Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A Váci Egyházmegye fenntartásában működő Apor Vilmos Katolikus Főiskola Anna-Joachim programja keretében megjelent „A hiány transzformációi” című tanulmánykötet, amely régebb óta gyermekáldásra váró pároknak nyújthat mentális-lelki segítséget közös életük bármilyen irányba való alakulásához. A kötet 2021. február 24-én nyilvános, online konferencia keretében kerül bemutatásra. Az eseményt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Marton Zsolt, a Váci egyházmegye megyéspüspöke nyitja meg.

A kerekasztal beszélgetéssel egybekötött bemutató online követhető, és regisztrációhoz kötött.

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1585116848352713/, regisztráció:

https://forms.gle/FtX9hYXZFC7wH72P9.

Az alábbiakban az Apor Vilmos Katolikus Főiskola sajtóközleményét olvashatjuk.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) gondozásában megjelent „A hiány transzformációi” c. tanulmánykötet az Anna-Joachim program keretében. A program a pedagógus-mentálhigiénés-szociálpedagógus képzéseket nyújtó, és e területeken tudományos kutatómunkát folytató AVKF égisze alatt, ökumenikus-keresztény szellemben valósult meg azzal a hivatással, hogy a meddőséggel küzdő házaspárok számára nyújtson átfogó és intenzív szakmai segítséget a gyermekáldás bekövetkezése, illetve az örökbefogadó szülői hivatásra való felkészülés céljából. A program neve Szűz Mária szüleire, Jézus Krisztus anyai nagyszüleire utal. (Anna jelentése: kegyelemmel áldott, Joachim jelentése: Isten megvigasztal.) A tréning szimbolikus elnevezése azt fejezi ki, hogy a terméketlenség állapotának ideje nem kizárólag a várakozás időszakaként mutatkozhat meg egy házaspár életében, hanem a változás dinamikus, újrakonstruáló energiájává is válhat.

A kötet fókuszában tehát a termékenység és a terméketlenség állapota áll; számos, kihívásokkal küzdő párnak, vagy akár a velük közösséget alkotó, őket segítő társnak, szakembernek adhat majd további útmutatást. Az írások első csoportja teoretikus horizontot kínál az olvasó számára a pszichológia, a párterápiás praxis, az irodalomtudomány és a filozófia oldaláról. Ezt követik azok a műhelytanulmányok, amelyeket a programban részt vevő szakemberek írtak az általuk alkalmazott módszer elméletéről és megvalósulásáról: az örökbefogadás, a művészetterápia és a keresztény táncmeditáció köréből. A kötetet a pszichológus team vezetőjének szakmai összefoglalója, majd pedig az egyik résztvevő házaspár személyes visszajelzése zárja. A kötet szerkesztői, Molnár Krisztina és Mándi Nikoletta, az AVKF oktatói.

„A hiány transzformációi” c. tanulmánykötetet 2021. február 24-én az Apor Vilmos Katolikus Főiskola nyilvános, online konferencia keretében mutatja be. Az eseményt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Marton Zsolt, a Váci egyházmegye megyéspüspöke nyitja meg. A rendezvényen – kerekasztal-beszélgetések formájában – részletesebben meg lehet ismerni az Anna-Joachim Program módszereit és terápiás eljárásait, a tanulmánykötet felépítését, szerzőit, valamint a pszichés meddőség tudományos értelmezési kereteit és kutatási paradigmáit.

Anna-Joachim program műhelykonferencia: 2021. 02. 24., szerda 10.00-14.00 óra

10.00-10.05     Megnyitó

10.05-10.20     Köszöntők

10.20-11.20     Kerekasztal-beszélgetés: A pszichés meddőség tudományos értelmezési keretei és kutatási paradigmái

                        Moderátor: Dr. Csürkéné dr. Mándi Nikoletta AVKF, tanszékvezető főiskolai tanár

                        Beszélgetőtársak: Dr. Lakatos Enikő teológus, lelkipásztor; Dr. Pápay Nikolett pszichológus, egyetemi adjunktus; Dr. Szigeti Judit klinikai szakpszichológus

11.20-11.30     Szünet

11.30-12.30     Kerekasztal-beszélgetés: A hiány transzformációi című tanulmánykötet bemutatása

                        Moderátor: Dr. Molnár Krisztina AVKF tanszékvezető főiskolai tanára

                        Beszélgetőtársak: Dr. habil Barcsi Tamás filozófus, egyetemi docens; Csókási Anna RSCJ teológus, szerzetesnővér; Katona Andrea meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó; Dr. Kiss Virág művészetterapeuta, egyetemi adjunktus

12.30-12.40     Szünet

12.40-13.55     Kerekasztal-beszélgetés: Módszerek és terápiás eljárások az Anna-Joachim Programban

                        Moderátor: Dr. Csürkéné dr. Mándi Nikoletta és dr. Molnár Krisztin AVKF tanszékvezető főiskolai tanárok

                        Beszélgetőtársak: Dr. Frivaldszkyné Jung Csilla klinikai szakpszichológus; Nagy Réka Anna biblioterapeuta; Marlok Zsuzsa családterapeuta; Nyáry Péter mentálhigiénés szakember; Vadász Eszter pszichológus; Hollósi Mária Cecília tanácsadó szakpszichológus, tanársegéd; Frankó András mentálhigiénés szakember

13.55-14.00     Zárszó: Dr. Molnár Krisztina AVKF tanszékvezető főiskolai tanár

Anna–Joachim Program

A Program az Apor Vilmos Katolikus Főiskola égisze alatt, ökumenikus-keresztény szellemben valósult meg azzal a hivatással, hogy a meddőséggel küzdő házaspárok számára nyújtson átfogó és intenzív szakmai segítséget a gyermekáldás bekövetkezése, illetve az örökbefogadó szülői hivatásra való felkészülés céljából. A Program holisztikus szemlélettel különféle fejlesztő és terápiás eljárásokat rendezett egy három hétvégés csoporttréning keretébe, hogy a közösség támogató erejében a módszerek megismerése, valamint a gyakorlatorientált, saját élményű foglalkozások révén komplexen és hatékonyan szolgálja a pszichés dinamika újraszerveződését, az önismeret és a testi-lelki harmónia elmélyítését, a gyermekáldás bekövetkezését akadályozó pszichés tényezők tudatosítását. A hétvégék teljes időtartamát lelki kísérés is övezte, amelynek során lehetőség volt egyéni, illetve párkonzultációs üléseken részt venni.

További információ: Salt Communications, Tóth Szilvia, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36 20 272 2192

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a Váci Egyházmegye fenntartásában álló, pedagógus- és szociálpedagógus képzéssel, valamint a hitéletben segítőként dolgozók (kántorok, katekéták, lelkipásztori munkatársak) képzésével foglalkozó felsőoktatási intézmény. A Zsámbékon 1929-ben alapított tanítóképző szellemi és jogutódja. Alap- és mesterképzésein államilag elismert BA és MA diplomát ad, de számos szakirányú továbbképzéssel is segíti a már diplomával rendelkezőket. Székhelye Vác festői szépségű egyházi központjában, a Székesegyház szomszédságában álló történelmi épület, emellett Budapesten egy modern, XXI. századi igényű campusszal is rendelkezik. A főiskola szakmai tevékenysége tudományos ismeretekre és nemzetközi kapcsolatokra épülő oktatási gyakorlat alapján, katolikus szellemben – így más vallású, gondolkodású jelentkezők felé is teljesen nyitottan – zajlik, különös hangsúllyal az atipikusan fejlődő gyermekekre fókuszáló és alternatív pedagógiai módszerekre.

Forrás: Apor Vilmos Katolikus Főiskola – Sajtószolgálat

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Bíró László jelenlegi katonai ordinárius lemondását elfogadva Őszentsége Ferenc pápa 2021. február 18-án Mons. Berta Tibort, a Katonai Ordinariátus általános helynökét, a Katonai Ordinariátus püspökévé nevezte ki.

Berta Tibor Kaposváron, Somogy megye központjában született 1966. június 19-én. 1991. június 20-án szentelték pappá a Veszprémi Főegyházmegye szolgálatára, majd a Kaposvári Egyházmegyébe inkardinálódott. 1994-ben kezdte meg szolgálatát a Katonai Ordinariátusban.

Tanulmányai:

Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, Esztergom,1980˗1984

Sorkatonai szolgálat,1984˗1986

Papnevelő Intézet, Esztergom,1986˗1991

Szolgálati helyei:

Marcali, káplán,1991-1993

Kaposvári Székesegyház, káplán, 1993-1994

Katonai Ordinariátus szolgálatában,1994-től

A Katonai Ordinárius titkára, 1994-1997

Inkardinálva a Katonai Ordinariátusba, 2009

Előmenetele/katonai rendfokozatok:

            Százados, 1994

            Őrnagy,1999

            Alezredes, 2004

            Ezredes, 2008

Beosztásai a Katonai Ordinariátusban:

            Helyőrségi tábori lelkész, Szombathely,1997-2003

            Külföldi szolgálat, KFOR, 2002-2003

            Tábori esperes, Székesfehérvár, 2003-2005

            Kiemelt tábori lelkész, Székesfehérvár, 2005-2008

            Általános Helynök, Budapest, 2007-2008

            MH ÖHP kiemelt tábori lelkész, Székesfehérvár, 2008

            Általános Helynök, Budapest, 2009-től

Budapest, 2021. február 18.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A hamvazószerda egy kapu, amelyen belépünk egy olyan időszakba, amikor a figyelmünk arra irányul, hogy miért élünk, kik vagyunk, hol a helyünk ebben a világban. Ezek az emberi élet legnagyobb kérdései, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak, és amire a húsvét adja meg a választ.

Németh István nyíregyházi káplán arra buzdítja az embereket a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye televízióján, a Kölcsey Televízión keresztül, hogy ne adják fel az istenkeresést, mert az Urat bármikor meg lehet találni. Ő folyamatosan nyitott felénk, de a döntést nekünk kell meghoznunk. A nagyböjt kiváló időszak erre. Döntsünk, kezdjünk böjtölni, keressük az Istent az életünkben.

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nagyböjtben húsvétra, a feltámadás ünnepére készülünk, és az Istennel való kapcsolatunk mélyítésére, helyrehozására törekszünk. Isten minden bűnt eltöröl. Ha ragaszkodunk bűneinkhez, akkor bennünket is el fog törölni. Az embernek két lehetősége van az élete végén, vagy üdvözül, vagy elkárhozik. Erre figyelmeztet bennünket a hamvazkodás, amely során az Egyház azt mondja: Emlékezzél ember, hogy por vagy és porrá leszel! Nem ijesztgetni akar bennünket, hanem arra figyelmeztet, hogy vegyük komolyan az életet. Nem mindegy, hogyan élünk. Éppen ezért határozzuk most el, hogy elfordulunk a bűntől és Istennek tetsző életet fogunk élni. – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök ezekkel a szavakkal fordult a debreceni Szent József köznevelési intézmény általános iskolás diákjaihoz és tanáraikhoz február 17-én, hamvazószerdán, a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmisén.

Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedésének bevezetőjében a magyar nép tanítómestereként is ismert, egykori székesfehérvári püspök, kiváló tudós, Prohászka Ottokár gondolatát idézte, miszerint a nagyböjt is tavasz, a lélek tavasza. Lelki tavaszra készülünk most, hogy megújuljon az életünk, lelkünk, istenkapcsolatunk. Hamvazószerdán az Egyház a bűnbánat jeleként hamut szór a fejünkre, amely arra utal, hogy hajlandók vagyunk megbánni a bűneinket, és Istenhez fordulunk.

Mit jelent a negyven napos böjt? Valóban 40 napig böjtölünk, nem eszünk húst? – tette fel a kérdést a főpásztor. Hetente egy-két böjti nap nem jelent nagy böjtöt – fogalmazott, majd az elnevezés ősi, hagyományos formáját, a szent negyven nap kifejezést emelte ki, amely, mivel szent, így Istennek odaadott negyven napot jelent. Különféle önmegtagadási gyakorlatokkal odaadjuk az időt, amibe belefér a böjtölés is.

Az önmegtagadás nem a bűntől való távolságtartást jelenti – mert attól eleve elhatárolódunk –, hanem az Isten iránti szeretetből vállalt áldozatot, lemondva bizonyos dolgokról. A lemondásom során megmaradt javakkal (pl. zsebpénzzel) másokat is megsegíthetek, vagyis begyakorlom magam a szeretetbe 40 napon keresztül. A böjt tehát nemcsak hús- és ételtilalom. Sok diáknak pl. komoly nehézséget okoz reggelenként az időbeni felkelés, a szófogadás első szóra. Mekkora önmegtagadás ezt a szülők első kérésére megtenni – emlékeztetett a főpásztor, majd mindezt egy tanulságos párbeszéddel szemléltette.

A főpásztor egyik alkalommal megkérdezte egy diáktól, hogy szeret-e tanulni. „Amikor kedvem van, tanulok, de ha nincs kedvem, akkor nem tanulok” – hangzott a válasz. A püspök atya erre újabb kérdést intézett a diákhoz, édesanyja reggeli teendői felől érdeklődve. A válaszból kiderült, hogy az édesanya reggel korábban felkel, hogy friss péksütemény kerüljön az asztalra, elkészíti a reggelit, felébreszti őket, rendet rak, és utána indulnak az iskolába. Mi történik akkor, ha édesanyádnak nincs hozzá kedve? – hangzott az újabb kérdés. Miután a diák elgondolkodott, azt válaszolta: tulajdonképpen akkor is megteszi.

Ha nincs kedved tanulni, akkor tanulj kedv nélkül! – hangsúlyozta püspök atya a megoldást a gyakran cselekedeteink, munkánk során is előforduló nehézségre.

Nagyböjti jócselekedet lehet az is, hogy amihez nincs kedvem, de tudom, hogy jó, helyes, akkor megteszem, Istenért és embertársaimért.

Albert Einstein gondolata szerint: „Mindaz, amit magadért teszel, veled együtt eltűnik, de amit másokért teszel, örökké megmarad.” Jézus arra tanított bennünket: „amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek” (Mt 25,45). Akár jót, akár rosszat teszünk, azt Jézusnak, az örökkévalóságnak tesszük.

Törekedjünk tehát arra, hogy 40 napon keresztül megújuljon a kapcsolatunk Istennel és embertársainkkal, szeretteinkkel. Az előttünk álló időszak, a szent negyven nap igazi lelki tavasz tud lenni, hiszen a magújult élet még inkább összekapcsol Istennel, és megmutatja azt, hogy bár porból vagyunk, és a testünk porrá lesz, az életünk végcélja az örök élet, vagyis maga az Isten – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.

A pandémia miatt jelenleg a középiskolás korú diákok számára a tantermen kívüli oktatás van érvényben, így ők nem vehettek részt ezen a szentmisén. A hamvazkodás szertartása is másként zajlott. A főpásztor miután megáldotta a hamut, csak egyszer mondta el az ehhez tartozó mondatotot: Emlékezzél ember, hogy por vagy és porrá leszel! Ezt követően a jelenlévők egyenként fejezték ki a bűnbánatra való készségüket, és a püspök atya a bűnbánók fejének megérintése helyett csak hamut szórt a fejükre.

Fotó: Molnár Péter/ Hajdú-Bihari Napló

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A prédikáció itt meghallgatható:

Megjelent a Nagyböjti Tárgymutató a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megbízásából a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség gondozásában. A nagyböjti idő 40 napját végigkísérve február 17-től, hamvazószerdától egészen húsvét ünnepéig naponta érkeznek az elmélyülést, a lelki megtisztulást segítő üzenetek, az egyetemi lelkészség és az egyházmegye facebook oldalára.

Gyakran túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a bennünket körülvevő tárgyaknak, még gyakrabban pedig észre sem vesszük ezeket, és elfelejtjük, milyen ajándékot hordoznak magukban. Ebben a böjti időszakban arra hívunk meg, hogy kiélesítsd a figyelmedet, lélekkel és tudattal szemléld és használd a tárgyakat. Miben segít ez? Abban, hogy egyre jobban jelen légy, és imádságban tudd élni a mindennapi élet mozzanatait. Ha sikerül minden apró mozdulatban megélni a Krisztussal való élő kapcsolatot, akkor nem bénít meg a világ, nem hajszol az elégedetlenség, nem bolondít meg az irigység, nem kínoz az érdektelenség, a feszültségeket pedig felváltja a kitörő öröm. Tarts velünk az elkövetkezendő hetekben, amikor egy-egy igazán hétköznapi tárgy és az ehhez fűződő szentírási idézet, valamint útmutató gondolat próbál figyelmességre vezetni. Vasárnaponként pedig bibliai eredetű közmondásaink tesznek mindezekre pontot.

Kövesd tehát a lelkészség Facebook oldalát, és az egyházmegye facebook oldalát, ahol napról napra jelentkezünk! Áldott nagyböjti készületet kívánunk!

Nagyböjti kiadványunk teljesen egészében elektronikus formában is elérhető. A letöltéshez kattints IDE!

Szilágyi Eszter

koordinátor Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Csak kis mértékben számít az, hogy konkrétan mi történik velünk, sokkal döntőbb az, mi miként éljük meg, milyen összefüggéseket keresünk, hogyan értelmezzük a dolgokat. Aki fejben erős, lélekben erős, az mindenben erős.

Laczkó Zsolt görögkatolikus kórházlelkész a paptestvéreihez, barátaihoz és minden hívő emberhez szóló levelét olvashatjuk, amelyet nagyböjt kezdetén fogalmazott meg.

Kedves Főpásztorok és Atyák!

 Az egyházi év során vezetnek minket ünnepeink, hagyományaink, ismét ránk köszönt a nagyböjti szent idő. Szívből kiengesztelődve egymással tekintsünk megváltásunk nagy titkára, az Isten irántunk való szeretetére. Megfontolásul és tanúságul ismét szeretnék néhány gondolatot megosztani Veletek, vallomást tenni Istenről és magamról.

„Legyetek gyöngédek egymáshoz! Inkább hibázzatok gyöngéden, mintsem, hogy erőszakkal csodákat tegyetek.” (Kalkuttai Szent Teréz)

„Jézus nem annyira a cselekedetek nagyságát nézi, sem a nehézségüket, mint inkább azt a szeretetet, amely ezekre a tettekre késztetett. Aki szeretetből fölvesz egy biztosítótűt, megtéríthet vele egy lelket. Micsoda titok!” (Lisieux-i Kis Szent Teréz)

„Aki saját nyomorúságát nem látja be, hiányosságait nem érzi, nem fél a nehézségektől, aki nem menekül alázatosan a megszületett üdvösség gyógyírjához és nem bízza rá magát Istenre, az nem mondhatja hittel a zsoltár szavait: ’Uram, oltalom lettél nekünk’ (Zsolt 90, 1). Az ilyen ember imádása nem talál elfogadásra, leborulása nem eléggé igaz, alázata mit sem ér, sőt a hite sem élő… Nagy jó keresni Istent. Ez a javak között az első, az előrejutásban a végső.” (Szent Bernát)

„Miért gondolsz rám oly gyakran, Uram, és én olyan ritkán Rád? Hol vagy lelkem? A te igazi otthonod az Isten; de akkor hol vagyunk mi valójában?... Vagy Isten, vagy semmi; mert minden, ami nem Isten, az semmi, vagy még a semminél is rosszabb.” (Szalézi Szent Ferenc)

„Mindnyájan gyarlók vagyunk, de te senkit se tarts magadnál gyarlóbbnak… Semmi sem kedvesebb Isten előtt, s e világon nem üdvösségesebb, mint örömest szenvedni Krisztusért… Ha van öröm a földön, az a tiszta szívű emberé.” (Kempis Tamás)

„A kísértés ellen három dolog föltétlenül szükséges: ima, hogy világosságot nyerjünk; szentségek, hogy megerősítsenek; és éberség, hogy elővigyázatosak legyünk… Milyen boldogok, akik szeretik a jó Istent! El nem mulasztanak egyetlen alkalmat sem a jócselekedetre. A zsugoriak mindent fölhasználnak, hogy növeljék kincsüket; a szentek ugyanezt teszik a mennyei javakkal: állandóan gyűjtik. Az ítélet napján meglepetés lesz számunkra, ha látjuk majd ezeket a dúsgazdag lelkeket… Mi panaszolni valónk van? A szegény hitetlenek, akiknek nincs meg az a boldogságuk, hogy ismerjék a jó Istent és az Ő végtelen kedvességét, ugyanazt szenvedik, amit mi, de nincs meg ugyanaz a vigasztalásuk… Mily roppant jelentőségű akárcsak egy pillanatnyi szenvedés is! Akkor értenénk meg a pillanat értékét, ha hét nap alatt lehetne a mennyországba jutni. Nincs az a kereszt, amelyet elég súlyosnak, nincs az a megpróbáltatás, amelyet elég keserűnek tartanánk. A kereszt ajándék, melyet Isten a barátainak készít.” (Vianney Szent János)

Most újabb műtétem lesz. A sok beavatkozás miatt behegesedett, beszűkült az orrcsatorna és a homloküregemből nem tud kiürülni a váladék. Február 3-án endoszkóposan megpróbálták kitágítani, kitisztítani, de nem sikerült. Külső feltárású altatásos operációval kell megoldani. Egy hetet kell majd az Országos Onkológiai Intézetben töltenem. A hozzáállásom, lelkületem most is derűs. Sok erőt ad az imádság.

Az ima, amikor Istenre figyelek, mint János apostol, aki a titkos vacsorán Jézus vállára hajtotta a fejét, én is hallgatom az Isten szívverését, figyelem a lélegzetvételét, ráhangolódom és eggyé válok Vele. Nincs is ennél szebb a földön! Amikor az éjszaka csendjében a test, a fájdalom nem hagy aludni, vágyódom rá, hogy a közelében legyek…

Egyik máriapócsi beszédemben mondtam: „10 % a tények, és 90 % a belső megélés” (vö. Betegek búcsúja, 2016. május 29.). Vagyis csak nagyon kis mértékben számít az, hogy konkrétan mi történik velünk, sokkal döntőbb az, mi miként éljük meg, milyen összefüggéseket keresünk, hogyan értelmezzük a dolgokat. Aki fejben erős, lélekben erős, az mindenben erős.

Sonja Lyubomirsky 2008-ban kiadott egy könyvet Hogyan legyünk boldogok? címmel. Ebben a szerző tovább részletezi: 10 %-ban a körülmények, 50 %-ban az öröklött tényezők és 40 %-ban a saját erőfeszítéseink és cselekedeteink számítnak. Egyébként ő vizsgálta azt is a 2020. tavaszi karantén alatt, hogy miként alakul a jókedv és a stabilitás. Azt mutatták a kutatásai, hogy azok tudtak erősek maradni, akik elmélyültek a kedvtelésükben, hobbijukban, célokat találtak és tűztek maguk elé, hogy fejlődni tudjanak. Míg akik nem, sebezhetővé váltak.

 Szentmise a Betegek Világnapján a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársaival, 2021 február 11 - Debreceni Megtestesülés-templom

Nos, honnét van az én erőm? Gondolkodom magam is, és keresem a választ. Az Isten kegyelmén, a Ti imádságaitokon és az én imáimon kívül, ha emberileg nézzük, biztosan sokat számít a múlt, az öröklött példa. Most csak a két nagyapámat és édesapámat említeném. Apai nagyapám kulák gazdaként túlélte a kistarcsai és dunaújvárosi internálótábort. Évek múlva azzal jött haza: „legalább kitanultam a kőműves mesterséget és az ácsmesterséget!” Előtte ő vezette a falut. Nyakkendőt hordott, napilapot járatott, Ausztriába, Svájcba és Olaszországba járt tanulmányutakra. Minisztériumi barátai voltak. Tanfolyamokat szervezett és tartott a gazdáknak. A helybeli kanonok úr is mindennapos vendége volt. Mindig Ember maradt – nagybetűvel írom – méltósággal.

Az anyai nagyapa pedig amerikai állampolgár volt, az USA-ban született. 18 évesen kivándorló szüleit, időközben született testvéreit kint hagyva Magyarországra települt. Fiatalkori keresetéből földet vett, házat épített, családot alapított, harangokat öntetett. Az államosítással sok mindent elvesztett, mégis tartása volt, emelt fővel járt, derűs ember volt. Ha nehézség érte, csak annyit mondott félig magyarul, félig angolul: „Ez nothing!”

Édesapám a szibériai hadifogságot élte túl. Hazakerülve, származása miatt nem engedték tanult szakterületén dolgozni, nem lehetett a TSZ és az Állami Gazdaság főagronómusa; a szocialista ipar, a Lenin Kohászati Művek három műszakos vasmunkása lett, mert máshol nem kapott állást. Sosem tudták megtörni, emberi tartása, született intelligenciája és nyugodt természete volt. Talán ezekből a génekből hordozok én is. De nem elég pusztán az öröklés, nekünk is tenni kell a dolgunkat. (40 %).

Mindig is pozitívan viszonyultam saját magamhoz, másokhoz és a dolgokhoz; növekedni és fejlődni akartam, akarok. Érdekelt a teológia, érdekelt minden, amivel foglalkoztam. Az életcélja – Irvin D. Yalommal szólva – mindenkinek saját és egyedi; de azok őrzik meg életkedvüket a legnehezebb helyzetben is, akiknek céljuk van (vö. V. E. Frankl). Ha nincs cél, út sincs. Akkor csak teng-leng a vakvilágban az ember. Cél nélkül hová tartok? Ha előbb van célom, nem biztos, hogy mindig látom az utat is, mely a célhoz vezet; de ha van cél, az utat is meg fogom találni. Fordítva nem igaz. Az út cél nélkül nem elég. Mindig megpróbáltam az emberi kapcsolataimra is odafigyelni. Kórházi munkámban is állandóan ez vezetett, amit Ferenc pápa olyan szépen fogalmazott meg:

„A betegségnek mindig van arca… A közelség egy értékes balzsam, amely támaszt és vigaszt nyújt… A szolgálat mindig a testvér arcát nézi, érinti az ő testét, érzi a közelségét… Ezért a szolgálat sosem ideológiai, minthogy nem eszméket, hanem személyeket szolgál… Egy társadalom annál inkább emberi, minél inkább hatékonyan törődik a testvéri szeretet jegyében az esendő és szenvedő tagjaival… Törekedjünk e cél elérésére, hogy senki ne érezze magát egyedül, kirekesztve vagy magára hagyva” (pápai üzenet a betegek 29. világnapjára, 2021. február 11.).

Minden találkozás új, mert az ember egy csoda, egy mélységes titok, az Isten titka. Soha nem akartam direktív, megmondó-ember lenni. Mert ami jó nekem, nem biztos, hogy jó a másiknak is. Mindnyájan a saját utunkat járjuk. Én legfeljebb útitársa, kísérője lehetek. Azt mondhatom: keressük együtt az ő kérdésére az ő válaszát. Segítek, vele vagyok, de nincs a zsebemben a bölcsek köve. Nem másoknak akartam megfelelni, csak az Úristennek és magamnak. Hitemnek az alapja bennem van. Itt találkozik az ember Istennel, a valósággal és önmagával. Ezt hívják a morálteológusok belső fórumnak, egészséges lelkiismeretnek, tulajdonképpen ez a lélek mélye, a Szentlélek vezetése. Ez a belül gyökerező hit szabadságot ad, és teljesen személyes jellegű. Benne sosem lehet megállni, ez egy folyamat. Vezetve vagyok. Mindig van egy titok jellege.

Mintha szembekötősdit játszanék az Úristennel, ahol én is játszani akarok: Ő vezet, és nekem van a sál a fejemen.

Korábban már beszéltem valahol erről: a vallásosságomat talán ki lehet pipálni, a hitemet soha. Ez állandó munkát igényel. Nem hagyom sodródni magam, én is akarom keresni az irányt és haladni aktívan a célom felé. S ezek a célok, ha csak lehet, hosszú távú, belső, lelki célok. Most is, a betegségemben is nem megadni akarom magam, hanem együtt akarok működni az Úristennel. „A sorsom: menni, menni, menni. S az álmom: az Isten. Vele szeretnék találkozni, Az álmommal, nagy bolond hitben S csak ennyit szólni: Isten, Isten S újból imádkozni.” (Ady Endre: Álmom: az Isten). Most ennyit magamról és örülök, hogy mindezt leírhattam.

„Az ember legszebb feladata imádkozni és szeretni. Imádkozzatok és szeressetek, mert ez az ember boldogsága a földön.” (Vianney Szent János)

„Bocsáss meg nekem, testvérem, és áldj meg engem! – Bocsásson meg neked az Isten és áldjon meg téged!” Jelképesen a kiengesztelődési vecsernye szövegét Mindnyájatok felé odafordulva és elmondva köszöntelek Titeket.

A kegyelem vezessen Benneteket, áldott Nagyböjtöt kívánok!

Istent és embereket szolgálva, maradok testvéretek:

Laczkó Zsolt atya

Fotó: Geréné Sárga Monika sajtóapostol, beteglátogató munkatárs

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez a nagyböjt kezdetén. Idén üzenetének témája: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe…” (Mt 20,18) Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje.

Kedves Testvérek!

Amikor Jézus előre közli tanítványaival szenvedését, halálát és feltámadását, mely az Atya akaratának teljesítéseként fog megvalósulni, akkor küldetésének legmélyebb titkát tárja fel előttük, és meghívja őket, hogy ők is vegyenek részt ebben a küldetésben a világ üdvösségéért.

Nagyböjti utunkon, mely a húsvéti titok ünneplése felé halad, arra emlékezünk, aki „megalázta magát, és engedelmeskedett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8). A megtérés ezen időszakában megújítjuk hitünket, merítünk a remény „élő vizéből”, és nyitott szívvel fogadjuk Isten szeretetét, aki mindannyiunkat testvérré formál Krisztusban. Húsvét éjjelén megújítjuk keresztségi ígéreteinket, hogy a Szentlélek működésének köszönhetően új emberré szülessünk. De ezt a nagyböjti utat, akárcsak a keresztény élet egész zarándokútját, már most a feltámadás fénye világítja be, mely irányítja mindazok érzéseit, viselkedését és döntéseit, akik Krisztust kívánják követni.

A böjt, az ima és az alamizsna Jézus tanítása szerint (vö. Mt 6,1–18) megtérésünk feltételei és kifejezőeszközei. A szegénység és az önmegtagadás útja (a böjt), a megsebzett emberre való odafigyelés és a róla való szeretetteljes gondoskodás (az alamizsna), és az Atyával folytatott gyermeki párbeszéd (az ima) lehetővé teszi az őszinte hit, az élő remény és a tevékeny szeretet megvalósulását.

1. A hit arra hív bennünket, hogy befogadjuk az Igazságot, és tanúságot tegyünk róla Isten és minden testvérünk előtt.

Ebben a nagyböjti időszakban a Krisztusban kinyilvánuló Igazság befogadása és megélése elsősorban azt jelenti, hogy megnyitjuk szívünket Isten igéje előtt, melyet az Egyház nemzedékről nemzedékre továbbad. Ez az Igazság nem az értelem szüleménye, mely néhány kiválasztott, kiváló vagy tekintélyes elmének van csak fenntartva, hanem olyan üzenet, amelyet megkapunk, és megérthetünk azon szív bölcsességének köszönhetően, amely nyitott Isten nagyságára, aki már azelőtt szeretett bennünket, mielőtt mi tudatára ébredtünk volna. Ez az Igazság maga Krisztus, aki azáltal, hogy teljesen magára vette emberségünket, Úttá – sokat kívánó, de mindenki előtt nyitott Úttá – tette magát, mely elvezet az Élet teljességére.

Az önmegtagadásként megélt böjt abban segíti azokat, akik azt szívük egyszerűségében vállalják, hogy újra felfedezzék Isten ajándékát, és megértsék az ő képére és hasonlatosságára való teremtettségünket, amely őbenne találja meg beteljesedését. Az önként vállalt szegénység megtapasztalásával az, aki böjtöl, szegénnyé lesz a szegények közt, és felhalmozza a kapott és szétosztott szeretet kincseit. Ha a böjtöt ily módon fogjuk fel és éljük meg, az segít szeretni Istent és felebarátainkat, mivel – ahogy Aquinói Szent Tamás tanítja – a szeretet olyan mozgás, amely figyelmünket a másik felé fordítja, és őt önmagunkkal egynek tekinti (vö. Fratelli tutti [Mindnyájan testvérek] enciklika [a továbbiakban: FT], 93).

A nagyböjt arra szolgáló idő, hogy higgyünk, vagyis befogadjuk Istent az életünkbe, és megengedjük neki, hogy „lakást vegyen” nálunk (vö. Jn 14,23). A böjtölés azt jelenti, hogy felszabadítjuk életünket mindattól, ami azt megterheli – az igaz és hamis információk és a fogyasztási cikkek áradatától is –, hogy kitárjuk szívünk ajtaját az előtt, aki egészen szegényen, mégis „kegyelemmel és igazsággal telve” (Jn 1,14) érkezik hozzánk: az Üdvözítő Isten Fia előtt.

2. A remény mint „élő víz”, mely lehetővé teszi utunk folytatását

A szamariai asszony, akitől Jézus inni kér a kútnál, nem érti, amikor Jézus azt mondja, hogy „élő vizet” tudna neki adni (Jn 4,10). Először természetesen a hétköznapi vízre gondol, Jézus ellenben a Szentlelket érti rajta, akit bőségesen ad majd a húsvéti misztériumban, és aki belénk önti a reményt, mely nem csal meg. Jézus már akkor beszél a reményről, amikor szenvedését és halálát meghirdetve azt mondja, hogy „harmadnapra feltámad” (Mt 20,19). Jézus arról a jövőről beszél, melyet az Atya irgalma tárt elénk. Jézussal és neki köszönhetően remélni azt jelenti, hogy hisszük: a történelem nem zárul le hibáinkkal, erőszakos és igazságtalan tetteinkkel, a Szeretetet keresztre feszítő bűnnel. Azt jelenti, hogy átszúrt Szívéből az Atya bocsánatát merítjük.

A mai, gondokkal teli időben, amikor minden törékenynek és bizonytalannak tűnik, provokációnak tűnhet reményről beszélni. A nagyböjt azonban épp arra szolgál, hogy reméljünk, hogy tekintetünket újra Isten türelme felé fordítsuk, aki továbbra is gondját viseli teremtésének, jóllehet mi gyakran rosszul bántunk vele (vö. Laudato si’ [Áldott légy] enciklika, 32–33; 43–44). Ez a remény a kiengesztelődésre irányul, melyre szenvedélyesen buzdít bennünket Szent Pál: „Engesztelődjetek ki Istennel” (2Kor 5,20). Azáltal, hogy a bűnbocsánat szentségében, amely megtérésünk útjának középpontjában áll, bocsánatot nyerünk, mi is bocsánatot adókká válunk: mivel mi magunk is kaptuk, továbbadhatjuk azt másoknak, ha képesek vagyunk a figyelmes párbeszédre és felkaroljuk a megsebzett embereket. Isten megbocsátása – a mi szavainkon és tetteinken keresztül is – lehetővé teszi, hogy a testvériség húsvétját éljük meg.

A nagyböjt folyamán figyeljünk jobban arra, hogy „biztató szakkal szóljuk, melyek bátorítanak, erőt adnak, vigasztalnak, előrelendítenek, és ne olyan szavakkal, amelyek megaláznak, elszomorítanak, bosszantanak és semmibe vesznek” (FT, 223). Ahhoz, hogy reményt önthessünk másokba, néha elég egyszerűen „kedves embernek lenni, aki félreteszi saját gondjait és teendőit annak érdekében, hogy figyelmet szenteljen, mosolyt ajándékozzon, biztató szót szóljon, teret adjon a meghallgatásra az általános közöny közepette” (uo. 224).

Az elmélyedésben és a csendes imádságban inspirációként és belső fényként kapjuk a reményt, amely megvilágítja küldetésünkkel kapcsolatos kihívásokat és döntéseket: íme, ezért olyan fontos, hogy elmélyülten imádkozzunk (vö. Mt 6,6), és találkozzunk – a rejtekben – a mi gyengéden szerető Atyánkkal.

A nagyböjt reménnyel való megélése annak átérzését jelenti, hogy Jézus Krisztusban tanúi vagyunk az új korszaknak, amikor Isten „újjáteremt mindent” (vö. Jel 21,1–6). Azt jelenti, hogy megkapjuk Krisztus reményét, aki életét adja a kereszten, és akit Isten harmadnapra feltámaszt, és hogy „mindig készen állunk arra, hogy bárkinek megfeleljünk, aki a [bennünk élő] remény indoklását kéri [tőlünk]” (1Pét 3,15).

3. Hitünk és reményünk legtökéletesebb megnyilvánulása a szeretet, melyet Krisztus nyomdokain járva az emberekre való odafigyelésben és a velük való együttérzésben élünk meg.

A szeretet annak örül, amikor a másikat növekedni látja. Ezért szenved, ha a másik bajban van: ha magányos, beteg, hajléktalan, megvetett vagy szűkölködő… A szeretet a szív késztetése, mely kiszólít magunkból, és megteremti az osztozás és a közösségvállalás kötelékeit.

„A társadalmi szeretetből kiindulva előrehaladhatunk a szeretet civilizációja felé, amelyre mindannyian meghívottnak érezzük magunkat. Egyetemes dinamizmusával a szeretet új világot képes építeni, mert a szeretet nem egy meddő érzelem, hanem a legjobb módja annak, hogy hatékony utakat találjunk a fejlődéshez mindenki számára” (FT, 183).

A szeretet ajándék, mely értelmet ad életünknek, és lehetővé teszi, hogy a rászorulókra családtagként, barátként és testvérként tekinthessünk. A kevés, ha szeretettel megosztjuk, sosem fogy el, hanem az élet és a boldogság forrásává válik. Így történt a száreptai özvegyasszony lisztjével és olajával, aki hamuban sült lepénnyel kínálta Illés prófétát (vö. 1Kir 17,7–16); és a kenyerekkel, melyeket Jézus megáld, megtör és a tanítványoknak ad, hogy szétosszák a tömegnek (vö. Mk 6,30–44). Ugyanez történik a mi adományunkkal is, akár kicsi, akár nagy, amikor örömmel és egyszerű természetességgel adjuk.

A szeretet nagyböjtjének megélése azt jelenti, hogy gondját viseljük azoknak, akik a koronavírus-járvány miatt szenvednek, elhagyottnak érzik magukat vagy aggódnak. A jövő miatti nagy bizonytalanság idején, ha emlékezetünkbe idézzük, amit az Úr az ő Szolgájának mondott: „Ne félj, mert megváltottalak” (Iz 43,1), szeretetünkkel bizalmat közvetítünk és megéreztetjük velük, hogy Isten gyermekeiként szereti őket.

„Csak a szeretet által átformált, a másik ember méltóságát felismerő látásmóddal lehet a szegényeket mérhetetlen méltóságukban elismerni és megbecsülni, saját életstílusukban és kultúrájukban tiszteletben tartani, és így a társadalomba valóban integrálni” (FT, 187).

Kedves Testvérek! Életünk minden szakasza arra szolgáló idő, hogy higgyünk, reméljünk és szeressünk. Ez a felhívás, hogy a nagyböjtöt a megtérésnek, az imádságnak és javaink megosztásának útjaként éljük meg, segítsen bennünket abban, hogy közösségi és egyéni emlékezetünkben átgondoljuk az élő Krisztusból fakadó hitet, a Szentlélek fújása által ébresztett reményt és az Atya irgalmas szívéből kiapadhatatlanul forrásozó szeretetet.

Mária, a Megváltó édesanyja, aki hűen áll a kereszt tövében és az Egyház szívében, támogasson bennünket szeretetteljes jelenlétével, és a feltámadott Úr áldása kísérjen bennünket a húsvét fénye felé vezető utunkon!

Kelt a Lateráni Szent Jánosnál, 2020. november 11-én, Tours-i Szent Márton emléknapján.

Ferenc

Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nagy Csaba atya a Házasság hetében február 9-11-ig tartó háromestés rendezvénysorozattal várta a házaspárokat, jegyespárokat és a házasságra készülő szerelmeseket. A három este három teljesen különböző programot kínált: dokumentumfilmmel egybekötött elmélkedést, romantikus szomorú-vidám koncertet, és gyönyörű, gyertyás-zenés szentségimádást.

A résztvevő házaspárok gyermekei – mindannyian szentimrések - számára mindhárom este ugyanazt jelentette: játékot és huncutkodást! A körülbelül harminc kisiskolás és óvodás gyermekre a szentimrés nyolcadikos, kilencedikes és tizenegyedikes diákok vigyáztak a felnőtt segítők felügyelete alatt. Számukra is remek tapasztalat volt ez a közös játék, kreativitás, és a kisgyermekek körében előforduló „vészhelyzetek” adta kihívások terén.

A kedd este levetített svéd-olasz dokumentumfilm bemutatta, hogy hová is vezet a függetlenség – nők, akik apa, férj és társ nélkül akarnak gyermeket vállalni – legfőbb értéknek tekintése: teljes magányhoz, ürességhez és kimondhatatlan unalomhoz. Az egyénekből álló társadalmat hozza létre, ahol segítő kéz helyett, vigasztaló ölelés helyett egy űrlapot kap a bajban lévő egyén. A film végén Zygmunt Bauman lengyel szociológus professzor magyarázza el, hogy minél mélyebbre halad valaki a függetlensége kikényszerítésében, annál nehezebben tud majd váltani az igazi boldogságot adó egymásrautaltságra: a boldogságot nem a problémamentes és konfliktusmentes élet adja, hanem éppen a problémák leküzdése, a kitartás, az erőfeszítés… Együtt…

Szerda este Csaba atya bevezetője után az Ők most itt Duó – Bánhidi Krisztián énekes és Veres Tibor zongorista – adtak koncertet romantikus, vidám, szomorú, humoros és őszinte szerelmes dalokkal, a résztvevő párok nagy örömére.

A csütörtök esti szentségimádás a mécsesek fényében, nagyon szép és bensőséges énekekkel, az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus előtt térdelve, majd áldást kapva igazi megerősítést jelentett a résztvevő házaspárok számára.

Visszajelzésükben így írnak a három este élményeiről maguk a résztvevők:

„Hálás vagyok a házaspáromért, gyermekeinkért, a közösségért, hogy egymást erősítve, egymást segítve tudunk élni és nem saját, öncélú értékek mentén mozgunk.”

„Az értéket minden áron meg kell tartanunk, és a család a legfontosabb. Nyissak egyre inkább mások felé, mert különben elmagányosodhatok.”

„Nekünk visszaigazolás, hogy nem kell beállni a sorba, meg kell maradnunk saját értékrendünk mellett, melyet szüleinktől, tanárainktól, hitoktatóinktól kaptunk. Természetesen a hibákból tanulva. Nehéz, de szép feladat. Minden nap megkapjuk Isten bátorítását.”

„Sokkolt a film, nehéz elhinni, hogy élnek így emberek... Nagyon hasznos volt látni, ilyenkor mindig sokkal hálásabb vagyok, hogy van szerető családom.”

„A koncert maga volt a csoda. Olyan nagyon ki voltunk éhezve egy kis igazi jó zenére! Felülmúlták a várakozásunkat. Köszönjük és szívesen hallgattuk volna őket még. Várjuk a következő alkalmat.”

„A Szentségimádás tetszett a legjobban, az volt a csúcspont. Gyönyörű volt, az énekek is szépek voltak. Örültünk a házaspárok megáldásának is, köszönjük, hogy volt rá lehetőség.”

„Nagyon köszönjük a gyermekfelügyelő csapat munkáját, nekünk szülőknek nagy segítség, hogy együtt részt tudunk venni olyan rendezvényen, ahol közben a gyermekeink jó kezekben vannak, nagyon jól érzik magukat és a végén haza se akarnak jönni. Szinte személyre szabott törődést is biztosítanak. Köszönjük a gyermekfelügyelőknek a végtelen türelmet, soha nem érezzük azt, hogy a program végén már fáradtak lennének, pedig biztos azok.”

„A gyerekek soha nem látott izgalommal várják ezeket az estéket, nem akarnak hazamenni a végén. Kötődések, barátságok, kapcsolatok alakulnak közöttük. Komoly közösségformáló szerepe van a gyermekek számára is ezen alkalmaknak.”

„Nagyon segítőkész volt mindenki és elképesztően kedves. A gyerekekről nem is beszélve, akiknek a kacagása és életvidámsága mindent kárpótolt. Nagyon sokat jelentetett a szülőknek, a gyermekeknek és nekünk felügyelőknek is, hogy részesei lehettünk ennek a programnak. Kinek-kinek a maga tevékenysége közben, de megtöltötte a szívét szeretettel az összes embernek, aki jelen volt ezeken az estéken.”

A programok végeztével egy kis kötetlen beszélgetésre is volt lehetőség, amire a hétköznapok rohanásában már általában nem marad idő. Csütörtökön este pedig a Család Csoport egyéves szülinapi tortáján fújhattuk el a gyertyát.

Istennek legyen hála a házasság szentségéért, a családért és a közösségért.

Nagy Csaba plébániai kormányzó, családreferens, iskolalelkész és munkatársai

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nagyböjt, a húsvétra felkészítő negyvennapos előkészületi időszak, hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 17-ére esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban hitük elmélyítésével, kiengesztelődéssel és böjttel készülnek húsvét ünnepére, Jézus Krisztus halálára és feltámadására.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, február 17-én, szerdán 10 órakor Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban celebrál szentmisét hamvazószerda alkalmából. A szentmisén a debreceni Szent József köznevelési intézmény diákjai vesznek részt.

A főpásztor nagyböjt első vasárnapján, február 21-én 10.30-tól Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban mutat be szentmisét.

Nagyböjtben hamvazószerdán és nagypénteken szigorú böjtöt tartunk, vagyis háromszor étkezünk, egyszer lakunk jól és nem eszünk húst. Nagyböjt többi péntekén hústilalom van. A hústilalom 14 év felett, a szigorú böjt 18-60 éves kor között kötelezi azokat a katolikusokat, akiknek betegségük okán nincs étrendi korlátozás. 40 napot tölthetünk több és intenzívebb imádsággal, bűnbánattal és böjtöléssel.

Nagyböjtben a hívek lelkipásztoraik vezetésével péntekenként keresztutat végeznek az esti szentmisék előtti órában. A debreceni Szent Anna-székesegyházban 17.15-kor kezdődik a keresztúti ájtatosság.

Nagyböjt latin elnevezése: quadragesima, jelentése: negyvenedik jelent, azt a negyven napot jelöli, ami hamvazószerdán kezdődik és nagyszombat este ér véget. A böjtölésről már a Szentírásban olvashatunk, ami soha nem öncélú cselekedetet jelöl, hanem mindig a bűnbánat, a gyász vagy az Istenhez forduló kérés, valamint a nemzeti tragédiákra való emlékezés kísérőjeként jelenik meg.

A böjtöt tartó ember külső jellemzői közé tartozik a bűnbánó öltözéke, a hamunak a fejre történő szórása vagy épp az ételtől az italtól való tartózkodás. A böjtnek a célja az ember Isten előtt való megalázkodásának kifejezésre juttatása, valamint a lélek megtisztulása, megújulása. A próféták különösen is hangsúlyozták, hogy a külső, fizikai böjt egy belső megújulást kell hogy szolgáljon, amelynek a felebaráti szeretet cselekedeteiben is meg kell nyilvánulnia (vö. Iz 58,3 kk).

A böjtöt és a böjti időszak hosszát illetően az Ószövetségben nem találunk egységes előírásokat, a nép Saul halála után hét napig böjtölt (1Sám 31,13), Dávid király bűnbánati böjtöt tartott, Mózes negyven napon át böjtölt, mielőtt a tízparancsolatot mint az Istennel kötött szövetségének alapokmányát kihirdette (Kiv 34,28). A zsidó nép negyven évig vándorolt a pusztában, Illés útja negyven nap és negyven éjjel tartott a Hórebre (1Kir 19,8), Jónás Ninive népét negyvennapos bűnbánatra kéri (Jón 3,3).

Az Újszövetségben is megjelenik a böjt. Anna prófétaasszony böjttel és imádsággal szolgálta Istent és várt a megígért Messiásra (Lk 2,37). Lukács evangéliuma szerint Jézus nyilvános működésének kezdetén negyven napra elvonult a pusztába (vö. Lk 4,1kk), illetve az Ő példája nyomán az első keresztény közösségek számára is alapvető volt a böjt és az imádságos lelkület: ezt teszik az apostolok elküldésekor (vö. ApCsel 13,2-3) és a keresztény elöljárók kiválasztása kapcsán is (vö. ApCsel 14,23). Mindennek az az üzenete, hogy a böjt és az imádság megtisztítja és felemeli a testet és a lelket, így az ember alkalmasabbá válik Isten szavának befogadására.

A keresztények számára azonban a legfontosabb példa Jézus böjtje. Ennek nyomán alakult ki az első századokban a negyvennapos böjt megtartása és a IV. századra már általánossá vált a keresztény világban. A böjti időszak egyben a felkészülés ideje volt a katekumenek részére a keresztségre, a nyilvános bűnösöknek a nagycsütörtöki feloldozásra, és mindenkinek a húsvéti misztérium ünneplésére.

Nagyböjt a VII. század óta hamvazószerdával veszi kezdetét, mivel a vasárnapot (az Úr napját) az Egyház nem tekinti böjti napnak. Húsvét ünnepe mozgó ünnep, ami azt jelenti, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap ünnepeljük. A katolikus egyház 1581-ben kánonban rögzítette azt a számítási módot, mely meghatározza ennek naptári idejét.

A böjti előírások a századok során enyhültek, mert amíg a XI. századig olyannyira szigorú böjtöt tartottak, hogy késő délutánig semmit nem ettek; a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást, addig napjainkban az Egyház csak hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt a - 18 és 60 év közötti - hívek részére. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem megtartásaként ne fogyasszanak húst és a legfeljebb háromszori étkezés részeként csak egyszer lakjanak jól. A görögkatolikus közösségekben hamvazószerda előtti hétfőn kezdődik a nagyböjti időszak.

Mindezen előírások mellett fontos rámutatni arra, hogy a húsételtől való tartózkodás nem tekinthető manapság önmagában böjti cselekménynek. A hús fogyasztása az ókori - középkori ember számára sokszor ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás az adott kultúrában valóban a bánat és az önmegtagadás alkalmas kifejezőeszközének bizonyult. E gondolatot tovább folytatva, kiegészítve azzal, hogy az ószövetségi gyakorlatban az egyéni bánatnak is számos formája lehetett, kérdésként áll a külső böjt gyakorlata a modern ember előtt, azaz mi az az érték, szokás az életeünkben, amihez általában ragaszkodunk, és az Isten előtti meghajlás jeleként szívesen lemondanánk róla? A mai kor embere számára a böjt nemcsak a hústól, hanem a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól, a wellnestől stb. való tartózkodást is jelenti, de mindez mit sem ér, ha nem jár belső megújulással, amolyan negyvennapos lelki méregtelenítéssel, amelynek végén Istenhez kerülünk közelebb.

Szent Máté evangélista szavai ma is aktuálisak: „Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. (…) Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van!” (Mt, 6,16-18) Böjtölésünk során legyünk alázatosak, hogy újjászülethetünk Jézus feltámadásának titkában.

Az idei évben a pandémia miatt az Istentiszteleti és Szentségfegyelmi Kongregáció átmenetileg módosítja a nagyböjt kezdetén szokásos hamvazkodás szertartásrendjét: „Miután a pap imádsággal megáldotta a hamut, és meghintette szenteltvízzel, szó nélkül a templomban jelen levő hívekhez fordul, és mindössze egyetlen egyszer mondja el mindenkinek a Római misekönyv formuláját: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban” vagy: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” Ezt követően a pap lemossa a kezét, felölti a szájat és az orrot eltakaró maszkot, majd mindenkit meghamvaz, aki eléje járul, vagy pedig ő maga megy a helyükön maradó hívekhez. A pap ujjai közé veszi a hamut és minden hívő fejére hint belőle, anélkül, hogy bármit is szólna.”

Minden kedves olvasónknak áldott nagyböjti, felkészülési időt kívánunk!

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A lepra betegségről részletesen olvashatunk a Leviták könyvének 13. fejezetében. A bibliai időkben a legszörnyűbb gyógyíthatatlan betegségnek számított. Az izommozgásokat koordináló mélyérzések kiesése miatt gyakoriak az ujjak, kezek, lábak, lábujjak elveszítése. A baktérium megtámadja az orrcsontokat, amelynek következtében az orrszövet eltűnik.

Ha valaki mégis meggyógyult, azt a halott feltámasztásához hasonlították. A betegség gyötrelme mellett a társadalom is elszigetelte a beteget, akinek önellátónak kellett lennie: nem léphetett az egészségesek közé, hanem a közösségen kívül kellett élnie. Letakart szakállal, és kibontott hajjal járt, és messziről kiabálta, hogy beteg  – fogalmazott Papp László egyeki plébános a leprás-ról szóló evangéliumi szakaszról tartott elmélkedésében (ld. Mk 1,40-45).

Jézus gesztusa, hogy megérinti őt, a gyógyítást szolgálja, de nem veszélytelen. A pandémia idején, amikor testi érintkezéseinket is nélkülözni kell, még inkább felértékelődik az érintés fontossága, amely képes életet adni, de negatív gesztusaink ölni is tudnak. Hány házasság szenved attól, hogy a házaspárok már nem érintik meg egymást, nincs gyöngéd simogatás, ölelés. Milyen sok gyermek szenved amiatt, hogy nincs, aki megölelje őket. Sokukat negatív érintésekkel mérgeznek, a simogatni tudó kéz inkább üti őket.

Amikor a szentségeket kiszolgáltatjuk, Jézusnak a gyógyító érintése jut el hozzánk. Ma is, amikor a betegek szentségében megkenjük szent olajjal azokat, akik Jézus gyógyító segítségét kérik, Ő érint meg, ahogyan tette ezt a leprással is, akit senki sem mert megérinteni. A kiközösített, lenézett, elkülönülten élő leprással együtt mi is oda borulunk Jézushoz: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” (Lk 5,12).

Vajon miért hangzik el Jézus ajkáról újra és újra a hallgatási parancs, amikor egy beteget meggyógyít? És ennek ellenére a gyógyult elmegy és híresztelni kezdi, amit Jézus tett vele.

Hogyan hallgathatna az, aki kiszabadult a halálos betegség fogságából, visszatérhet az emberek közé, és újra ember lehet? Hát lehet ezt az örömöt nem megosztani másokkal? Akkor miért ez a hallgatási parancs?

Azért, mert Isten Fia nem csodadoktor akar lenni a földön, hanem azért jött, hogy hitet támasszon, és az emberek lelkét gyógyítsa.

A csodaváró hit, a jeleket váró hit nem igazi hit, nem elégséges válasz Isten közeledésére. Ha a testi gyógyulásokat látjuk, vegyük észre, hogy Jézus milyen gyógyulást, szabadítást adhat és akar adni nekünk.

Mindazokat a nagy tetteket, amelyeket Jézus a mi életünkben tett, nem szabad elfelejtenünk. Személyes hit-tapasztalatainkat kell megosztani másokkal – zárta gondolatait a plébános.

A prédikációt követően a betegek szentségének kiszolgáltatása következett.

PlebaniaTeam

Fotó: Pappné Fekete Mónika

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye