Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Mi tisztább az égnél? A tiszta szív. Mi fényesebb a napnál? A tiszta szív. Mi mélyebb, mint az óceán? A tiszta szív. Mi kiválóbb minden teremtménynél? A tiszta szív. Tiszta szívet teremts tehát bennem, Istenem!” (Petrus Cellensis (1115–1183) francia bencés apát)

Az idei ökumenikus imanyolcadunk ötödik napjának témája a megújulás Isten igéje által, amelynek bibliai alátámasztása: „Ti már tiszták vagytok az ige által” (Jn 15,3).

A debreceni imahét csütörtöki alkalmát ismét a Református Nagytemplomban tartották, ahol dr. Krakomperger Zoltán római katolikus általános helynök, a Szent Anna-székesegyház plébánosa hirdetett igét. A jelenlévőket Hadházi Tamás református esperes köszöntötte, az imaközösséget pedig Tóth Tamás református lelkipásztor vezette.

Az alábbiakban Krakomperger Zoltán atya elmélkedését olvashatjuk.

Jézus tanítványainak megtisztítása

Jézus – Júdást kivéve (vö. Jn 13,10) – tisztának tartotta tanítványait. Hogyan válhatott ez valóra?

Filozófiai megközelítéssel belátható, hogy a manipulálás nélküli, valósághoz ragaszkodó, azaz emberhez méltóan használt „szavak kifejezik és megvilágítják az ember világban való létét, történeti jelenlétét, sőt megváltoztatják és újjáteremtik”(W. Kasper). A tanítványok ennek nem álltak ellen. Mesterük feltárta nekik életük visszásságait, és rávezette őket a világban való létük és törekvésük értelmének igenlésére. Ennek következtében megvilágítást nyert egzisztenciájuk. Jézus így megtisztította, megszabadította őket bűneiktől, illúzióiktól, és a tulajdonképpeni emberlétbe állította őket. Ennél a magyarázatnál azonban mi többet állíthatunk.

Krisztológiailag tekintve Jézus az „Isten báránya”: az abszolút Igaz, „szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél” (Zsid 7,26). A tanítványok Mesterükre és tanítványságuk dinamikájára rábízták magukat, azaz mindenüket elhagyva hozzá tértek, beszédének hallgatása által őt befogadták, vele jártak, személyes és közösségi életüket hozzá szabták, maradandó életközösségre léptek vele. Ő pedig kiragadta őket a bűn szolgaságából, és részt adott nekik önmaga szentségéből, amely egybeesik Isten szentségével. Később pedig a kereszten Jézus vérét ontotta értük, amely az örökre szóló megtisztításuk felülmúlhatatlan jele és eszköze.

Krisztus szavaival közölte tanítványainak és foganatosította bennük az életet és üdvösséget, mert „benne élet volt” (Jn 1,4), amely a halál ellentéte. Jézus Krisztus szavaival, tetteivel és életének feláldozásával hirdette és közölte az élet teljességét: az üdvösséget, az ember örök beteljesülését, amely már ebben az időben kezdetét vette, és vár a kiteljesedésére. Jézus Krisztus életfakasztó és üdvösségfoganatosító szavainak ereje az ő személyében gyökerezik (vö. Jn 6,68).

A szinoptikusok szerint Jézus beszédének az a jelentősége, hogy Isten erejével telített, és ez megmutatkozik hatásaiban. A szinoptikusok Jézus beszédének jelentőségét nem a belőle megszerezhető rendkívüli ismereteiből vezették le. Sokkal inkább utalnak arra a belső hatalomra, amely Jézus igéjéből árad, és amely lényegileg különbözteti meg a farizeusok és az írástudók beszédétől. Máté evangélista ezt így összegezte: „A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29).

Jézus igéinek hatalmát alátámasztják csodái, amelyek arról tanúskodnak, hogy „új hatásokat vált ki, éspedig nemcsak a hit csupán lelki értelemben vett területein, hanem a teremtés anyagiságában is” (L. Scheffczyk).

Megtisztulásunk Jézus igéje által

„Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán” (Gaudium et Spes, 22). Az, aki ennek a megvilágosodásnak elérése érdekében Isten Fiának evangéliumát befogadja, okos ember módjára tettekre váltja és tanúsítja az ő követésében, az egy tisztulási folyamat boldog részesévé válik. Krisztus türelmesen átformál ott, ahol még szükséges, eltávolítja lényünkből mindazt, ami akadályozza növekedésünket az evangéliumi életben, ahogyan a szőlősgazda megmetszi a szőlőtövet.

Az ember a megtérésben Istennek Jézusban adott hitre szóló meghívására válaszol. A Jézushoz megtért ember pedig a keresztségben beépül Krisztus misztériumába. A Szentlélek a keresztségben megkezdi az ember megszentelésének művét azáltal, hogy megtisztítja a bűntől, és új teremtménnyé, szentté teszi, istengyermeki méltóságba helyezi. „Oh, keresztény ember, ismerd fel méltóságodat, hiszen az isteni természet részese lettél, ne térj tehát többé vissza az ősi gonoszság méltatlan állapotába” (Nagy Szent Leó, Serm 21,3).

A megszentelést, amit megkaptunk Isten ajándékaként a keresztségben, hitvalló életünkkel őrizzük és tökéletesítjük, engedelmes egységben Jézussal egyházának közösségében mindenkor és mindenhol.

Jézus tanítványa szüntelenül az élet útján járó tanítvány, az élet útja pedig bepiszkít. Nincs mindig és teljesen tiszta tanítvány, aki ezen a földön jár, de élhet megtérő tanítványéletet, és küldetését betöltheti szüntelenül az ő kegyelmes megbocsátásából. Egész hívő keresztény életünkben valósítjuk meg az állandó és fokozatos tisztulást a bűntől, és az egyre készségesebb megnyílást Krisztus világosságának befogadására. Hivatásunk abban áll, hogy Krisztus világosságát visszatükrözzük, és mindenkire sugározzuk.

Ki mit szemlél, azzá válik, és azt sugározza

A megtért tanítvány Krisztusban él, jár-kel, alkot, gyarapít és pihen. A Krisztusban megmaradó ember kegyelemben élhet, és hozhatja meg szeretetben az életszentség gyümölcseit, azaz átformálódik gazdagon termő szőlővesszővé.

Hogyan leszünk gazdagon termő szőlővesszőkké, hogyan áraszt el minket a szőlőtő életereje? A kérdés feltehető így is: Mitől kell megtisztulnunk, hogy még többet teremjünk keresztény mivoltunkban? Mindattól, ami akadályozza, hogy a hittel Krisztus lakjék szívünkben, gyökeret verjünk benne, és alapot vessünk a szeretetben (vö. Ef 3,17).

Jézus a szív tisztaságáról úgy beszélt, mint az egész ember belső tisztaságának mutatójáról: „Ami elhagyja a szájat, a szívből származik, s ez az, ami beszennyezi az embert. A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás” (Mt 15,18k-19).

Amikor az ember szíve megtisztul az önzés minden foltjától, akkor az élete tartalmát alkotó törekvései, szavai, tettei, szokásai és kapcsolatai tisztává lesznek, áttetszővé válik a végtelenül szent és tiszta Istenre. Ennek lenyűgöző szépségét Petrus Cellensis (1115–1183) francia bencés apát így fogalmazta meg: „Mi tisztább az égnél? A tiszta szív. Mi fényesebb a napnál? A tiszta szív. Mi mélyebb, mint az óceán? A tiszta szív. Mi kiválóbb minden teremtménynél? A tiszta szív. Tiszta szívet teremts tehát bennem, Istenem!”

Sokan élnek így közöttünk, és még mielőtt bármit is tennének, jelenlétükkel szolgálják megtisztulásunkat személyes és társadalmi szinten. Ők azok, akik azonosultak azzal az életeszménnyel, ami Jn 14,21-ben így nyert kifejezést: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki”.

A tisztaszívűség jutalma

A bűnbánatban megtisztult szív öröme, a Jézus Krisztus mellett öntudatosan meghozott és elszánt akarattal őrzött döntésünk szépsége arra sarkall minket, hogy ezen a földön szüntelenül tiszta, hűséges és őszinte szívvel tartozzunk Őhozzá és a benne hívők közösségéhez. Ekkor valóra váltjuk Jézus testamentumként felismerhető szívügyét: „Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek” (Jn 15,8).

Ez a leghatékonyabb előkészület arra, hogy részünk lehessen a tiszta szívűek jutalmában az örökkévalóságban: Isten színről színre látásában. Addig pedig, amíg oda eljutunk, már ebben az életben is megkapjuk Isten boldogító színelátásának előízét, mert megragad, megigéz minket az Ő nagysága és jósága. A dicsőség Atyja gyújt lelkünkben világosságot, tisztítja meg lelki szemünket, hogy meglássuk és megértsük, milyen reményre hívott meg minket, „milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön” (Ef 1,18k-19).

Ez a hatalom minden szolgálatra érdemes hatalom. Ezt a felismerést Szent II. János Pál pápa, aki 1991. augusztus 18-án – tehát az idén lesz 30 éve –, ezen a helyen esedezett az összes Krisztusban hívők látható egységéért, ezzel a könyörgésével vallotta meg: „Oh, Krisztus, engedd, hogy a te egyetlen hatalmad szolgája lehessek! A te édes hatalmad szolgája! A te hanyatlást nem ismerő hatalmad szolgája!”

Ökumené a szív megtérésében

Igazi, az apostoli egyház örökségéhez hűségesen ragaszkodó, a jelenben Krisztuson tájékozódó és a keresztények teljes és látható egységéért küzdő ökumené nincs a szív megtisztulásához vezető megtérés nélkül. Ugyanis az elme megújulásából, az önmegtagadásból és az őszinte szeretetből ered és érlelődik az egység vágya. Ezért kérnünk kell a Szentlélektől az őszinte önmegtagadás, az alázatosság, a szelíd szolgálat és a mások iránti testvéri szeretet kegyelmét.

Gondoljuk meg, annál intenzívebben mozdítjuk elő, sőt éljük a keresztények egységét, minél maradéktalanabbul törekszik közülünk mindenki evangéliumi életre. Minél szorosabb közösségben egyesülünk ugyanis az Atyával a Fiú által a Szentlélekben, annál bensőségesebben és könnyebben tudjuk elmélyíteni a kölcsönös testvériséget egymással.

Másokra át nem hárítható cselekvési programunk

Keresztény egységünk előmozdításának folyamatában megtisztulásunk, azaz folyamatos Krisztushoz térésünk célja: elérni és fölépíteni a szeretetnek szolgáló, igazságban kiteljesedő, látható és teljes egységet „az imádság, a bűnbánat, a múlt és jelen megoszlásait kiváltó bűnök kölcsönös megbocsátása által, továbbá találkozókkal, együttműködéssel és teológiai dialógussal” (II. Ökumenikus Direktórium, 19.). Lássunk hozzá ehhez az építkezéshez minden Krisztusban hívővel együtt! – fejezte be igehirdetését dr. Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök.

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ebben az évben is csatlakoztak az országos Ökumenikus imahéthez az egyeki és tiszacsegei katolikus és református egyházközségek. A nyolc napos (2021. január 17-24.) közös imádság témáját ez alkalommal a svájci Grandchamp-i Szerzetesi Közösség nővérei állították össze, központi gondolat az Isten szeretetében maradás volt. A 21. század elején rengeteg inger és zaj vesz körül bennünket, amelyekre orvosságul a Grandchamp-i Közösség azt üzeni: lassuljunk le, töltekezzünk fel Isten szeretetében, és ezután térjünk vissza közösségeinkbe.

Településeinken már több éve hagyomány, hogy vasárnap mindenki a saját gyülekezetében megnyitja mise és istentisztelet keretében a gyülekezeti tagokkal az ökumenikus imahetet. Aztán a hét további részében hétfőtől szerdáig közösen imádkozunk és dicsőítjük az Istent templomainkban. Az imahét fő igei vezérfonala ebben az évben János evangéliuma 15. fejezetének versei voltak.

Az első alkalomnak a tiszacsegei református templom és gyülekezete adott helyszínt, ahol Papp László plébános tett bizonyságot. A felolvasott szentírási részlet Lukács evangéliumából a 2, 41-52 szakasz volt, ahol a tizenkét éves Jézusról hallunk. „Szavait anyja mind megőrizte szívében” – írja le Lukács Szűz Máriáról. Ha Mária ezen tettét szemléljük, megértjük, hogy Isten üzenetét úgy kell befogadni, ahogyan a Szent Szűz tette. Isten Igéje gyökeret akar verni bensőnkben, hogy aztán gyümölcsöket hozzon keresztény életünk. Tulajdonképpen egész életünk születés, kezdve attól, hogy világra jöttünk, egészen addig, míg ebből a világból egy másikba költözünk. Születés volt, amikor öntudatra ébredtünk, születés, amikor először tapasztaltuk meg, hogy szeretve vagyunk, születés az Úr Jézussal való találkozás. Minden születés szorongással jár, mert mindig keskeny az út és szűk a kapu, mely a tágasságra, a több életre vezet.

Ez az újjászületés valósul meg minden megtérésben is. Megmaradni az ő szeretetében ezt jelenti: a Vele való életközösségben lenni, ahogy a magzat van anyja méhében. „Nekünk, keresztényeknek, akik ismerjük a lelki élet teljes értékét, óriási felelősségünk van, ezt kell tudatosítanunk; egyesülnünk kell és segítenünk egymásnak, hogy megteremtsük a nyugalom erőit, a béke menedékeit, létfontosságú központokat, ahol az emberek csendje Isten teremtő igéjét hívja. Ez élet és halál kérdése” – írja a Grandchamp-i Közösség alapítója, apátnője.

Szívből kívánom, hogy közösségeink, templomaink a nyugalom és béke menedékei legyenek, ahol Máriához hasonlóan szívünkben megőrizzük Jézus szavait és újból és újból készek vagyunk a megtérés által Isten gyermeki életében növekedni – fejezte ki reményét hétfőn este az igét hirdető Papp László atya.

Dénes Ágota református lelkész és Papp László plébános

Kedd délután a tiszacsegei római katolikus templomban gyülekeztünk össze katolikus testvéreinkkel. A hideg mínuszok ellenére Isten szeretete Lelke által felmelegíthette szíveinket. Dénes Ágota református lelkész az ökumenikus imafüzet arra a napra kijelölt szakaszából, vagyis János evangéliumának 15:12 verséből hirdette Isten igéjét: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”.

Prédikációjában hangsúlyozta, hogy világunknak az egyik legnagyobb problémája abban gyökerezik, hogy a fő hangsúlyt arra helyezzük, hogy minél több szeretetet kapjunk, ahelyett, hogy igyekeznénk minél több szeretetet adni másoknak. Külön fölhívta a figyelmet, hogy soha ne feledkezzünk el arról, amiről Jézus beszél, mégpedig, hogy Isten mindig előbb szeretett minket. Akinek szeretete tökéletes, tiszta, őszinte, igaz, és ami a legfontosabb, hogy változhatatlan. Ő folyamatosan harcol értünk a Sátánnal szemben, akinek fő célja, hogy megkaparintsa lelkünket. Ne hallgassunk a Sátán szavára, aki megtéveszt bennünket, és arra bíztat, hogy legyen fagyos a lelkünk Istenünkkel, embertársainkkal és még önmagunkkal szemben is. Keresztyénként, Isten igéjét ismerő emberként különösen figyeljünk a Kísértő cseleire, aki szét akarja darabolni felekezeteinket, gyülekezeteinket, emberi kapcsolatainkat, egész lényünket. A lelkésznő bizonyságtétele végén elmondta, hogy elsődleges és mindenek felett való a keresztyén ember életében Isten szeretete, melyhez kapcsolódnia kell a lelki testvérek szeretetének, a felebaráti szeretetnek és akkor válik teljessé bennünk Krisztus lelkülete, amikor eljutunk az ellenségeink szeretetére.

A záró alkalomra az egyeki római katolikus templomban került sor, ahol szintén Dénes Ágota református lelkész hirdette Isten igéjét János evangéliuma 15. fejezetének versei alapján. Igyekezett a gyülekezeti tagok szívére helyezni Jézus szavának a fontosságát, aki halála előtti utolsó időszakban is tanítványai lélekerősítésére tette a hangsúlyt. Jézusnak, az akkori tanítványaival szemben is fontos volt, hogy látta előre kudarcaikat, elesettségüket, és ezért szava által próbálta erősíteni őket, mint ahogyan minket is, ma élő tanítványait. A szónoknak elsődleges kérdése az volt az alkalom során, hogy vajon a ma élő, 21. századi embernek az életében milyen tekintélye van Isten szavának. Keresztyén emberként folyamatosan kapcsolatban kell lennünk Istenünkkel és az Ő igéjével, hiszen még a legszorosabb barátság is tönkremegy, ha nincs meg a kommunikáció, egymás társasága utáni vágyakozás.

Másodsorban Jézus felszólította a tanítványait az örvendezésre, ahogyan minket is. Tudunk-e igazán örülni? Jézus mondta: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni”… Teret engedünk-e számára a boldog pillanataikban? Engedjük-e, hogy szeressen az Isten, ahogyan arról Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem című versében ír? Fontos, hogy átérezzük közösségeink, felekezeteink megtartó erejét. Megtapasztalva Isten szeretetét, hogy aztán ebből merítve, mint a szőlővessző, mely szívja magába a tőke erejét, gyümölcstermő életté lehessünk. Mert egyházainknak és gyülekezeteinknek szüksége van a termésre, mely egyedül akkor történhet meg, ha megmaradunk Jézusban és szeretetének mély forrásából folyamatosan merítünk, és tovább adjuk azt.

A COVID 19 miatt áldásos alkalmat követő jól megszokott, hangulatos és szeretetvendégségek átalakultak. A gyülekezeti termekbe a Kormány által előírt szabályozások betartása miatt nem mehettünk be a testvérekkel, de minden este a „házigazda” gyülekezeti tagok által elkészített és becsomagolt lelket és testet tápláló csomagocskát vihettünk otthonainkba.

Dénes Ágota református lelkész

Papp László plébános

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A hagyomány szerint Debrecenben, az ökumenikus imahét szerdai napján, a Szent Anna-székesegyházban jönnek össze a város keresztény felekezeteinek hívei és vezetői. Ezen alkalmon a római katolikus főpásztor köszönti a híveket és a református püspök hirdet igét.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte az imaközösség résztvevőit, dr. Fekete Károly református püspököt, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolitát, a jelen lévő lelkipásztorokat és közösségeiket.

Az imaközösséget dr. Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök vezette.

„Többé nem mondalak titeket szolgáknak […] azonban barátaimnak mondalak” (Jn 15,15). Palánki Ferenc püspök a nap központi gondolatáról kifejtette: Jézus barátaiként vagyunk együtt, tőle tanuljuk, hogy mit jelent egymásnak is barátaivá válni, egymásra számítva, egymásért áldozatot hozva szeretetközösségben lenni. A megyéspüspök örömét és köszönetét fejezte ki azért, hogy Debrecenben, ebben a nehéz időszakban is be tudjuk mutatni a keresztények egységét. Együtt imádkozva, közös célokat, Isten iránti barátságunkat megmutatva fontosnak tartjuk, hogy Jézus Krisztus nevében és az Ő szeretetében találkozzunk.

„Urunk, taníts minket imádkozni” (Lk 11,1–4). Fekete Károly református püspök a kijelölt szentírási szakasz alapján az Úr imádságáról, a Miatyánkról fejtette ki gondolatait.

Az alábbiakban Fekete Károly püspök elmélkedését teljes terjedelmében közöljük.

„Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait! Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:

Atyánk, szenteltessék meg a te neved!

Jöjjön el a te országod!

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként.

És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek.

És ne vígy minket kísértésbe!” (Lk 11,1-4)

Az Úr imádsága, a Miatyánk a legismertebb bibliai szöveg. Sokszor mártíromságot szenved, amikor csak úgy letudjuk, gépiesen elmormoljuk, mintha nem is egy bensőséges imádság lenne, hanem csak egy kötelezően felmondandó memoriter.

Pedig ez az imádság nem megszokásból lett, hanem vágyakozásból, pontosabban megkívánásból. Látta Jézust imádkozni az egyik tanítványa és felfakadt benne a spontán kérés: „Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait!” (Lk 11,1)

Az imádság kívánatos voltáról már Keresztelő János tanítványai is kaptak mintát. Jézus korában ugyanis egy-egy jellegzetes ima alapján meg lehetett különböztetni a vallási csoportokat. A saját imaforma növelte a csoport összetartozás-tudatát és kifejezte az Istennel való kapcsolatuk csak rájuk jellemző lényegét. Jézus tanítványainak az a kérése, hogy a Mester tanítson nekik egy emblematikus jelentőségű, egy csak rá jellemző, tőle származó, hozzá kötő imádságot.

     Az imádkozni tanító Jézus ezért a legfontosabbakat foglalja össze: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok”. Fontos a szószerintiség, de az imádság egésze azt üzeni: használjátok mintaként, figyelve a stílusára, felépítésére, érzelmi töltésére, hangnemére, a kérések távlataira és határaira is, Isten és ember ügyének összekapcsolódására.

  Az imádkozás „nyelviskoláján” maga Jézus vezet bennünket végig, és megmutatja: Isten megszólíthatóvá teszi magát.

     Nem kiérdemeltük, hanem kaptuk ezt a megszólítást, Atyánk: a Jézusé is, az ellenségemé is, a munkatársamé és a barátomé is, a felmenőimé és az utódaimé, meg az enyém is. Nem privát ima, hiszen mennyei Atyánk kisajátíthatatlanul közös. Országhatárokat és nézetkülönbségeket rombol le ez a többes szám. Isten, a mi Atyánk, nem „egykéket” akar, hanem testvéri közösségre hív, de nemcsak azokkal, akiket mi gondolnánk, hanem azokkal is, akiket Isten tart gyermekeinek.

Jézus, az előimádkozó, biztat: Vess véget a hallgató kegyességnek, és szólalj meg! Megteheted bátran, mert Isten megszólíthatóvá teszi magát, hogy meglássuk, mi a fontos Neki. Megengedi, hogy fontossá váljon számunkra nevének megszentelése; várja, hogy érdekeljen bennünket országának kiteljesedése, és várja, hogy behívjuk kenyérkérdésünk és megkísértett életünk megoldásába, hiszen ezekben tárul fel az Ő lényege.

Jézus a Miatyánk kéréseivel újra és újra Isten istenségének helyreállítását végzi el.

Először is helyére kell kerüljön bennünk az Isten nevének megszentelése. Amikor azt kérjük, hogy „szenteltessék meg a te neved”, akkor azt kérjük, hogy Istennek a jelentősége kerüljön nálunk a helyére. Intézze úgy, hogy elismerjük azt a csak Neki járó, elkülönített státuszt, amely csak Őt illeti meg!

Azért imádkozunk, hogy aki időszerűtlennek tartja a maga számára Istent, annak váljon időszerűvé; aki perifériára szorította magában Őt, abban kerüljön vissza a középpontba. Aki profanizálta, káromolta, lefokozta, annak az életében nyerje vissza az Isten tekintélyét, makulátlan tisztaságát és méltóságát.

Isten azért közeledik a szentségtelen életű emberhez, hogy az Ő közelében minél több ember élete változzon meg. A szent Isten ezért maga lett ebben a világban a két lábon járó életszentség Jézus Krisztusban, és Ő maga lett a bennünk hatni akaró Szentséges.

Akinek az életében Isten helyre kerül, az irtózni kezd mindentől, ami szentségtelen. Elkezdi védeni Isten nevét és értékrendjét, és képviseli mindenhol: le a szentségtelenséggel! Maga is megzabolázza a nyelvét, kontrollálja a tetteit, megszűri a gondolatait, és a felismert isteni szentség növeli az önfegyelmét. A keresztyén ember életszentségének fokmérője az életvitelének tisztasága, gondolkodásának rendezettsége, pénzügyeinek átláthatósága, kommunikációjának korrektsége, tetteinek tisztessége. Prédikációval felérő, amikor látszik rajtunk a megelégedettség, a lelkes feladatvállalás, a megbocsátás, a lemondani tudás, az adósság elengedése, a megbékélés és a mértékletesség. Ne adjuk ma sem alább ezeknél!

A Miatyánk második kérése azért hangzik, hogy helyre kerüljön bennünk Isten üdvösséges uralma. Amikor azt mondjuk, hogy „jöjjön el a te országod”, akkor uralomváltást kérünk, azt kérjük, hogy teljesedjen ki számunkra Isten országa. Ha igazi vágy van bennünk a mennyei polgárságra, akkor ki merjük mondani: legyen vége bennem az istentelenség uralmának!

Mi Atyánk, jöjjön el a te országod, mert sokszor a mi életünk a gonosz erők „felvonulási területe”. Elfogadjuk egymás ördögi mesterkedéseit, embertelen hazugságait, féktelen önzését, alantas terveit, és a legszentebb dolgok is bemocskolódnak. Az Isten ellenlábasai a szeretetparancs helyett a gyűlöletet tették törvénnyé, amely lázít, irigységre hangol, sovinizmust támaszt, kiszámíthatatlan összevisszaságot teremt, intézményes ármánykodásra ingerel, a technika vívmányait a bosszúállás céljaira használja.

Jó nekünk tudni, hogy Jézus Krisztus azért jött el ebbe a világba, hogy a mi életünk az Ő uralmának „felvonulási területe” legyen, és velünk is, bennünk is növekedjen az Ő felségterülete. Mi annak az Úrnak a visszajövetelét várjuk, akié minden hatalom a mennyben és a földön. Ma is ez a mi igazi távlatunk. Legyen veled is nagyobb Isten országának területe már most és itt!

Kedves Testvéreim! A Miatyánk az Isten akaratához igazított élet mindennapos próbaköveire is rávilágít. Isten megszólíthatóvá teszi magát, hogy meglássuk, mi lenne az igazán fontos nekünk. Ezért a Miatyánk az ember emberségének helyreállításáról is szól, hogy szót emeljünk jólétünkért, lelki nyugalmunkért és szabadításunkért. Így szabadulunk ki az anyagiasság, a testiség és a gonoszság világából.

A Miatyánk legemberibb kérése: „mindennapi kenyerünket add meg naponként”. Tengelymondat, amelyben összekapcsolódik Isten ügye a miénkkel, mi meg elismerjük vele, hogy Istennél van az élet forrása és naponta rászorulunk arra.

Lukács evangélista szóhasználata miatt sokat vitáztak a »mindennapi« kifejezésről, ami azt jelenti: a nap számára, amely jön. "Add meg nekünk ma és mindennap kenyerünket: a kenyeret, amire holnap is szükségünk lesz.” (Barth)

Jézus példánk a mértéktartásban is, hiszen nem fényűző bőségért, hedonista örömökért, luxuscikkekért imádkozik, hanem megélhetésünkért. Arra bátorít ez a kérés, hogy leszámoljunk a gondterheltséggel, és hagyatkozzunk rá Isten tápláló jóságára, nagylelkű szeretetére! A kenyér – áldást és jót jelent, a gondviselés ajándéka. A kenyér – teljességjel, kiáltás az elegendőért. A kenyér – óvás a halmozástól, nevelés a pazarlás ellen. A kenyér – felelősség, megszegve éltet, hiszen itt a mi kenyerünket kérjük, ezért a másik ember kenyér-hiányát is imádságunkba foglaljuk.

Van olyan magyarázó, aki ki is egészíti a kérést: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, miképpen mi is adunk azoknak, akik tőlünk kérnek". Ezért az imádkozó ember segít azoknak, akiknek nincs betevőjük, akik bizonytalanságban vannak a holnap felől, legyenek akár foglyok vagy menekültek, éljenek akár szegénységben vagy háborús helyzetben. Szolidaritásra hív a kenyér, mert ott válik igazán áldássá, ahol megbecsülik azt a keveset, amivel már csak Isten tud valamit kezdeni, hiszen Ő életkérdéseket megoldó Úr.

Isten ura a nem-szeretem-helyzeteknek is. Ő a nagy konfliktuskezelő, akihez Jézus szavával kiálthatunk: „Bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek.” Zavarba hozó kérés ez mert a Jézus kereszthalálának teológiai „eredményét” kell élő valósággá tenni. Jézus kiengesztelte az Atyát, és megszerezte a bűnbocsánatot, de ezt a megbocsátást nekünk kell aprópénzre váltani, és a legszemélyesebb, legkonkrétabb, legkínosabb magánügyeinkben megvalósítani: gyakorolnunk kell/kellene a megbocsátást. Ez lenne a megkapott bűnbocsánat igazi „ellentételezése”.

Az Istentől megkapott bűnbocsánatból nyerhető elegendő erő ahhoz, hogy mi is tudjunk megbocsátani. Hogy ez sikerüljön, könyörögjünk így: A mi mindennapi bocsánatunkat és megbocsátani akarásunkat add meg nékünk ma… Vagyis, múld felül megbocsátó elengedéssel a másiknak bűne miatti tartozását. Vesd el a megtorlást, a bosszúvágyat, és győzd le a gonoszt jósággal! „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban” (Ef 4,32).

Tudjuk azonban, hogy a bocsánatot nyert, rendezett élet sem mentes a kísértéstől. Sőt, még vonzóbb célpontja a gonosznak!

Amikor a Miatyánkban emberségünk helyreállításáért imádkozunk, akkor azt is megvalljuk, hogy önmagunk kifosztásának hátterében ott áll a gonosz is. Kecsegtet, tüzel és kísért az ős ellenség. A gonosz a mi igazi kifosztónk, ezért kell a tőle való szabadítás fohásza: „Ne vígy minket kísértésbe.”

A Miatyánk utolsó kérésében nem azt kérjük, hogy kerüljön el minket a kísértés, hanem azért könyörgünk, hogy segítsen bennünket Isten felülkerekedni a kísértéseken, és ne mondjon le rólunk. A próbák idején ne engedjen ki a kezéből, és ne a gonosz győzzön, hanem az állhatatosság diadalmaskodjon. Védelemkérés ez a mondat, hogy az ember ne forduljon el Istentől.

Az ember ugyanis nemcsak gonosz, hanem gyenge is. Magunkban, azaz isteni segítség nélkül teljesen nyilvánvalóvá válik a sebezhetőségünk. A megkísértés komplex ereje minden pillanatban fenyegeti a keresztyén embert. Nincs kísértésmentes emberi élet.

Naponta meg kell küzdenünk olyan erőkkel, amelyek el akarnak tántorítani a Krisztus-követés útjáról. Kívülről ravasz támadások, rafinált hozzánk férkőzések kereszttüzében élünk; belülről pedig testet-lelket kimerítő, idegfeszültséges élet terhel bennünket. Lelki állóképességünk megroggyan az életküzdelmek közben. Esküdt ellenségünk, az ördög, a világ és a mi tulajdon testünk folyamatos ostromállapot alatt tart bennünket.

Most még fontosabb a könyörgés: „Szentlelked erejével tarts meg és erősíts meg minket, hogy ebben a lelki küzdelemben vereséget ne szenvedjünk, hanem szilárdan ellenállhassunk, míg végre teljes diadalt nyerünk.” (HK 127)

A Szentlélek megszabadít a kísértés idején, és megmutatja, hogy a bajok még erősebben Istenhez, az élet Urához  kapcsolnak.

A Miatyánk benne tart Jézus Krisztus erőterében, ahol megváltoznak az erőviszonyok, és a mi Atyánk benne tart bennünket az egyház családjában, nevének szentsége kihat az életünkre, országát a magunkénak érezzük, életfeltételeinkért neki mondunk köszönetet, a tőle kapott bűnbocsánat minket is megbocsátásra kötelez, és még egy kísértéssel teli világban is biztonságot ad.

Jézus már megtanította ezt az imát, Te tudod és elmondod, de van tovább: éld meg és valósítsd meg a Miatyánk szavait! – fejezte be elmélkedését Fekete Károly református püspök.

Az igehirdetés után Krakomperger Zoltán atya köszönetet mondott a református püspök úrnak a gondolataiért, hogy az egy keresztségből elnyert istengyermekségünk értékét, szépségét elénk tárta. Lelkesedéssel merítsünk ebből mindnyájan cselekvési programot, és úgy váltsuk valóra, hogy az missziós vonzást gyakoroljon kortársainkra.

Ezután következett az apostoli hitvallás, majd Markovics Balázs káplán atya vezetésével az egyetemes könyörgéseket az egyházközség akolitusai olvasták fel.

Végül közösen elimádkoztuk a Miatyánk imát, a keresztények egységének egyik kifejező imádságát, amely,mint ahogyan az igehirdető püspök kifejtette, nem privát ima. Majd ezen egységet a béke jelével való köszöntéssel is kifejezték a jelenlévők.

Az imaóra végén a főpásztorok áldásban részesítették az imádkozó közösséget, amely áldás gyarapítja elkötelezettségünket egymás megbecsülése, megértése és szeretete mellett.

Az imahét debreceni perselyadományát a debreceni járványkórház eszközbeszerzésének támogatására ajánlják fel.

 Az Ökumenikus imahét debreceni alkalmait A Debrecen Televízió  élőben közvetíti  minden nap 17 órától, kivéve a szombaton, akkor 19.40-kor, felvételről kerül adásba az aznapi esemény.

Aki lemaradt az eddigi eseményekről, vagy újranézné, az megteheti a Debrecen Televízió Youtube-csatornáján.

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A január 17-24-ig tartó ökumenikus imahét idei mottója „Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek” (Jn 15, 5-9).

A hagyomány szerint a debreceni keresztény hívek egyházi vezetőikkel, lelkipásztoraikkal együtt imádkoznak ezen a héten a város különböző felekezetű templomaiban, hogy tanúságot tegyenek a krisztusi szeretetről.

19-én, kedden a Református Nagytemplomban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök hirdetett igét, a jelenlévőket Oláh István református lelkipásztor köszöntötte, Püski Lajos református lelkipásztor pedig az imaközösséget vezette.

Az alábbiakban Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedését olvashatjuk.

Amikor az evangéliumot olvassuk, akkor Jézusról és Jézustól tanulunk. A felolvasott szentírási szakasz (Jn 13, 1-15) legfontosabb üzenete az a szeretet, ahogyan Jézus szeret bennünket, mert „Az Isten szeretet” (1Jn 4,16).

Jézus Krisztustól megtudjuk, milyen ez a szeretet, amikor azt mondja: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). Mi ebben az új, amikor eddig is érvényben volt a szeretet parancsa, a főparancs? A különbségre az úgy, ahogy kötőszó utal. Már nem elég úgy szeretni az embertársainkat, mint saját magunkat, hanem úgy kell azt tennünk, ahogy Jézus szeret bennünket, aki az életét adta értünk.

Lehet a szeretetet parancsolni? Jézus isteni tekintéllyel teszi ezt: „új parancsot adok”. Akik a szeretetről felszínesen gondolkodnak, és csupán érzésként beszélnek róla, azok valóban azt mondják, hogy az érzéseinknek nem tudunk parancsolni. Az érzéseink megszületnek vagy elmúlnak, de a szeretet sokkal több ennél.

A szeretet döntés. A ma emberének legnagyobb problémája, hogy felszínes módon él, érez, de közben teljes életet akar, és csodálkozik azon, hogy az nem sikerül. Teljes életet csak a szeretetben, odaadottságban lehet élni.

Az utolsó vacsorán megfigyelhetjük, milyen ez a szeretet, hogy azt megtanulva, életre váltva teljes életet tudjunk élni.

„Szerette övéit …, mindvégig szerette” (Jn 13,1). Jézus végigjárta a szeretet útját és akkor sem tért le róla, amikor tisztában volt azzal, hogy az egyik tanítványa elárulja, a másik háromszor is megtagadja. Ő ebbe nem nyugodott bele, mert mindenkit az Istennel való szeretetkapcsolatra akart elvezetni, hiszen ezért jött el ebbe a világba.

Amikor Jézust elfogják a Getszemáni-kertben, Júdást — mint ahogyan az apostolait az utolsó vacsorán –, barátomnak nevezte még az árulás pillanatában is, mert szerette volna, ha visszatér a szeretet útjára, hiszen Ő mindvégig szerette őket, és mindvégig szeret bennünket is. A kifejezés: szerette övéit ott kell hogy csengjen a fülünkben. Ez a világ Jézus tulajdonában van, és azt akarja, hogy övéi felismerjék és kövessék Őt a szeretet útján.

A szeretet alázatos. A teremtő Isten, a mindenség Ura kicsiny emberré lett, 30 éven keresztül dolgozott, majd nyilvános működése során tanított, élte a szeretetet, de utána keresztre feszítették és a teremtő Isten egyszülött Fia arról néz le a teremtményére.

Milyen alázatos szeretete van az Istennek! Ezzel akar szíven találni mindenkit. Ő nem azért jött, hogy neki szolgáljunk, hanem, hogy Ő szolgáljon és életét adja mindenkiért. Mert ez az alázatos szeretetet szolgáló szeretet.

Különböző fogalmak kötődnek a szolgálathoz: szolgalelkűség, kiszolgáltatottság, mások kiszolgálása. Manapság az emberek nem szeretnek szolgálni, hanem mindenki úr akar lenni. Jézus mégis – aki Úr és Mester – alázatosan szolgál, és azért jött, hogy megtanítson bennünket a szeretet eme ismertetőjelére, a szolgálatra, amely szabad, hiszen nem kötődik sem az elismertség, sem pedig a siker utáni vágyhoz.

A másként gondolkodók azt mondják, az Egyház végezzen szolgálatot, álljon rendelkezésre, de ne szóljon bele az emberek életébe, és ne mondja meg, mit tegyenek, vagy ne tegyenek.

Az Egyház az örök életet akarja szolgálni. A Jézustól tanult alázatos és szolgáló szeretetről beszél, tanít, amely szeretetnek egyetlen ismérve: a feltétel nélküliség. Jézus nem azért szeret bennünket, mert megérdemeljük. Az új szeretetparancshoz nem tette hozzá, hogy akkor szeressétek a másik embert, ha megérdemli, hanem arról beszélt, úgy kell egymást szeretni, ahogy Ő szeretett minket. Sem a tanítványok, sem mi nem érdemeltük ki ezt. Jézus nem azért szeret bennünket, mert jók vagyunk, hanem hogy jók legyünk.

Válaszoljunk erre a szeretetre! Mutassuk meg, hogy övéi vagyunk, akik befogadták Őt, és ezáltal hatalmat kaptunk arra, hogy Isten gyermekei legyünk. Ez az igazi ismérve a keresztényeknek.

Amikor imádkozunk a kereszténység egységéért, meg akarunk tanulni jól szeretni, úgy, ahogyan Krisztus szeretett.

Barsi Balázs ferences szerzetes atya egyik elmélkedésében azt mondja, az úgy, ahogy a Szentlélek, mert a Szentlélek segít úgy élni, ahogy Krisztus élt, úgy szeretni, ahogy Krisztus szeretett. Saját erőből ez nem megy, csak Isten, a Szentlélek segítségével. E kegyelemmel együttműködve valóban sikerülni fog. Ebben benne van mindenkinek a saját élethelyzete, életállapota szerinti mindennapi áldozata, munkája, hűsége, odaadottsága, elkötelezettsége.

„Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Az emberek általában szeretik embertársaikat, de egy-egy idegesítő munkatársat, iskolatársat nehezen viselnek el. Tudjuk-e úgy szeretni egymást, mint ahogyan Jézus szeret bennünket?

Egyszerűnek tűnik, mégis nagyon nehéz.

„Viseljétek el egymást szeretettel!” (Ef 4,2). Az eredeti szöveg szerint így hangzik: szenvedjétek el egymást szeretettel. Aki mellettünk él, sokszor keresztet rak a vállunkra, de éppen a kereszt az, ami az üdvösségünket munkálja. Minden ember élete egy kereszthordozás, a kereszt egyszemélyes, de a feltámadáshoz vezet. Ez a mi örömhírünk, ezt tanuljuk meg Jézustól, aki mindvégig szeret bennünket, és arra hívott, hogy tartozzunk hozzá, részesüljünk az Ő küldetésében. „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21), hogy a világ elnyerje azt a megszentelést, amit a keresztényeken keresztül adhat.

A Diognétoszhoz írt levélben olvassuk: „Ami a testben a lélek, az a világban a keresztény”. Ez a mi küldetésünk, hivatásunk. Nem adhatjuk lejjebb! Újra meg kell vizsgálnunk lelkiismeretünket, megfelelünk-e a krisztusi küldetésünknek, tudunk-e tanúságot tenni erről a szeretetről, tudjuk-e egymást úgy szeretni, mint ahogy az őskeresztények tették, akikre így mutattak: Nézzétek, hogy szeretik egymást!

Egymást szeretni nehéz, de Isten kegyelmével együttműködve megvalósulhat. A keresztények egysége arra vezessen bennünket, hogy Isten szeretetét életre váltsuk, törekedve az élet tejességére. Az a küldetésünk, hogy az Ő erejével mondjunk áldást az átkozókra, mosolyogjunk a csüggedőkre, vigasztaljuk a szenvedőket. Az ateizmus közönyében Isten szeretetével, örömével vigasztalásával kell megszólítanunk embertársainkat. Mondjuk ki a feltámadt Jézus Krisztus békességét a gyűlölködők felé, az újrakezdés, az új életnek a feltámadásnak a hitét a depressziós, reménytelen nemzedék felé, és a Szentlélek erejével segítsük a szolgálni az örök élet kibontakozását. Ez a küldetésünk.

Érezzük kicsinységünket, gyengeségünket, de azt is, hogy Isten velünk van. Jézus bízik bennünk, nincs más terve a világ megváltására vonatkozóan. Ő a küldöttein, rajtunk keresztül akarja szeretni a világot és elvezetni mindenkit a szeretet egységére, az élet teljességére. Ez az út nagy áldozattal, sokszor vértanúsággal jár, de soha nem szabad letérni róla, mert az élet csak a szeretettől teljes – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Debrecenben az ökumenikus imahét perselyadományát a debreceni járványkórház eszközbeszerzése támogatására ajánlják fel.
Az Ökumenikus imahét debreceni alkalmait A Debrecen Televízió  élőben közvetíti  minden nap 17 órától, kivéve a szombaton, akkor 19.40-kor, felvételről kerül adásba az aznapi esemény.

Aki lemaradt az eddigi eseményekről, vagy újranézné, az megteheti a Debrecen Televízió Youtube-csatornáján.

Fotó: Szabó Dávid

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Covid-19 világjárvány a lelkeket megmozgató imádságos együttléteket is virtuális térbe kényszerítette. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén szolgáló Segítő Nővérek 2020. 12. 01-2021. 01. 05-ig tartó online lelkigyakorlatot szerveztek öt héten át a keddi napokon, amelyen az egyházmegye hitoktatói is részt vehettek. Az online találkozó a közös imádkozásban, elmélkedésben és kiscsoportos beszélgetésekben is segített.

Az online lelkigyakorlatról mint elehetőségről Tomka Magdolna segítő nővérrel Laskai Miklós hitoktató beszélget.

– Van-e létjogosultsága az online lelkigyakorlatnak?

– Ha őszinte akarok lenni, kicsit fenntartásaim voltak az ötlettel kapcsolatban. Sziklai Dávid atya lelkesedése és hite adta meg az első lendületet, és az erdélyi nővértársak segítettek, hogy ilyen formában is elinduljunk ezen az úton.

Ahogy érkeztek a jelentkezések, kezdtem megsejteni, hogy ez tulajdonképpen mekkora lehetőség, hiszen nem függ földrajzi távolságtól a lelkigyakorlaton való részvétel, így nemcsak az egyházmegyéből, hanem az ország határain túlról is voltak résztvevők.

Mivel a lelkigyakorlat egy személyes út, az Istennel való találkozás a lelkigyakorlatozón múlik.

Nagyon szeretem a szóhasználatunkban, hogy mi „csak” kísérjük a lelkigyakorlatozót, ezt a Szent Ignác által leírt lelkigyakorlatos könyv így fogalmazza:

„A lelkigyakorlat idején azonban, amikor az isteni akaratot keressük, megfelelőbb és sokkal jobb, ha maga a Teremtő és Úr közli magát a szolgálatra kész lélekkel, átölelve és szeretetére és dicsőítésére vonva őt, és arra az útra vezetve, amelyen ezentúl jobban szolgálhat neki. A gyakorlat vezetője középen maradjon, mint a mérleg nyelve, hogy a Teremtő a teremtménnyel és a teremtmény az ő Teremtőjével és Urával közvetlen kapcsolatban tevékenykedjék.” (Szent Ignác lelkigyakorlatos könyve, 15. megjegyzés.)  

A Segítő Nővérek a szentignáci lelkiségből adódóan már évtizedek óta különböző fajta lelkigyakorlatokat kínálnak mindazok számára, akik Isten közelségét keresik. Így sok területen jönnek létre a rendhez kapcsolódó kis közösségek is, akiket ez a lelkiség, a rend karizmája megragad. Több olyan ismerős, barát, imaközösségi tag van, akik a hétköznapokban a tanult imaformákkal imádkoznak, akik rendszeresen hozzánk járnak lelki kísérésre.

– Mit jelent ez esetben a hétköznapok lelkigyakorlata?

– Minden, ami a lelket megmozgatja, esetleg változásra ösztönzi, az maga a lelkigyakorlat. Ez egy lépcsőfok a kontemplatív imaformák megismerésében és begyakorlásában. Több módszer is segíti az imára vágyó embert, hogy Istennel beszélgessen, mélyebb kapcsolatban éljen Vele.

– Hogyan épült fel a virtuálisan kísért lelkigyakorlat?

– A pandémiás időszak, az egymásra figyelés, egymás védelme sok kreativitást, új pasztorációs ötletet hoz ki belőlünk. Így történt most a jelenlegi lelkigyakorlat meghirdetése és kivitelezése is. Itt köszönöm meg a háttérben együttműködő nővértársaimnak a segítségüket. Dr. Darvas Piroska segítő nővér (Csíkszentdomokos), a lelkigyakorlat egyik fő létrehozója egy kiscsoport segítségével építette és írta meg az „Útkereszteződésben” című lelkigyakorlatot, amelyben az életút egyes kríziseit és a boldogságkeresés lélektani, valamint teológiai szempontjait vették figyelembe, szentírási részekkel, segítő kérdésekkel és öt féle imaformával kiegészítve.

A lelkigyakorlat első hete a Gondviselésről nevezett Boldog Mária – a Segítő Nővérek közösségének alapítónője – hagyatékának útmutató gondolatait, mondatait használja fel: „Isten mutatja utamat, és nem emlékszem, hogy valaha is cserbenhagyott volna.”

A második, harmadik és negyedik hét arra hív, hogy merjünk hittel, reménnyel, bizalommal tekinteni életünk nehéz szakaszaira, felfedezni ezekben a szerető és gondviselő Istent, majd ebből a forrásból merítsünk a jövőnk számára.

Az ötödik hét az előző alkalmak esszenciájaként, a mintegy megtapasztalt kegyelmek ölelésében Loyolai Szent Ignác leveleiből származó útravalókkal telt el. Ezt a szövegcsokrot minden bejelentkezett résztvevő megkapta.

– Sikerült-e megvalósítani azt a bensőséges hangulatot, amelyet mind a résztvevők, mind pedig a hitoktatók általában a személyes jelenlét során tapasztalhatnak meg?

– Teljesen más ez a fajta jelenlét, de vannak módszerek, amelyek segítenek az interaktív részvételben és a közösségi élmény megélésében.

A bejelentkezések és egymás üdvözlése után a résztvevőket egy rövid szentségimádásra hívtuk, amelyet énekkel kezdtünk, majd Sziklai Dávid atya bevezető gondolataival segített megteremteni a meghitt jelenlétet. A különböző imaformák bevezetésére meghívtam pár másik nővértársamat is, így Erika nővért Budapestről, aki tárgymeditációval segítette imádságunkat.

– A lelkigyakorlatos meghívásban a személyes beszélgetés lehetőségét is felajánlották.

– Mindig történhet olyan a lelkigyakorlat alatt, ami kapcsán kérdések merülnek fel, megfogalmazódhatnak személyes kérdések, vagy csak egyszerűen jó reflektálni arra, ami történik a lelkigyakorlat során. Néha a növekedés része, amikor szembesülök azzal, hogy „ez van”. Ehhez jó, ha van egy kísérő, akivel minderről beszélhetek. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel, és megtapasztalták ennek gyümölcseit.

– Terveznek-e hasonló lelkigyakorlatot a későbbiekben?

– Igen. Online térbe mindenképen tervezzük (a nyíregyházi Segítő Nővérek facebook oldalán: https://www.facebook.com/search/top/?q=seg%C3%ADt%C5%91%20n%C5%91v%C3%A9rek%20ny%C3%ADregyh%C3%A1z ) találhatunk erről információt.

Kedves Magdi nővér! Sok kegyelemet kívánunk a további szolgálatukhoz, különös tekintettel kérjük az Úr áldását életükre a rend alapításának 165. évfordulóján.

Az interjú végén a hitoktatók néhány megosztását tesszük közzé, akik az online lelkigyakorlat során megtapasztalt lelki növekedésről számolnak be.

„Nagyszerű órákat töltöttünk együtt régi és új ismerősökkel a ZOOM alkalmazásban. Sziklai Dávid (Sziki atya) atya elmélkedései igencsak nagy hatással voltak rám. Sok személyes dologra, lelki problémámra is rávilágítottak. A mindennapi ima mindig egy-egy imaformába volt „öltöztetve”. Engem a kép és a test imaforma töltött fel a legjobban, amit azóta is alkalmazok.

Jó ötletnek tartom, hogy mindig volt kiscsoportos megosztás is. Ezek is segítettek abban, hogy jobban meglássam saját életemben a problémáimból való kiutat.” (Ildikó, Máriapócs)

„Nagyon örültem, hogy részt vehettem ezen a lelkigyakorlaton. Tetszett, hogy kreatív, érdekes részekkel, ill. szép tárgyakkal ötletesen színesítették a kedd esti alkalmakat, élményszerűvé téve az egész lelkigyakorlatot. Érdekesek, tanulságosak voltak a kis csoportos beszélgetések is. Erőt adott, hogy együtt „mehettünk” ezen az „úton”.

Az is nagyszerű volt, hogy az évet ezzel zárhattuk le és a következőt ezzel kezdhettük, mert így egyrészt év végén kicsit lelassítottunk, elmélkedtünk, hálát adtunk, Istennel szorosabb kapcsolatba kerültünk, másrészt az újévet is így kezdtük.” (Tünde, Nyíregyháza)

„Számomra sok mindent adott ez a lelkigyakorlat. Elsősorban felkészített a legnagyobb és legértékesebb ajándék befogadására. Megtanított csendben hallgatni, szemlélni, befogadni és ,,Istent működni hagyni", vagy csak egyszerűen ott lenni.

Istentől ezekben a hetekben hihetetlen erőt, kegyelmet, nyugalmat, lelki békét, időt kaptam ajándékképpen, és csodálatos embereket ismerhettem meg. Úgy gondolom, ezután a lelkigyakorlat után nem lehet ugyanúgy nézni a dolgokat, mint azelőtt. Hálás vagyok az Úrnak, Magdi nővérnek és Dávid atyának, hogy segítségünkre voltak ezekben a hetekben és minden „nehézség" ellenére lehetővé tették számunkra, hogy együtt, közösen gazdagodjunk, növekedjünk, készüljünk és járjunk ezen a különleges úton.” (Vera, Nyíregyháza)

„Köszönöm, hogy jelen lehettem a lelkigyakorlaton, általatok megerősödve, lelki vágyakozással jártam be ezeket a napokat.
Sokat jelentett a képmeditáció, szeretem a természet csendességét, mikor a csend kézzel fogható, felidézhettem hogyan talált rám Krisztus az elesettségemben, milyen nehéz életszakaszokon mentem keresztül, hogyan tudtam a lelki fájdalmamat imába foglalni. Ezeken a nehéz pillanatokon keresztül megtapasztaltam a megbocsátást, és mi az, ami távol tarthat a Mennyei Atyától, aki végtelen türelemmel szeret és gondoskodik rólam. Úgy tudtam a Szent Család bölcsőjénél megállni, hogy békesség, szeretet, megbocsátás volt a szívemben, csak az a fontos számomra, hogy az Ő keskeny útján járjak, elfogadjam a mindennapok kihívásait, mindenben lássam a jót, türelmes legyek, gyermeki szeretettel, tisztasággal legyek mások felé is. (Éva, Nyíregyháza)

„A lelkigyakorlat nagyon sokat adott nekem, visszanyertem az Istenbe vetett hitemet. December folyamán sok megpróbáltatás ért, és mai napig fel nem foghatom azt, hogy nem omlottam össze. Ennyiszer és ilyen módon még soha nem tapasztaltam meg az isteni gondviselést. A hónap folyamán elvesztettem egyik szerettemet a COVID19 miatt, és sajnos egy másik családtagom is megküzdött vele. Mégis végig éreztem azt, hogy most különös gondja van rám az Úrnak, és a lelkigyakorlat napi végzése által be is bizonyította számomra ezt. Amit mindenképp magammal viszek, az pedig egy mondat: „Legyetek erősek és bátrak!" (Ági, Rakamaz)

„Mit kaptam? Sokat, de amit meg tudok fogalmazni leginkább, az e három dolog:
Megerősítést abban, hogy milyen fontos időt szakítani a megállásra, a csendes együttlétre, amikor nem beszélek, nem gondolkodok, hanem Urunk kegyelméből, csak vagyok.

A képpel való imádságról már hallottam, de a lelkigyakorlat előtt még soha nem próbáltam. Nagyon tetszik, és biztos beépítem az életembe: elmélyít a felismerésben és a rácsodálkozásban, hogy Isten minden alkotása nemcsak csodálatos, hanem mindegyik a szeretetéről árulkodik.

A nap áttekintése, visszatekintés ítélkezés nélkül: Először csak nézzem végig külső szemlélőként, majd kiengesztelődés után tanuljak a hibáimból, mulasztásaimból, de sohase marcangoljam magam, hiszen nem megsebezni, hanem gyógyítani és látást adni akar Isten.” (Andrea, Szekszárdról)

„Sok lelkigyakorlaton vettem már részt, de ez két területen is megérintett. Az első, hogy online térben találkozhatunk, és lelkileg így készülhetünk a Megváltó születésnapjára. Ami igazán megérintett engem, az a lelkigyakorlat során tapasztalt szakmai munka. Itt elsősorban a képmeditációt emelném ki, mert hittanárként hozzám ez áll a legközelebb. Ez egy olyan újdonság, amit szeretnék a diákjaimmal is megismertetni.” (Miklós)

„Mit kaptam a lelkigyakorlattól? Számomra olyan volt, mint egy hosszú Zoom-találkozó: Isten volt a "találkozó" létrehozója és vendéglátója, Magdi nővér, Dávid atya pedig a moderátorok. Isten mindig online volt, ha akartam, kapcsolódtam hozzá, de bármikor el is hagyhattam ezt a találkozót. Ő azonban mindig maradt, és marad a személyes életemben is. Várja, hogy csatlakozzak hozzá. Újra és újra, minden nap találkozásra hív: van-e bátorságom rákattintani az „Igen"-re, lenyomni a „Belépek" gombot? (Edina, Bécs)

Laskai Miklós hitoktató, sajtóapostol

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A 779 éve született Árpád-házi Szent Margit példáját állította az egyházközség hívei elé Papp László plébános, az újszentmargitai római katolikus templom búcsúi ünnepén január 17-én. A királylány példát adott a másokért vállalt engesztelésre – kezdte ünnepi prédikációját Papp László, az egyházközség plébánosa.

Amikor megfogant édesanyja méhében, sorsdöntő és nehéz korszakot élt a magyar nemzet. Apja, IV. Béla és akik életben maradtak, menekültek Dalmáciába, hogy menthessék, ami menthető.

Ekkor született meg a felajánlás gondolata a király és felesége lelkében, hogy Istennek adják engesztelő ajándékul születendő gyermeküket. Margit olyan áldozat lett, amilyennel nem minden nemzet dicsekedhet szentjei sorában. 1270-ben halt meg. Szentté avatására csak 1942-ben került sor (79 éve), ez a tény is igazolja, hogy ma is tanulhatunk tőle, megértve és követve a másokért vállalt engesztelésben.

Székely Bertalan: Szent Margit zárdába lép
(falfestmény a pécsi székesegyházban)

Az áldozatot vállaló keresztény nemcsak a maga által okozott károkat akarja jóvátenni, hanem mások bűneiért is vezekelni akar. Korunkban, amikor mindenki menekülni akar a szenvedésektől és nehézségektől, talán idegenül hat ez a fajta lelkület. Ám amikor annyian elszakadtak Istentől, mint napjainkban, nem tehetünk mást, mint védőszentünk nyomába lépünk és hittel vállaljuk életünk szorgos munkájának áldozatát. Nemde ez az újszentmargitai maroknyi katolikus közösség feladata is? – tette fel a kérdést a plébános.

Hogyan tudunk másokat is közelebb vezetni Istenhez, ha nem a nap mint nap hősiesen vállalt, csendes áldozatvállalásunkkal.

A szentmise végén Szent Margit közbenjárását kértük a litánia elimádkozásával.

Árpád-házi Szent Margit életéről itt olvashatunk: https://www.magyarkurir.hu/hirek/arpad-hazi-szent-margit-szuz-2020

Újszentmargita az egyeki Szent József plébánia társegyházközsége. A templomot 1895-ben építették Árpád-házi Szent Margit tiszteletére.

A települést Szent István adományozta az egri püspökségnek, de 1241-ben a tatárok elpusztították, az iratok megsemmisültek, ezért 1261-ben az egri püspökség oklevélben erősítette meg birtokjogát e terültet fölött. A középkori templom helyét 1952-ben régészeti kutatásokkal hitelesítették. A falu neve a középkori templomának védőszentjére, Antiochiai Szent Margitra utal. Bakócz Tamás (1492-97) egri püspök, esztergomi érsek (1501) Szentmargitát az Egri Káptalannak adományozta és száz éves református birtoklási megszakítással – káptalani birtok maradt 1945-ig. 1863-ban a káptalan a pusztaszentmargitai uradalmi épületében felállított egy házi kápolnát, 1889-ben felépítette a paplakot, és 1891-ben önálló plébániát létesített (előzőleg Polgár fíliája volt). Első plébánosa Frank Károly. Az 1863-ban létesített kápolna helyett a káptalan 1893-94-ben új templomot építtetett, melyet Árpád-házi Szent Margit tiszteletére 1895 szeptemberében áldották meg Árpád-házi Szent Margit tiszteletére.

A Szent Margit főoltárkép F. Sajósy Alajos (1836-1901) festőművész alkotása. Az orgona 1895-ben készült Angster József és fia pécsi gyárában. A hangszer egy manuálos, tizenegy regiszteres. 1895. augusztus 4-én a soproni harangöntőktől származó két új harangot helyeztek el a templomban, az egyiket Szűz Margit tiszteletére /439 kg/, a másikat Szent Tamás apostol tiszteletére /248 kg/. Előtte egy haranglábon álló 1773-ból származó mintegy 120 kg-os harang jelezte a szentmisék kezdetét. A templomot 1975-ben, majd 1995-ben renoválták. Az új liturgikus tér kialakítása 1975-ben történt Borsos János plébános idején. Az 1889-ben épített plébánia épületet 2002-ben Gáspár Mátyás egyeki plébános tataroztatta. Az épületet jelenleg az egyházközség bérleményként hasznosítja. Újszentmargita 1947-ben alakult önálló községgé a Polgárhoz tartozó Pusztaszentmargita és más tanyák egyesítéséből. 1998 óta Egyek látja el.

Sándorné Csuhai Edit

egyeki Szent József plébánia

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Mint arról már korábban hírt adtunk a HUSKROUA – Partnerség határok nélkül: Egyházi és kulturális örökség és turizmusfejlesztés Nyíregyházán és Beregszászon elnevezésű határon átnyúló projekt részeként újul meg a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház, valamint a beregszászi Szent Kereszt felmagasztalása-templom. A projekt keretében felújítják a társszékesegyház orgonáját, a harangtoronyban pedig kilátót is kialakítanak.

A társszékesegyház plébánia felőli, északi tornyában 2020 novemberében kezdődtek el a munkálatok. A harangtorony 28 méter magasságban található legfelső szintjén kilátó létesül, ahol kb. 10-14 ember kényelmesen tartózkodhat és nézelődhet majd egy időben. A torony négy égtájra néző ablakaiból jól belátható lesz Nyíregyháza panorámája.

A toronyban található harangok alatti kilátószinten új, hőszigetelt nyílászárókat építettek be, a meglévő födémet hangszigetelő anyaggal látták el.

Megújult a torony elektromos hálózata, falfelületeket javítottak és felújítják a meglévő vasbeton lépcsőszerkezetet, korlátokat, fa ajtókat. A toronyba felvezető létrákat és fa födémeket elbontják, helyettük acél, illetve tölgyfa lépcsőket építenek be.

Az átalakítás jelenleg az ütemezés szerint halad és várhatóan 2021 tavaszán fejeződik be, olvashatjuk a társzékesegyház honlapján.

Elkészült Nyíregyháza és Beregszász papíralapú turistatérképe is, amelynek hátoldalán egy-egy rövid leírás olvasható a Nyíregyháza-Beregszász útvonal mentén található és  jelentős idegenforgalmi vonzerővel rendelkező templomokról három nyelven: magyarul, ukránul és angolul. A kiadvány mintegy 2500 példányban jelent meg.

A térképen a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház, és a beregszászi Szent Kereszt felmagasztalása-templomon kívül feltüntették a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található kerékpárutakat, múzeumokat, kastélyokat, nemzetközi határátkelőhelyeket is. A térkép pontos és naprakész eligazítást nyújt a két templom megközelítésében is. A leírásokat fotók színesítik, melyeket Csutkai Csaba nyíregyházi fotóművész készített.

A térképek a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. irodájában (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.), a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébániáján, a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templom plébániáján, valamint az Ukrán-Magyar Fejlesztési Központ beregszászi irodájában is elérhetők.

Forrás: http://magyaroknagyasszonya.dnyem.hu

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Az összeírás, azaz a népszámlálás fontos szerepet játszott már a kereszténység megszületésénél. 2021-ben május 1. és június 28. között 16. alkalommal kerül sor népszámlálásra Magyarországon, amely során az adatszolgáltatás kötelező, viszont a nemzetiségi kötődésre vonatkozó kérdésekre, a vallás és az egészségi állapot kérdéseire a válaszadás 2021-ben is önkéntes lesz.

A Duna Televízió Katolikus Krónika című műsora január 17-i adásában a két debreceni katolikus egyházi vezetőt, Palánki Ferenc római katolikus püspököt és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolitát kérdezték a közelgő népszámlálásról, a járványhelyzet miatt kialakult távolságtartás esetleges negatív hatásáról.

A Katolikus Krónika műsora itt megtekinthető:

https://mediaklikk.hu/video/katolikus-kronika-2021-01-17-i-adas/#

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ha a hittan csak egy osztályozással értékelt tantárgy, akkor az önmagában nem sokat ér. Sok dolgot meg kell tanulnunk e tantárgyon belül is, sok igazságot, ismeretet kell elsajátítanunk, de ennél fontosabb a hit átadása, amely azt jelenti, hogy a meggyőződésünket, Istennel való kapcsolatunkat átadjuk a tanítványainknak, gyermekeinknek.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök január 17-én, a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmise homíliájában a hit lépcsőiről beszélt (ld. Jn 1,35-42).

Keresztelő János nem tartott teológiai magyarázatot, hanem csak egyszerűen rámutatott Jézusra: „Íme, az Isten Báránya” (Jn 1,35), amely a két tanítványnak elég volt ahhoz, hogy elkezdjék Jézust követni. Keresztelő János egész élete arról szólt, hogy előkészítse az Úr útját, érkezését a saját szíve és mások szíve felé.

A hit átadásának folyamata tovább halad. Láthatjuk ezt a két tanítvány esetében is, amikor találkoznak Jézussal, elkezdik Őt követni, beszélgetnek vele, majd nála maradnak. András magával viszi testvérét, Simont, akiből később Péter lett. Ebben is benne van a hit átadásának folyamata. Csak élő hitet lehet átadni, amely szoros kapcsolatban van a forrásával, az Istennel.

Az ószövetségi olvasmányban arról hallhatunk, hogy Isten háromszor is szólítja Sámuelt, aki még nem ismeri az Úr hangját. Éli végül megérti, hogy Isten van jelen, és megismerteti azt a fiatal gyermekkel (ld. 1Sám 3,1-11), akit Isten néven szólít: „Sámuel, Sámuel” (1Sám 3,4). Egészen személyesen szól hozzánk is, mert terve van mindannyiunkkal, teljes szívből szeret bennünket, azt akarja, hogy az élet teljességére jutva boldogok legyünk, tudjunk jól szeretni.

A tanúságtétel azt jelenti, hogy kapcsolatban vagyok Istennel, és ez az élő szeretetkapcsolat kihatással van a többi ember életére is. De ehhez szükséges, hogy végigjárjuk az élő hit lépcsőit, amelyet megtanulhatunk a két tanítványtól.

A hit első lépcsője: Nála maradunk

A tanítványok elkezdték Jézust követni, mire Ő megkérdezte tőlük: „Mit akartok?” ( Jn 1,38). Ők így válaszoltak: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol lakol?” (Jn 1,38). Valóban erre voltak kíváncsiak? Nem. Őt szerették volna megismerni.

Szent János apostol kb. 50-60 évvel később ír erről a találkozásról, amely olyan hatással volt rá, hogy a hosszú idő eltelte után is pontosan emlékezett az idejére: „Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott” (Jn 1,39).

A hit első lépcsője tehát, hogy Istennél maradunk. Azért jövünk a templomba, hogy nála legyünk, időt szánjunk rá.

A hit második lépcsője: Vele maradunk

A puszta fizikai jelenlétünk a templomban azonban már kevés a következő lépcsőhöz.

Vele egy közösségben, szeretetkapcsolatban kell hogy legyünk. Azért jövünk a templomba, hogy hallgassuk Őt. Engedjük tehát, hogy személyesen szóljon hozzánk, mert mindenkihez van egy-egy üzenete. Ő, a kegyelem forrása, megígérte, hogy velünk marad.

A hit harmadik lépcsője: Benne vagyunk

„Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCel 17,28). Az Ő életét éljük, kegyelméből tudunk így tanúságot tenni és átadni a hitünket. Akkor tudunk igazán benne élni, ha elfogadjuk az ajándékait. A tanítványok, akik követik Jézust, nem is gondoltak arra, hogy egyszer majd a 12 apostol közösségéhez, Jézus belső köréhez fognak tartozni. Jézus meglátta bennük a lehetőséget, mint ahogyan Péterben, az egyszerű halász emberben is, aki lelkesedéssel beszélt az iránta érzett szeretetéről: „Ha meg kell is veled halnom, nem tagadlak meg!” (Mk 14,31). Ennek ellenére háromszor is megtagadta őt. Jézus mégis meglátta benne a sziklát, akire a közösségét, az Egyházát építi. Lévi (nevének jelentése: körülfont, ragaszkodó) vámos, nyilvános bűnös volt, és benne is meglátta Mátét, amely azt jelenti: Isten ajándéka.

Jézus így néz ránk is. Bennünk is meglátja a szentet, a hozzá tartozót. Nem a bűntelent, hanem azt, aki vágyakozik arra, hogy élő szeretetkapcsolatban legyen Vele.

A hit átadása tehát nemcsak egy tantárgy, hanem annál sokkal több, életformáló, életadó erő.

Járjuk végig nap mint nap ezeket a lépcsőket, hogy nála vagyunk, vele vagyunk és benne élünk egy örökkévalóságon át – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Az alábbiakban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspöknek a Covid-19 elleni védőoltással kapcsolatos útmutatását olvashatjuk, amelyet az egyházmegye templomaiban, a január 17-i szentmisék hirdetéseiben is ismertetnek.

Vakcinát mindenkinek. 20 megjegyzés egy igazságosabb és egészségesebb világért címmel 2020. december 29-én jelent meg a Ferenc pápa által létrehívott bizottság dokumentuma.

A dokumentum rámutat a jelenlegi pandémiás helyzet súlyosságára és felhívja figyelmünket a keresztény ember erkölcsi felelősségére. Örömmel tapasztaltam, hogy ez a közös felelősségvállalás megmutatkozott az egészségügyi szabályok betartásában – kézfertőtlenítés, maszkviselés, szociális távolság megtartása – mely viszont most a vakcina megjelenésével újabb szintre kell, hogy lépjen.

A Szentatya felhívja a figyelmet, hogy többes számban kell gondolkodnunk, és ez azt is jelenti, hogy fel kell vállalnunk továbbra is a felelősséget, egyéni és a kollektív módon is a koronavírus elleni harcban. „Azt gondolom, – mondja Ferenc pápa – hogy erkölcsi alapon mindenkinek be kell oltatnia magát, ez nem választható opció, hanem erkölcsi tett. Mert a te egészségedet, életedet kockáztatod, de másokét is.” Világosan elmondja álláspontját: „Létezik egy öngyilkos vírustagadás, amit én nem tudok megérteni, de ma az a feladatunk, hogy beadassuk magunknak az oltást” – jelentette ki a begyűrűző tudományellenes kultúrán gondolkodva. Hozzátette: „A jövő héten kezdjük el itt a Vatikánban az oltást. Én jelentkeztem rá, be kell adatni.”

Péter utódjával együtt, magam is buzdítom a Paptestvéreket és a Híveket, hogy éljünk az oltás adta gyógyító lehetőséggel, hogy ne kelljen még több testvérünket elveszíteni, hanem tudjunk tovább haladni azon az úton, melyre a Gondviselő meghívott.

Szent László király Egyházmegyénk védőszentje, könyörögj értettünk!

Debrecen, 2021. január 13.

Palánki Ferenc, sk.

debrecen-nyíregyházi

megyéspüspök