Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A templomok előtt, a főutak mentén, az erdők szélein, a temetők bejáratánál útmutatókat látunk. Függőleges szárral az Atya felé mutató, vízszintes szárával magához hívogató jel az útmenti kereszt. Sokszor talán meg sem látjuk az útjelző táblák és neonfények között. Vojtkó Ferenc észrevette az útszéli kereszteket, tematikus és átfogó bemutatásukra vállalkozott a 2014-ben készült „Keresztfához megyek” című ismeretterjesztő filmsorozatában, melyet a Debrecen Televízió és a Duna Televízió műsorai közt is láthattak az értékteremtő filmek kedvelői. A négyszer félórás dokumentumfilm a Kárpát-medence út szélén megtalálható keresztjeiről, kőképeiről, azok történelmi, irodalmi és családokhoz, emberekhez köthető személyes vonatkozásairól szól.

A sorozat megszületésének körülményeiről, miértjeiről és utóéletéről Polyákné Tóth Nóra, a Nyíregyházi Egyházmegye sajtóreferense, médiaképzős hallgatónk beszélget az alkotóval, Vojtkó Ferenccel.

Egyházi témákkal már korábban is foglalkozott, 2014-ben viszont egy olyan sorozat elkészítésében vett részt, mely a kereszténység alapjaiig tekint. Honnan jött az ötlet, hogy az útmenti keresztekről forgassanak filmet?

Korábbról kell elindítani ezt a történetet. 2010-ben lehetőségem nyílt elkészíteni egy filmsorozatot a kazettás mennyezetű templomokról a Tisza-háton. (Virág világossága című négy részes sorozat, 2011. – szerk.) A Técsőtől (Kárpátalja) egészen Tákosig megtalálható református templomok mennyezetén a csodálatos képírás nyelvén kifejezett Örömhírrel találkozhatunk. A „kazettás mennyezet”a menny leképezése, itt van fölöttünk. A csengersimai templomban ülve a nap életre keltette a templomot, a kazettákat és azok elkezdtek mesélni, ősi titkok tárultak fel előttünk: miként lehet értelmezni egy látszólag növényeket ábrázoló kazettát, hogyan tekinthetünk fel rá. Rájöttünk, hogy minden ecsetvonásnak értelme, üzenete van. A kazetták valóságosan is felettünk lévő dolgokat fejeznek ki egy-egy bibliai történetbe ágyazva. Akkor felismertük, hogy sokkal többet rejtenek mindazok, amiket szakrális jeleknek nevezünk, üzenni akarnak nekünk.
A forgatás során „véletlenül” találkoztam Szilágysomlyón Kozma Mihállyal, a magyar futsal válogatott szövetségi kapitányával, aki kedvtelésből néprajzkutató, ő szintén a kazettás mennyezetek miatt volt ott. Látott egy szilágysági keresztet, mely telis-tele volt a képírás nyelvén megfogalmazott jelképekkel, melyről Ady is verset írt (Krisztus-kereszt az erdőn). Feltettük magunknak a kérdést: lehetséges, hogy a keresztek az út mentén többletjelentéssel bírnak? Kiderült, hogy igen. Történetek, egy-egy család, személy felállított emlékei is kirajzolódnak bennük, s a Kárpát-medencében óriási hagyománya van a keresztállításnak.

Arra vállalkoztak, hogy a Kárpát-medencét végigjárva felkeressék az úti kereszteket, kőképeket, történelmi városok főterein található pestis-szobrokat, szentek faragott szobrait. Miért?

A legnyugatibb hely Szombathely, a legkeletibb Csíkszentmárton. A kettő közt van jó néhány száz kilométer, melyet bejártunk. A legnyugatibb területen kezdtünk forgatni. Az út során rengeteget tanultunk.
Például Baranyában kékek a keresztek. Adódott a kérdés, hogy miért? A kék a menny, az ég, a mindenség jele, a sváboknak a házuk kívül-belül is kék, természetesen a keresztjük is az, és még öltöztetik is, melynek szintén jelentősége van. A házi oltáron lévő Máriát is öltöztetik, kiviszik felöltöztetve Krisztushoz, s akkor Krisztust is kap „ruhát”. A Dunántúl északi részén pedig kőképek tömkelegét fedezhetjük fel. Mi csak magas oszlopot látunk szobrokkal a tetején például Sopron, Veszprém főterein. De ezek nem szoborcsoportok, hanem kőképek. Szobrok vannak a kőkép alatt, amelyek felfelé mutatnak Krisztusra, vagy a Szentháromságra, vagy – mint ahogyan Győrben – a Frigyládára.
Palócföldön, úgy tartják, a palóckeresztekből vinni kell egy szilánkot haza is, hogy védelmezze a családot. Ott a keresztekre fölvésik jelként a képírás nyelvén a létrát, a kakast, az ostort, a szegeket, vagy mint a Szilágyságon: még vízvetőt is találunk a kereszten. Ehhez pedig hozzáadódnak a személyes történetek: mely család miért állíttatta, kire emlékeznek vele, miért adnak hálát.
Számtalan tragikus történetet meséltek el, és rengeteg olyat, melyben öröm és hálaadás, de leginkább az ember és Isten kapcsolata rajzolódik ki. Megtanultuk, hogy a kereszt sokkal több, mint út menti kereszt: üzenni akar. Az egyik plébános így fogalmazott: ma is használunk az út mentén jeleket, csak ezek nem keresztek, hanem hirdetőtáblák. Felhívják a figyelmet, hogy hol, mit, mennyiért lehet megvásárolni. Mennyivel inkább figyelemfelhívók a keresztek, amelyek ugyan kopottabbak, mint óriásszomszédaik, de amelyek azt kiáltják: van egy kapcsolat, ami összeköt eget és földet.
Utunk során tapasztaltuk, hogy volt, aki megemelte a kalapját, meghajtotta a fejét, vagyis él még egy pislákoló láng az ősi ragaszkodásból. Valójában nem csupán pislákoló láng ez: a ’90-es években, a rendszerváltozást követően számtalan keresztet állítottak, vagy amikor megépült az M3-as autópálya a kereszt hamarabb volt kész, mint a benzinkút. Élő hagyomány a keresztállítás. Innen indult a gondolat: ezt a végtelen gazdagságot meg kell mutatni.

Melyik volt a legérdekesebb helyszín?

Mindegyikhez van kötődésem, de kétszer-háromszor fejemre koppintott az Isten. Egy helyszínen történt, hogy az egyik forgatás 4. vagy 5. napján valamiért végtelen bosszús voltam, a stáb is nyűgös volt, a leszervezett találkozó nem jött össze. És akkor valahogyan megbotlottam a kereszt mellett. Térdre estem. Rá kellett jönnöm, hogy a bosszankodás, az emberi akarat, a dühöngés, a belső lázongás feloldódik: az Isten a kereszt tövében oly gyorsan megoldott mindent. Észrevettem, hogy térdre lettem kényszerítve. „Előttem hajlik meg minden térd.” (Iz45,23) Teljesen felesleges emberileg zörögni, morogni, le kell vetkőzni a zúgolódást, fel kell nézni és mondani: Atyám, itt vagyok.

Mennyi ideig tartott a forgatás?

Majd egy évig, amely idő alatt 12 500 kilométert tettünk meg a Kárpát-medencében, s egy-egy távolabbi helyszínen akár 3-4 napot is eltöltöttünk.

Mennyire a miénk, mennyire kötődünk az útmenti keresztekhez mi, magyarok?

A világon a legdélebbi keresztet magyarok készíttették Ausztráliában: Melbourne-től 200 km-re, a Yarra Nemzeti Parkban egy magyar cserkésztábornál fiatornyos kis kápolna van, s az út mellett egy kereszt áll magyar felirattal. Fatimában a keresztúton végigmenve az első stációnál kiderül, hogy a szülőföldjéről elkergetett, s ma már a világban szétszóratott diaszpóra építtetett keresztutat, melynek a végén Szent István-kápolna várja a zarándokot. Lurdes-ban a IX. stáción piros-fehér-zöld zászló lobog. Annyi kötődése van ennek a nemzetnek az Istenhez, Krisztushoz. Mária országa vagyunk, ahogy mondják, de ez nem csupán egy jelmondat 1038 környékéről, hanem ma is eleven valóság.

Van-e valaki, akit kiemelne a munkát segítők közül?

Nagy szervezőmunkát igényelt a film elkészítése. A legnagyobb segítséget Dénes Zoltán kanonok atya jelentette, aki egyben néprajzkutató is. Az ő kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül sokfelé eljutottunk.

Várták Önöket az egyes helyszíneken? Kerültek-e olyan helyzetbe, amikor nem sikerült elkészíteni a tervezett felvételt?

Igen. Amikor kiválasztottunk egy-egy keresztet, leszerveztük a találkozásokat, s mindig ott volt a kereszt gazdája, állítatója is. Sok előkészítést igénylő munka volt.
Volt olyan, amikor nem tudtuk elérni a keresztet állító családot, pedig szerettük volna, hogy a kereszt vezérkereszt legyen egy epizódban, mert mindent magán hordozott, ami a területre jellemző volt. Az állíttatók kitelepültek, nincs leszármazottjuk idehaza – tudtuk meg a forgatás helyszínén, de ahogy beállítottuk a kamerákat, érkezett egy autó, s épp ez a család jött haza Németországból. Nem értesítette őket senki, csak éppen akkor kezdték meg nyári szabadságukat, s hazalátogattak.
Egy másik alkalommal nem értük el telefonon Gyimesfelsőlokon Berszán atyát. Kocsiba ültünk mégis, s az udvarán találtuk őt. Megörültünk, hogy mégis tájékoztatta valaki őt érkezésünkről, de csak mi hittük ezt. Valójában nem is tudott rólunk. „De ha már itt vannak, jöjjenek, igyunk meg egy pálinkát!” – fogadott minket nagy szeretettel. Kérdezem én: Vannak véletlenek? Biztos, hogy az Isten nem áll mellénk, amikor emberileg úgy tűnik, hogy nincs megoldás? Nem ő az, aki minket ölében visz, hiszen csak egy lábnyom van mögöttünk, mikor hátranézünk?

A központi témát történelmi, néprajzi és irodalmi vonatkozásaiban is körüljárja a négyrészes sorozat. Milyen előkészületek, mennyi kutatómunka előzte meg a gyártást?

Folyamatos készülés, hosszú kutatómunka előzte meg. Általában úgy szokott történni, hogy foglalkozom a témával, aztán hagyom, hogy érlelődjön bennem, majd megint előveszem, tanulmányozom, aztán beleugrok. De az előkészület mennyisége mindig változó. Nemrég forgattunk Szentgyörgyi Albertről: ott a felkészülés tizennégy könyvet jelentett. Most dolgozunk a Kazinczy-filmen, melyhez többet kell készülöm, mert Kazinczy rengeteget írt. Viszont ahhoz, hogy meg tudjam csinálni a filmet, el kell olvasnom mindent tőle, róla. Bele kel élnem magam a témába. Még akkor is, ha olykor nehéz rávenni magam, hogy a 18. századi nyelvezetet magaménak érezzem. Másként nem megy, csak ha az ember leül tanulni.
Azért is szeretem a filmezést, tévézést, mert minden egyes forgatás tanulás, és én szeretek tanulni. Amikor filmet készítek, a téma magával ragad, abban élek, arról mesélek, mindenről az jut eszembe, mert élvezem. Számomra ez nem munka, nem csak egy szolgálat, nekem ez a hobbim. Én egy végtelenül boldog, szerencsés ember vagyok.

Megszólítottak az út során szerzeteseket, néprajzkutatókat, érsekeket, helyi lakosokat. Milyen elképzelések alapján kérdezték épp ezeket az embereket? Milyen tapasztalatokat szereztek ezen beszélgetések során?

A lelkészek közül sokukat személyesen és igen régről ismertem, ők pedig továbbirányítottak a hívekhez. Minden beszélgetés során a legegyszerűbb bácsikától és nénikétől is tanulni lehetett. Tanulságos és megható, ahogyan mindenki elkezd beszélni személyes érintettségéről. Sokszor könnyezték meg a történeteket.

Ez az emberi kapcsolatokban többet adhatott, mint amennyit a film engedni láttat...

Igen. Az ország kicsi, de színes vidék. A Kárpát-medencét járva óriási szeretettel fogadtak minket. És érdekes módon a legvadabb, legateistább ember is tisztelettel beszélt a keresztről, hiszen arra vigyázni kell, előtte akár a kalapot is meg kell emelni – mint mondták.

Milyen volt a film fogadtatása? Milyen visszajelzéseket kapott?

A legnagyobb élményem, hogy egy református közösség meghívott nagyhéten, és a bűnbánati istentiszteletek helyett négy estén vetítették le a film négy részét, ami után személyes emlékeimről meséltem nekik. Velem töltötték a húsvéti felkészülést. Estéről estére egyre többen voltak. A lelkész megjegyezte az utolsó estén, hogy többen vannak az érdeklődők, mint a vasárnapi istentiszteleten. Ezzel a filmmel készültek a húsvétra, ami engem nagyon meghatott.

Megfogalmazódott-e valamilyen új vagy régi tapasztalás a gyártási hónapok során vagy a film elkészülte után?

Ezen sajnos nincs időm gondolkodni, mert általában beleesek a következő filmembe. De minden film erősít. Minden film után több leszek, mindegyik hoz magával tanulságot, mindből épülök, azoktól válok egésszé.

Ösztönözte-e továbblépésre, vagy újabb egyházi témájú film elkészítésére a Keresztfához megyek?

Bármilyen filmet készítek, két dolog bizonyosan kirajzolódik benne: a nemzetszeretet és az Isten szeretete. Úgy alakítom – tudatosan és tudat alatt – a forgatókönyvet is, hogy e kettő benne legyen. A Szentgyörgyi Albertről készített filmben, amikor megtaláltuk Bostontól 120 km-re, Woodstockban, a tudós sírját, azt olvastuk rajta: Csodálattal és hálával. A film utolsó mondata pedig így hangzik: „Mert az Isten előtt leborulva hálát adott azért, hogy megengedte neki a teremtett világ megismerését, éppen ezért adózik neki csodálattal és hálával, amíg él!” Ez a kettő nagyon fontos dolog. Új egyházi témán is dolgozunk épp: a kárpátaljai görögkatolikus papok meghurcolásáról készülő munkánk 2019. március végére várható.

Hogyan és mit tudtak profitálni a Keresztfához megyek filmből a későbbi filmekhez?

Megfigyeltük, hogy a keresztektől nem messze, mindenütt volt egy I. világháborús emlékmű. Jött az évforduló, így természetes volt, hogy elindultunk a világháború ezen nyomain. Szombathelytől Csíkszentmártonig, az Úzvölgyig jártuk a városokat. Az emlékműveken megnéztük a névsort, megkerestünk a névsorból egy családtagot, aki még él, a névből arc lett, az arcból történet. A történet már ívet, gerincet adott a 2015-ös Büszkébben tűrni másnál című filmnek.

Megelevenedett a történelem az oknyomozás során...

Igen, személyes történetekkel néztünk a történelem mögé. Ezért tartom olyan izgalmasnak a történelmet is. Hiszen az események, évszámok mögött egyének állnak saját történetekkel.

Ön „kalapot megemelve”, keresztet vetve halad el az úti keresztek mellet? Lehet-e hitelesen úgy forgatni vallással kapcsolatos filmet, hogy a készítője maga nem hisz?

Erőnk forrása a hit. Hit nélkül nem lehet csinálni semmit. Nemcsak egyházi témájú filmet, semmilyen filmet. Hiszem és vallom ezt. Ha az embernek nincs kapcsolata az Istennel, nincs semmije. Mennyit érek, ha nem tudok úgy odafordulni, hogy hálát adjak, hiszen lehet, hogy holnap kérni szeretnék, s ha kértem, akkor tudjam meg is köszönni, amit kapok. Azért tartom magam boldognak, mert naponta érzem, hogy szeret az Isten, s ez nem csak üres frázis. Érzem a jelenlétét az életemben: olyan sokszor fogta meg a kezem, olyan nehéz szituációkból vitt ki és olyan különleges helyzetekben tudott társam lenni.
Santiago de Compostelában forgattam a magam örömére filmet, amely sehol nem jelent meg. Egy római katolikus zarándokcsoportban egyedüli reformátusként kakukktojás voltam, bár ez nem jelentett számomra problémát, hiszen tizennégy éves koromig katolikus templomba jártam. Keresztény vagyok. Én hiszem, vallom és megélem az ökumenizmust, és nagyon erősen törekeszem arra, hogy leginkább Krisztus követő legyek.
Tehát Santiago de Compostelában lementem Jakab apostol sírjához. Beállítottam a kamerát a sír elé, amikor a megvilágított üveg és a kamera közé belépett egy ember. Elkezdtem magamban lázongani, hogy egy perc sem adatik? Ebben a pillanatban, mintha belém nyúlt volna az Isten és megfogta volna lázongó és rohanó lelkemet. Ekkor ez az ismeretlen ember térdre ereszkedett Jakab sírja előtt. Rájöttem, hogy a kép, amit beállítottam semmit sem ért volna, ha ott valaki nem térdel le imádkozni.

A sok-sok történelmi-dokumentum (Fehér ember, Emberebb ember, Büszkébben tűrni másnál), portré (Makoldi Sándor, Aradi Csaba, Szentgyörgyi Albert) folklór és egyházi (Virágnak világossága) tematikájú film között milyen helyet foglal el eddigi életművében a Keresztfához megyek?

Ez a film lehet egyfajta hitvallás a Mindszenty-filmmel együtt.

Ez és ahogyan a többi, Ön által rendezett, készített film, értéket mutat fel. Milyen célkitűzésekkel fog neki egy-egy film elkészítésének?

Autodidakta módon lettem filmes, az első filmjeim –habár magam nem voltam katona – katonai témájúak voltak, a délszláv háború után aknamezőkön forgattunk. Bele a sűrűjébe. Én nem iskolapadban tanultam filmezni. Ma már talán tudok filmet készíteni, de ez hosszú folyamat volt. Ötletek és irányok vannak, hiszen amikor megnéztem legutóbb a filmötleteket tartalmazó listámat, 92 megvalósításra váró témát számoltam össze... És ennek ellenére, olyan is előfordult, hogy azt mondtam, nem akarok tovább filmezni. Valójában sokszor a történet talál meg engem. Mint Czeizel Feri bácsi esetében, aki a modern cirkusz atyja, s akiről szintén készítettünk filmet. A portréfilm a nemzetközi cirkuszfesztivál nyitánya volt 2018. január 8-án. Amikor Kaliforniában jártunkkor, az akkori főkonzul mesélt nekünk Feri bácsiról először. Brazília leghíresebb cirkusza az övé, amelyet úgy hívnak, hogy Tihany. A repülőgép eltüntetésének trükkjét David Copperfield tőle vásárolta meg, ő csinált először kettéfűrészelést. Ez az ember 99 éves volt, amikor felkerestem. Én voltam az utolsó, aki interjút készített vele, mely végül a film alapja lett.
De hitem szerint valójában nincsenek véletlenek. A korábban említett zarándoklaton történt, hogy Montserrat felé mentünk, Loyolai Szent Ignác barlangja felé. Bibliaolvasó kalauzomat olvastam a buszúton: Péter ül a tömlöcben, megjelenik az Úr angyala, és azt mondja, kövess engem. Ekkor odajött hozzám az egyik akolitus , és megkérdezte, hogy végeznék-e szolgálatot a szentmisén ma Montserratban az atya kérésére. A szentleckét kellene felolvasnom Ignác barlangjában. Rábólintottam. A szentmisén a szentlecke épp az a szakasz volt, amit ott a buszon olvastam „véletlenül”:
„Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. Az angyal oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” – mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről. Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!” (ApCsel 12,7-8)
2005 óta bátorít engem ez az ige. Nincsenek bilincsek, nincs olyan, ami az embert gúzsba tudná kötni, legyen szó filmezésről vagy bármiről, Isten igenis megoldja a bilincseket, csak őt kell követni, s akkor film lesz belőle, bármiről legyen szó.

FILMADATOK – Keresztfához megyek
Négyrészes magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 26 perc, 2014
Rendező: Vojtkó Ferenc, Széles Tamás,
Forgatókönyvíró és szerkesztő: Vojtkó Ferenc
Szerkesztő: Vida Gyula
Operatőr: Renyó Norbert, Lakatos János és Máthé Gábor
Vágó és zenei szerkesztő: Papp Ferenc és Andriska János
Animátor: Kovács Kálmán
Hangmérnök: Csengeri László
Technikus: Lakatos József

Polyákné Tóth Nóra

egyházmegyei médiaképzős hallgató

Az interjú megjelent az Öröm-Hír (Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye) szeptemberi számában