Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Szegény digó! Mit vétettél te nekünk s mit mi teneked?... Imádkozom, hogy a pusztulásra ítélt szerencsétlen, mit sem sejtő digók közt ne legyen özvegy édesanyának egyetlen fia.” (Kókay László szegedi piarista diák doberdói naplójából)

100 évvel ezelőtt 1918. november 11-én, 11 órakor ért véget a „Nagy Háború”. Ennek emlékére november 10-én, 10 órától a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium aulájában (Szent Anna u. 17.) koszorúzást tartanak, majd kiállítás nyílik Bánszki Tamás akvarelljeiből, valamint az iskola dísztermében előadással emlékeznek meg az áldozatokról.

A megemlékezésen részt vesznek dr. Bódis Zoltán intézményvezető, Bancsi Zoltán, az iskola lelkivezetője, dr. Lippai Péter, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese, előadást tart dr. Lippai Péter ezredes, történész és Ispán Zoltán.
A rendezvényen közreműködnek az iskola diákjai.

„Vannak a XX. századi magyar történelemben folyók, városok, amelyek neve elszakadt a puszta földrajzi jelentésétől. A Don vagy a Piave mellett ilyen az Isonzó is és a Doberdó-fennsík. 100 éve, hogy az első világháborúban – a számunkra egyik legszörnyűbb helyszínen –, az olasz fronton 1915. június 23-án elkezdődött a 12 ütközetből álló isonzói csata, amelynek utolsó ütközete 1917. október 24-én kezdődött (ez volt a hadtörténetírás által 12. isonzói csataként emlegetett caporettói áttörés). Az osztrák–magyar haderőnél az Isonzó front minden szakaszán harcoltak a korabeli Magyar Királyság területéről kiegészített alakulatok, így Debrecen (3. és 39.), Nagyvárad házi ezredei is, sőt a debreceni egyetemisták közül is többen tettek önként bátorságukról tanúságot ezekben a harcokban. A debreceni hősi halált halt honvédek emlékét utcanév – Doberdó út – is őrzi a városban.”

„A Halálmezőként is ismert doberdói harctéren, a vér a szó szoros értelmében patakokban folyt. A szörnyű harcok egyik résztvevő egysége a nagyváradi magyar királyi 4. gyalogezred volt. Az ezred 1915 nyarán érkezett Doberdóra. Több mint egy éven keresztül küszködött az ellenséggel, a tűző nappal, az őszi esőkkel. Legutoljára a 6. Isonzó-csata elején, 1916. augusztus 6-án vonult fel Kratochvill Károly ezredes 3000 főnyi egysége. Négy napon át állták az olaszok meg-megújuló rohamait, és augusztus 10-én a Doberdót védők közül utolsóként vonult vissza a maradék 200 fő.
A emlékművet az ezred katonái azért állították, hogy a hozzátartozóiknak legyen hová elzarándokolniuk és gúlától gúláig a kopár táj, a tűző nap, a kemény karszti kő emlékeztesse őket
szeretteik szenvedésére." (Részlet, az Öröm-Hír 2017. IV. lapszámában megjelent, „A háború őrültség” című cikkéből.)

Sajtóiroda, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye