Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Ha a hittan csak egy osztályozással értékelt tantárgy, akkor az önmagában nem sokat ér. Sok dolgot meg kell tanulnunk e tantárgyon belül is, sok igazságot, ismeretet kell elsajátítanunk, de ennél fontosabb a hit átadása, amely azt jelenti, hogy a meggyőződésünket, Istennel való kapcsolatunkat átadjuk a tanítványainknak, gyermekeinknek.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök január 17-én, a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmise homíliájában a hit lépcsőiről beszélt (ld. Jn 1,35-42).

Keresztelő János nem tartott teológiai magyarázatot, hanem csak egyszerűen rámutatott Jézusra: „Íme, az Isten Báránya” (Jn 1,35), amely a két tanítványnak elég volt ahhoz, hogy elkezdjék Jézust követni. Keresztelő János egész élete arról szólt, hogy előkészítse az Úr útját, érkezését a saját szíve és mások szíve felé.

A hit átadásának folyamata tovább halad. Láthatjuk ezt a két tanítvány esetében is, amikor találkoznak Jézussal, elkezdik Őt követni, beszélgetnek vele, majd nála maradnak. András magával viszi testvérét, Simont, akiből később Péter lett. Ebben is benne van a hit átadásának folyamata. Csak élő hitet lehet átadni, amely szoros kapcsolatban van a forrásával, az Istennel.

Az ószövetségi olvasmányban arról hallhatunk, hogy Isten háromszor is szólítja Sámuelt, aki még nem ismeri az Úr hangját. Éli végül megérti, hogy Isten van jelen, és megismerteti azt a fiatal gyermekkel (ld. 1Sám 3,1-11), akit Isten néven szólít: „Sámuel, Sámuel” (1Sám 3,4). Egészen személyesen szól hozzánk is, mert terve van mindannyiunkkal, teljes szívből szeret bennünket, azt akarja, hogy az élet teljességére jutva boldogok legyünk, tudjunk jól szeretni.

A tanúságtétel azt jelenti, hogy kapcsolatban vagyok Istennel, és ez az élő szeretetkapcsolat kihatással van a többi ember életére is. De ehhez szükséges, hogy végigjárjuk az élő hit lépcsőit, amelyet megtanulhatunk a két tanítványtól.

A hit első lépcsője: Nála maradunk

A tanítványok elkezdték Jézust követni, mire Ő megkérdezte tőlük: „Mit akartok?” ( Jn 1,38). Ők így válaszoltak: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol lakol?” (Jn 1,38). Valóban erre voltak kíváncsiak? Nem. Őt szerették volna megismerni.

Szent János apostol kb. 50-60 évvel később ír erről a találkozásról, amely olyan hatással volt rá, hogy a hosszú idő eltelte után is pontosan emlékezett az idejére: „Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott” (Jn 1,39).

A hit első lépcsője tehát, hogy Istennél maradunk. Azért jövünk a templomba, hogy nála legyünk, időt szánjunk rá.

A hit második lépcsője: Vele maradunk

A puszta fizikai jelenlétünk a templomban azonban már kevés a következő lépcsőhöz.

Vele egy közösségben, szeretetkapcsolatban kell hogy legyünk. Azért jövünk a templomba, hogy hallgassuk Őt. Engedjük tehát, hogy személyesen szóljon hozzánk, mert mindenkihez van egy-egy üzenete. Ő, a kegyelem forrása, megígérte, hogy velünk marad.

A hit harmadik lépcsője: Benne vagyunk

„Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCel 17,28). Az Ő életét éljük, kegyelméből tudunk így tanúságot tenni és átadni a hitünket. Akkor tudunk igazán benne élni, ha elfogadjuk az ajándékait. A tanítványok, akik követik Jézust, nem is gondoltak arra, hogy egyszer majd a 12 apostol közösségéhez, Jézus belső köréhez fognak tartozni. Jézus meglátta bennük a lehetőséget, mint ahogyan Péterben, az egyszerű halász emberben is, aki lelkesedéssel beszélt az iránta érzett szeretetéről: „Ha meg kell is veled halnom, nem tagadlak meg!” (Mk 14,31). Ennek ellenére háromszor is megtagadta őt. Jézus mégis meglátta benne a sziklát, akire a közösségét, az Egyházát építi. Lévi (nevének jelentése: körülfont, ragaszkodó) vámos, nyilvános bűnös volt, és benne is meglátta Mátét, amely azt jelenti: Isten ajándéka.

Jézus így néz ránk is. Bennünk is meglátja a szentet, a hozzá tartozót. Nem a bűntelent, hanem azt, aki vágyakozik arra, hogy élő szeretetkapcsolatban legyen Vele.

A hit átadása tehát nemcsak egy tantárgy, hanem annál sokkal több, életformáló, életadó erő.

Járjuk végig nap mint nap ezeket a lépcsőket, hogy nála vagyunk, vele vagyunk és benne élünk egy örökkévalóságon át – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye