Palánki Ferenc megyéspüspök Szent Tamás apostol csontereklyéjének jelenlétében mutatott be szentmisét Törő András püspöki titkárral együtt – kérve a szent közbenjárását hitünk erősödésében – április…
„Indul a kezem irgalomra is, De nem dobban a mozdulatban semmi,Csak a pénz csillan: a koldus kezébe tenni.Zeng a köszönet: „Ezernyit adjon...” – Nem, csak…
Az eddigi vasárnapi szentmise-közvetítésekhez hasonlóan Isteni Irgalmasság vasárnapján, idén április 19-én is élőben követhetjük a debreceni és a nyíregyházi szentmiséket. Debrecenben Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök…
Április 19-én ünnepeljük idén az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Szent Fausztina magán-kinyilatkoztatásaiban, látomásaiban párbeszédet folytatott Jézussal, melyben – a nővér naplója alapján – Jézus kérte,…
Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem "Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen, - utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek, - számosabbak…
Április 19-én ünnepeljük idén az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Ezen az ünnepen különösen is figyelünk az irgalmasság testi-lelki cselekedeteire, amelyeket gyakorolva méltóvá válhatunk Isten irgalmára: „Legyetek…
Örök a kérdés: igazság vagy szeretet. A teológia is másként fogalmazott koronként. A középkorban az igazságon, az igazságosságon volt a hangsúly, s az emberek féltek…
„Nem tudom megbüntetni, még ha a legnagyobb bűnös is lenne, azt, aki irgalmamra hivatkozik, hanem felmentem őt mérhetetlen és kifürkészhetetlen irgalmamban. Mielőtt eljövök mint igazságos…
Tagadhatatlan, mindenki számára nyilvánvaló tény, hogy a járvány, nevezzük egyszerűség kedvéért koronavírus járványnak, világszerte terjed. A mai életstílusnak megfelelően, amikor emberek ezrei rendszeresen utaznak órák…
Idén, a kereszténység legnagyobb ünnepén, húsvétkor és az azt megelőző hetekben más-más médiacsatornákon keresztül, online közvetítéseken kapcsolódhattak be a hívek a szertartásokba, szentmisékbe. Krisztus feltámadásának…
Kapturné Biró Beáta, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda intézményvezető helyettese hosszan tartó, súlyos betegség után…
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így...
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Földi István keszthelyi címzetes esperes plébános ad útravalót.
Szent Louis Martin és Szent Marie-Azélie Guerin, Lisieux-i Kis Szent Teréz szülei szentté avatásának 10. évfordulója alkalmából XIV. Leó pápa üzenetet küldött Bruno Feillet püspöknek, a franciaországi Séez egyházmegye főpásztorának.
Az Ars Sacra Fesztivál zárónapján, szeptember 21-én a Magyarországi Mindszenty Alapítvány gondozásában kortárs egyházművészeti alkotással gazdagodott a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely. Fáskerti Zsófia szobrászművész Bilokációs emlékműve Szent Pio atya és Mindszenty József bíboros börtönbeli találkozását ábrázolja szimbólumgazdag megjelenítéssel, mészkőből faragott domborművön.
Ha az ember elképzel egy szerzetesnővért, habitusban látja maga előtt, esetleg tanítás közben, vagy amint csendes imába merül a kápolnában, betegekről gondoskodik. Kevesen helyeznék a nővért gondolatban egy tárgyalóterembe, talárban, amint a bíró előtt áll, és így mutatja be magát: „Immaculate Muthoni nővér, védőügyvéd”. Christine Masivo CPS nővér írása.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>