Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2021. szeptember 5-12-ig rendezik Budapesten. A nemzetközi keresztény találkozó nyitó – elsőáldozással egybekötött – szentmiséje utáni hétköznapokon, hétfőtől péntekig – a Hungexpón – minden egyes nap főpásztori vezetésű ünnepi Laudessel kezdődött, majd neves előadók, bíborosok, püspökök, teológusok, nemzetközileg elismert személyek, lelkiségi mozgalmak vezetői előadásokat, katekéziseket, tanúságtételeket tartottak, gazdagítva a nemzetközi eseményt. A délelőttök az Eucharisztia méltó ünneplésével, felemelő ünnepi szentmisékkel zárultak, amelyeken több száz lelkipásztor – bíborosok, érsekek, püspökök, papok és több ezer zarándok volt jelen. A szentmisék főcelebránsa minden alkalommal egy-egy bíboros volt, az asszisztenciában pedig az ország szemináriumainak kispapjai szolgáltak.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kispapjai a keddi szentmisén, illetve a Forráspont Est szentségimádásán végeztek szolgálatot.

Szabó Gábor fődiakónusként a keddi szentmise főcelebránsa: Jose Serofia Palma, a Fülöp-szigeteki Cebu érseke mellett szolgált. Az alábbiakban Gábort arról kérdeztük, hogy ez az életre szóló élmény, szolgálat és a kongresszuson való jelenléte hogyan hat a hivatására.

– A hívek sorában bennünket nagy büszkeséggel töltött el Palánki Ferenc megyéspüspök atya és egyházmegyés papjainak állandó jelenléte, a kispapjaink, diakónusunk szolgálata a nemzetközi eseményen. Milyen érzés volt Cebu érseke mellett szolgálni?

– Nagy megtiszteltetés volt számomra. Gyermekként, amikor a családomban elhangzott a püspök, bíboros, pápa kifejezés, mindig elképedve hallgattam, és ezen személyek nagysága jelent meg előttem. Soha nem gondoltam, hogy kezet foghatok majd egy püspökkel, bíborosok, érsekek, püspökök társaságában veszek részt nemzetközi eseményen, és mindezen élmények csúcsaként jelen lehetek a Ferenc pápa által vezetett záró szentmisén, szeptember 12-én a Hősök terén, amelyre közel 90 ezer zarándokot várnak.

A keddi szentmisén vezető diakónusként szolgálhattam. Itt elsősorban azt emelném ki, hogy nagyon büszke vagyok a kispaptársaimra, fantasztikus volt, hogy együtt szépen, méltóságteljesen szolgáltunk, ez sokat jelentett számomra. A cebui érsek atya melletti szolgálat engem elsősorban az alázatosságra szólít fel. A diakónusszentelés után népszerűvé válik az ember, egyre többen felkeresnek, dicsérnek, kiemelnek. Nagyon fontos, hogy ne felejtsük el, hogy Krisztus a középpont az életünkben. A cebui érsek atya jelenléte olyan alázatosságot sugárzott, amelyre mindig emlékezni fogok. Végtelen egyszerűségére mutatott az is, amikor mellette állva hallottam, hogy az Eucharisztia vétele után kicsit dúdolta a kórussal az éneket, kezének finom, észrevétlen mozdulataival még irányította is a kórust. A maga egyszerűségében megszólított, a szentmise előtt angol nyelven beszélgettünk. Az alázatossága, a kicsinyekhez való lehajlása megmutatta Krisztus arcát, nekem ez irányt adott abban, hogy mire kell törekednem.

Ezen a napon a reggeli dicséretnél, a Laudesen is szolgáltunk, a szertartást Ternyák Csaba érsek úr vezette, ahol mellékdiakónus voltam. A Forráspont Esten, a Papp László Sportarénában szintén diakónusként szolgálhattam püspök atya mellett a kispaptársaimmal: Hágen Pál Tamás, Novák Lajos, Gyarmati Valentin, Lestál Balázs, Tatár Bálint asszisztenciájával bemutatkozhatott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye.

Az élményeket nagyban gazdagítja Palánki Ferenc püspök atyával való találkozásunk, aki büszkén tekint ránk – ahogyan ő mondja – fiaira, az egyházmegyés kispaptársaimra e világeseményen. Mindig keresi a tekintetünket, és mosolyával bátorít, buzdít bennünket. Ezek nagyon jól esnek nekünk, érzékeljük az összhangot, a közvetlenséget a részéről. Ezen az ünnepi szentmisén is figyelt, ahogyan szolgálok, keresett a tekintetével, és összemosolyogtunk.

– Ez a kontakt sokat jelenthet a papi hivatásod erősödésében.

– Diakónusként több lehetőség van a vele való párbeszédre, nagyon felemelő hogy a püspök atya munkatársa lehetek. A papi út sok mindent tartalmaz, problémákat emlegetnek, de erről még nincs tapasztalatom. Most e találkozás során az fogalmazódott meg bennem, hogy a mosoly híd a másik emberhez. Ha szomorú vagyok, vagy örömömet szeretném vele megosztani, tudom, hogy bátran fordulhatok püspök atyához. Ebben a mosolya is megerősít. A jelenlévő egyházmegyés papok: Törő András, Papp László, Bökő Péter, Sziklai Dávid atyák is mosolyogtak rám a szertartás alatt, és ez sokat jelentett nekem. Ez nem érzelgősséget jelent a részemről, hanem azon egyszerű racionalitásra mutat rá, hogy mi egy akolhoz tartozunk, együtt dolgozunk, egy közös utat járunk. Ez nekünk, a papi hivatás előtt állóknak nagyon sokat jelent, és megerősít.

– Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson az ember életében jó esetben egyszer vehet részt. Most hazai földön erre sokunknak lehetősége volt. Mit jelent ez számodra?

– Nagy elvárásokkal és egy kicsit félve érkeztem. Mi otthonról nehezen láttuk át a szervezőmunkát, sok mindent nem értettünk, sajnáltam a szervezőket, de itt már profizmussal találkoztam. Annyira jó! Mély alázatosságot is tapasztalok. A segítők, önkéntesek, munkatársak mindenkire mosolyognak, mindent megtesznek értünk. A felemelő, gyönyörű szentmisék az Egyházat mutatják. Kedd reggel az imádságra hívással kezdtük a reggeli zsolozsmánkat: „Emeljétek föl fejeteket, kapuk, ősi kapuszárnyak, táruljatok, hadd vonuljon be a dicsőség királya!” (Zsolt 24,7) Ezek a sorok azt a gondolatot ébresztették bennem, hogy ez a rendezvény most Magyarország kapuja, beengedi más ország keresztényeit, összegyűjti sajátjait, amit termelt a magyar föld: a királyaink, püspökeink, papjaink, amit Isten kegyelme létrehozott. Ide betérhet az Isten, mert közösségben, köztünk lakozik. Jelenleg ezt élem meg.

Amikor minden nap magamhoz veszem az Eucharisztiát a szentmisében, körbenézek, és azt látom, mindannyian ugyanazt a Krisztust vettük magunkhoz, tehát mi egyek vagyunk, így a mi lelki kapunk is feltárul, és teret engedek a dicsőség Királyának. Ha bevonul, megkérdezem magamtól, ki a dicsőség Királya, mi köze van az életemhez? A válasz a bizalom, és az, hogy egyszerűen benne van az én életemben. A megtérésemnél is az Eucharisztiában találtam meg a bizalmat, most az Eucharisztikus Kongresszuson ez megerősödött bennem, és arra bátorít, hogy nehéz vagy örömteli körülmények között, a hétköznapokban is bízzak. Talán a szeretetnek a magasztos szintje az, hogy én bízhatok. Tapasztalom, hogy szeretni nehéz a gondterhelt időkben, bízni viszont könnyebb, és ez elvezet a szeretethez, ami nem más, mint az Eucharisztia, a bizalom forrása. Ez egy hatalmas üzenet a világ, Magyarország számára: emeljük fel a fejünket, magunkat a szigetünkből és váljunk nyitott kapukká.

Ferenc pápa azt hangsúlyozza, hogy lépjünk a templom kapuin kívülre, vagyis lépjünk ki a mi kis templomunk belső köréből, a vigasztalanság, szomorúság, gyász, a magamnak való kereszténységből, nyissam ki az ajtómat és hagyjam, hogy más betöltse.

Fotó: Szabó Dávid

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye