A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: "A Szűzanya az a csillag, aki utat…
A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye, a debreceni Szent Anna Főplébánia és a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatala szervezésében sajtótájékoztatón mutatták be Szent II. János Pál pápa debreceni…
Jézus megdicsőülésének helye a galileai Tábor-hegy volt. A színeváltozás (transfiguratio) ünnepe augusztus 6. A Biblia Jézus színeváltozását a tanítványoknak adott kinyilatkozásként írja le. (Mk 9,…
A nyár utolsó hónapjában különleges találkozásoknak lehetnek tanúi a zenekedvelők. A hangszerek királynője, az orgona hívja randevúra társait az OrgonaPont sorozat keretein belül az ország…
Dr. Kelemen Erzsébet, József Attila-díjas magyar író, költő, drámaíró, irodalomtörténész, kutatótanár, a debreceni Szent József köznevelési intézményünk magyar nyelv és irodalom tanára írásában egykori plébánosához,…
2021. augusztus 13. péntek 20:00-tól, esőnap esetén augusztus 14-én mutatják be Szőcs Géza: Csíksomlyói passió című passiójátékát Debrecenben, a Kossuth téren a Nemzeti Színház és…
Kovách Anton festőművész „Szent István keresztény hagyatéka – a Magyar Szentkorona vármegyéi” című vándorkiállítását augusztus 6-tól szeptember 5-ig láthatja a nagyközönség a debreceni Kölcsey Központban.…
9.078 diák iskolakezdését támogatta tavaly a Katolikus Karitász, és idén már tizenegyedik alkalommal indítja el Magyarország legnagyobb iskolakezdési segélyprogramját. A határokon átívelő Legyen öröm az…
Országos cigánypasztorációs lelkigyakorlatra gyűltek össze az ország minden pontjáról és határainkon túlról Máriapócson augusztus 6. és 8. között a szolgálatban jelen levő munkatársak. A találkozó…
A Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség tagjai, akik a tisztaság, engedelmesség és szegénység hármas fogadalma mellett a tisztulás útján járó lelkekért élnek, augusztus 4-én…
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben....
Hidas J. Zakariás OSB oblátus testvér és Oláh Gergely Máté fotóművész Csönd Neked – Szavak és csend határán egy bencés monostorban című színes albumát február 3-án, hétfőn este mutatták be a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom altemplomában. A háromnyelvű – magyar, angol, olasz – kötet a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor és a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg.
Február 4-én, szerdán a vatikáni VI. Pál teremben tartották az általános kihallgatást, melynek végén XIV. Leó pápa imádságáról biztosította az energetikai infrastruktúrát érő bombázások által sújtott ukrajnai testvéreket, és reményét fejezte ki, hogy nem bontakozik ki új nukleáris fegyverkezési verseny a nemzetközi színtéren.
Magyarországon február 8. és 15. között tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Több mint hatvan településen közel kétszáz programmal várják az érdeklődőket egy héten át határainkon innen és túl.
Matthew Hassan Kukah püspököt, a sokotói egyházmegye főpásztorát kérdezte hazája elkeserítő helyzetéről a Fides olasz katolikus hírügynökség február 3-án. A főpásztor hangsúlyozta: a nyugati média csak mélyíti az ellentéteket, amikor vallási megosztottságról beszél.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>