Gyulai Miklós jánkmajtisi lakos a II. világháborúban, a Don-kanyarban eltűnt édesapja, nagybátyjai és unokabátyjai emlékét sok-sok éve kutatja. Közel 50 alkalommal emlékezett már meg az…
„Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Ez az evangéliumi idézet iskolánk jelmondata 2013 óta. Utal az eltelt hét évben megélt…
Október 14-én, a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium védőszentje, Avilai Szent Teréz emléknapjának előestéjén szentelte diakónussá Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Noel Benedict Tajos Antasoda és…
A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség Családi élet keresztény szemmel című kurzusának előadója ezúttal Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program…
Október 11-én, vasárnap a szentmise keretében került sor azon oklevelek átadására, melyeket a Katolikus Karitász országos és egyházmegyei vezetősége adományozott azok részére, akik ebben a…
Összegyűltek a katolikus hívek a bensőséges hangulatú Debrecen homokkerti kápolnában 2020. október 11-én vasárnap, hogy együtt megünnepeljék a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére felszentelt kápolna búcsúját. A…
Hálaadó ünnepségre hívta össze Lázár István Baktalórántháza plébánosa az egyházközség egyik filiája, Ramocsaháza híveit, hogy megköszönjék a megújuló templomukat és jelen legyenek a közadakozásból elkészíttetett…
Immár 13. alkalommal rendezték meg a 72 óra kompromisszum nélkül nevet viselő rendezvényt, melyhez idén is örömmel csatlakoztak a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum,…
Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, templomunk védőszentjének főünnepén, október 8-án, egész napos szentségimádást tartottunk egyházközségünk közösségeinek vezetésével. Az ünnephez kötődő templombúcsú este szentmisével folytatódott, amit Kovács…
2020. október 7-én a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola rózsakertjében Trianoni emlékkereszt megáldására került sor.…
A nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola életében fontos esemény történt október 8-án, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén, tájékoztatott bennünket Horváth-Bócsi Irén, az iskola intézményvezetője. Lakatos…
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni....
Az alábbiakban Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke üzenetét adjuk közre, amelyet a házasság hetére írt.
Február 8. a szudáni származású rabszolga, később szerzetesnő, Bakhita Jozefina liturgikus emléknapja. E napot Ferenc pápa 2015-ben az emberkereskedelem elleni fellépés napjává nyilvánította, és imanapot hirdetett az emberkereskedelem és a modern kori rabszolgaság felszámolásáért.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Kovács Zoltán, a budapesti Szent István-bazilika helyettes plébánosa ad útravalót.
Harangok és lelkek találkozásáról, de még inkább a pillanat megragadásáról, a mostban való jelenlétről vall Reményik Sándor e néhány soros remeke. Fénytelen fény, örökzöld a télben, csönd és harangzúgás… ellentétpárokból bontakozik ki a száz évvel ezelőtti, rég elillant, de a vers által mégis megőrzött varázsos hangulat.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>