Szabó József atya, az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet spirituálisának elmélkedése Nyíregyházán a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye férfi lelkinapján hangzott el. Jézus úgy szeret minket,…
A kérdésre hagy válaszoljak egy szemléletes képpel. Portia Nelson amerikai színésznő, akit mi magyarok az osztrák zenész von Trapp család életét feldolgozó „A muzsika hangja”…
Van-e motiváció az életemben, szeretem-e annyira Istent, a családomat, a környezetemet, hogy képes legyek a változásra, látok-e erre esélyt? Hogyan tudok férfiként jelen lenni egy-egy…
A Tartós szeretet címmel meghirdetett országos gyűjtés során a hívek a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat. Az eddigi évekhez hasonlóan, már az…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a COVID-19 elnevezésű járványt megelőző intézkedéseket hozott, amelyeket egyeztettek az illetékes állami szervekkel. Az intézkedések a mai naptól, március 5-től…
Ál-Areopagita Szent Dénes, Kr. u. 5. században élő, görög nyelven író ismeretlen teológus és filozófus gondolata, hogy valahol a lelki életünk olyan, mint egy szobor…
Befejeződött a Hátránykompenzáció és közösségfejlesztés Geszteréden című projekt A Római Katolikus Egyházközség (Geszteréd) és a Geszterédi Aranyszablya Társaság Alapítvány: 32 577 978 millió forint vissza…
A daganatos betegségek kialakulásának okairól és lelki oldalról történő kezelésük lehetőségeiről rendeztek egészségvédelmi konferenciát 2020. február 27-én, Nyíregyházán a Jósa András Oktatókórházban. A találkozón meghívott…
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök március 1-én, nagyböjt első vasárnapján a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban mutatott be szentmisét. Homíliájában arról beszélt, hogyan győzzük le a bennünket ért…
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetői 2020. február 21-én írták alá a szerződést, amelynek értelmében Munkácsy Mihály, Golgota című festménye a Déri Múzeum kezelésébe került.…
Feladatok beérkező számlák tartalmi és formai ellenőrzése, szállítói számlák könyvelése, banki utalások előkészítése, vevőszámlák kiállítása, könyvelése, dokumentációk és nyilvántartások kezelése, év végi és hó…
A Boldogságos Szűz Isten legcsodálatosabb teremtménye és a legszebb az asszonyok között: méltó arra, hogy tisztelet övezze, és szeretettel forduljunk felé. Májusban, a Szűzanya hónapjában Kovács Zoltán mariológus ad útravalót.
A Magyar Honvédségért és Magyarországért ajánlott fel szentmisét Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök a lourdes-i jelenések barlangjánál a 66. Nemzetközi Katonai Zarándoklat nyitónapján, május 22-én, pénteken. A délnyugat-franciaországi kegyhelyre idén is több mint kétszáz magyar katona érkezett.
Május 23-án délelőtt a Szentatya a „Tüzek földjén” található települések polgármestereivel és híveivel találkozott Acerrában, a Piazza Caliparin. Tito d’Errico, Acerra polgármesterének köszöntő szavai után mondta el beszédét. Ezt követően Antonio Di Donna acerrai püspök mondott köszönetet a pápa látogatásáért, aki délben indult vissza helikopterrel a Vatikánba.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>