November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.
Keleten már 380-ban megülték ezt az ünnepet, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep.
„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.
Mindenszentek ünnepén november 1-jén, csütörtökön a Debreceni Szent Anna-székesegyházban a következő időpontokban lesznek szentmisék: 7:00., 8:30., 10:00., és 18:00. A Debreceni Köztemető 2. számú ravatalozója előtt pedig 15:30-kor kezdődik a szentmise.
Halottak napján, november 2-án, pénteken a Debreceni Szent Anna-székesegyházban a következő időpontokban lesznek szentmisék: 7:00., 8:00., A székesegyház altemplomában pedig 18:00-kor kezdődik a szentmise.
Öröm-Hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Warning: No images in specified directory. Please check the directory!
Debug: specified directory - https://archivum.dnyem.hu/images/SitePics/Hirek/2018/287