2018. október 26., péntek 09:24

Szinódusi atyák és fiatalok zarándoklata az ősi zarándokúton, a Via Francigenán

Közel háromszáz szinódusi résztvevő, köztük szinódusi atyák, fiatal ügyhallgatók (auditorok) és római plébániákhoz tartozó fiatalok indultak útnak október 25-én, csütörtökön.

Reggel fél 9-kor a római Don Orione-központtól indultak el a résztvevők az ősi zarándokút, a Via Francigena utolsó szakaszán, hogy Szent Péter sírjához érkezve délben, a vatikáni bazilika Cathedra Petri oltáránál szentmisével zárják útjukat.
192 szinódusi atya, köztük 101 püspök és 9 bíboros, 82 fiatal ügyhallgató, világi szakértő és száz római fiatal jelentkezett a zarándoklatra. A hat kilométer hosszú szakaszon három alkalommal álltak meg a zarándokok egy-egy rövid imára, csendes elmélyülésre. A Szent Péter-bazilikában Lorenzo Baldisseri bíboros, a szinódus főtitkára mutatta be a szentmisét, és Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke mondott rögtönzött homíliát. A szertartáson részt vett Ferenc pápa is.
Szentbeszédében Fisichella érsek arról szólt, hogy mit jelent nekünk Péter élete és hivatása. Rámutatott: Péter kijelöli, hogy miként éljük meg keresztény létünket. Az érsek kiemelt néhány helyzetet, amikor Jézus Péterhez szól, így világított rá az apostol egy-egy jellemvonására. Amikor Krisztus arra kéri az apostolt, hogy vesse ki hálóját, habozás nélkül megteszi, bízik benne, és engedelmes. Péter továbbá rendelkezik a fiatalság karakterjegyeivel: nagylelkű és szolidáris. Amikor Jézus arra hívja, hogy kövesse Őt, ez a szeretet hívása, amely arra szólít, hogy hagyjon el mindent, és teljesen ajándékozza oda önmagát. Erre harminc évvel később válik képessé Péter a vértanúság ajándéka által: senki sem veszi el életét, ő ajánlja fel azt. Ekkor teljesül be hivatása – hangsúlyozta Rino Fisichella érsek.
A Via Francigena (jelentése: ’Franciaországból induló út’) egy ősi zarándokút Canterbury és Róma között, áthalad Anglián, Franciaországon, Svájcon és Olaszországon. A középkorban vált igazán fontossá ez az út, amelyen elsősorban gyalogosan zarándokoltak, napi 20-25 kilométert téve meg vezeklésként, hogy a keresztény vallás szent helyeire eljussanak. Fontos kereskedelmi közút is volt egyben, mivel egy nyugat-európai úthálózat gerincét alkotta. Az Európa Tanács 1994-ben európai kulturális úttá nyilvánította, és azóta egyre többen vágnak neki.
Forrás: Magyar Kurír

  • Galéria:
    • img.php