„Megalkudtam a világgal, a Jóistennel, Ő adta az életet, és Ő is fogja elvenni. Rábízom magam, hiszen meghalni meg kell mindenkinek.” – Dr. Tihanyi Edit…
ÖNKÉNTES BETEGLÁTOGATÓ KÉPZÉST indít online formában A Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata és A Megtestesülés Plébánia Kamilliánus csoportja a a betegek nemzetközi világnapja alkalmából.…
A betegek világnapjára, február 11-ére Ferenc pápa minden évben üzenetet intéz a hívekhez. Idei üzenetének témája: „Egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.”…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye „SZENT JÓZSEF – AZ APAI SZÍV” címmel rajzpályázatot hirdet az egyházmegye területén élő óvodás és általános iskolás korú gyermek részére a Szent…
Nagy Csaba atya, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye családreferense – a poszt-család utáni világban fellelhető és kezdeményezhető családpasztorációs lehetőségeiről megfogalmazott tanulmányában azt hangsúlyozza, hogy a család vitalitása,…
A debreceni Szent Anna-székesegyházban is kezdetét vette az Ezerszer is igen! mottóval meghirdetett, február 7-14-ig tartó Házasság hete programsorozat. A nyitó napon, február 7-én, vasárnap…
Mit jelent számunkra a minden, mennyire vagyunk elfoglalva az evilági dolgainkkal? Keressük-e az Urat, és engedjük-e, hogy Ő megtaláljon bennünket irgalmas szeretetével, jóságával, bűneink megbocsátásával?…
Felföldi László pécsi megyéspüspök első alkalommal mutatott be püspöki szentmisét február 7-én, szülőfalujában, a geszterédi Szent Anna-templomban. A főpásztort Kerekes László, az egyházközség plébánosa köszöntötte,…
„A házasság egy intimitás, nagyon bensőséges, meghitt kapcsolat. Minden ember vágyik erre az intimitásra. Az én nem tud létezni a te nélkül…, kivéve, ha az…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által vásárolt Nyíregyháza, Tábor utcai ingatlan minőségi változást hoz az egyházmegyei karitatív szervezet életébe. A karitász működéséről, tervekről Csordás Gábor egyházmegyei karitász…
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén arra emlékezünk, amikor Szűz Mária – a mózesi törvény és a kor szokása szerint – negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét…
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt...
Január 31-én nemzetközi szakmai napot szervezett a 40 Nap az Életért kezdeményezés hazai főszervezője, Hajdani Józsefné Magdi, felkészülésként a február 18-án kezdődő tavaszi kampányra. A 80 fő részvételével zajló eseménynek a pesti ferencesek adtak helyet, a szervezésben részt vett a CitizenGo és a vidéki szervezők is.
Basár Favádla (Bashar Fawadleh), a Ramallahtól harminc kilométerre fekvő Taibe – Ciszjordánia egyetlen teljesen keresztény települése – plébánosa az izraeli telepesek által elkövetett erőszak újabb hullámáról adott hírt: földek elkobzásáról, megfélemlítésről, fizikai bántalmazásról, valamint járművek és ingatlanok felgyújtásáról.
A rákellenes világnap – február 4. – alkalmából Dégi László Csaba pszichoonkológussal, az Európai Rákszervezet (ECO) leköszönő és az Európai Rákközösség Alapítvány újdonsült elnökével jelent meg interjú a Vasárnap című erdélyi katolikus hetilapban. Az alábbiakban részleteket olvashatnak a beszélgetésből.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>