Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan...
Január 10-én ünnepélyes keretek között nyitották meg a porciunkulai Angyalos Boldogasszony-bazilikában Szent Ferenc tranzitusának 800. évfordulóját. A bazilika őrzi a tranzitus-kápolnát, azt a helyet, amelyben 1226 őszén véget ért Szent Ferenc földi útja. Ebből az alkalomból XIV. Leó pápa különleges ferences jubileumi évet hirdetett, amely 2027. január 10-én ér véget.
Január 12-én, az 1943. évi doni áttörés 83. évfordulóján a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban Berta Tibor püspök, dandártábornok, Magyarország katonai ordináriusa főcelebrálásával katonai tiszteletadással egybekötött engesztelő és megemlékező szentmisét mutattak be a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg katonáiért.
2026. január 10-én a váci kórházban, szentségekkel megerősítve elhunyt Borsos József pálos szerzetes pap, a Magyar Pálos Rend nyugalmazott tartományfőnöke. Temetése január 21-én, szerdán 10.30-kor lesz a márianosztrai kegytemplomban. Búcsúztatása szentmise keretében történik, majd a bazilika alatti pálos kriptában helyezik örök nyugalomra.
Urbán Erik erdélyi ferences rendi tartományfőnök Szent Ferenc tranzitusáról elmélkedik. A Romkat.ro romániai magyar katolikus portálon megjelent írását teljes terjedelmében közöljük.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>