„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Sárközi Balázs atya a pappá szentelésekor ezzel a paranccsal indult az…
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya is bekapcsolódott nagyböjt negyedik hetének szerdai Előszenteltek Liturgiájába. Így két főpásztor is imádkozott a görögkatolikusok sajátságos szertartásán az Attila téri…
A koronavírus-járvány miatt hazánkban ismét szigorúbb intézkedéseket vezettek be. Igyekszünk naprakész tájékoztatást nyújtani a szentmisék közvetítéséről, hogy azok a hívek, akik nem vehetnek részt a…
2021. március 8-án, szentségekkel megerősítve elhunyt Sárközi Balázs címzetes kanonok, érdemes esperes, nyíradonyi plébános. Balázs atya 1951. december 28-án született Berettyóújfaluban. Szegeden szentelték pappá 1980. június 18-án. Szolgálati helyei:…
A Vatikánban hivatalosan bejelentették: Ferenc pápa Magyarországra látogat. A Szentatya a 2021. szeptember 5-12. közötti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróeseményére érkezik. A Magyar Katolikus Püspöki…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye „SZENT JÓZSEF – AZ APAI SZÍV” címmel rajzpályázatot hirdet az egyházmegye területén élő óvodás és általános iskolás korú gyermekek részére a Szent…
Jézus tudja, hogy mi lakik az emberben, mi lakik bennem. Ismeri gyöngeségeimet, bűneimet, erényeimet, emberségemet és mégis szeret – kezdte homíliáját Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök…
Jézus Krisztus, mindenség Királya Üdvünk lett már szent Kereszted fája Add, hogy mindig csak nyomodban járjunk, S egykor mennyben mindörökké áldjunk. Hamvazószerdával megkezdtük 40 napos…
A nyíregyházi Szent Imre katolikus iskola tanulói idén is támogatták a Pakisztáni Szociális Központ gyermekeinek beiskolázását. A magyarországi Fokoláre-közösségtől érkező tiszteletteljes kérésre példamutató összefogással, önzetlenséggel…
Bár még a nagyböjti napokat éljük, a Szolgálat munkatársai összeállították a kórházak dolgozóinak és a betegeknek azokat a kis csomagokat, melyeket Húsvét örömére juttatnak el…
A Magyar katolikus Püspöki Konferencia közleménye a COVID-19 járvány harmadik hullámára vonatkozóan Közlemény A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét…
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés....
Január 31-én nemzetközi szakmai napot szervezett a 40 Nap az Életért kezdeményezés hazai főszervezője, Hajdani Józsefné Magdi, felkészülésként a február 18-án kezdődő tavaszi kampányra. A 80 fő részvételével zajló eseménynek a pesti ferencesek adtak helyet, a szervezésben részt vett a CitizenGo és a vidéki szervezők is.
Basár Favádla (Bashar Fawadleh), a Ramallahtól harminc kilométerre fekvő Taibe – Ciszjordánia egyetlen teljesen keresztény települése – plébánosa az izraeli telepesek által elkövetett erőszak újabb hullámáról adott hírt: földek elkobzásáról, megfélemlítésről, fizikai bántalmazásról, valamint járművek és ingatlanok felgyújtásáról.
A rákellenes világnap – február 4. – alkalmából Dégi László Csaba pszichoonkológussal, az Európai Rákszervezet (ECO) leköszönő és az Európai Rákközösség Alapítvány újdonsült elnökével jelent meg interjú a Vasárnap című erdélyi katolikus hetilapban. Az alábbiakban részleteket olvashatnak a beszélgetésből.
Életének 93. évében, február 5-án éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte az MMA az MTI-vel.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>