(Magyar Kurír) Szeptember 12-én, vasárnap reggel Budapesten a Szentatya a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz csarnokában találkozott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival. A testvéri hangulatú,…
Nyílt tekintetű, könnyen mosolygó, szerény és tisztelettudó fiatalember vár. A kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium folyosóján álló Jenei Marcellről diáktársai többsége nem tudja, hogy a…
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata Önkéntes Beteglátogatóinak 27. közösségi és szakmai napjára kaptunk meghívást dr. Faragó Artúr atyától. A DNYEM Kórházlelkész Szolgálatának képviseletében immár harmadik…
Pócspetri egyházközség hívei szeptember 5-én szentmise keretében ünnepelték Pásztor Károly nyugalmazott plébánosuk 90. születésnapját. A szerény és alázatos Károly atya éltes kora ellenére örökké úton…
Trauttwein Éva/Magyar Kurír beszámolója: Statio Orbis a Hősök terén: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Ferenc pápával ünnepelt záró szentmiséjén az egyetemes egyház közössége gyűlt össze az…
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2021. szeptember 5-12-ig rendezik Budapesten. A nemzetközi keresztény találkozó nyitó – elsőáldozással egybekötött – szentmiséje utáni hétköznapokon, hétfőtől péntekig –…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hívei egész napos szentségimádással csatlakoztak a Budapesten éppen most – szeptember 5-12-ig – zajló 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (NEK). Az egyházközségek hívei…
Rendkívüli hangulat uralkodik Budapesten, a szeptember 5-12-ig tartó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Több ezer ember, nemzetek keresztényei: főpásztorok, papok, civilek pünkösdi tapasztalatot élnek meg, együtt…
Zenészek, írók, közösségek, játékok, párkapcsolati sátor és sok más program kikapcsolódásra, elmélyülésre, találkozási lehetőségre hívja a látogatókat. A nagyszínpadon és a kamaraszínpadon fellépő előadók, meghívott…
Az alábiakban a Főnix Rendezvényszervező Kft sajtóközleményét olvashatjuk. A Szent Korona és a „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7), az Emberi Erőforrások Minisztériumának virágkocsija…
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben....
Hidas J. Zakariás OSB oblátus testvér és Oláh Gergely Máté fotóművész Csönd Neked – Szavak és csend határán egy bencés monostorban című színes albumát február 3-án, hétfőn este mutatták be a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom altemplomában. A háromnyelvű – magyar, angol, olasz – kötet a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor és a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg.
Február 4-én, szerdán a vatikáni VI. Pál teremben tartották az általános kihallgatást, melynek végén XIV. Leó pápa imádságáról biztosította az energetikai infrastruktúrát érő bombázások által sújtott ukrajnai testvéreket, és reményét fejezte ki, hogy nem bontakozik ki új nukleáris fegyverkezési verseny a nemzetközi színtéren.
Magyarországon február 8. és 15. között tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Több mint hatvan településen közel kétszáz programmal várják az érdeklődőket egy héten át határainkon innen és túl.
Matthew Hassan Kukah püspököt, a sokotói egyházmegye főpásztorát kérdezte hazája elkeserítő helyzetéről a Fides olasz katolikus hírügynökség február 3-án. A főpásztor hangsúlyozta: a nyugati média csak mélyíti az ellentéteket, amikor vallási megosztottságról beszél.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>