Barsi Balázs ferences szerzetes a napokban megjelent útmutatóval segítséget kíván nyújtani a járvány következtében kialakult helyzetben. A négy fal közé kényszerült és a nagyheti szertartásokon…
Debrecenben a húsvét városi és egyházi közös ünneplését 2012-ben szervezte meg először a Főnix Rendezvényszervező Kft. A Nagytemplom mögötti Emlékkert volt a helyszíne ezeknek az…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) döntése nyomán a koronavírus-járvány miatt március 22-étől nincsenek nyilvános szentmisék templomainkban, és ez érinti legnagyobb ünnepünket, a húsvétot is.…
Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.…
A Duna Televízió „Napi áhítat” április 3-i adásában Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök elmélkedését láthattuk, amely este 19.50 perctől a Kossuth Rádióban is hallható. A jelenlegi…
Hét lépésből álló gyakorlati tanácsot is adott Markovics Balázs atya, a debreceni Szent Anna-székesegyház káplánja a ma reggeli szentmise homíliájában. A tanácsok erősítik hitünk növekedését…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által körlevélben meghirdetett március 15–22 közötti tartósélelmiszer-gyűjtés a jelenlegi egészségügyi helyzet miatt nagyon lecsökkent, a korlátozások és az MKPK szentmiséket…
Szentmiséken nem vehetünk részt, bennünket most az üres templom fogad, de kettesben lehetek Istennel, elbeszélgethetek Vele, csak Ő és én. A templomainkat nem zárták be,…
A „Napi áhítat” következő adásában április 3-án, pénteken 7.40-től Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök elmélkedését láthatjuk a Duna Televízió műsorán, amely 19.50 perctől a Kossuth Rádióban…
A rendkívüli helyzetben a nyilvános liturgiák szünetelnek, de a templomok meghatározott időben továbbra is nyitva vannak. A Debreceni Szent Anna-székesegyházban, április 2-án, csütörtökön 7:45-18:00 óráig…
A vallásos alkotó közösségek, zenei együttesek és zenészek, zenei előadók hosszútávú működését biztosító forrásbiztosításról szóló 1046/2019. (II.18.) Korm. határozatban foglaltak alapján Magyarország Kormánya támogatja a…
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így...
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Földi István keszthelyi címzetes esperes plébános ad útravalót.
Szent Louis Martin és Szent Marie-Azélie Guerin, Lisieux-i Kis Szent Teréz szülei szentté avatásának 10. évfordulója alkalmából XIV. Leó pápa üzenetet küldött Bruno Feillet püspöknek, a franciaországi Séez egyházmegye főpásztorának.
Az Ars Sacra Fesztivál zárónapján, szeptember 21-én a Magyarországi Mindszenty Alapítvány gondozásában kortárs egyházművészeti alkotással gazdagodott a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely. Fáskerti Zsófia szobrászművész Bilokációs emlékműve Szent Pio atya és Mindszenty József bíboros börtönbeli találkozását ábrázolja szimbólumgazdag megjelenítéssel, mészkőből faragott domborművön.
Ha az ember elképzel egy szerzetesnővért, habitusban látja maga előtt, esetleg tanítás közben, vagy amint csendes imába merül a kápolnában, betegekről gondoskodik. Kevesen helyeznék a nővért gondolatban egy tárgyalóterembe, talárban, amint a bíró előtt áll, és így mutatja be magát: „Immaculate Muthoni nővér, védőügyvéd”. Christine Masivo CPS nővér írása.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>