2021. 09. 12-én véget ért az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten, melynek ünnepi záró szentmiséjét Ferenc pápa celebrálta. Iskolánk, az egyeki Szent János Katolikus Bölcsőde,…
Virga Emese, a kisvárdai Szent László katolikus köznevelési intézmény 11. a osztályos diákja az oltár előtt találkozhatott Ferenc pápával. Emese így emlékezik vissza a megrendítő…
Ez a tanév nagyon jól kezdődött! Nyár közepén jelentkeztünk a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) záró szentmiséjére Budapestre. Két évig készültünk erre az alkalomra. Az…
A pápalátogatást már nagyon vártuk. Hosszú volt az út Ajaktól, de megérte, mert csodaszépen előkészítették a helyszínt Budapesten. A kedvencünk a pápa mobil volt. Mégis…
A fülöpi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola (majdnem) minden dolgozója a felsős tanulóink több mint felével Budapesten, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró, pápai szentmiséjén…
Azon a napon, szeptember 12-én több mint 250 zarándok indult útnak Kisvárdáról. A kisvárdai Szent László köznevelési intézmény tanulói, pedagógusai, dolgozói a Statio Orbis szentmisére…
A kongresszus előtt sokat gondolkodtam azon, hogy részt vegyek-e a nagy találkozón, de végül jól döntöttem. Számomra élménydús volt az egész hét, különösen a Forráspont…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből 49 autóbusszal, vonattal, személyautókkal, értesülésünk szerint mintegy 4000 zarándok érkezett a Nemzetközi Echarisztikus Kongresszus Statio Orbis záró szentmiséjére. Közülük sokan, így az…
„Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét” mottóval, nagyon hosszú felkészülési idő után újra együtt lehettünk a Cursillo Mozgalom országos rendezvényén az…
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjai a teremtésvédelem témáját is fókuszba helyezték. Szeptember 8-án, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága, valamint a Naphimnusz…
(Magyar Kurír) Erdő Péter bíborossal a Ferenc pápa által bemutatott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmise után beszélgettünk az elmúlt hét várakozásairól és élményeiről,…
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben....
Hidas J. Zakariás OSB oblátus testvér és Oláh Gergely Máté fotóművész Csönd Neked – Szavak és csend határán egy bencés monostorban című színes albumát február 3-án, hétfőn este mutatták be a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom altemplomában. A háromnyelvű – magyar, angol, olasz – kötet a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor és a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg.
Február 4-én, szerdán a vatikáni VI. Pál teremben tartották az általános kihallgatást, melynek végén XIV. Leó pápa imádságáról biztosította az energetikai infrastruktúrát érő bombázások által sújtott ukrajnai testvéreket, és reményét fejezte ki, hogy nem bontakozik ki új nukleáris fegyverkezési verseny a nemzetközi színtéren.
Magyarországon február 8. és 15. között tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Több mint hatvan településen közel kétszáz programmal várják az érdeklődőket egy héten át határainkon innen és túl.
Matthew Hassan Kukah püspököt, a sokotói egyházmegye főpásztorát kérdezte hazája elkeserítő helyzetéről a Fides olasz katolikus hírügynökség február 3-án. A főpásztor hangsúlyozta: a nyugati média csak mélyíti az ellentéteket, amikor vallási megosztottságról beszél.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>