2007

2007. december 28., péntek 01:00

Betlehemi láng

1986. decembere óta Betlehemben a Születés-kápolna mécseséről gyertyát gyújtanak, majd elindul a láng repülőn, vonaton, autókban, hogy elérkezzen Karácsonyra az otthonainkba. Betlehemben egy 10 éves osztrák kislány gyújtotta meg a Születés templomában a mécsest innen vitték a lángot szerte a világba. Európában Bécsbe érkezik, onnan vitték tovább és jutott el…
A nagyváros zajától távolodva az ember hamar rátalál a puszta csöndjére. A Hortobágy falutól a 10 km-es Kónya tanyára vezető keskeny út csak az ott lakónak nem ismeretlen. A sötétségbe, csöndbe burkolózó pusztában különös érzés kerítette hatalmába az éjféli misére igyekvőt, amikor a reflektorfényben megvilágított juh istálló, mint egy katedrális…
A jövő évi költségvetés ismét megszorításokat tervez az egyházi közgyűjtemények támogatását illetően. Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke december 14-én, pénteken délután a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában nyilvános sajtótájékoztatón – a magyarországi református egyház nevében – kijelentette, hogy nem vesznek részt a kormány által 2008-ra…
„Keljetek fel pásztorok, örömet hirdetünkMert ma nektek született ki megjövendöltetettEgy szűznek véréből,Szűzen szült méhébőlMegváltó istentek, alle-alleluja!" „A jókívánság a civilizált embernek többnyire üres szó, a régi embernek szinte varázserejű érték lehetett, amit szívesen viszonzott tőle telhetően... A sok ünnepi, névnapi köszöntő egy melegebb, barátságosabb, testvéribb, emberszeretőbb népélet emléke." (Kodály Zoltán)…
A több ezer ember felekezettől, és attól függetlenül, hogy vallásos-e vagy nem, együtt énekelt: „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek..." Mert a karácsony mindenkié, ugyanannak a gyermeknek a születéséről szól, aki szeretetet hozott az embernek, annak az embernek, aki természetéből adódóan a jóra, a békességre vágyik. A több…
2007. november 28., szerda 01:00

Mikulás járt Déván!

A 2007-es nyaralást követően a nyíregyházi, kisvárdai, ajaki, rakamazi befogadó családok folyamatosan tartották a kapcsolatot a dévai, nagyszalontai, petrozsényi, vajdahunyadi gyermekekkel. Ők már alig várták a találkozást „befogadó családjukkal". November 24-én ragyogó napsütés kísérte autóbuszunkat, mintha a nap is örült volna ennek a találkozásnak.Délután a nagyszalontai otthonba vittük a szeretet…
Rendkívül bonyolult de aktuális témáról az egészséggazdaság, népesedéspolitika témakörében tartott előadást Dr. Várhelyi Krisztina szakközgazdász, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Esti Beszélgetés című közéleti vitafórumán november 22-én Debrecenben.Magyarország népessége fogy, évente egy város tűnik el. Az előadó megdöbbentő adatokról számolt be. A születési ráta az 1995-ös mélypont után 93 ezerről 98 ezerre…
2007. november 20., kedd 01:00

Szent József-esték Jókai Annával

November 15-én este 7 órakor a Szent József-esték harmadik stációja kapcsán gyűlt össze az érdeklődő közönség a debreceni Szent József Gimnázium dísztermében. A teltházas rendezvényen Jókai Anna Kossuth-díjas írónőt látták vendégül az iskola tanárai.A nagyszámú közönség ezúttal sem csalódhatott a kivételes előadói vonzerővel megáldott íróban. Jókai Anna a tőle megszokott…
Bosák Nándor megyéspüspök Zsinati Napra hívta a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első 1999-es Egyházmegyei Zsinat résztvevőit és az egyházközségeket képviselő világi híveket. A két évente megrendezett konferencia témáiban visszatekint, felidézi az egyházmegyei zsinat irányelveit, és segíti azok megvalósulását a plébániákon. Ez a nap Szent Erzsébet év lezárásaként is tekinthető, hiszen az Árpádházi…
Visított a disznó a hideg november 17-ei reggelen a Polgári Római Katolikus plébánia udvarán, hogy estére, Szent Erzsébet évének lezárására disznótoros vacsora; hurka, kolbász, toroskáposzta kerüljön az asztalra. A plébánia idősebb hívei megelégedésére kiderült, hogy Dr. Linczenbold Levente plébános és Horváth László káplán atya nemcsak a tudományokban jártasak, így a…
Debrecenben a Szent Erzsébet Otthon lakói is a Szent Erzsébet év során imáikban, ünnepeikben az Árpád-házi szent példáját szem előtt tartva, ünnepeltek, és zárták be a jubileumi évet november 19-én. Az idős emberek verssel, felolvasással, énekkel színesítették az ünnepséget, amely a Bosák Nándor püspök atya által bemutatott szentmisével ért véget.A…
A Római Katolikus Egyetemi lelkészség megrendezte a Debrecenben működő római katolikus egyetemi kollégiumok, közösségek, csoportok találkozóját november 7-én este a Szent József Gimnázium épületében.A találkozót Bosák Nándor megyéspüspök köszöntötte, és kiemelte az egyetemi évek adta közösségteremtő lehetőségét, amely nemcsak a közös tanulásban merülhet ki, hanem alkalom a találkozásokra, tanúságtételekre, de…
2007. november 03., szombat 01:00

Szent Imre nap Nyíregyházán

„Ne pusztítsd önmagad, tiszteld az életet!", „Éljen részvét a szívedben!", „Házasságig őrizd meg tisztaságod!" – nagy dolog manapság, ha fiatalok fogalmaznak meg keresztény értékeket követő intelmeket társaik számára. Melyik szülő nem örülne annak, ha gyermeke öntené szavakba ezeket a szavakat? Egy értékeket közvetítő iskolában a tanulók nap, mint nap találkoznak…
2007. október 29., hétfő 01:00

Favét Nyíregyházán

Ne mi éljünk az emberekből, hanem az emberek éljenek belőlünk! Meg kell változtatnunk a világot úgy, hogy először a hozzá való viszonyunk változzon! Dolgoznunk kell, merjük megosztani másokkal, amink van! Mária hitével legyen közösségünk a hitben, mert annyi jóság van a világban, amennyit mi Isten jóságából oda beengedünk! De ne…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye világi katekétái évente két alkalommal kötelező továbbképzésen vesznek részt Nyíregyházán az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetben (ELI). A 2007. október 16-i találkozó témája az elmúlt alkalmakhoz hasonlóan a 2006-ban megjelent A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma volt. A 2006/2007-es tanévtől kezdődően az egyházmegye katekétái a katekizmusról tartott előadások során fejezetenként…
2007. október 18., csütörtök 02:00

Bioetikai kérdések

Az élet kezdetének aktuális bioetikai kérdései címmel tartott előadást Nyéky Kálmán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara bioetika oktatója október 15-én Debrecenben a II. János Pál Intézetben.A II. János Pál Intézet ebben az évben alakult meg Debrecenben a Szent László plébánián. A Magyarországon hiánypótló szerepet betöltő intézet…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Esti beszélgetések című közéleti vitafórumán havonta egy alkalommal a vallási kérdések mellett a gazdaság kérdései is előtérbe kerülnek Debrecenben, a Szent József Gimnázium dísztermében. Október 18-án Dr. Csaba László közgazdász, egyetemi tanár „A magyar gazdaság az európai integrációban és a keresztény értékrend" címmel tartotta meg vitaindító előadását.Bosák…
2007. október 9-11. a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Szatmári Esperesi Kerületéből 6 plébános a Szombathelyi Egyházmegyébe zarándokolt, hogy Brenner János sírjánál és vértanúságának helyén imádkozzon boldoggá avatásáért, akit 50 évvel ezelőtti öltek meg. Megrendítő volt az események helyszínén hallani az akkori történteket, melyet a vértanú pap öccse, Brenner József helynök atya mondott…
2007. október 15., hétfő 02:00

Ministráns avatás Rakamazon

Felemelő, magas szintű zenei élményt jelentett az a rendkívüli és egyedülálló kezdeményezés, amit a Polgári Egyházközség 2007. október 13-án, szombaton már negyedik alkalommal rendezett meg a Nagyboldogasszony műemléktemplomában. Az Ének Európáért című Nemzetközi Kórustalálkozó célja, hogy a határon túli és a magyarországi kórusok együtt énekelve kifejezzék és erősítsék a nemzeti…
A béke itt kezdődik bent...Bent csend,Isten hozott...A dallam csöndesedni hív, elvezet oda ahol jó kettesben lenni Istennel...Felemelő, magas szintű zenei élményt jelentett az a rendkívüli és egyedülálló kezdeményezés, amit a Polgári Egyházközség 2007. október 13-án, szombaton már negyedik alkalommal rendezett meg a Nagyboldogasszony műemléktemplomában. Az Ének Európáért című Nemzetközi Kórustalálkozó…
2007. október 07., vasárnap 02:00

Házaspárok hálaadó szentmiséje

A rakamazi nagytemplomban 2007. október 06.-án a jubiláló házaspárok hálaadó szentmiséjét ünnepelhettük együtt. A helyi karitász szervezésében már negyedik alkalommal került sor az 50 éve házasságot kötött házaspárok köszöntésére. Ebben az évben 9 házaspárnak gratulálhattak. A szentmise keretében gyerekek és a helyi karitász vezetője köszöntötte őket. Utána a közösségi házban…
A Debreceni Canto Armonico énekegyüttes 10 éve, 1997-ben alakult meg a professzionista Debreceni Kodály Kórus 10 énekeséből. Jelenleg az együttes létszáma az előadandó művektől függően 10-16 tagú.Évente átlagosan 10 alkalommal állunk közönség elé Debrecenben, hangversenyeink, amelyek repertoárja a gregoriántól a kortárs művekig ível mindig ingyenesek. Legszívesebben templomokban lépünk fel reneszánsz…
2007. szeptember 29-én, szombaton tartotta a Szent Erzsébet évhez kapcsolódó egyházmegyei zarándoklatát a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Sárospatakon. Bosák Nándor megyéspüspök hívására, mintegy 35 egyházközség 1500 hívője zarándokolt el Szent Erzsébet szülővárosába, hogy közös imádsággal kérjék a magyar szent királynő közbenjárását, pártfogását és példáját megszívlelve megújítsák elköteleződésüket Isten és a felebarát szeretető…
2007. szeptember 28., péntek 02:00

Esti Beszélgetések Dr. Morvai Krisztinával

Újra kezdetét vette a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Esti beszélgetések című közéleti vitafóruma szeptember 27-én Debrecenben. A résztvevők fontos társadalmi jelenségekről neves előadókkal „beszélgethetnek" havonta egy alkalommal a Szent József Gimnázium (Szent Anna u. 17.) dísztermében.– A Szent József Gimnázium felújított épülete méltó környezete a „beszélgetéseknek", hiszen hosszú várakozás előzte meg a…
„Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé, gyümölcsözővé teszi, magot ad a megvetőnek és kenyeret az éhezőnek ilyen lesz az én igém is, amely a számból kijön, nem tér hozzám vissza üresen, hanem véghez viszi, amit akarok,…
2007. szeptember 25., kedd 02:00

Szent Pio templombúcsú Nyírcsászáriban

Szent Páter Pio tiszteletére szentelt alig 100 férőhelyes Nyírcsászári templom, és annak hívei, a Szent egyszerűségét, és alázatosságát tükrözik. A kis közösség lelkesedése, vendégszeretete példaértékű, évente áldozatos munkával szeretetvendégséggel készülnek a templombúcsúra, ahová minden évben szeptember 23-án zarándokok százai - ebben az évben több mint hatszázan – érkeztek az ország…
2007. szeptember 20., csütörtök 02:00

Hol vannak a sírok? - Teleki Júlia könyvbemutatója

A gyűlölet, 50 évvel a mészárlás után is tovább él... nemzedékről nemzedékre száll. Az 1945-ben véglegesen magyartalanított Csúrog falu katolikus templomát lerombolták, tégláiból szövetkezeti otthont építettek, helyére focipálya került. A magyar temető helyén disznókat legeltetnek. A temető ahová a meggyilkoltakat hantolták, ma dögtemető...A Szerbiában élő magyar nemzetiségű Teleki Júlia: Hol…
„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." (Mk. 16, 15.) – kezdet homíliáját Ferenczi Richárd atya hétfőn este Debrecenben a Szent Anna székesegyházban, ahol a város fiataljai háttérimájukkal erősítették a budapesti missziós munkát.– A missziós parancs nekünk is szól, fontos, hogy támogassuk imánkkal a budapesti városmissziót,a…
2007. szeptember 10., hétfő 02:00

Templombúcsú a Brenner évben Vásárosnaményban

2007. szeptember 9-én tartotta Vásárosnamény egyházközsége a Szent Kereszt Felmagasztalásának búcsúját. Az ünnepi szentmisét Brenner József, a Szombathelyi Egyházmegye helynöke mutatta be 16 pappal együtt.Brenner József püspöki helynök a szentmise előtti előadásában objektíven beszámolt bátyjának, Brenner Jánosnak a vértanúságáról, akit 1957. december 15-én betegellátást színlelve hívtak el a rábakethelyi plébániáról,…
A katolikus oktatási intézmények országos tanévnyitó szentmiséjét mutatta be Dr. Erdő Péter bíboros prímás esztergom-budapesti érsek Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök koncelebrálásával szeptember 1-én Debrecenben a Svetits Intézet Szent Kereszt kápolnájában, majd felszentelte a közel 60 év után újra egyházi tulajdonba került egykori híres debreceni Piarista Gimnázium épületét. A felszentelt iskolában…
A Debecen-Nyíregyházi Egyházmegye idei máriapócsi zarándoklatán a korábbi évekhez hasonlóan hívek ezrei vettek részt. Az idei év búcsújának meghittségét fokozta, hogy a hívek részesei lehettek a papszentelés felemelő pillanatainak, amikor Bosák Nándor megyéspüspök az egyházmegye számára egy új papot szentelt Csordás Gábor ófehértói születésű diakónus személyében. Miközben hívek az imádság…
2007. augusztus 27., hétfő 02:00

Örökfogadalom tétel az iskolanővéreknél

Mi, iskolanővérek idén nyáron egy hetes közös lelkigyakorlatunk végén Debrecenben a Svetits Szent Kereszt kápolnájában ünnepeltük Bencze Ivett M. Regina nővér örökfogadalmát. Ő eddig a pesti Patrona Hungariae Gimnáziumban tanított matematikát, osztálya idén érettségizett. A jövő évtől a makói Szent István Gimnáziumban a matematika mellett fizika és hittan órákat bíztak…
„Az igazi da Vinci" cím remekül kifejezi a kiállítás alapgondolatát. Manapság sok „hamis Leonardo járja a világot". Az emberek nagytöbbségének a fejében nem reális kép él a reneszánsz mesterről, amit a legutóbbi sikerfilm „A Da Vinci Kód" is erősített. A jelen kiállítás célja, hogy az igazi Leonardó da Vincit ismertesse…
Szent Erzsébet évében a Kolping Egyesület is csatlakozott ahhoz a lelkiségi irányultsághoz, hogy cselekedeteinket, együttlétünket Szent Erzsébethez hasonlóan az irgalmas szeretet hassa át. Saját egyesületi majálisunkon is már megismerkedtünk a Szent életével, litániánkat is Róla vettük és csoportos vetélkedőben énekeltünk, verseltünk Szent Erzsébet önfeláldozó életéről.Ennek fényében készültünk a Körzeti Találkozóra,…
A párizsi székhelyű Fédération Intenationale Sportive de I'Enseignement Catholique – Katolikus Iskolák Nemzetközi Sportszövetsége ( FISEC), ahol Magyarországot tagszervezetként az 1993-ban megalakult Katolikus Iskolák Diáksport Szövetsége (KIDS) képviseli, 2001 után ebben az évben július 19-25-ig ismét Nyíregyházán a Sóstói Stadionban rendezte meg a nyári világjátékokat. Az elmúlt évben, 2006-ban szintén…
A Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete ünnepélyes megemlékezést tartott június 23-án a Hortobágyra kitelepítettek elhurcolásának ötvenhetedik évfordulóján az épülő helyi ökumenikus templomban, valamint a kilenclyukú híd melletti emlékkeresztnél.1949-ben a Rákosi Mátyás nevével fémjelzet személyi kultusz körülményei között honosodott meg Magyarországon – szovjet mintára – az a kitelepítési forma, amely a XX.…
2007. június 25., hétfő 02:00

II. János Pál Intézet Debrecenben

II. János Pál Intézetet adtak át június 24-én Debrecenben a Szent László plébánián a templombúcsú keretében. A szentmisét követően Kostecki Andrzej OP vikárius ünnepélyesen megnyitotta a II. János Pál Intézetet a Szent Domonkos Rend Magyarországi Tartománya nevében a Szent László egyházközség, valamint Debrecen város polgárai részére.Az intézethez kapcsolódó alapítvány célja…
Bosák Nándor püspök felszentelte Simon M. Veronika a Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend (JSZLKK) lovagja, Munkácsy-és Szent István emlékérmes festőművész által készített Szent Erzsébet oltárképet június 24-én Debrecenben a Szent Erzsébet Otthon kápolnájában. A képet a művésznő, a jubileumi év keretében adományozta.Bosák Nándor beszédében kiemelte a Szent Erzsébet-év lehetőségeit,…
Bosák Nándor megyéspüspök Papp Péter, Kálmán József diakónust, P. György Alfréd kamilliánus szerzetest pappá, Szakács Péter akolitust diakónussá szentelte 2007. június 16-án délelőtt 10 órakor Nyíregyházán a társszékesegyházban, valamint július 29-én Máriapócson az egyházmegyei búcsún pappá szenteli Csordás Gábor diakónust.A szokottnál sokkal többen vettek részt a szentelési szertartáson. A kamilliánus…
„Szent Erzsébet hallgass meg, énekszóval kérünk,Pirosrózsánk, gyönyörű magyar vérünk..." Énekszóval vonultak be a Gyimesfelsőloki Római Katolikus Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium csángó és székely növendékei magyarországi hangversenykörútjuk első színhelyére a debreceni Szent Anna Székesegyházba június 16-án. Az énekkar a jubileumi évben a sárospataki Szent Erzsébet Iroda meghívására érkezett Magyarországra.Az énekkar több…
A kisvárdai Szent László Szakközépiskola tanárai, diákjai hálából és tiszteletből felújították a volt kisvárdai tanítóképző orsolyita nővéreinek nyughelyét a város régi temetőjében. A Kovács József sírkészítő mester munkáját dicsérő egységes stílusban gránittáblából készült 18 felújított sírágyat Bosák Nándor megyéspüspök áldotta meg május 18-án, ahol a Szent Orsolya rend is képviseltette…
Szent Erzsébet évében a Katolikus Karitász – 3 témában 4 korosztály számára meghirdetett – rajz és fotópályázatára beérkezett alkotásokból nyílt kiállítás május 21-én, Hajdúszoboszlón a Városi Művelődési Központban.A különböző technikákkal elkészített rajzokban, fotókban a szolgáló szeretet gyakorlását, másoknak nyújtott segítségadás lehetőségének felismerését, és tettekre váltását fogalmazták meg a gyerekek. A…
Második alkalommal rendeztek Egyházmegyei Gyermeknapot, a Debrecen-Nyiregyházi Egyházmegye területéhez tartozó Nagykálló-Harangodon május 19-én, amelyre mintegy 40 településről felnőtt kísérőikkel együtt 950 fő vett részt.A több hetet igénybe vevő szervezési feladatokat a nyíregyházi főplébánia munkatársai, hitoktatói vállalták mintegy 100 fővel. A békés csöndet hirdető tóval ékesített 75 hektáros, dimbes-dombos, erdős, ligetes…
A díjátadó ünnepségen vehettek részt azok a fiatalok és felnőttek, akik Szent Erzsébet évében a Katolikus Karitász által meghirdetett rajz és fotópályázatra jelentkeztek. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből beérkező mintegy 221 pályázó 226 alkotásának ünnepélyes eredményhirdetését április 23-án tartották Nyíregyházán a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban.Megyesi Mária az intézmény igazgatója,…
2007. április 25., szerda 02:00

„Miért élünk?” Alpha kurzus Debrecenben

Miért élünk? Kicsoda Jézus Krisztus? Miért halt meg Jézus? Hogyan lehetek biztos a hitemben? Mi lesz velünk halálunk után? Az Alpha kurzuson részt vevő emberek nem megcáfolni akarnak, hanem csak felteszik „égető" kérdéseiket. Mert égető kérdések az egzisztenciális kérdések...Miért és hogyan olvassam a Bibliát? Miért és hogyan imádkozzam? Azok, akik…
Országos fizika versenyt rendeztek április 20-21-ig Debrecenben a Svetits Katolikus Gimnáziumban. Hazánk katolikus gimnáziumainak diákjai 15. alkalommal mérték össze a fizika területén szerzett tudásukat, tapasztalataikat. Az évente más-más intézményben rendezett verseny ez évi megmérettetésére több mint húsz gimnázium nyolcvannyolc tanulója érkezett felkészítő tanáraikkal együtt a hajdú fővárosba.Az elmúlt hétvégi verseny…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatói második félévi lelkigyakorlaton vettek részt Nyíregyházán, ahol nemcsak előadást hallhattak a Kompendiumról, hanem számonkérésnek is eleget tettek az Egyház hitének alapvető, lényeges elemeit tartalmazó dokumentum első fejezeteiből. A 2007-es tanévvel kezdődően az egyházmegye hitoktatói a Kompendiumról tartott előadások során fejezetenként átelmélkedik annak tartalmát, amely segít megértetni,…
1991 óta minden évben, virágvasárnap előtti szombaton elindul a nyíregyházi városi keresztút. A menet, az Egyházmegyei Papi Szociális Otthontól – megszokott rend szerinti – állomásai többek között a görög katolikus szeminárium, a görög katolikus templom, a társszékesegyház, a börtön épülete, a volt párt székház épülete és a temető. A keresztútra…
Debrecenben a Szent József gimnázium kollégiumának, és a Svetits intézet kollégiumának diákjai és nevelői Csilla nővér és Kirilla Pál kollégiumi vezetők irányításával imádságos, énekes légkörben vonultak végig Debrecen fő utcáján március 26-án hétfőn délután. Keresztutat jártak. A menet elején két oldalon a két katolikus intézmény zászlóját, középen pedig egy nyírfából…
Dr. Saman Kotalavala támogató a születésnapját ünnepelve 150 db. tartós élelmiszercsomagot osztott ki a rászorulóknak 2007. március 23-án pénteken 11 órakor, a Szent Anna plébánia udvarán a Debreceni Karitász nappali melegedőjénél.A Sri Lanka-i származású orvos – a tavaly elindult kezdeményezését folytatva születésnapi parti és ajándékok elfogadása helyett – megajándékozta a…
1. oldal / 2