Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé...
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
Fokról fokra… napról napra, vasárnapról vasárnapra közelebb érkezünk az ünnephez. Segítsen Isten, hogy kisimuljon, lecsillapuljon, alakuljon, rendeződjön, aminek simulnia, csillapulnia, alakulnia, rendeződnie kell. Hogy tisztuljunk, és végül hazatalálhassunk.
November 28-án XIV. Leó pápa a Törökország észak-nyugati részén fekvő, Isztambultól mintegy 130 kilométerre elhelyezkedő İznikben, az egykori Nikaiában Bartholomaiosz pátriárkával együtt megemlékezett a Nikaiai Zsinat 1700. évfordulójáról. Ennek alkalmából sorozatunkban bemutatjuk a zsinat történetét, főbb szereplőit és mai jelentőségét, Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője segítségével.
November 29-én rendkívül inspiráló program várta azokat, akik ellátogattak a jövőre 400 éves Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium dísztermébe, ahol a Collegium Musicum Jaurinense és a Schola Monodica énekegyüttesek közreműködésével bemutatták a Graduale Urbis órómai énekeskönyv második kiadását és a Fragmenta – Tételek az órómai énekek gyűjteményéből című hangfelvételt.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>