Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Csak kis mértékben számít az, hogy konkrétan mi történik velünk, sokkal döntőbb az, mi miként éljük meg, milyen összefüggéseket keresünk, hogyan értelmezzük a dolgokat. Aki fejben erős, lélekben erős, az mindenben erős.

Laczkó Zsolt görögkatolikus kórházlelkész a paptestvéreihez, barátaihoz és minden hívő emberhez szóló levelét olvashatjuk, amelyet nagyböjt kezdetén fogalmazott meg.

Kedves Főpásztorok és Atyák!

 Az egyházi év során vezetnek minket ünnepeink, hagyományaink, ismét ránk köszönt a nagyböjti szent idő. Szívből kiengesztelődve egymással tekintsünk megváltásunk nagy titkára, az Isten irántunk való szeretetére. Megfontolásul és tanúságul ismét szeretnék néhány gondolatot megosztani Veletek, vallomást tenni Istenről és magamról.

„Legyetek gyöngédek egymáshoz! Inkább hibázzatok gyöngéden, mintsem, hogy erőszakkal csodákat tegyetek.” (Kalkuttai Szent Teréz)

„Jézus nem annyira a cselekedetek nagyságát nézi, sem a nehézségüket, mint inkább azt a szeretetet, amely ezekre a tettekre késztetett. Aki szeretetből fölvesz egy biztosítótűt, megtéríthet vele egy lelket. Micsoda titok!” (Lisieux-i Kis Szent Teréz)

„Aki saját nyomorúságát nem látja be, hiányosságait nem érzi, nem fél a nehézségektől, aki nem menekül alázatosan a megszületett üdvösség gyógyírjához és nem bízza rá magát Istenre, az nem mondhatja hittel a zsoltár szavait: ’Uram, oltalom lettél nekünk’ (Zsolt 90, 1). Az ilyen ember imádása nem talál elfogadásra, leborulása nem eléggé igaz, alázata mit sem ér, sőt a hite sem élő… Nagy jó keresni Istent. Ez a javak között az első, az előrejutásban a végső.” (Szent Bernát)

„Miért gondolsz rám oly gyakran, Uram, és én olyan ritkán Rád? Hol vagy lelkem? A te igazi otthonod az Isten; de akkor hol vagyunk mi valójában?... Vagy Isten, vagy semmi; mert minden, ami nem Isten, az semmi, vagy még a semminél is rosszabb.” (Szalézi Szent Ferenc)

„Mindnyájan gyarlók vagyunk, de te senkit se tarts magadnál gyarlóbbnak… Semmi sem kedvesebb Isten előtt, s e világon nem üdvösségesebb, mint örömest szenvedni Krisztusért… Ha van öröm a földön, az a tiszta szívű emberé.” (Kempis Tamás)

„A kísértés ellen három dolog föltétlenül szükséges: ima, hogy világosságot nyerjünk; szentségek, hogy megerősítsenek; és éberség, hogy elővigyázatosak legyünk… Milyen boldogok, akik szeretik a jó Istent! El nem mulasztanak egyetlen alkalmat sem a jócselekedetre. A zsugoriak mindent fölhasználnak, hogy növeljék kincsüket; a szentek ugyanezt teszik a mennyei javakkal: állandóan gyűjtik. Az ítélet napján meglepetés lesz számunkra, ha látjuk majd ezeket a dúsgazdag lelkeket… Mi panaszolni valónk van? A szegény hitetlenek, akiknek nincs meg az a boldogságuk, hogy ismerjék a jó Istent és az Ő végtelen kedvességét, ugyanazt szenvedik, amit mi, de nincs meg ugyanaz a vigasztalásuk… Mily roppant jelentőségű akárcsak egy pillanatnyi szenvedés is! Akkor értenénk meg a pillanat értékét, ha hét nap alatt lehetne a mennyországba jutni. Nincs az a kereszt, amelyet elég súlyosnak, nincs az a megpróbáltatás, amelyet elég keserűnek tartanánk. A kereszt ajándék, melyet Isten a barátainak készít.” (Vianney Szent János)

Most újabb műtétem lesz. A sok beavatkozás miatt behegesedett, beszűkült az orrcsatorna és a homloküregemből nem tud kiürülni a váladék. Február 3-án endoszkóposan megpróbálták kitágítani, kitisztítani, de nem sikerült. Külső feltárású altatásos operációval kell megoldani. Egy hetet kell majd az Országos Onkológiai Intézetben töltenem. A hozzáállásom, lelkületem most is derűs. Sok erőt ad az imádság.

Az ima, amikor Istenre figyelek, mint János apostol, aki a titkos vacsorán Jézus vállára hajtotta a fejét, én is hallgatom az Isten szívverését, figyelem a lélegzetvételét, ráhangolódom és eggyé válok Vele. Nincs is ennél szebb a földön! Amikor az éjszaka csendjében a test, a fájdalom nem hagy aludni, vágyódom rá, hogy a közelében legyek…

Egyik máriapócsi beszédemben mondtam: „10 % a tények, és 90 % a belső megélés” (vö. Betegek búcsúja, 2016. május 29.). Vagyis csak nagyon kis mértékben számít az, hogy konkrétan mi történik velünk, sokkal döntőbb az, mi miként éljük meg, milyen összefüggéseket keresünk, hogyan értelmezzük a dolgokat. Aki fejben erős, lélekben erős, az mindenben erős.

Sonja Lyubomirsky 2008-ban kiadott egy könyvet Hogyan legyünk boldogok? címmel. Ebben a szerző tovább részletezi: 10 %-ban a körülmények, 50 %-ban az öröklött tényezők és 40 %-ban a saját erőfeszítéseink és cselekedeteink számítnak. Egyébként ő vizsgálta azt is a 2020. tavaszi karantén alatt, hogy miként alakul a jókedv és a stabilitás. Azt mutatták a kutatásai, hogy azok tudtak erősek maradni, akik elmélyültek a kedvtelésükben, hobbijukban, célokat találtak és tűztek maguk elé, hogy fejlődni tudjanak. Míg akik nem, sebezhetővé váltak.

 Szentmise a Betegek Világnapján a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársaival, 2021 február 11 - Debreceni Megtestesülés-templom

Nos, honnét van az én erőm? Gondolkodom magam is, és keresem a választ. Az Isten kegyelmén, a Ti imádságaitokon és az én imáimon kívül, ha emberileg nézzük, biztosan sokat számít a múlt, az öröklött példa. Most csak a két nagyapámat és édesapámat említeném. Apai nagyapám kulák gazdaként túlélte a kistarcsai és dunaújvárosi internálótábort. Évek múlva azzal jött haza: „legalább kitanultam a kőműves mesterséget és az ácsmesterséget!” Előtte ő vezette a falut. Nyakkendőt hordott, napilapot járatott, Ausztriába, Svájcba és Olaszországba járt tanulmányutakra. Minisztériumi barátai voltak. Tanfolyamokat szervezett és tartott a gazdáknak. A helybeli kanonok úr is mindennapos vendége volt. Mindig Ember maradt – nagybetűvel írom – méltósággal.

Az anyai nagyapa pedig amerikai állampolgár volt, az USA-ban született. 18 évesen kivándorló szüleit, időközben született testvéreit kint hagyva Magyarországra települt. Fiatalkori keresetéből földet vett, házat épített, családot alapított, harangokat öntetett. Az államosítással sok mindent elvesztett, mégis tartása volt, emelt fővel járt, derűs ember volt. Ha nehézség érte, csak annyit mondott félig magyarul, félig angolul: „Ez nothing!”

Édesapám a szibériai hadifogságot élte túl. Hazakerülve, származása miatt nem engedték tanult szakterületén dolgozni, nem lehetett a TSZ és az Állami Gazdaság főagronómusa; a szocialista ipar, a Lenin Kohászati Művek három műszakos vasmunkása lett, mert máshol nem kapott állást. Sosem tudták megtörni, emberi tartása, született intelligenciája és nyugodt természete volt. Talán ezekből a génekből hordozok én is. De nem elég pusztán az öröklés, nekünk is tenni kell a dolgunkat. (40 %).

Mindig is pozitívan viszonyultam saját magamhoz, másokhoz és a dolgokhoz; növekedni és fejlődni akartam, akarok. Érdekelt a teológia, érdekelt minden, amivel foglalkoztam. Az életcélja – Irvin D. Yalommal szólva – mindenkinek saját és egyedi; de azok őrzik meg életkedvüket a legnehezebb helyzetben is, akiknek céljuk van (vö. V. E. Frankl). Ha nincs cél, út sincs. Akkor csak teng-leng a vakvilágban az ember. Cél nélkül hová tartok? Ha előbb van célom, nem biztos, hogy mindig látom az utat is, mely a célhoz vezet; de ha van cél, az utat is meg fogom találni. Fordítva nem igaz. Az út cél nélkül nem elég. Mindig megpróbáltam az emberi kapcsolataimra is odafigyelni. Kórházi munkámban is állandóan ez vezetett, amit Ferenc pápa olyan szépen fogalmazott meg:

„A betegségnek mindig van arca… A közelség egy értékes balzsam, amely támaszt és vigaszt nyújt… A szolgálat mindig a testvér arcát nézi, érinti az ő testét, érzi a közelségét… Ezért a szolgálat sosem ideológiai, minthogy nem eszméket, hanem személyeket szolgál… Egy társadalom annál inkább emberi, minél inkább hatékonyan törődik a testvéri szeretet jegyében az esendő és szenvedő tagjaival… Törekedjünk e cél elérésére, hogy senki ne érezze magát egyedül, kirekesztve vagy magára hagyva” (pápai üzenet a betegek 29. világnapjára, 2021. február 11.).

Minden találkozás új, mert az ember egy csoda, egy mélységes titok, az Isten titka. Soha nem akartam direktív, megmondó-ember lenni. Mert ami jó nekem, nem biztos, hogy jó a másiknak is. Mindnyájan a saját utunkat járjuk. Én legfeljebb útitársa, kísérője lehetek. Azt mondhatom: keressük együtt az ő kérdésére az ő válaszát. Segítek, vele vagyok, de nincs a zsebemben a bölcsek köve. Nem másoknak akartam megfelelni, csak az Úristennek és magamnak. Hitemnek az alapja bennem van. Itt találkozik az ember Istennel, a valósággal és önmagával. Ezt hívják a morálteológusok belső fórumnak, egészséges lelkiismeretnek, tulajdonképpen ez a lélek mélye, a Szentlélek vezetése. Ez a belül gyökerező hit szabadságot ad, és teljesen személyes jellegű. Benne sosem lehet megállni, ez egy folyamat. Vezetve vagyok. Mindig van egy titok jellege.

Mintha szembekötősdit játszanék az Úristennel, ahol én is játszani akarok: Ő vezet, és nekem van a sál a fejemen.

Korábban már beszéltem valahol erről: a vallásosságomat talán ki lehet pipálni, a hitemet soha. Ez állandó munkát igényel. Nem hagyom sodródni magam, én is akarom keresni az irányt és haladni aktívan a célom felé. S ezek a célok, ha csak lehet, hosszú távú, belső, lelki célok. Most is, a betegségemben is nem megadni akarom magam, hanem együtt akarok működni az Úristennel. „A sorsom: menni, menni, menni. S az álmom: az Isten. Vele szeretnék találkozni, Az álmommal, nagy bolond hitben S csak ennyit szólni: Isten, Isten S újból imádkozni.” (Ady Endre: Álmom: az Isten). Most ennyit magamról és örülök, hogy mindezt leírhattam.

„Az ember legszebb feladata imádkozni és szeretni. Imádkozzatok és szeressetek, mert ez az ember boldogsága a földön.” (Vianney Szent János)

„Bocsáss meg nekem, testvérem, és áldj meg engem! – Bocsásson meg neked az Isten és áldjon meg téged!” Jelképesen a kiengesztelődési vecsernye szövegét Mindnyájatok felé odafordulva és elmondva köszöntelek Titeket.

A kegyelem vezessen Benneteket, áldott Nagyböjtöt kívánok!

Istent és embereket szolgálva, maradok testvéretek:

Laczkó Zsolt atya

Fotó: Geréné Sárga Monika sajtóapostol, beteglátogató munkatárs

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye