A rendkívüli helyzetben a nyilvános liturgiák szünetelnek, de a templomok meghatározott időben továbbra is nyitva vannak. A Debreceni Szent Anna-székesegyházban, április 2-án, csütörtökön 7:45-18:00 óráig egész napos (egyéni) szentségimádásra lesz lehetőség.
Az elsőcsütörtököt az Egyház az Oltáriszentség tiszteletének szenteli. Ezt a napot általában szentórával, egész napos szentségimádással ünnepeljük.
Ezen a napon imádkoznak a kihelyezett Oltáriszentség előtt a Palánki Ferenc megyéspüspök által 2019. Advent I. vasárnapján – a papi hivatásokért – alapított Szent László Imaszövetség tagjai is.
„A jövő egyházáért mindannyian felelősek vagyunk a jelenben. Ezért most kell imádkoznunk azokért, akik igent mondanak Krisztus hívására, és vállalják, hogy Krisztus mellett átalakuljon szívük, gondolkodásmódjuk, mint az apostoloké és a tanítványoké. Ezért engedelmeskedve Krisztus akaratának, kérjük az aratás Urát, hogy támasszon papi és szerzetesi hivatásokat az egyházmegyénkben élő családokból” (Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök)
A tagok minden nap elimádkoznak egy tized rózsafűzért, valamint elsőcsütörtökönként szentségimádáson vesznek részt, melyet egyházmegyénk papjaiért és új papi hivatások születésért ajánlanak fel. Természetesen a jelen helyzetben otthon is elvégezhetjük felajánló imáinkat.
A Szent László Imaszövetségről részletesebben olvashatunk és a csatlakozáshoz szükséges jelentkezési lapot is megtaláljuk a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján:
http://www.dnyem.hu/index.php/item/2614-szent-laszlo-imaszovetseg
Ez a nap felkészít bennünket az első péntekre is, amely során folytatódik a Jézus Szíve Nagykilenced felajánlása, ezt az egyházmegyénkben szintén Palánki Ferenc megyéspüspök hirdette meg január 1-jén, a Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén bemutatott szentmisén.
A Jézus Szíve Nagykilenced segít a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésben, és kilenc egymást követő elsőpénteken januártól, szeptemberig tart. http://www.dnyem.hu/index.php/item/2715-jezus-szive-nagykilenced-elvegzesevel-keszuljunk-a-nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszusra-palanki-ferenc-megyespuspok-ujevi-uzenete
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye