Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Dr. Krakomperger Zoltán teológiai tanár plébános írása

Az egykor Kelet-Berlin területét képező Reinickendorf kerületében 1973-ban Tours-i Szent Márton (316-397) tiszteletére szenteltek templomot. A patrónust ábrázoló kb. 150X150 cm-es, egyik oldalfalat díszítő kép Johannes Grützke (szül. 1937) festőművész alkotása, amelynek címe: Köpenymegosztás.
A jelenetet Amiens fallal körülvett városának egyik kapuja elé helyezte. Tél van, hó fedi a földet. A héttérben egy lombdíszét vesztett fa magasodik az ég felé. Egy római katona szállt le a lováról és kardjával kettévágja a katonai rangját jelző köpenyét, hogy a földön fagyoskodva guggoló mezítelen koldus vállára terítse.
A Szent Mártont ábrázoló katona a fagyoskodó ember testéhez méretezi a köpeny felének a hosszát, hogy valóban elég legyen számára. A Szt. Mártonnak is szüksége lett volna a teljes köpenyére a fagyos, téli időben. Köpenyének megosztásával most az ő karjai csupaszok, kitéve a megfagyás kockázatának. Szt. Márton alakjának mimikai és gesztikai ábrázolása értésünkre adja, hogy őt most csak az azonnali segítségadás eszménye vezeti, hiszen a koldus arcának, láb- és kézujjainak ábrázolásán jól kivehető, hogy a fagy már sebeket ejtett rajta.
A köpenymegosztás idején Márton még a római császár fiatal katonája. Ezt jól ábrázolja izmos alakja és fiatalnak megfestett arca. A téma számos korábbi ábrázolásának évszázados hagyományában azt fedezhetjük fel, hogy Márton a lován ülve marad és onnan a koldus felé hajolva köpenyének egy csücskét adja a koldusnak. Ettől a festészeti hagyománytól különbözik Johannes Grützke alkotása, amelyen Mártont magas lováról leszállva festette meg.
A kíséretét képező három katona ábrázolásán jól látszik, hogy csodálkozó értetlenséggel szemlélik azt, amit Márton irgalmasságból véghez vitt. A kíséretében lévő legények közül a ló jobb oldalán álló a nyerget igazgatja, nekünk hátat fordít, tágra nyílt szemekkel és félig tátott szájjal nézi a történést. A ló bal oldalán álló katona nyakát nyújtva vizsgálódik, hogy ő is lásson valamit. A harmadik katona grimaszt vágva erőteljesen ökölbe szorított kézzel markolja meg magán köpenyét, és eltűnőben van a kapubejárat sötétjében – jól kivehető ellentétben Márton szélesre tárt karjával.

Ez a három katona tanúja annak a rendkívüli cselekedetnek, amely világos színekkel kiemelve az előtérben mintegy színpadon szemlélhető. A festő az ábrázolt személyek arcjátékát és mozgását – beleértve a ló mozgását is – egy összetett és dinamikus jelenetbe állította a világos és sötét színek pontos kalkulációjával.

Az irgalmasság ezen cselekedetét a festő a szociális realizmus iskolájának – amely válaszként állt elő a „szocialista realizmusra” – eszközeivel vitte vászonra. Hiszen, ha jól megfigyeltük, felfedezhettük, Johannes Grützke Mártonnak nem festett a szentek ábrázolásában megszokott dicsfényt. Nincs rá szükség, hiszen az irgalmasság ezen és minden más cselekedete önmagában hiteles, és gyakorlóját is hitelesíti emberségében – szemben a közízlés és –mentalitás könyörtelenséget terjesztő széles áramlatával.