„Az élet legnagyobb misztériumai csöndben születnek és bontakoznak ki. Hogyan fejlődik a természet? A legnagyobb csöndben. A fa csöndben növekszik. A föld felé emelkedő nap…
Szent Józsefet úgy is említik, mint a „hallgató szent”, akinek egyetlen szavát sem őrizte meg a Szentírás, tetteit azonban követhetjük. Szent József Jézusnak a nevelő…
Az itt és most pillanata, amiben élünk, az örökkévalóságba jelenthet belépőt számunkra, általa hív meg minket az Egyház erre a negyven napos lelki, pusztai vándorlásra,…
Őszentsége, Ferenc pápa Dr. Molnár Antalt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet igazgatóját 2021. február 22-én a Pápai Történettudományi Bizottság tagjává nevezte ki. A megbízatás öt…
„Amikor rádöbbenünk arra, hogy Isten országa a szívünkben él, akkor odaállhatunk egy másik ember elé, és szavainkkal, tetteinkkel kimondhatjuk: szeretve vagy, Isten olyan jó hozzád,…
„Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend…
A Váci Egyházmegye fenntartásában működő Apor Vilmos Katolikus Főiskola Anna-Joachim programja keretében megjelent „A hiány transzformációi” című tanulmánykötet, amely régebb óta gyermekáldásra váró pároknak nyújthat…
Bíró László jelenlegi katonai ordinárius lemondását elfogadva Őszentsége Ferenc pápa 2021. február 18-án Mons. Berta Tibort, a Katonai Ordinariátus általános helynökét, a Katonai Ordinariátus püspökévé…
A hamvazószerda egy kapu, amelyen belépünk egy olyan időszakba, amikor a figyelmünk arra irányul, hogy miért élünk, kik vagyunk, hol a helyünk ebben a világban.…
Nagyböjtben húsvétra, a feltámadás ünnepére készülünk, és az Istennel való kapcsolatunk mélyítésére, helyrehozására törekszünk. Isten minden bűnt eltöröl. Ha ragaszkodunk bűneinkhez, akkor bennünket is el…
Megjelent a Nagyböjti Tárgymutató a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megbízásából a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség gondozásában. A nagyböjti idő 40 napját végigkísérve február 17-től, hamvazószerdától egészen…
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés....
Január 31-én nemzetközi szakmai napot szervezett a 40 Nap az Életért kezdeményezés hazai főszervezője, Hajdani Józsefné Magdi, felkészülésként a február 18-án kezdődő tavaszi kampányra. A 80 fő részvételével zajló eseménynek a pesti ferencesek adtak helyet, a szervezésben részt vett a CitizenGo és a vidéki szervezők is.
Basár Favádla (Bashar Fawadleh), a Ramallahtól harminc kilométerre fekvő Taibe – Ciszjordánia egyetlen teljesen keresztény települése – plébánosa az izraeli telepesek által elkövetett erőszak újabb hullámáról adott hírt: földek elkobzásáról, megfélemlítésről, fizikai bántalmazásról, valamint járművek és ingatlanok felgyújtásáról.
A rákellenes világnap – február 4. – alkalmából Dégi László Csaba pszichoonkológussal, az Európai Rákszervezet (ECO) leköszönő és az Európai Rákközösség Alapítvány újdonsült elnökével jelent meg interjú a Vasárnap című erdélyi katolikus hetilapban. Az alábbiakban részleteket olvashatnak a beszélgetésből.
Életének 93. évében, február 5-án éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte az MMA az MTI-vel.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>