„Adventben várakozunk, de mi mozgatja valójában ezt az várakozást? Hiszen Isten már itt van, karácsony akkor is lesz, ha nem várjuk.” – Bellovics Gábor SJ…
Az elmúlt évben a korlátozások miatt nem tudtuk megrendezni hagyományos mézeskalács vásárunkat, ( a megsütött mézeseket vittük kis csomagokban a kórházi dolgozóknak ), de az…
A harmadik adventi vasárnapon Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere, Kiss János a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora, valamint Besztercey András a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora mondták el…
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök december 10-én, a debreceni Szent Család-templomban mutatott be roráté szentmisét. A főpásztor elmélkedésében az elhangzott evangélium alapján (ld. Mt 11,16-19) a…
A tavalyi „online-mikulás” után 2021-ben ismét személyesen adtuk át alapítványunk ajándékait, ösztöndíjait és jutalmait Gyimesfelsőlokon. A Sziklára Épített Ház Alapítvány kuratóriumának elnökével, Fodor András atyával…
A december 12-ei Loki-Fradi összecsapás elején Tóth László atya, a debreceni Megtestesülés-templom plébánosa fogja rúgni a kezdőrúgást. Ebből az alkalomból kérdeztük fociról, hitről, a templomban…
“Advent növeli a reményünket, a reményt, ami soha nem okoz csalódást. Az Úr sosem hagy cserben minket.” (Ferenc pápa) “Advent csodás feladata, hogy felélesszük magunkban…
Az alábbiakban Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottságának elnöke körlevelét olvashatják. Ferenc pápa egy évvel ezelőtt, ezen a napon hirdette…
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2021. december 8-án, szentmisén áldotta meg a Szent II. János Pál titulusú iskolakápolnát az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és…
December 8-án Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának főünnepét tartjuk. „Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a…
Évtizedek óta figyelmeztetnek a szakemberek, hogy a népesség csökkenése komoly társadalmi és gazdasági problémákat fog okozni. A 2008-as válság után, 2010-től emelkedésnek indult a teljes termékenységi arányszám.
Gáleb Rasíd Sahrúr feleségével és három gyermekével három hónapja egy iskolában lakik Szidónban, amelyet menedékhellyé alakítottak a Türoszból érkezők számára. A Frontiere di Pace (A Béke Határai) civil szervezet önkéntesei és Hasszan Abdallah síita mufti által támogatott szolidaritási hálózatnak köszönhetően naponta több ezer adag ételt osztanak szét a belső menekültek közt.
Felnőttek és gyerekek számára is izgalmas kalandokat ígér az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvénye, a Múzeumok Éjszakája június 20-án, szombaton. A hagyományoknak megfelelően június 11-én a székesfehérvári püspöki palota dísztermében ismertették a rendezvény helyi programjait.
A Katolikus Pedagógiai Intézet a 2025/26-os tanévben immár tizedik alkalommal hirdette meg Kreatív Műveltségi Vetélkedőjét az egyházi iskolák diákjai számára. Az idei verseny középpontjában Assisi Szent Ferenc alakja állt. A vetélkedő döntőjét május 22-én rendezték meg, amelynek végén az első helyet a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapata nyerte el.
Június 12-én reggel Gran Canaria szigetéről Tenerife szigetére utazott a pápa. Délelőtt a San Cristóbal de La Laguna településen található Las Raíces befogadóközpontba látogatott, hogy találkozzon az ott elszállásolt migránsokkal. A központ megnyitása óta ötvennégyezer menekültet fogadott be.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>