Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

November 15-én este 7 órakor a Szent József-esték harmadik stációja kapcsán gyűlt össze az érdeklődő közönség a debreceni Szent József Gimnázium dísztermében. A teltházas rendezvényen Jókai Anna Kossuth-díjas írónőt látták vendégül az iskola tanárai.
A nagyszámú közönség ezúttal sem csalódhatott a kivételes előadói vonzerővel megáldott íróban. Jókai Anna a tőle megszokott hitvalló hevülettel és családias közvetlenséggel szólt hallgatóihoz, arról, hogy milyen a hiteles írói magatartás, hogyan küszködik az alkotó ember korának lidérceivel, mit jelent a halálra való felkészülés. Ez utóbbi kérdés az immár huszadik(!) kiadással büszkélkedő Ne féljetek! c. regényének egyetlen, tágasan villódzó, az alászállás hiteles szenvedésével/szenvedélyével megjelenített témája.

„Rettenetes munka volt, a halál küszöbéig kellett elkísérnem szereplőimet, és velük együtt kellett meghalnom." – emlékezett a szerző. És nyomban hozzátette: „De velük együtt támadtam is föl. A regény szövetéből kiszabadulva, hatalmas megkönnyebbülés öntött el, mint aki súlyos tehertől szabadul. Azóta igazabb tudásom van a saját halálomról is."

És úgy tűnt, igazabb tudása van az írás természetéről is. Az irodalom és szakralitás kapcsolatát feszegető kérdésre felelve Hamvas Bélát idézte: az írásban megjelenő nagy emberi tétek nem különbözhetnek az író konkrét életének tétjeitől, különben az írás már a papíron elveszíti hitelét.

Ezzel az est egy szóba nem hozott vetülete vált egyre inkább nyilvánvalóvá: nem egy egyszerű író-olvasó találkozón, nyilvános beszélgetésen veszünk részt, hanem egy rendkívüli személyiség egyéni missziójának kerültünk az útjába. Jókai Anna nemcsak a kérdés-feleletre épülő beszélgetés kereteiből lépett ki igen rövid idő alatt (ez különben a vele folytatott megannyi diskurzus természetes velejárója, mondhatni: védjegye), hanem a házigazdai szerepet is egyre inkább magába olvasztotta a „beszélgetés" folyamán. Valóban, mindannyiunk szívélyes vendéglátójaként ült a színpadon, a gondolat meg-megújuló sodrában próbálva megfogalmazni egy régi, de mégsem untig ismert, mert magának mindig új formát követelő üzenetet. Mert az üzenet itt és most nekünk szólt. A missziós beszédhelyzet pedig meg kell feleljen a hamvas bélai kritériumnak: egy élet hitele üti rá a pecsétjét. Jókai Anna a lélegzet természetességével tesz ennek eleget. Humor és könnyed, elegáns irónia teszi élvezetessé beszédét, amelynek alaptónusa a létezés csodáján, észvesztő örömén nyugvó komolyság. Anekdotái, példázatos történetei az élőbeszédben is őrzik az írói megformálás szertelen örömét. (Mindenki számára emlékezetes marad az a rövid tudósítás, amelyben Teréz anya kicsi, törékeny alakját látjuk – igen: látjuk! – amint egy igen magasan álló, már-már elérhetetlen mikrofonhoz tornássza fel magát, hogy megfeleljen a nihillbe süllyedő világ provokatív kérdésére...)

Dedikálással, és születésnapi köszöntéssel zárul az est. Jókai Anna hetvenöt éves. Sokan felszisszennek: „Ne már, hatvannak se látszik!"

És mi az üzenet? A két legutóbbi regény címét olvasom össze: Godot megjött, ne féljetek!

Csutak Zoltán