Sokan állták körül az oltárt január 9-én, vasárnap a debreceni Szent Család-templomban bemutatott szentmisén. Kálmán József plébános mindig örömmel fogadja a fiatal, 2018-ban pappá szentelt…
2020. február 08-án zsúfolásig megtelt a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának Zilahi terme, ahol – megújult formában – fantasztikus hangulatú jótékonysági estet tartott a Szent Imre…
„Miért vagy szomorú, lelkem,miért háborogsz bennem?Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt,arcom üdvösségét, az én Istenemet!” (Zsolt 42,6) „2014-ig mindig azt mondtam, hogy a Jóisten…
Kedves testvérek,Jézus szavai: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket” (Mt 11,28), megmutatják a kegyelem titokzatos útját, amely feltárja…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye második alkalommal rendezte meg a Debreceni Katolikus Bált február 7-én, a Kölcsey Központban. A közel 800 fős táncmulatságra a város hat római…
Két évtizeddel ezelőtt Angliából indult el egy kezdeményezés, mely Valentin-nap tájékán a házasság és a család szerepére irányítja a figyelmet. A házasság hete rendezvénysorozathoz mára…
Az elsőcsütörtök a hónap első csütörtöki napja, melyet az Egyház az Oltáriszentség tiszteletének szentel. Ezt a napot általában szentórával, egész napos szentségimádással ünneplik. Továbbá az…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Hitben, közösségben és örömben mottóval első alkalommal rendezi meg az egésznapos egyházmegyei családi, közösségi napot 2020. május 9-én, Nyíregyházán, a Continental Arénában.…
Az egyeki Szent János Katolikus Óvoda és Iskola a második félévet közös zsolozsmával kezdi Szent Balázs emléknapján, február 3-án minden tanévben. A hagyomány szerint Balázs…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fiatal papjai részére tartottak továbbképzést február 3-4-ig Debrecenben, a Püspöki Hivatalban. A lelkinapokat Palánki Ferenc megyéspüspök meghívására Gáspár István nagymarosi plébános, az…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fiatal papjait Palánki Ferenc megyéspüspök házigazda fogadta február 3-án, aki jelen volt a kétnapos találkozón. A főpásztor szentmiséket mutatott be a Szent…
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így...
Folytatva madridi sétánkat, néhány gondolat erejéig álljunk meg a Reina Sofía Múzeum legnépszerűbb kiállítási tárgyánál, Picasso három és fél méter magas és majd nyolc méter széles, fekete-szürke-fehér alkotásánál.
Október 25-én, szombat délelőtt a hetedik jubileumi katekézisre került sor a Szent Péter téren. A Szentatya Nicolaus Cusanus bíboros alakját állítva középpontba egy egészen különleges témát választott: A reménykedés a nem tudás elfogadását is jelenti. Bátran kijelenti, hogy „áldott korban élünk”, amikor megannyi „kérdés ingatja meg tanításunkat”.
A szerző görögkatolikus pap, morálteológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára. Vallja: Lev Tolsztoj olyan hatalmas alkotó, akinek a gondolatain „érdemes inspirálódni”. Egészen kivételes emberismerettel, filozófiai és pszichológiai meglátásokkal rendelkezett, s mindezeket művészi formába tudta önteni. Gondolatai „repülni tanítanak”.
Templombúcsúval zárult Ecséden október 16-án az jubileumi programsorozat, amellyel a tavaly 250 éves, Mindenszentek tiszteletére szentelt épületet ünnepelték.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>