Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Mit jelent számunkra a minden, mennyire vagyunk elfoglalva az evilági dolgainkkal? Keressük-e az Urat, és engedjük-e, hogy Ő megtaláljon bennünket irgalmas szeretetével, jóságával, bűneink megbocsátásával?

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a Jób könyvéből elhangzott ószövetségi olvasmányról (ld. Jób 7,1-4; 6-7) és Jézus kafarnaumi tanításáról, gyógyításáról, a helyes imádkozásról (ld. Mk 1,29-39) elmélkedett február 7-én, a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmisén.

A gazdag, istenfélő Jób szép nagy családban élte az életét, akit a gonosz kikért Istentől, mondván, könnyű annak dicsérni Istent, akinek mindene megvan, és jól megy a sora.

Jób ezután elveszíti a vagyonát, gyermekeit, egészségét, de mégsem átkozza az Urat. „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1,21) – imádkozik az istenfélő Jób. Ha elfogadjuk Istentől a jót, el kell fogadnunk a rosszat is.

Jóbnak sem reménye, sem öröme nincs az életében, peregnek a napjai, de a magatartásából, imádságából átsugárzik, hogy kevésnek, nem mindennek tartja a földi örömöket. Vajon Jób megelőz-e bennünket a hitünkben? Számunkra mit jelent a minden, mennyire vagyunk elfoglalva evilági dolgainkkal? „Mindenki téged keres” (Mk 1,37), mondták a tanítványok Jézusnak, miután megtalálták Őt. Mi keressük-e Jézust?

Amikor azt mondjuk, hogy valaki jól keres, akkor általában a pénzkeresetére gondolunk, de attól, hogy sok pénze van, nem biztos, hogy megtalálja az élete értelmét, Istent, a mindent. Mert nemcsak evilági, hanem örök dolgaink is vannak.

Jézus csendben, egyszerű csecsemőként jött el erre a világra, vidéki munkásként, majd szegény vándorprédikátorként élte köztünk az életét. Itt maradt velünk egy kicsiny darab Szentostyában, amely valakinek semmiséget jelent, de mi tudjuk, hogy a világ semmiség ehhez képest. A kisdarab ostyában benne van a végtelenség, ebben Jézus kínálja magát nekünk, és ha befogadjuk az életünkbe, akkor megtaláljuk a mindent.

Jézus ezért jött el, hogy hirdesse az evangéliumot, hogy mi, akik befogadjuk tanítását, szeretetének örömüzenetét, az életünkkel, szavainkkal, egész emberségünkkel tegyünk tanúságot róla.

Ennek a módszere egyszerű, elég, ha Jézusra figyelünk. A sorrend az Isten, a másik ember és én. Isten a minden forrása, Őt kell szolgálni, hirdetni. Amikor Jézus a kafarnaumi zsinagógában hirdeti az Atya szeretetét, a lélek indítására elindul és tanítványokat gyűjt maga köré, majd meggyógyítja Péter anyósát, megfogja a beteg kezét, vagyis közösséget vállal vele, a rászorulóval, az elesettel, a beteggel.

Miután sok embert meggyógyított, amikor beesteledett, egy elhagyatott helyre ment imádkozni. Jézus megmutatja nekünk, milyen az igazi imádság. Nem kérés felsorolása, hanem az Istennel való közösség építése, a dicsőítés, magasztalás, a jelenlétében való létezés.

Ebből indul az evangélium hirdetése másoknak. Ezt a módszert nekünk is követnünk kell. Ez tehát a helyes sorrend. Ezért mondja Szent Pál: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek” (1Kor 9,22). Az általános papságban mindannyian részesültünk, prófétává kell lennünk, Isten üzenetének hordozójává, ez a mi hivatásunk, és így részünk lesz az örömhírben.

Nyissuk meg a szívünket, fogadjuk be Isten üzenetét, örömhírét, keressük életünk minden pillanatában azt az Istent, aki már régen megtalált bennünket, és aki szavaival, szent igéjével szíven akar találni, hogy másokat is hozzávezessünk – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye