómában a 2018. október 3-28-ig tartó fiatalokról szóló püspöki szinóduson.A főpásztor előadás, majd kötetlen beszélgetés formájában osztotta meg a szinódusi…
"Szinódusi inspirációk és magyar lehetőségeink címmel" a budapesti Párbeszéd Háza vendége 2018. november 7-én, ezúttal Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke volt, aki Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitával együtt képviselte hazánkat az október 3-28-ig tartó, XV. rendes, a fiatalokról szóló püspöki szinóduson. A szinódus célja…
A magyar katonának mindenek fölött álló kötelessége védeni és elhívatottan szolgálni hazáját. Ez a szolgálat teljes mértékben különbözik minden mástól, hisz eközben, ha kell, az életét is feláldozza. Három háború és 18 nemzet mintegy 4.500 katonája nyugszik a Debreceni Honvédtemetőben, mely az I. világháború hőseire emlékezve – a Debreceni Militárium…
Az 1914-18 között zajló Nagy Háború néven is ismert első világháborúban hősiesen helytálltak a debreceni piarista gimnázium diákjai is, közülük 54 hősi halált halt fiatalember neve került örökre bevésve az iskola falán található megemlékezés táblájára. A Kalazanczi Szent József oltalma alatt álló, jelenleg egyházmegyei fenntartású köznevelési intézmény tanulói 2018. november…
Dr. Krakomperger Zoltán teológiai tanár plébános írása Az egykor Kelet-Berlin területét képező Reinickendorf kerületében 1973-ban Tours-i Szent Márton (316-397) tiszteletére szenteltek templomot. A patrónust ábrázoló kb. 150X150 cm-es, egyik oldalfalat díszítő kép Johannes Grützke (szül. 1937) festőművész alkotása, amelynek címe: Köpenymegosztás.A jelenetet Amiens fallal körülvett városának egyik kapuja elé helyezte.…
A Debrecenben állomásozó 24. Bornemissza Gergely Felderítő ezred sok éves hagyományt ápol azzal, hogy a védőszentjének, Szent Mártonnak ünnepén hálaadó ünnepségen vesz részt a helyőrségi templomként is ismert Megtestesülés-templomban. Idén november 9-én a katonákat, és elöljáróikat Szentesi Csaba őrnagy, görögkatolikus tábori lelkész és Sajtos Szilárd őrnagy, református tábori lelkész buzdította…
„Szegény digó! Mit vétettél te nekünk s mit mi teneked?... Imádkozom, hogy a pusztulásra ítélt szerencsétlen, mit sem sejtő digók közt ne legyen özvegy édesanyának egyetlen fia.” (Kókay László szegedi piarista diák doberdói naplójából) 100 évvel ezelőtt 1918. november 11-én, 11 órakor ért véget a „Nagy Háború”. Ennek emlékére november…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében az egyházmegyei ifjúsági iroda szervezésében ifjúsági vezetőképző indul november 23-án, Nyíregyháza-Nyírszőlősön, a Buczkó Atanáz Közösségi és Zarándokházban. A 10 alkalmas képzésen túl a résztvevő fiataloknak lelkigyakorlatot és tábort is szerveznek. Ezzel a kezdeményezéssel szeretnék azokat az érett és felelős fiatalokat megszólítani, meghívni, akik később aktívan bekapcsolódnának KÖZÖSSÉGeikben…
Hálaadó ünnepséget tart a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj 2018. november 9-én, pénteken, délelőtt 10 órától Debrecenben, a helyőrségi templomként is ismert Megtestesülés-templomban (Borbíró tér 9.). Ezen alkalmon a felderítők védőszentjük, Szent Márton segítségét, közbenjárását kérik életükre, szolgálatukra.  Az ünnepséget Szentesi Csaba őrnagy, görögkatolikus tábori lelkész vezeti, beszédet mond, Sajtos…
2018 őszén, Idősek napját tartottak a Debreceni Szent István plébánia hívei. Bancsi Zoltán plébános szentbeszédét követően a templom kántora, Géczy István tartott előadást a jelenlévőknek „ A zene szerepe az idős korban” címmel, majd a program egy közös ebéddel, beszélgetéssel zárult a plébánia kertjében. A Szentmise elején Zoltán atya kiemelte,…
Három rész, tizenkét fejezet, százhatvanhét paragrafus, hatvan oldal – ezek a fiatalokról szóló püspöki szinódus október 27-én elfogadott zárdokumentumának terjedelmi adatai. Az alábbiakban az első rész ismertetését tesszük közzé. Az ifjúságról szóló szinódus záródokumentumának vezérfonalául az emmauszi tanítványok Lukács evangéliumában olvasható története szolgál. A történet révén leírták azt a környezetet,…
„Az emberi élet nem más, mint a halál előjátéka. Mi más is életünk, mint előjátékok szakadatlan sorozata ahhoz az ismeretlen dallamhoz, amelynek első, ünnepélyes hangját a halál csendíti meg?” (Liszt Ferenc zeneszerző) Liszt Ferenc minden idők legnagyobb zeneszerzője, zongoraművésze legfőbb törekvése volt, hogy alkotásait megértsék. Ezért kapcsolta zenéjét közismert képzőművészeti,…
2018. november 01., csütörtök 19:07

Halottak napja

November 2-án emlékezik meg ünnepélyesen a katolikus egyház minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában lévő szenvedő lelkekről. Az egyház a feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget. Az egyház…
2018. október 31., szerda 17:11

Mindenszentek ünnepe

November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel. Keleten már 380-ban megülték ezt az ünnepet, minden vértanúról megemlékezve.…
Mindenszentek ünnepén, november 1-jén, csütörtökön a Debreceni Szent Anna-székesegyházban a következő időpontokban lesznek szentmisék: 7:00., 8:30., 10:00., és 18:00. A Debreceni Köztemető 2. számú ravatalozója előtt pedig 15:30-kor kezdődik a szentmise. Halottak napján, november 2-án, pénteken a Debreceni Szent Anna-székesegyházban a következő időpontokban lesznek szentmisék: 7:00., 8:00. A székesegyház altemplomában…
A templomok előtt, a főutak mentén, az erdők szélein, a temetők bejáratánál útmutatókat látunk. Függőleges szárral az Atya felé mutató, vízszintes szárával magához hívogató jel az útmenti kereszt. Sokszor talán meg sem látjuk az útjelző táblák és neonfények között. Vojtkó Ferenc észrevette az útszéli kereszteket, tematikus és átfogó bemutatásukra vállalkozott…
Október 28-án, az ifjúsággal foglalkozó püspöki szinódust lezáró szentmisén a Szentatya három fontos feladatunkra mutatott rá: türelemmel és érdeklődéssel meghallgatni a fiatalokat, megkeresni őket, közel lépni hozzájuk, felebarátjukká válni, s végül tanúságot tenni életünk öröméről, Jézusról. Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.A jelenet, melyet hallottunk, az utolsó, amelyet Márk…
Október 26-án, a szinódus zárásának előestéjén a fiatalok örömünnepet tartottak a VI. Pál teremben, bevonva a szinódusi atyákat és Ferenc pápát is. Közösen írt levelüket átadták a Szentatyának, melyben őszinte és teljes támogatásukról biztosítják őt. A pápa szívből jövő apostoli áldásban részesítette őket. Pénteken este betört az ünnep a szinódusi…
Palánki Ferenc, egyházmegyénk püspöke, a debreceni Szent Anna-székesegyházhoz tartozó Dalárda elnevezésű hangszeres-énekes közösség egyik albumát ajándékozta Ferenc pápának. A Dalárda közösség néhány tagja Rómában járt a püspöki szinódus ideje alatt Ferenczi Richárd gávavencsellői plébános vezette zarándoklaton. A szinóduson a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági…
A rózsafüzért imádkozók találkozóját tartják 2018. október 28-án, vasárnap, fél 4-kor Debrecenben a Szent László Domonkos-templomban. A találkozón Tokodi László OP atya tart előadást a rózsafüzér titkairól, majd este 186 órától szentmisét mutat be. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!   A rózsafüzér-ájtatosság hagyományos módon A négy rózsafüzért a következőképpen imádkozhatjuk:…
Közel háromszáz szinódusi résztvevő, köztük szinódusi atyák, fiatal ügyhallgatók (auditorok) és római plébániákhoz tartozó fiatalok indultak útnak október 25-én, csütörtökön. Reggel fél 9-kor a római Don Orione-központtól indultak el a résztvevők az ősi zarándokút, a Via Francigena utolsó szakaszán, hogy Szent Péter sírjához érkezve délben, a vatikáni bazilika Cathedra Petri…
Utolsó hetéhez érkezett az október 3-án kezdődött fiatalokról szóló püspöki tanácskozás a Vatikánban. Október 23-án bemutatták a záródokumentum tervezetét, amelyet minden atyának átadtak tanulmányozásra. Hosszan tartó taps, a fiatalok üdvrivalgása fogadta október 23-án, kedden délelőtt a záródokumentum bemutatását a szinódusi aulában. Nehéz, de lelkes és figyelmes munka előzte meg, hogy…
Keveseknek adatik meg az a kegyelem, hogy megérhetik 100. születésnapjukat egészségben és békességben. Nagy Józsefné (Suller Margit néni) családja és egyházközségének tagjai körében október 21-én, Napkoron ünnepelte e jeles évfordulót. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök ünnepelthez szóló köszöntő szavait Zubály Lajos plébános olvasta fel a hálaadó szentmisén, majd Lajos atya kérte…
Ebben az évben ünnepli a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye megalapításának 25. évfordulóját, amelyről a nyár eleji egyházmegyei liturgikus rendezvényeken méltó módon emlékeztek meg. Az egyházmegye eddigi történetének szerves része a lelkipásztori kisegítők, és akolitusok szolgálata. Az országban az egyházmegye megalakulásának kezdeti évében — elsőként itt — képeztek ki akolitusokat. A szolgálat negyedszázados…
Máriát dicsérő népénekek hangzottak el a rózsafüzér hónapjában, 2018. október 20-án, Debrecenben a Szent Anna-székesegyházban megrendezett városi Mária-énekversenyen. A megmérettetésre a város különböző iskoláiból érkeztek versenyzők családjaik, hitoktatóik kíséretében, jó hangulatú, vidám, ugyanakkor mély, imádságos délelőttöt szerezve a lelkes közönségnek.Az énekversenyt Dr. Krakomperger Zoltán plébános nyitotta meg, majd bemutatta a…
„Lelked igazi otthona a Csend. Rejtelmek szentélye, melyben készen vár az üzenet.”(Simon András) Mindannyian vágyunk a csendre. A gyermekek vidámságától hangos iskola és óvoda után lelkünket szentélyként nyitottuk meg, 2018. október 11-én az egri Szent János Lelkigyakorlatos Házban, hogy befogadjuk mindazt az üzenetet, melyet a lelki előadókon keresztül küldött számunka a…
"Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!" – mondta Jézus a tanítványainak. E felhívást követik a világ számos országában tevékenykedő misszionáriusok, akiknek célja Krisztus tanításának továbbadása az egész földkerekségen. Az Egyház 1926 óta minden év október harmadik vasárnapján megtartja a világmisszió napját. Október 21-én a magyar templomokban is a missziókért és a…
Egyekről Egyekre című jubileumi előadás sorozatunk október 17-ei vendégeként Radics Dávid ferences atya érkezett az egyeki Szent József plébánia közösségi termébe. Radics Dávid atya Egyek szülötte. Jó volt látni vele együtt érkező édesanyja boldog, büszke mosolyát, amint pap fiát, egyetlen gyermekét az előadásában figyelemmel és szeretettel követi. Dávid atya gyakran…
50 évvel ezelőtt, 1968. július 25-én jelent meg VI. Pál pápa Humanae vitae kezdetű enciklikája a születésszabályozásról. Az enciklikában található igazság teljes felragyogása érdekében sok tennivaló van még. Egyrészt azért, mert újabb és újabb nemzedék növekszik fel anélkül, hogy szívükben el lenne ültetve; másrészt azért, mert sokan maguk a házasságban…
2018. október 18., csütörtök 11:28

Lehetséges a tiszta szerelem?

Lehetséges e a tiszta szerelem? Erre a kérdésre válaszolva az országos imaestekhez csatlakozva tettek tanúságot fiatalok kortársaik előtt a tiszta szerelem, az „értelmes élet” mellett 2018. október 17-én, Debrecenben a Szent László Domonkos-templomban.Az esti programon Tokodi László OP atya mutatott be szentmisét, majd a domonkos szerzetes előadásában erősítette a jelenlévőket…
II. János Pál pápa homíliája a Szent Péter téren az 1978. október 22-én tartott beiktatási szentmiséjén  Ma az új római püspök ünnepélyesen megkezdi szolgálatát és elkezdi Péter küldetésének teljesítését. Mert Péter ebben a városban bontakoztatta ki és fejezte be az Úrtól kapott küldetését. Az Úr hozzá fordult és ezt mondta…
2018. október 13-án befejeződött az év engesztelésének május óta tartó sorozata a nyíregyházi Fatimai Szűz Mária-templomban. A szentmise előtt Pankotai József püspöki tanácsos, plébános köszöntötte a helyi, és távoli egyházközségekből érkező — borbányai, nyírszőlősi, orosi, demecseri — híveket. Az engesztelő alkalmon jelen voltak a nyíregyházi kertvárosi görögkatolikus testvérek is és…
A Magyar Természetvédők Szövetségének tagcsoport 2018. szeptember 28-30-ig Bakonybélben tartó konferenciáján a résztvevők tanácskozás mellett látogatást tettek a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorba is, vendégük volt Halmos Ábel OSB, az apátság perjele, valamint elzarándokoltak a Szentkúthoz. A teremtésvédelemről való elmélkedések után, szombaton monostori látogatást tettünk. Szent István király 1018-ban alapított szerzetesi…