Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A hagyomány szerint Debrecenben, az ökumenikus imahét szerdai napján, a Szent Anna-székesegyházban jönnek össze a város keresztény felekezeteinek hívei és vezetői. Ezen alkalmon a római katolikus főpásztor köszönti a híveket és a református püspök hirdet igét.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte az imaközösség résztvevőit, dr. Fekete Károly református püspököt, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolitát, a jelen lévő lelkipásztorokat és közösségeiket.

Az imaközösséget dr. Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök vezette.

„Többé nem mondalak titeket szolgáknak […] azonban barátaimnak mondalak” (Jn 15,15). Palánki Ferenc püspök a nap központi gondolatáról kifejtette: Jézus barátaiként vagyunk együtt, tőle tanuljuk, hogy mit jelent egymásnak is barátaivá válni, egymásra számítva, egymásért áldozatot hozva szeretetközösségben lenni. A megyéspüspök örömét és köszönetét fejezte ki azért, hogy Debrecenben, ebben a nehéz időszakban is be tudjuk mutatni a keresztények egységét. Együtt imádkozva, közös célokat, Isten iránti barátságunkat megmutatva fontosnak tartjuk, hogy Jézus Krisztus nevében és az Ő szeretetében találkozzunk.

„Urunk, taníts minket imádkozni” (Lk 11,1–4). Fekete Károly református püspök a kijelölt szentírási szakasz alapján az Úr imádságáról, a Miatyánkról fejtette ki gondolatait.

Az alábbiakban Fekete Károly püspök elmélkedését teljes terjedelmében közöljük.

„Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait! Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:

Atyánk, szenteltessék meg a te neved!

Jöjjön el a te országod!

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként.

És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek.

És ne vígy minket kísértésbe!” (Lk 11,1-4)

Az Úr imádsága, a Miatyánk a legismertebb bibliai szöveg. Sokszor mártíromságot szenved, amikor csak úgy letudjuk, gépiesen elmormoljuk, mintha nem is egy bensőséges imádság lenne, hanem csak egy kötelezően felmondandó memoriter.

Pedig ez az imádság nem megszokásból lett, hanem vágyakozásból, pontosabban megkívánásból. Látta Jézust imádkozni az egyik tanítványa és felfakadt benne a spontán kérés: „Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait!” (Lk 11,1)

Az imádság kívánatos voltáról már Keresztelő János tanítványai is kaptak mintát. Jézus korában ugyanis egy-egy jellegzetes ima alapján meg lehetett különböztetni a vallási csoportokat. A saját imaforma növelte a csoport összetartozás-tudatát és kifejezte az Istennel való kapcsolatuk csak rájuk jellemző lényegét. Jézus tanítványainak az a kérése, hogy a Mester tanítson nekik egy emblematikus jelentőségű, egy csak rá jellemző, tőle származó, hozzá kötő imádságot.

     Az imádkozni tanító Jézus ezért a legfontosabbakat foglalja össze: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok”. Fontos a szószerintiség, de az imádság egésze azt üzeni: használjátok mintaként, figyelve a stílusára, felépítésére, érzelmi töltésére, hangnemére, a kérések távlataira és határaira is, Isten és ember ügyének összekapcsolódására.

  Az imádkozás „nyelviskoláján” maga Jézus vezet bennünket végig, és megmutatja: Isten megszólíthatóvá teszi magát.

     Nem kiérdemeltük, hanem kaptuk ezt a megszólítást, Atyánk: a Jézusé is, az ellenségemé is, a munkatársamé és a barátomé is, a felmenőimé és az utódaimé, meg az enyém is. Nem privát ima, hiszen mennyei Atyánk kisajátíthatatlanul közös. Országhatárokat és nézetkülönbségeket rombol le ez a többes szám. Isten, a mi Atyánk, nem „egykéket” akar, hanem testvéri közösségre hív, de nemcsak azokkal, akiket mi gondolnánk, hanem azokkal is, akiket Isten tart gyermekeinek.

Jézus, az előimádkozó, biztat: Vess véget a hallgató kegyességnek, és szólalj meg! Megteheted bátran, mert Isten megszólíthatóvá teszi magát, hogy meglássuk, mi a fontos Neki. Megengedi, hogy fontossá váljon számunkra nevének megszentelése; várja, hogy érdekeljen bennünket országának kiteljesedése, és várja, hogy behívjuk kenyérkérdésünk és megkísértett életünk megoldásába, hiszen ezekben tárul fel az Ő lényege.

Jézus a Miatyánk kéréseivel újra és újra Isten istenségének helyreállítását végzi el.

Először is helyére kell kerüljön bennünk az Isten nevének megszentelése. Amikor azt kérjük, hogy „szenteltessék meg a te neved”, akkor azt kérjük, hogy Istennek a jelentősége kerüljön nálunk a helyére. Intézze úgy, hogy elismerjük azt a csak Neki járó, elkülönített státuszt, amely csak Őt illeti meg!

Azért imádkozunk, hogy aki időszerűtlennek tartja a maga számára Istent, annak váljon időszerűvé; aki perifériára szorította magában Őt, abban kerüljön vissza a középpontba. Aki profanizálta, káromolta, lefokozta, annak az életében nyerje vissza az Isten tekintélyét, makulátlan tisztaságát és méltóságát.

Isten azért közeledik a szentségtelen életű emberhez, hogy az Ő közelében minél több ember élete változzon meg. A szent Isten ezért maga lett ebben a világban a két lábon járó életszentség Jézus Krisztusban, és Ő maga lett a bennünk hatni akaró Szentséges.

Akinek az életében Isten helyre kerül, az irtózni kezd mindentől, ami szentségtelen. Elkezdi védeni Isten nevét és értékrendjét, és képviseli mindenhol: le a szentségtelenséggel! Maga is megzabolázza a nyelvét, kontrollálja a tetteit, megszűri a gondolatait, és a felismert isteni szentség növeli az önfegyelmét. A keresztyén ember életszentségének fokmérője az életvitelének tisztasága, gondolkodásának rendezettsége, pénzügyeinek átláthatósága, kommunikációjának korrektsége, tetteinek tisztessége. Prédikációval felérő, amikor látszik rajtunk a megelégedettség, a lelkes feladatvállalás, a megbocsátás, a lemondani tudás, az adósság elengedése, a megbékélés és a mértékletesség. Ne adjuk ma sem alább ezeknél!

A Miatyánk második kérése azért hangzik, hogy helyre kerüljön bennünk Isten üdvösséges uralma. Amikor azt mondjuk, hogy „jöjjön el a te országod”, akkor uralomváltást kérünk, azt kérjük, hogy teljesedjen ki számunkra Isten országa. Ha igazi vágy van bennünk a mennyei polgárságra, akkor ki merjük mondani: legyen vége bennem az istentelenség uralmának!

Mi Atyánk, jöjjön el a te országod, mert sokszor a mi életünk a gonosz erők „felvonulási területe”. Elfogadjuk egymás ördögi mesterkedéseit, embertelen hazugságait, féktelen önzését, alantas terveit, és a legszentebb dolgok is bemocskolódnak. Az Isten ellenlábasai a szeretetparancs helyett a gyűlöletet tették törvénnyé, amely lázít, irigységre hangol, sovinizmust támaszt, kiszámíthatatlan összevisszaságot teremt, intézményes ármánykodásra ingerel, a technika vívmányait a bosszúállás céljaira használja.

Jó nekünk tudni, hogy Jézus Krisztus azért jött el ebbe a világba, hogy a mi életünk az Ő uralmának „felvonulási területe” legyen, és velünk is, bennünk is növekedjen az Ő felségterülete. Mi annak az Úrnak a visszajövetelét várjuk, akié minden hatalom a mennyben és a földön. Ma is ez a mi igazi távlatunk. Legyen veled is nagyobb Isten országának területe már most és itt!

Kedves Testvéreim! A Miatyánk az Isten akaratához igazított élet mindennapos próbaköveire is rávilágít. Isten megszólíthatóvá teszi magát, hogy meglássuk, mi lenne az igazán fontos nekünk. Ezért a Miatyánk az ember emberségének helyreállításáról is szól, hogy szót emeljünk jólétünkért, lelki nyugalmunkért és szabadításunkért. Így szabadulunk ki az anyagiasság, a testiség és a gonoszság világából.

A Miatyánk legemberibb kérése: „mindennapi kenyerünket add meg naponként”. Tengelymondat, amelyben összekapcsolódik Isten ügye a miénkkel, mi meg elismerjük vele, hogy Istennél van az élet forrása és naponta rászorulunk arra.

Lukács evangélista szóhasználata miatt sokat vitáztak a »mindennapi« kifejezésről, ami azt jelenti: a nap számára, amely jön. "Add meg nekünk ma és mindennap kenyerünket: a kenyeret, amire holnap is szükségünk lesz.” (Barth)

Jézus példánk a mértéktartásban is, hiszen nem fényűző bőségért, hedonista örömökért, luxuscikkekért imádkozik, hanem megélhetésünkért. Arra bátorít ez a kérés, hogy leszámoljunk a gondterheltséggel, és hagyatkozzunk rá Isten tápláló jóságára, nagylelkű szeretetére! A kenyér – áldást és jót jelent, a gondviselés ajándéka. A kenyér – teljességjel, kiáltás az elegendőért. A kenyér – óvás a halmozástól, nevelés a pazarlás ellen. A kenyér – felelősség, megszegve éltet, hiszen itt a mi kenyerünket kérjük, ezért a másik ember kenyér-hiányát is imádságunkba foglaljuk.

Van olyan magyarázó, aki ki is egészíti a kérést: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, miképpen mi is adunk azoknak, akik tőlünk kérnek". Ezért az imádkozó ember segít azoknak, akiknek nincs betevőjük, akik bizonytalanságban vannak a holnap felől, legyenek akár foglyok vagy menekültek, éljenek akár szegénységben vagy háborús helyzetben. Szolidaritásra hív a kenyér, mert ott válik igazán áldássá, ahol megbecsülik azt a keveset, amivel már csak Isten tud valamit kezdeni, hiszen Ő életkérdéseket megoldó Úr.

Isten ura a nem-szeretem-helyzeteknek is. Ő a nagy konfliktuskezelő, akihez Jézus szavával kiálthatunk: „Bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek.” Zavarba hozó kérés ez mert a Jézus kereszthalálának teológiai „eredményét” kell élő valósággá tenni. Jézus kiengesztelte az Atyát, és megszerezte a bűnbocsánatot, de ezt a megbocsátást nekünk kell aprópénzre váltani, és a legszemélyesebb, legkonkrétabb, legkínosabb magánügyeinkben megvalósítani: gyakorolnunk kell/kellene a megbocsátást. Ez lenne a megkapott bűnbocsánat igazi „ellentételezése”.

Az Istentől megkapott bűnbocsánatból nyerhető elegendő erő ahhoz, hogy mi is tudjunk megbocsátani. Hogy ez sikerüljön, könyörögjünk így: A mi mindennapi bocsánatunkat és megbocsátani akarásunkat add meg nékünk ma… Vagyis, múld felül megbocsátó elengedéssel a másiknak bűne miatti tartozását. Vesd el a megtorlást, a bosszúvágyat, és győzd le a gonoszt jósággal! „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban” (Ef 4,32).

Tudjuk azonban, hogy a bocsánatot nyert, rendezett élet sem mentes a kísértéstől. Sőt, még vonzóbb célpontja a gonosznak!

Amikor a Miatyánkban emberségünk helyreállításáért imádkozunk, akkor azt is megvalljuk, hogy önmagunk kifosztásának hátterében ott áll a gonosz is. Kecsegtet, tüzel és kísért az ős ellenség. A gonosz a mi igazi kifosztónk, ezért kell a tőle való szabadítás fohásza: „Ne vígy minket kísértésbe.”

A Miatyánk utolsó kérésében nem azt kérjük, hogy kerüljön el minket a kísértés, hanem azért könyörgünk, hogy segítsen bennünket Isten felülkerekedni a kísértéseken, és ne mondjon le rólunk. A próbák idején ne engedjen ki a kezéből, és ne a gonosz győzzön, hanem az állhatatosság diadalmaskodjon. Védelemkérés ez a mondat, hogy az ember ne forduljon el Istentől.

Az ember ugyanis nemcsak gonosz, hanem gyenge is. Magunkban, azaz isteni segítség nélkül teljesen nyilvánvalóvá válik a sebezhetőségünk. A megkísértés komplex ereje minden pillanatban fenyegeti a keresztyén embert. Nincs kísértésmentes emberi élet.

Naponta meg kell küzdenünk olyan erőkkel, amelyek el akarnak tántorítani a Krisztus-követés útjáról. Kívülről ravasz támadások, rafinált hozzánk férkőzések kereszttüzében élünk; belülről pedig testet-lelket kimerítő, idegfeszültséges élet terhel bennünket. Lelki állóképességünk megroggyan az életküzdelmek közben. Esküdt ellenségünk, az ördög, a világ és a mi tulajdon testünk folyamatos ostromállapot alatt tart bennünket.

Most még fontosabb a könyörgés: „Szentlelked erejével tarts meg és erősíts meg minket, hogy ebben a lelki küzdelemben vereséget ne szenvedjünk, hanem szilárdan ellenállhassunk, míg végre teljes diadalt nyerünk.” (HK 127)

A Szentlélek megszabadít a kísértés idején, és megmutatja, hogy a bajok még erősebben Istenhez, az élet Urához  kapcsolnak.

A Miatyánk benne tart Jézus Krisztus erőterében, ahol megváltoznak az erőviszonyok, és a mi Atyánk benne tart bennünket az egyház családjában, nevének szentsége kihat az életünkre, országát a magunkénak érezzük, életfeltételeinkért neki mondunk köszönetet, a tőle kapott bűnbocsánat minket is megbocsátásra kötelez, és még egy kísértéssel teli világban is biztonságot ad.

Jézus már megtanította ezt az imát, Te tudod és elmondod, de van tovább: éld meg és valósítsd meg a Miatyánk szavait! – fejezte be elmélkedését Fekete Károly református püspök.

Az igehirdetés után Krakomperger Zoltán atya köszönetet mondott a református püspök úrnak a gondolataiért, hogy az egy keresztségből elnyert istengyermekségünk értékét, szépségét elénk tárta. Lelkesedéssel merítsünk ebből mindnyájan cselekvési programot, és úgy váltsuk valóra, hogy az missziós vonzást gyakoroljon kortársainkra.

Ezután következett az apostoli hitvallás, majd Markovics Balázs káplán atya vezetésével az egyetemes könyörgéseket az egyházközség akolitusai olvasták fel.

Végül közösen elimádkoztuk a Miatyánk imát, a keresztények egységének egyik kifejező imádságát, amely,mint ahogyan az igehirdető püspök kifejtette, nem privát ima. Majd ezen egységet a béke jelével való köszöntéssel is kifejezték a jelenlévők.

Az imaóra végén a főpásztorok áldásban részesítették az imádkozó közösséget, amely áldás gyarapítja elkötelezettségünket egymás megbecsülése, megértése és szeretete mellett.

Az imahét debreceni perselyadományát a debreceni járványkórház eszközbeszerzésének támogatására ajánlják fel.

 Az Ökumenikus imahét debreceni alkalmait A Debrecen Televízió  élőben közvetíti  minden nap 17 órától, kivéve a szombaton, akkor 19.40-kor, felvételről kerül adásba az aznapi esemény.

Aki lemaradt az eddigi eseményekről, vagy újranézné, az megteheti a Debrecen Televízió Youtube-csatornáján.

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye