2015

Szentcsalád vasárnapján 2015. december 27-én a „300 – Katolikus újjászületés Debrecen” című debreceni katolikus emlékév sikerességéért is hálát adtak, megköszönve mindazon személyek és intézmények munkáját, akik/amelyek az emlékév hatvannál több eseményének megvalósításában önzetlenül segítettek. Az ünnepi hálaadó szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök mutatta be, jelen volt Bosák Nándor nyugalmazott püspök…
Szentcsalád vasárnapján 2015. december 27-én az Isteni Irgalmasság szentévének egy újabb szent kapuját nyitotta meg Palánki Ferenc megyéspüspök a debreceni Szent Anna-székesegyházban, ahol a „300 – Katolikus újjászületés Debrecen” című debreceni katolikus emlékév sikerességéért is hálát adtak, megköszönve mindazon személyek és intézmények munkáját, akik/amelyek az emlékév hatvannál több eseményének megvalósításában…
2015. december 26., szombat 13:01

Értem érdemes volt?

„Dicsőség az Istennek és békesség a jóakaratú embereknek. Az egy, igaz, végtelen fölségű Isten emberré lett, végtelen utat tett meg, hogy kisgyermekként megjelenhessen a földön. A csodálatos, de felfoghatatlan misztérium szíven találja az embert, hogy követve a betlehemi csillagot, eljusson élete végcéljához.” – kezdte a karácsony ünnepén az éjféli szentmise…
2015. december 23., szerda 09:33

A Megváltó születését ünnepeljük

December 25-én Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Az örömünnep tárgya a megtestesült Ige földi születése a Boldogságos Szűz Máriától Betlehemben. E születés az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak az ember fia, egy az emberek közül, hanem Ő az Atyától a Szentháromságban az idő kezdete előtt születő…
Énekes, hagyományőrző csoportok vonultak advent negyedik vasárnapjának estéjén Debrecenben a Városházától a Református Nagytemplom elé. A templom előtt felállított karácsonyfa és adventi koszorú előtt sokan gyertyával a kezükben várták, hogy a várakozás utolsó napjaiban adventi, lelki táplálékkal töltekezzenek. Az ünnepséget Komolay Szabolcs alpolgármester nyitotta meg, aki kiemelte: egyre több fény…
2015. december 16., szerda 12:22

A Képmás Zenekar a Bencs-villában

A nyíregyházi Képmás Zenekar „Ilyen ez” című lemezbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóját tartotta 2015. december 9-én, Nyíregyházán a Bencs-villában. A sajtótájékoztatón bemutatkoztak: Bolega László, dalszerző, az együttes ügyvezetője; Halhóber Gábor, zenekarvezető; Kardos György, produkciós vezető; Kostyál András, hangszerelő, zenei rendező, zeneszerző; Tamaskovics Róbert, dalszövegíró. A moderátor Parák Eszter televíziós műsorvezető volt. A…
„Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki!” Fil 4,4 2015. december 13-án, advent harmadik vasárnapján bemutatkozó látogatást tett Kisvárdán Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye új püspöke. A 10 órakor kezdődő szentmisén, a gyertyagyújtás örömteli percei után püspök atya homíliájában a szeretet mindenek feletti…
2015. december 07., hétfő 10:23

„Hozzuk le Isten szeretetét a földre”

2015. november 21-én kezdődött a Magyar Karitász kettős jubileumi éve, amelyben megalakulásának 85. és újjáalakulásának 25. évfordulóját ünnepli, kapcsolódva a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság évéhez. Az év során egy rendezvénysorozattal és figyelemfelhívó kampánnyal mutatják be a Karitász több évtizedes, áldozatos, rászorulókért végzett tevékenységét. A jubileumi év egyben ünnepe a…
2015. december 04., péntek 15:27

Munkatársi találkozó Tiszacsegén

A délelőtt 10 órától kezdődő programot Terciával kezdtük, majd a közös imádság után bemutatkoztak közösségünk tagjai, röviden szóltak szolgálatukról. A nap szónokát, Laczkó Zsolt görög katolikus atyát a házigazdák részéről Máténé Váradi Mária mutatta be, hisz neki és férjének személyes jó ismerőse. Az ő érdemük, hogy ilyen nemes előadó, hiteles…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1–2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi témákat vitatták meg a testület tagjai. Az ülés után, december 3-án Mohos Gábor, a konferencia titkára és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója tartott sajtótájékoztatót. Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott nagyböjti bűnbánati szertartás során…
A debreceni alapítvány képviselői 2015. december 2-án indultak el Gyimesfelsőlokra, hogy Mikulás napján megajándékozhassák a Szent Erzsébet líceum diákjait, óvodásait. Az alapítvány kezdeményezte, tervezte, támogatta a Gyimesfelsőlokon megvalósult iskola első, jelképpé vált épületét, kezdettől fogva figyelemmel kíséri és segíti a Szent Erzsébet Iskolaközpont fejlődését. Ilyenkor, karácsony előtt, minden ottani diák,…
2015. december 01., kedd 13:19

Advent csodálatos misztériuma

 „Miért gerjedtél haragra, s miért horgasztod le a fejed? Nemde, ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta!” (Ter 4, 6-8) -Káin nem emelte fel a szívét, és megölte testvérét Ábelt. Az ember szíve nagyon sokszor elnehezedik, lehúz…
Buczkó Lajos Atanáz ferences atyáról nevezték el azt a közösségi és zarándokházat, amelyet Palánki Ferenc megyéspüspök áldott meg 2015. november 29-én, advent első vasárnapján, Kótaj egyházközségéhez tartozó Nyíregyháza-Nyírszőlős fíliában. A megáldás előtt a főpásztor ünnepi és egyben hálaadó szentmisét mutatott be a zarándokházzal szemközti katolikus templomban, amelyen részt vettek: Keresztes…
A három püspöki székhelynek otthont adó Debrecen római katolikus, görög katolikus és református püspöke a város polgármesterével közösen gyújtotta meg az első gyertyát, az adventi koszorún 2015. november 29-én, vasárnap este. Az adventi készülődést református istentisztelet nyitotta a debreceni Nagytemplomban, majd a Kossuth téren rendezett ünnepi műsorban Újhelyi Kinga, Jászai-díjas…
12. alkalommal rendezték meg a Fiatalok a Világ Életéért Találkozót (FAVÉT) 2015. november 28-án, Nyíregyházán a Szent Imre római katolikus oktatási intézmény kápolnájában. A FAVÉT a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye egyik, minden év őszén megrendezett ifjúsági találkozója, amely nagy népszerűségnek örvend 7-12. osztályos vendégdiákokat is várnak. A hangulatos, izgalmas napot, szórakozás, játék,…
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége debreceni csoportja a debreceni katolikus emlékév tiszteletére konferenciát rendezett 2015. november 27-én Debrecenben, a Hajdú-Bihar megyei Megyeházán az Árpád teremben.   A konferencián elhangzottak ráirányították a figyelmet az emberi kapcsolatokban, a neveléstudományokban, a nevelés gyakorlatában megmutatkozó krisztusi felebaráti szeretetre, és bemutatták az egyház szerepét a nevelésben.…
A Magyar Tudomány Ünnepe 2015 alkalmából a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoportja tartott szakmai estet a Régi Zeneakadémia nagytermében 2015. november 17-én, kedden18 órától. Az egyetemen folyó kutatómunkáról számolt be elsőként a kutatócsoport vezetője, Kovács Andrea, másodikként munkatársa, Szoliva Gábriel OFM, végül az Egyházzene Tanszéken is oktató Földváry Miklós ismertette…
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár 2015-ben a IX. diákkonferencia-sorozatát rendezi. Idén az egyik külső helyszín a II. János Pál Intézet volt, a téma pedig „Debrecen katolikus múltja", kapcsolódva a 300 éves Katolikus Újjászületés Emlékévéhez. A diákkonferencia célja, hogy a diákok életkoruktól függően 5-10 perces prezentáció bemutatásával lehetőséget kapjanak a nagyközönséggel…
November 14-én Nagykálló, kiskállói városrészében a felújított Szent Erzsébet Kápolnában, a névadó Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére idén is megtartották a templombúcsút. Zsúfolásig megtelt a közelmúltban felújított kápolna, ahol Ruszki Gábor római katolikus plébános tartott ünnepi misét. „Árpád-házi Szent Erzsébetet jöttünk ünnepelni, hiszen november 19-én tartjuk az ő napját. Példaképpen állítjuk…
Ünnepi szentmisén mondtak hálát Istennek a nagykállói római katolikus templom megújulásáért október 24-én. Év elején kezdődtek a felújítási munkálatok a műemléki védelem alatt álló római katolikus templom épületén. Az elmúlt hónapokban megújult az épület tornya, tetőszerkezete és homlokzata, a közelmúltban pedig új parkot alakítottak ki körülötte. Október 24-én Bosák Nándor,…
A Katolikus Karitász december 8. és 14. között ismét megrendezi az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű országos szolidaritási akcióját. Az egyhetes programsorozat megnyitó rendezvényének a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében a Szent László Domonkos Plébánia ad otthont december 6-án, melyen 11 órától szentmisét celebrál Palánki Ferenc püspök atya. Az Egymillió csillag egy nemzetközi…
A Katolikus Beteglátogató Szolgálat Alapítvány „Gyógyító Üzenet" címmel adventi akciót hirdet. Arra kérik az embereket, hogy néhány kedves, bátorító, reménykeltő mondattal, verssel, kedvenc idézettel vagy rajzzal üzenjenek a betegeknek, segítve a kórházi betegek lelkigondozásában. Lehet küldeni egy képeslapot, rajzot, könyvjelzőt, igés kártyát, saját készítésű képet, a lényeg, hogy egy-két biztató,…
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök 2015. november 22-én, Krisztus Király ünnepén ünnepi szentmisén szentelte fel a Debrecen-Józsa városrészen újonnan épült Szent György-templomot. A Debreceni Megtestesülés Plébánia józsai-társegyházközségének ünnepén részt vett Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya, a templom építtetője, továbbá a Debreceni esperesi kerület papjai, Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, országgyűlési képviselő,…
A jó pap nem a pasztoráció merev szakembere, hanem a néphez közel álló ember, népe atyja és testvére, és elsősorban az evangéliumi öröm apostola – fogalmazott Ferenc pápa november 20-án a Papi Kongregáció által szervezett konferencia résztvevőinek fogadásakor. A konferencián részt vett Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye frissen beiktatott megyéspüspöke…
2015. november 23., hétfő 08:57

„Lelki töltekezés Sárospatakon”

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász mintegy hatszáz tagja Sárospatakra zarándokolt, hogy megünnepelje Szent Erzsébet ünnepét 2015. november 17-én. Pusztadobosról 46 fővel vettünk részt ezen a szép eseményen. A Sárospataki Bazilikában a résztvevőket Bereczkei Miklós atya köszöntötte, majd közösen imádkoztuk Szent Erzsébet litániáját az Oltáriszentség és Szent Erzsébet ereklyéje előtt. A bazilikát…
Az Őszi Szent Erzsébet Napok keretében Écsy Gáborral és Böjte Csabával találkozhattak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye karitászmunkatársai november 17-én Sárospatakon – tájékoztatta szerkesztőségünket Feczkó Ágnes, a sárospataki Szent Erzsébet Ház sajtófelelőse. Immáron nyolcadszor rendezik meg Sárospatakon, Árpád-házi Szent Erzsébet szülőhelyén az Őszi Szent Erzsébet Napokat november 14. és 23. között. A…
2015. november 20., péntek 14:27

A Szent Erzsébet rózsája-díj

A Szent Erzsébet rózsája-díj A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat kezdeményezésére „Szent Erzsébet rózsája” elnevezéssel 1999 decemberében díjat alapított az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére, és a díjazott személyes példájának felmutatására. A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása. A „Szent Erzsébet rózsája” díj 95 mm…
2015. november 19., csütörtök 15:53

Szent Erzsébet kenyere

Erzsébet-napon, november 19-én 11-16 óra között a Szent Anna Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat debreceni önkéntesei – A Svetits Intézet diákjai segítségével -- Szent Erzsébet kenyerével ajándékozták meg a járókelőket a Kossuth téren és a Batthyány utca Kossuth utca felöli torkolatánál.  Az adományosztás kezdetén Bancsi Zoltán atya, a debreceni Szent…
2015. november 19., csütörtök 15:23

A megszépült Szent Antal-kápolna megszentelése

A külsejében teljesen megújult istenháza, falának friss festésével, a bejárat előtt álló új kereszttel, a homlokzat feszületére került korpusszal, új kerítésével s a többi megújulással, mint tudjuk, a debreceni Szent István Plébánia területén található misézőhely. November 8-án virágdíszben várta a ködös novemberi napon szentmisére érkező helyieket és vendégeiket. Nem mindennapi…
2015. november 19., csütörtök 14:00

Ünnepi magyaróra a Szent Anna-székesegyházban

2015. november 13-án, a Magyar Nyelv Napján ünnepi megemlékezésen vett részt mintegy háromszáz diák és sok felnőtt a debreceni Szent Anna-székesegyházban.  A rendezvényt Bosák Nándor nyugalmazott püspök, apostoli kormányzó nyitotta meg, aki arra a felvetésre, hogy miért egy templomban van most ez az ünnepi megemlékezés, felidézte, hogy ma, amikor a…
2015. november 18., szerda 13:51

Sajtóapostolok nemzeti kegyhelyünkön

(Mátraverebély-Szentkút, 2015. október 16-18.) Az idén a Nógrád megyei nemzeti kegyhelyünk, Mátraverbély-Szentkút adott otthont a 14. alkalommal megrendezett sajtóapostoli találkozónak. Az egyházmegyei és egyházközségi papír alapú lapok, magazinok, honlapok munkatársai találkoztak, hogy megosszák egymással a „sajtóapostolkodással” kapcsolatos tapasztalataikat, sikereiket és nehézségeiket, gondjaikat, s a meghallgatott előadások, bemutatók révén tájékozottabban, céltudatosabban,…
Megdöbbenéssel értesültünk a Párizsban történt terror cselekményről. Amikor imádkozunk a merénylet áldozataiért, kifejezzük együttérzésünket a halottak és a sebesültek családtagjai felé is. Mi keresztények, akik hiszünk a szeretet mindent legyőző erejében, ne engedjünk a félelem sokakat rémületbe ejtő érzésének. Tegyünk meg mindent azért, hogy a szívünkben és a társadalomban megőrizzük…
Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 2015. november 14-én a debreceni Szent Anna-székesegyházban beiktatott püspöke ünnepi székfoglaló szentmisét mutatott be másnap, 2015. november 15-én, Nyíregyházán az egyházmegye Magyarok Nagyasszonya társszékesegyházában. A szentmise kezdetén Tóth László atya, a társszékesegyház plébánosa felolvasta a pápai kinevezési bullát, majd köszöntők hangzottak el: Takács János rakamazi…
A pápai bulla kihirdetésével vette kezdetét Palánki Ferenc megyéspüspöki beiktatása 2015. november 14-én, szombaton a debreceni Szent Anna-székesegyházban, amelyen többek között részt vettek Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa; Erdő Péter bíboros; Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; az MKPK tagjai; határon túli megyéspüspökök; Fekete Károly református…
2015. november 16., hétfő 08:25

ÖSSZEFOGÁS KÁRPÁTALJÁÉRT!

SEGÍTSÜK A KÁRPÁTALJAI CSALÁDOKAT! A Karitász a múlt télen és idén év közben nyújtott segítség után most is segélyprogramot indít a Kárpátalján élő nehéz sorsú magyar családokért! Amennyiben Ön is segítené a mindennapi megélhetéssel küzdő kárpátaljai magyarságot, csatlakozzon Ön is programunkhoz!Kályhával és tűzifával már biztosan támogatjuk a családokat. Segítsen Ön…
2015. november 13., péntek 11:50

A fölemeléshez alulról kell közelíteni

Őszentsége, Ferenc pápa 2015. szeptember 21-én Mons. Palánki Ferenc egri segédpüspököt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspökévé nevezte ki és elfogadta Bosák Nándor püspök lemondását, amelyet az Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici – CIC) 401. kánon 1. § alapján nyújtott be. Bosák Nándor 2014. december 28-án töltötte be 75. életévét, és az…
„Boldog a nép, amely tud ünnepelni, és arcod fényében járhat, Uram” (Zsolt 88, 16) A Szent Domonkos által alapított rendet 1216. december 22-én kelt bullájával erősítette meg III. Honóriusz pápa. Megalakulásának 800 éves évfordulóját a rend jubileumi évvel ünnepli, amely világszerte, a rend minden templomában 2015. november 7-én, a Domonkos-rend…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában sajtótájékoztatót tartott Bosák Nándor nyugalmazott püspök, apostoli kormányzó, Palánki Ferenc kinevezett debrecen-nyíregyházi püspök és Törő András püspöki titkár 2015. november 11-én, amelynek témája Palánki Ferenc kinevezett megyéspüspök 2015. november 14-én, szombaton 10.30-kor kezdődő beiktatása, hivatalának elfoglalása. A sajtótájékoztatón elsőként Bosák Nándor püspök atya elmondta, Ferenc…
2015. november 11., szerda 09:26

Szent Imre nap Nyíregyházán

„Szent Imre herceg, Magyarország éke..." – hangzott fel a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI kápolnájában november 5-én az ének. Immár 23 éve idézzük fel az ifjúság védőszentjének példáját iskolánkban.Mint minden éven, szentmisével ünnepeltünk, melyet iskolalelkészünk, Bákonyi János atya mutatott be. Majd a 9. évfolyamos…
2015. november 09., hétfő 15:56

Kórustalálkozó Szent Imre ünnepén

Első ízben rendezték meg Nyíregyházán a Szent Imre Egyházi Kórustalálkozót, melyen debreceni és nyíregyházi katolikus kórusok mutatták be műsorukat a Szent Imre Gimnázium kápolnájában szombaton. A kórusokat vezényelték: Dobi Lászlóné (Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium) Gebri Zsanett és Nagy Péter. A koncert végén valamennyi résztvevő együtt énekelte…
A debreceni Szent József Gimnáziumban nemcsak ismeretátadás történik, hanem a keresztény értékrend átadásával, erősítésével az életre készítjük, az életre neveljük a diákjainkat, s próbáljuk azt a készséget, erényt is segíteni bennük, amivel majd a tudásukat az embertársaik javára fordíthatják. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy megismerjék azokat az alkotókat, akik nemcsak…
Bosák Nándor nyugalmazott püspök, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója 2015. október 31-én ünnepi szentmise keretében áldotta meg a balmazújvárosi Urunk mennybemenetele titulusú katolikus templomot. Kocsis Gábor plébános kérdésünkre elmondta, az egyházközség egy 5 éves ciklust zárt le, mivel 2011-től - 80 millió Ft uniós forrásoknak, egyházmegyei támogatásnak, a hívek adományainak,…
„SZÁMON-TARTVA” című kiállítást nyitott meg dr. Dénes Zoltán, Berettyóújfalu plébánosa 2015. november 4-én, a kommunista diktatúra áldozatainak az emléknapján a Római Katolikus-templom plébániáján. A vándorkiállításon az üldözött papok hagyatékaiból rendezték be. A kommunizmus áldozatainak emléket állító kiállítás címe arra utal, hogy a Belügyminisztérium a diktatúra idején a papokat „számon tartotta”,…
2015. november 09., hétfő 09:26

Katolikusok Debrecenben 1715-2015

A „Katolikusok Debrecenben 1715-2015" című kötet harmadik bemutatóját tartották 2015. november 5-én a Debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban. A kötetről beszélgetett Takács József, a könyv szerkesztője, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Könyvtár és Levéltárának igazgatója, Dr. Havas Lászlóné, a könyv lektora és Dr. Keresztesné Várhelyi Ilona, a 2015-ös debreceni katolikus emlékév koordinátora.…
2015. november 06., péntek 13:25

Szent Márton jubileumi év megnyitása

2015. november 15 - 2016. november 11 A Gondviselés különleges megnyilvánulását látjuk abban, hogy Szent Márton jubileumi éve egybeesik a Ferenc pápa által meghirdetett „Irgalmasság Évével”. Mostantól egy éven át ünnepeljük hazánkban azt a tényt, hogy Istenünk 1700 évvel ezelőtt adta Egyházunk számára az első szentként tisztelt nem vértanú hitvallót,…
November 1-én mindenszentek főünnepe van. Az szóban a "fő" előtag utal arra, hogy ez az ünnep a legrangosabb ünnepeink közé tartozik. Ám az igazság az, hogy ennek az ünnepnek a tartalma körül teljes a félreértés az ünnep körül kialakult rossz szokások miatt. Ennek az ünnepnek semmi köze nincs a temetőhöz és…
2015. november 04., szerda 10:19

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Bosák Nándor, a Debrecen—Nyíregyházi Egyházmegye leköszönő megyéspüspöke a Katolikus Újjászületés 300. évfordulójára életre hívott emlékbizottságot 2015. nov. 3-ára összehívta, hogy köszönetet mondjon az emlékév során nyújtott sokoldalú segítségért. Noha az emlékév decemberben ér véget, és még több rendezvény és a záró alkalom hátra van, az emlékbizottság ezzel befejezi tényleges munkáját.…
Bosák Nándor nyugalmazott püspök, a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója a Katolikus Újjászületés 300. évfordulójára életre hívott emlékbizottság tagjait hívta össze 2015. november 3-án a püspöki hivatalba, hogy az emlékév végéhez közeledve megköszönje a bizottsági tagok munkáját, támogatását. A főpásztor örömét fejezte ki azért, hogy a város és intézményeinek vezetői magukénak,…
„Hogy elhiggye a világ…” (Jn 17, 21) „ A keresztény egységre törekvésről II. János Pál tanítása tükrében” címmel Püspöki Kerekasztal-konferenciát rendeztek a Debreceni Katolikus Újjászületés 300. jubileumi évében 2015. október 30-án, a debreceni Kölcsey Központ báltermében. A konferencián részt vett: Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke; Bosák Nándor nyugalmazott…
1. oldal / 5