Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt működő tíz köznevelési intézmény közül négy iskolában középfokú oktatás is folyik, ahol idén is több száz diák készülődik a nagy megmérettetésre, az érettségi vizsgákra (http://www.dnyem.hu/index.php/intezmenyek/katolikus-iskolak ).

A járványügyi helyzet sajnos, most sem teszi lehetővé a hagyományos ballagási ünnepségek megrendezését. A kisvárdai intézményben online formában köszönnek el a diákoktól, Nyíregyházán az érettségi vizsgák befejezése után pedagógusok és diákok hálaadó szentmisén mondanak köszönetet az együtt töltött évekért, Nyírbátorban és Debrecenben pedig az érettségi bizonyítványok kiosztásakor mondanak búcsút egymásnak.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt működő köznevelési intézményekben idén összesen 379 – érettségiző – diák búcsúzik tanáraiktól, diáktársaiktól, az előrehozott érettségi vizsgákkal együtt pedig összesen 520 diák készül a nagy megmérettetésre.

Az alábbi tablóképeken a nyírbátori Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda intézménye végzős diákjainak fotóit láthatjuk.

A 12.a osztályban két képzési típus - informatika és humán terület - közül választhattak a diákok, amikor az intézménybe jelentkeztek. Iskolai műsorok szereplőiként vállaltak szerepet a közösségi programokban.

A 12. d osztály tanulói ötéves nyelvi képzésben vettek részt, melynek eredményeként számos közép- és felsőfokú nyelvvizsga tulajdonosai lettek az osztályban tanulók. Aktív részesei voltak a hitéleti programoknak, az iskola közösségi életének.

A 12. f osztály végzősei 10 évesen kerültek az intézménybe. A nyolcosztályos képzés során büszkén képviselték az iskolát nemzetközi és országos tanulmányi- és sportversenyeken kimagasló eredménnyel.

Foglaljuk imáinkba az érettségi vizsgára készülő diákokat, hiszen a járvány miatt tanáraik, diáktársaik jelenléte nélkül telt el az elmúlt tanév, amely igen megnehezítette felkészülésüket a vizsgákra!

Uram!

Kérünk, különösen áldd meg ebben az időszakban az érettségiző fiatalokat! 
Segíts, hogy eszükbe jusson, amiket a tanulmányaik során megtanultak, hogy a feltett kérdésekre jó válaszokat tudjanak adni! 
Tedd kedvessé őket a vizsgáztató tanárok szemében, hogy minden lehetséges segítséget megkapjanak tőlük is.
Áldd meg őket egy szép élet reményével, jó döntésekkel, személyiségük érlelődésével és a növekedés boldogságával! 
Köszönjük, hogy nagyon szereted és megsegíted őket!

Ámen

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Hálaadó szentmisét mutatott be Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök április 30-án a debreceni Megtestesülés-templomban a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat lelkészei, világi beteglátogató munkatársai, a Megtestesülés Plébánia Kamilliánus csoportjának önkéntes beteglátogatói jelenlétében.

A három éve megalapított kórházlelkészi szolgálat munkatársaival – amely két éve világi beteglátogatók közreműködésével látja el feladatát –, ezen az alkalmon visszatekintünk, értékelünk, ennek fényében figyelmünk a következő időszak feladataira irányul és szentmisén adunk hálát a Jóisten kegyelmeiért – fogalmazott köszöntő gondolataiban Tóth László esperes, plébános a szolgálat referense, majd kérte a főpásztort mint a szolgálat alapítóját, fenntartóját, hogy imádságaiban, szívében továbbra is hordozza a munkatársak kórházi szolgálatát.

A szentmise evangéliumában Jézus búcsúbeszédének részlete hangzott el, amelyben kereszthalálára készül és közben az életről beszél: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14 1-2). Nagyon megnyugtató alapigazságokat mond el Jézus – utalt a főpásztor Isten üzenetére, majd hozzátette, ezek a mondatok tulajdonképpen akkor adnak nekünk igazán vigasztalást, erőt, bátorságot, amikor a legnehezebb helyzetben vagyunk. Nem véletlen, hogy a temetési szertartásokon, gyászmiséken legtöbbször ezt az evangéliumi szakaszt olvassák fel. Isten minden helyzetben, minden alkalomra – éppen erre a napra kijelölt szentírási szakasszal ezen a napon is – üzenetet küld nekünk, mert Ő az út, az igazság és az élet. Az eredeti szöveg szerint: Ő az örök út, az örök igazság és az örök élet. Jézus az örök út, amelyen járnunk és vezetnünk kell azokat, akikkel találkozunk.

Nem könnyű a kórházlelkészség szolgálata – emlékezett vissza Ferenc püspök a 27 évvel ezelőtti évekre, amikor balassagyarmati káplánként két éven keresztül minden szerdán délután 4 órát töltött a helyi kórházban. Elmondta, nehéz szívvel ment a betegekhez, mert nem tudta, kit és mit fog ott találni. Mindig mélyen megérinti, ha egy tragikus élettel, nehéz sorssal találkozik. De a kórházi látogatás után nem győzött hálát adni azokért az ajándékokért, amelyeket a betegekkel való találkozáskor kapott. Reménykedő emberek várták őt, és kevés kivétellel majdnem mindenki kifejezte a vágyakozását Isten iránt. „Megtisztelő az, hogy Isten szeretetét vihettem/vihetem a betegekhez, ráirányíthatom a figyelmüket az örök útra, amelyen Jézus jár. De ez az út nem dicsőséges, hanem fájdalmas út, keresztút. Jézus keresztútja mutat rá arra, hogy a szenvedés vége a feltámadás, vagyis az élet. Ez az örök igazság” – fogalmazott a püspök atya, majd abban erősítette a jelenlévőket, hogy Isten szereti az embert, nem mondott le róla, kapcsolatban maradt a bűnös emberrel is.

Örök szeretettel szeret bennünket, és a megváltás által akar örök életet adni nekünk. Ezért minden helyzetben, betegségben, kórházi ágyon is tudunk, és kell örök távlatokban gondolkodnunk.

Akik a beteglátogatás szolgálatát, a szentségek kiszolgáltatását végzik, átélhetik, hogy a keresztre feszített betegek új reményt kapnak, megnyílik előttük az örök távlat.

Amikor a szolgálat megalakulásának évfordulóján összejövünk, reflektálhatunk arra, hogy a hivatásunkkal az örök életet szolgáljuk, és rádöbbenhetünk, hogy egyetlen hivatás van, az élet, a többi élet, az örök élet szolgálata.

Kérjük a Jóisten kegyelmét, hogy bármilyen élethelyzetben, bármilyen szolgálatot végezve, bármilyen úton járva mindig a szeretet útján hirdessük az örök igazságot, Isten szeretetét, az örök életet, amelyet Jézus ad nekünk a megváltás kegyelme által” – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

A szentmise után a házigazdák, Tóth László esperes, kórházlelkészi referens és Berényiné dr. Felszeghy Márta kórházlelkészi koordinátor agapéra invitálták a jelenlévőket, akik kötetlen beszélgetésen osztották meg egymással élményeiket, gondolataikat, majd egy videó összeállításon keresztül tekintettek vissza az elmúlt időszak eseményeire. A találkozót Katona István kórházlelkész előadása zárta, amelyet hamarosan közzé tesszük.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat munkatársai az egyházmegye területén összesen tíz kórházban teljesítenek szolgálatot. A munkatársak elérhetőségei itt találhatóak: http://www.dnyem.hu/index.php/korhaz-szolgalat

Fotó: Geréné Sárga Monika sajtóapostol, beteglátogató munkatárs

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata két éve világi beteglátogató munkatársak bevonásával végzi feladatait. A szolgálat munkatársai az évfordulón hálaadó szentmisén mondanak köszönetet a munkájuk során megtapasztalt kegyelmi ajándékokért.

Geréné Sárga Monika beteglátogató, sajtóapostol ebből az alkalomból osztja meg az olvasókkal Dani József gondolatait, aki COVID fertőzés miatt egy hónapot töltött a debreceni klinikán. Gyógyulásának minden pillanatát a kegyelem ajándékának tekinti. Azok közé tartozik, akiket a gyötrelmekkel teli betegségük megerősített hitében. Utolsó napjait töltötte az osztály falai között, amikor találkozott Monikával, a kórházlelkészi szolgálat munkatársával. Arra kérte őt, segítsen neki abban, hogy mindenkivel megoszthassa azt a lelki élményét, amit átélt a kórházban.

„Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” (Apcsel 4,12)

Azt nem tudnám meghatározni, hogy a testemmel adott pillanatban mi történt, de a lelkemben egy olyan érzés lett úrrá, amit szavakba önteni alig lehet. Egy hatalmas centrifugában éreztem magam, amely leírhatatlanul pörgetett, egyre rosszabbul érezve magam. Közben üvöltve, sikoltva, szenvedve próbáltam sorolni az érdemeimet, miért is kell életben maradnom. Minden eszembe jutott: a négy kiskorú gyermekem, akit fel kell nevelnem, a nem túl egészséges feleségem, a munkahelyem, a be nem fejezett építkezésünk, a kántori szolgálatom, amit a Jóistenért végzek. Ezt mind sorolva fohászkodtam a Jóistennek.

Amikor a szédítő pörgés megállt, úgy tűnt, az érdemeimre nem jött válasz. Helyette fekete csönd vett körül, és egy olyan mély lelki válság lett úrrá rajtam, ami fájdalmasabb volt az erőmet meghaladó fizikai fájdalomnál. Ezen a helyen és időben, ahogy a keresztény emberek is mondani szokták: elvétetett Isten neve. Nem voltam képes az imádságra, sem gondolatban, sem szavakba öntve, sem lélekben nem tudtam az Istent segítségül hívni. Pedig ismerem a tanítást; „Én az Úr vagyok, a te orvosod” (Kiv 15,26). Reménytelen állapotot éltem meg.

Akkor, abban az „álló” időben meg akartam halni, mert éreztem, így nem lehet, de nem is érdemes élnem. Majd újra jött a szédítő, pörgő, forgó érzés, de már nem soroltam, mert nem voltak erényeim, értékeim, érdemeim. Beletörődtem abba, amin változtatni nem tudtam.

Majd megállt a forgás és Isten irgalmas szeretete járt át. Csodálatos fényt érzékeltem: egyetlen név sugározta be egész lényemet; Krisztus neve izzott fel. Beragyogta a lelkemet, és megtöltött túláradó, túlcsorduló örömmel. Azóta mindenkinek elmondom: újra van Jézus Krisztusom!

Újra kimondhatom a nevét, újra kérhetek és könyöröghetek, hálát adhatok, és dicsérhetem az Ő nevét. Olyan boldoggá tett, hogy akkor csak sírni és sírni tudtam.

Közben egy hét kiesett az életemből. Nem érzékeltem, mennyi idő alatt játszódhatott le, és mi történt ezalatt a testemmel, mert ez akkor nem volt lényeges. Felülmúlta a nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat, a húsvéti feltámadás élménye; mert ez alatt az idő alatt állandóan csak sírtam. Úgy éreztem, több örömet elviselni és befogadni már képtelen vagyok. 54 év alatt szebbnél szebb, emlékezetes húsvétot megélhettem, mert Isten mindig is a szívemben volt: hívő keresztény családban nőttem fel, kisgyerekkorom óta jártam a debreceni homokkerti gyülekezetbe. Abban az időben is, amikor szinte senki sem járt templomba, én templomi szolgálatot végezhettem. Mindig is kegyelemnek tartottam, hogy Istent szolgálhatom. Legszebb húsvéti élményeim közé tartozik az is, amikor egy kis közösséggel a nyíregyházi börtönbe a fogvatartottakhoz vittük Isten igéjét, és a nagy terem megtelt rabokkal. Érkezésünket megelőzhette a lelki munka, mert ismerték az énekeket. Mindenki hangosan énekelt, zengett az egész börtön.

Lehet, hogy nagy nyomorúságban volt a testem, mégis ez volt a leggyönyörűbb húsvétom, amit megéltem. Így éltem meg Isten kegyelméből a betegséget, és sok-sok örömben ezt a húsvétot is. Isten megengedte a mélységet, hogy annál jobban beragyoghasson Krisztus fénye. Mind között ez volt a legcsodálatosabb!

Egy hete az osztályon lábadozom. Az intenzív osztályon jó néhányan meghaltak körülöttem. Ez idő alatt nagyon sokan imádkoztak értem. Barátaim, hittársaim, Amerikában élő ismerőseim, és kapcsolatokon keresztül, a Darmstadtban élő Mária nővérek; egy imavilágháló alakult ki értem.

Később, amikor állapotom jobbra fordult, próbáltam telefonon megköszönni az értem végzett imádságokat. Volt, aki azt válaszolta: ez a legkevesebb, amit értem tehetett. Kicsit ki kellett igazítani; mert én úgy érzékeltem, hogy ez a legtöbb, amit értem megtehetett. Mindannyiunknak sokat jelentett az ima. Nekem azért volt nélkülözhetetlen, mert nem tudtam magamért fohászkodni, de az imádkozó számára is fontos volt, hogy kérje az Úr segítségét. A zörgetés nem volt hiábavaló.

Türelmesen várom, mit hoz a jövő, mit akar az életemmel az Isten…

Anton Gots: Könyörgő imádság mások gyógyulásáért

Uram, Jézus Krisztus, Te vagy mindannyiunk orvosa és megváltója, teljes bizalommal könyörgök (könyörgünk) hozzád beteg testvérünkért. Te jobban tudod, mint én (mi), hol van a betegnek szüksége gyógyító kezedre. Áraszd el gyógyító szereteteddel és erőddel egész lényét, különösen testének, lelkének azokat a területeit, amelyek a legnagyobb veszélyben vannak, amelyeket leginkább megtámadott a betegség.

Gyógyítsd meg őt, lényének legmélyét áthatva. Orvosold a Veled, embertársaival, teremtményeiddel és önmagával való kapcsolatát!

Segíts, hogy felfedezze a szenvedésben is szeretetedet! Engedd, hogy érezze, közel vagy hozzá! Vedd el tőle a kínzó fájdalmakat!

Töltsd el bizalommal, hogy minden rendbe jön!

Vele együtt bízom Benned, áldd meg őt szent neved által! Ámen.

Lejegyezte: Geréné Sárga Monika

beteglátogató, sajtóapostol

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata és a Megtestesülés Plébánia Kamilliánus csoportja önkéntes beteglátogató képzést indított online formában február 11-én, a betegek nemzetközi világnapja alkalmából, amely április 28-án befejeződött.

A képzés során a résztvevők előadásokat hallgathattak meg a lelkigondozói módszerekről, a beteglátogatás szempontjairól, a segítés etikájáról, a képzés gyakorlati részét pedi - a járvány miatti korlátozó intézkedések fennállása miatt - saját egyházközségükben teljesítik.

Az előadásokba – az online képzésnek köszönhetően –bekapcsolódtak Budapestről, Székesfehérvárról, Berettyóújfaluból, Nyíregyházáról, Kisvárdáról, Bárándról, Nyírgelséről. A továbbiakban a jelentkezők saját egyházközségeikben teljesítik a képzés gyakorlati részét, lévén, hogy a kórházakban még mindig látogatási tilalom áll fent.

A meghatározott témákhoz kapcsolódóan Tóth László atyától, kórházlelkészi referenstől minden alkalommal kaptunk útravaló gondolatokat.

Az öt alkalom során Jakus Ottó atya a bibliai alapokról, Laczkó Zsolt atya a meghallgatás művészetéről, Berényi András klinikai szakpszichológus az önismeret és a motiváció szerepéről tartottak előadást, dr. Faragó Artúr atya az önkéntességről mutatott gyakorlati példát.

A képzést egy nehéz témával zártuk, melynek során a súlyos betegek és haldoklók kíséréséről, mint orvos beszéltem a résztvevőknek:

„A halál létünk természetes befejezése. Embernek lenni csodálatos dolog, embernek lenni a legnagyobb vállalkozás, amit ebben a kozmoszban ismerünk.

De ahogy nem rendülünk meg attól, hogy megszületünk, miért reszketünk, miért jajgatunk, miért panaszoljuk azt, hogy egyszer el kell mennünk. Hiszen az egész létezésünknek az ad értéket, minden napunk attól lesz szép, hogy napjaink meg vannak számlálva.” (Örkény István)

A haldoklás, veszteség, gyász témájának fájó aktualitását adja a jelen időszak. Sokan veszítették el hozzátartozójukat, úgy, hogy nem tudtak elbúcsúzni. Sokan veszítették el egészségüket, biztonságukat, munkájukat, hitüket.

A gyász soha nem könnyű, de a koronavírus-járvány idején még nehezebb megbirkózni vele. Azt hiszem, szeretteink elvesztésének feldolgozása életünk egyik legnehezebb feladata. Talán nem is tudjuk feldolgozni, hanem megtanulunk együtt élni vele. A koronavírus-járvány idején, ha lehet, még nehezebb elfogadni, hogy az elbúcsúzás lehetősége nélkül kell elengedjük, akit szeretünk.

A halál, ami sok szempontból még mindig tabutémának számít, mindnyájunk életében kézzelfogható valósággá vált. Családtag, közelebbi-távolabbi rokon, jó barát, szomszéd van a veszteséglistánkon. A gyásszal gyakran együtt jár a szorongás, ami súlyosbodhat a bezártság és a vírussal kapcsolatos félelmek, akár halálfélelem miatt.

Saját egyéni életünkben kikerülhetetlen, hogy foglalkozzunk az elmúlás, a gyász kérdéseivel. Időt és bátorságot kívánnak tőlünk ezek a témák, melyekről sokat tanulhatunk Polcz Alaine, Elisabeth Kübler-Ross, Cecily Saunders műveiből, és példát vehetünk Teréz Anya életéből.

A záró előadásban említett filmet és könyvet jó szívvel ajánlom az olvasóknak: Mitch Albom beszélgetős-könyve alapján készült el a Leckék az életről című film, amely sok, a témával kapcsolatban felmerülő kérdésre választ ad a néző/olvasó számára.

https://www.youtube.com/watch?v=rO9h5Mp71Iw

„…Isten erősítse meg szívedet,

állítson talpra a belőle fakadó Vigasztalás,

indítson utadra a tőle kapott Remény,

kísérje léptedet a hozzád hűséges Szeretet…” ( Varga Gyöngyi: Reménység )

Berényiné dr. Felszeghy Márta

koordinátor

DNYEM Kórházlelkész Szolgálat

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

,,Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban” (2Tim 1,9)

A három éve megalakult és két éve világi beteglátogató munkatársak közreműködésével működő Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat munkatársai hálaadó szentmisén fejezik ki köszönetüket a Jóistennek a munkájuk során megtapasztalt kegyelmekért.

A kórházlelkészi szolgálat munkatársai az egyházmegye területén összesen tíz kórházban teljesítenek szolgálatot: http://www.dnyem.hu/index.php/korhaz-szolgalat

Farkas Istvánné, Elza beteglátogató, a SZSZBMK, Mátészalkai Kórházban végzi munkáját. Az alábbiakban a szolgálata során megtapasztalt kegyelmi ajándékról számol be olvasóinknak.  

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat munkáját két éve segítik világi beteglátogató munkatársak. Ez idő alatt nagyon sok beszélgetés történt, számtalan kegyelmi állapotnak lehettünk részesei. Jóleső érzés az, hogy a betegeket hozzá tudjuk segíteni ahhoz, hogy utolsó útjuk előtt felvegyék a szentségeket. Megannyi megrázó élettörténetet hallottunk, amelyek számunkra is tanulságosak voltak. Ezekből az elbeszélésekből közvetlenül megtapasztaljuk az élet törékenységét; azt, hogy mennyire fontos a hit, Isten jelenléte az életünkben, hogyan segíti munkánkat a meghallgatás, az érintés, a megértés és az együttérzés.

Szolgálatom során megtapasztaltam Isten irgalmasságát, kegyelmét és megbocsájtó szeretetét, ezen élményemet szeretném az olvasókkal is megosztani.

   Körülbelül egy éve a mátészalkai kórház egyik kórtermébe betérve először egyéni beszélgetéseim voltak, majd közösen társalogtunk az ott fekvő betegekkel. Egyik beteg kifejtette, hogy irigyli azokat az embereket, akiknek van hitük, és tudnak bizakodni, reménykedni. A szobatársak beszéltek a saját hitükről és istenkapcsolatukról, kifejtették, hogy a hit milyen erőt ad nekik a szenvedésben, a betegségben.

   A beteg, aki megfogalmazta, hogy szeretne hinni, azóta többször volt már kórházban, így alkalmam volt vele beszélgetni Istenről és az ő útkereséséről.

   Sokat gondolkodtam a szavain, és az esti főzés közben eszembe jutott, hogy aki keresi Istent, az tudja, hogy létezik, tehát neki már van hite. Másnap, mikor bementem hozzá a kórházba, megosztottam vele gondolataimat. A beszélgetésünk során elmondta, hogy ez mind igaz. Azt is megosztotta velem, hogy felismerte, hogy mindenkinek meg kell bocsájtania, és ezt telefonon keresztül meg is tette.

   Másnap eszméletlenül találtam. A lánya az utolsó percig mellette volt. Még akkor délelőtt a Jóisten magához szólította. Én is jelen voltam a távozásánál.

Elmenetelének napja is különleges volt, hiszen akkor, március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét tartottuk. Mária ezen a napon mondott igent az Igére, s őt, a beteget, aki igent mondott az Istenre, ezen a napon szólította magához az Úr. A lelkében megbékélve ment Isten országába, ugyanis hiszem, hogy megismerte Isten irgalmas, megbocsájtó szeretetét.

   Ha mi, a szolgálatban munkálkodók, csak egy embert is el tudunk vezetni az Istenbe vetett hithez, akkor a munkánk nem hiábavaló.

Farkas Istvánné, Elza

beteglátogató

SZSZBMK, Mátészalkai Kórház

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„ …Dicsőítem az Urat minden időben…” (Zsolt. 34,2)

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök hálaadó szentmisét mutat be a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat munkatársai jelenlétében április 30-án, pénteken 11.00 órától a debreceni Megtestesülés-templomban (Borbíró tér 9.) abból az alkalomból, hogy a három éve megalakult szolgálat két éve világi beteglátogató munkatársak közreműködésével látja el feladatát.

A szentmise után a találkozó agapéval folytatódik, majd Katona István kórházlelkész osztja meg gondolatait a résztvevőkkel, végül a munkatársak az elmúlt időszak eseményeire tekintenek vissza  videó összeállításon keresztül.

A találkozóra Tóth László esperes, kórházlelkészi referens és Berényiné dr. Felszeghy Márta kórházlelkészi koordinátor várja a kórházlelkészeket és a világi beteglátogató munkatársakat.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat munkatársai az egyházmegye területén összesen tíz kórházban teljesítenek szolgálatot: http://www.dnyem.hu/index.php/korhaz-szolgalat

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A kisvárdai Szent László katolikus köznevelési intézmény Jó Pásztor ünnepén köszöntötte Bákonyi János atya iskolalelkészt a jó pásztori szolgálatáért, valamint Ignácia és Frantiska orsolyita nővéreket a jókedvű, odafigyelő jelenlétükért, az iskola közösségének lelki vezetéséért.

Ezen alkalmon, április 28-án, a reggeli szentmisén a 4. évfolyam imádkozott az iskola közösségéért. Szolgáló szeretetük jele, hogy pedagógus és diák egyaránt részt vállalt a szentmise méltó megünneplésében, a felolvasásásokban, az oltárszolgálatban.

A hivatások világnapja alkalmából Kaszásné Tóth Judit intézményvezető megköszönte a lelkiatya és a szerzetesnővérek áldozatos tevékenységét, azt, hogy itt vannak az intézményben, és életük példájával segítik a fiatalokat. A gyerekek jelképes, szellemi-lelki táplálékot ígérő ajándékot adtak át Bákonyi atyának és a nővéreknek.

Kaszásné Tóth Judit

intézményvezető

Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum

Ferenc pápa hivatások vasárnapjára írt üzenetéből idézve kezdte beszédét Linzenbold József esperes, plébános atya a húsvét utáni 4. vasárnap, a Jó Pásztor vasárnapjának ünnepén a kisvárdai Szent Péter és Pál-templomban: Isten a szívet nézi, és Szent Józsefben felismerte az atyai szívet, amely a napi rutin közepette képes életet adni. A hivatásoknak ugyanis ez a célja: minden nap életet adni és megújítani. Az Úr atyai és anyai szíveket szeretne megformálni, nyitott, nagy kezdeményezésekre képes szíveket, melyek nagylelkűek az önátadásban, együttérzőek a szorongások csillapításában, és rendíthetetlenek a remények megerősítésében. A papságnak és a megszentelt életnek nagy szüksége van ezekre a tulajdonságokra, különösen ma a járvány okozta kiszolgáltatottság és szenvedések idején, amely a jövőt és az élet értelmét illetően bizonytalanságot és félelmet keltett.”

Mindezek közepette, mindezzel együtt és mindezek mellett szól ma hozzánk Jézus a jó Pásztor – folytatta gondolatait József atya. A feltámadt Krisztus biztosít bennünket arról, hogy ma is velünk van. Ma is jó pásztor az a Jézus, akit megismerhetünk az evangéliumból.

Hogy milyen a jó pásztor? – tette fel a kérdést a plébános – elmondja önmagáról: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért” (Jn 10,11). Nem is olyan régen volt nagypéntek, a húsvéti szent három nap, amikor a kereszt alatt állva, megrendülve szemlélhettük azt, hogy Jézus valóban az életét adja értünk. Valóban kész meghalni a szeretetért, azért, hogy megdicsőítse az Atyát, és megmutassa a világnak, hogy mindenkinek a szeretet útján kell továbbmenni, még akkor is, ha bele kell halni ebbe a szeretetbe.

A feltámadt Krisztus itt van minden szentmisében: a kenyérben és borban az ő élete van jelen. Láthatatlanul, de valóságosan. Azt akarja, hogy legyen részünk az Ő életéből, nekünk ajándékozta egész lényét, azért, hogy őáltala, ővele és őbenne élhessük életünket.

„Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet és enyéim is ismernek engem” (Jn 10,14) Tudjuk jól, hogy a jó pásztor ismer bennünket, újra és újra megszólít az ő igéin keresztül. Velünk van az imádságainkban, velünk van, amikor nevünkön szólít bennünket, mindegy, hogy hány milliárdan élünk a földön, az Isten név szerint ismer bennünket: „Ne félj, mert megváltalak, neveden szólítalak, az enyém vagy!” (Iz 43,1)

Nekem szól az Ő szeretete – folytatta beszédét József atya – személy szerint nekem. Nagyon fontos, hogy mindannyian ismerjük az Urat, hiszen ha nem ismerjük, akkor hogyan fedezzük fel, hogy Ő megszólít bennünket, hogy Ő velünk van? Törekednünk kell, hogy egyre jobban megismerjük Őt. Találjuk meg a módját annak, hogy egyre mélyebb kapcsolatban legyünk vele. A jó pásztor azoknak jó pásztor, akik jól ismerik az Istent. Törekedjünk erre a mélyebb megismerésre.

Jézus nem egyedül végzi az ő küldetését, hogy gyermekeit összegyűjtse egy közösségbe, hanem meghív férfiakat és nőket, elkötelezett életformákat, élőket és elkötelezett világiakat egyaránt, hogy legyenek a szolgálatára. Legyenek segítségére a jó pásztornak. Azért imádkozunk, hogy legyen sok ilyen nagylelkű férfi és nő, akik odaállnak a jó pásztor mellé ebben a szolgálatban.

Imádkozzunk papi hivatásokért:

Jézus, örök főpap!

Tartsd meg papjaidat legszentebb Szíved oltalmában,

ahol senki sem árthat nekik.

Őrizd meg szeplőtelenül fölkent kezüket,

melyekkel naponta érintik szent testedet.

Őrizd meg tisztán ajkukat,

mellyel kimondják az átváltozás szavait.

Őrizd meg tisztán és minden földi érdektől mentesen szívüket,

melyeket dicsőséges papságod magasztos pecsétje ékesít.

Növeld bennük az irántad való szeretetet és hűséget,

mentsd meg őket a világ mételyétől.

A kenyér és bor átváltoztatásának hatalmával együtt

add meg nekik a lelkeket átváltoztató erőt is.

Áldd meg munkájukat bő terméssel,

és ajándékozd nekik egykor az örök élet koronáját. Ámen.

A búzaszentelést, a vetések megáldásának szertartását is ezen a vasárnapon végzik az egyházközségekben. Ezt minden évben a Szent Márk napjához (április 25.) közeli vasárnapon tartják.

A búzaszentelés az emberi munka megszentelésének is az ünnepe. Rácsodálkozunk Isten titkára, amelyet a búzamag rejt, hogy tápláljon bennünket. Ehhez teszi hozzá az ember a munkáját, hogy fenntartsa a földi életet. Mindez persze arra is figyelmeztet bennünket, hogy a lelkünket is táplálni kell azzal a mennyei kenyérrel, az Eucharisztiával, amelyet maga Jézus Krisztus halála és feltámadása által hagyott nekünk, hogy minden benne hívőt elvezessen a tökéletességre, az örökkévalóságra.

Borus Lászlóné

sajtóapostol – Kisvárda

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Templombúcsút tartottak a nyíradonyi Szent György római katolikus templomban április 24-én, szombaton. Az ünnepi szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatta be, amelyet a település lakosaiért, az egyházközségért, de különösen a közelmúltban, ez év március 8-án elhunyt Sárközi Balázs, Nyíradony plébánosa lelki üdvéért ajánlotta fel. A főpásztor kérte a híveket, hogy a hivatások világnapja előestéjén együtt adjanak hálát Balázs atya papi hivatásáért, és imádkozzanak újabb papi és szerzetesi hivatásokért.

A búcsúi szentmisén jelen voltak Dr. Törő András, a Püspöki Hivatal irodaigazgatója és Tóth László kerületi esperes, a debreceni Megtestesülés-templom plébánosa – akik ideiglenesen látják el az egyházközség lelkipásztori szolgálatát,  valamint Papp Miklós nyíradonyi görögkatolikus parókus.

Az egyházközség ünneplő közösségével együtt imádkozott Tasó László országgyűlési képviselő, Nyíradony szülötte és Tasó Béla, Nyíradony polgármestere is.

Szent Györgyről nem sokat tudunk, de azt igen, hogy az egész életét odaadta Krisztusért, és meghalt a hitéért. Kérjük az ő közbenjárását, hogy mi is tudjunk élni Krisztusért a hétköznapokban, életünk minden napján – kezdte elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.

Keresztények, krisztusiak, Krisztus követői vagyunk. „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mt 16,24). Nagyon szeretjük, szeretnénk követni a megdicsőült, dicsfényben úszó, csodákat tevő Krisztust, aki arra is képes, hogy öt kenyérből és két halból jóllakasson 5000 embert. Az emberek királlyá akarták Őt tenni, de Jézus áthalad közöttük és elmegy. Nem akar király lenni, nem akar evilági sikereket. Azt tanította: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja”. (Mt 16,25). Szent György vértanú merte odaadni az életét.

Számunkra az a kérdés, hogy rálépünk-e erre az életadó útra. „Az élet útját mutattad meg nekem, és örömmel töltesz el színed előtt” (ApCsel 2,28). Az élet útját Ő mutatja meg, és ez nem más, mint a szeretet útja. A szeretet mindig szenvedéssel jár, éppen ezért aki szeret, annak vállalnia kell az áldozatot, a szenvedést. Az élet útját mutatta meg Jézus. Vajon rá tudunk-e lépni a szűk ösvényre, a keskeny útra, mely a kálváriához, az élet teljes odaadásához vezet? Azt is tudnunk kell, hogy minden keresztút végállomása a feltámadás.

Előbb-utóbb mindenki találkozik a kereszttel, de nem mindegy, hogyan állunk hozzá, hogyan vesszük fel. Szeretnénk letenni, eltávolítani magunktól, jó lenne mindig sikeresnek, gazdagnak lenni, az emberek csodálatát magunkon tudni. De ne felejtsük el, hogy vannak olyan utak, melyek egyenesnek és biztosnak látszanak, mégis a halálba vezethetnek. Ez pedig a megalkuvás, az önzés útja, amikor az ember a saját érdekeit nézi, és nem figyel másokra.

Vannak nagyon vonzó utak is. Itt nem arról van szó, hogy az ember ne használja föl a képességét, tehetségét, és ne fussa végig azt a pályát, amit Isten az ő számára kijelölt. De soha ne feledkezzünk el arról, hogy kiért élünk. Papként, családapaként, családanyaként, testvérként, vagy bármilyen más szolgálatban nem önmagunkért, hanem másokért élünk. Meg kell tanulnunk különbséget tenni az isteni kegyelem útja és az evilági út között. Isten kegyelmével együtt kell járni a világ útjain, de soha nem szabad elfelejtkezni arról, hogy mi, emberek az örök életre vagyunk hivatva.

Gárdonyi Géza egyik könyvének címe: Földre néző szem, égre néző lélek nagyon kifejezően arra utal, hogy életünk útján mindig nyitott szívvel-lélekkel az ég felé tekintve kell járnunk, és közben úgy dolgoznunk itt a földön, hogy mindig figyeljünk Isten jelenlétére, kegyelmére, szeretetére. Kövessük Jézust, az első igazi vértanút, aki testét és vérét szeretetből most is odaadja nekünk. Követésével ilyen értelemben mi is vértanúk lehetünk, ha az életünket a történelem egy pontjában, vagy egész életünkben minden nap odaadjuk mások szolgálatára. Barsi Balázs ferences szerzetes egyik alkalommal így fogalmazott: csak vértanúk üdvözülnek. Kétféle vértanúság van: a szeretetből mindennap meghozott áldozat útja, és azok útja, akik a keresztényüldözés során életüket áldozzák hitükért.

Aki rátalál az igazságra, az nem tehet mást, csak a szeretet útját tudja járni. Szent György katona és szent volt. A legenda szerint legyőzte a sárkányt, és ezzel bennünket arra tanít, hogy nekünk is le kell győznünk a sátánt. Nem a másik embert, hanem elsősorban saját magunk önzését, szeretetlenségét, közömbösségét, a jócselekedet elhanyagolását, a rendezetlen indulatainkat, a bosszúvágyunkat. Ha ezeket mind-mind legyőzzük, akkor Krisztus győz bennünk, és képesek leszünk nyitottak lenni mások szolgálatára.

„Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért” (Mt 20,28). Ezt kell megértenünk, felfognunk, és ehhez szükségünk van a kegyelem erőforrásaira, a bűnbocsánat szentségére, amely segít, hogy éberséggel figyeljük a lelkünk mozgásait, rezdüléseit, jobban megismerve önmagunkat, reagálásunkat bizonyos helyzetekre. Tudunk-e megbocsájtóak lenni, mint ahogyan az Úr megbocsát nekünk? „Bocsájtsd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek….” Az Eukarisztia szentsége pedig táplálja bennünk a jót, az igazat, az isteni életet.

Mi keresztények, krisztusiak, Krisztust szeretnénk követni. De ehhez vállalnunk kell a szeretet, a kereszt útját, annak minden állomását. A megaláztatást, olykor a meg nem értést, vagy a visszautasítást, vállalnunk kell, hogy megmutassuk a szeretetünket. Így leszünk igazán vértanúk, Isten szeretetének hiteles tanúi. Jézus nemcsak vértanú volt, hanem Isten szeretetének, győzelmének a hiteles tanúja. Ő megmutatta, hogy a szeretet legyőzhetetlen. A legfontosabb példaképünk Jézus.

Az egyházközség védőszentje is példaként áll a hívek előtt, amely nem feltétlenül azt jelenti, hogy olyanná kell válnunk, mint ő, hanem, hogy olyanok legyünk, amilyennek lennünk kell, amilyennek Isten elgondolt. A példakép életével arra mutat rá, hogy ami neki sikerült, az nekünk is sikerülhet.

Ne csak álmodozzunk a sikerekről, hanem legyünk igazán nagyra vágyók! Az igazán nagy pedig az üdvösség. Vágyakozzunk a szeretetközösségre, az üdvösségre, arra, hogy az isteni kegyelemmel együtt működve a szeretet útját járjuk, amely bár sok áldozattal jár, a vége mégis a feltámadás, az örök élet – fejezte be a szentmise homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök.

Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. A Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz ezen a napon.  Ferenc pápa a hivatások 58. világnapjára megfogalmazott „Szent József: a hivatás álma"  című üzenete az alábbiakban olvasható.

Kedves Testvérek!

Az elmúlt év december 8-án, annak alkalmából, hogy százötven évvel ezelőtt nyilvánították Szent Józsefet az egyetemes Egyház védőszentjévé, egy különleges, neki szentelt év kezdődött el (vö. az Apostoli Penitenciária 2020. december 8-i határozata). Részemről a Patris corde apostoli levelet azzal a céllal írtam meg, hogy „növelje szeretetünket e nagy szent iránt” (Patris corde apostoli levél, befejezés). Szent József rendkívüli alak, ugyanakkor „mindegyikünk emberi helyzetéhez is nagyon közel áll”. Szent József nem keltett feltűnést, nem rendelkezett különleges karizmákkal, és különlegesnek sem tűnt a vele találkozók szemében. Nem volt híres, és nem is vetette magát észre: az evangéliumok egyetlen szavát sem közlik. A hétköznapi életén keresztül mégis valami rendkívüli dolgot ért el Isten szemében.

Isten a szívet nézi (vö. 1Sám 16,7), és Szent Józsefben felismerte az atyai szívet, amely a napi rutin közepette képes életet adni. A hivatásoknak ugyanis ez a célja: mindennap életet adni és megújítani. Az Úr atyai és anyai szíveket szeretne megformálni: nyitott, nagy kezdeményezésekre képes szíveket, melyek nagylelkűek az önátadásban, együttérzőek a szorongások csillapításában, és rendíthetetlenek a remények megerősítésében. A papságnak és a megszentelt életnek nagy szüksége van ezekre a tulajdonságokra, különösen ma, a járvány okozta kiszolgáltatottság és szenvedések idején, amely a jövőt és az élet értelmét illetően bizonytalanságot és félelmet keltett. Szent József szelíden találkozik velünk, mint egy „szomszédból való szent”, ugyanakkor határozott tanúbizonysága vezethet bennünket utunkon.

Szent József három kulcsszót mutat fel minden ember hivatása előtt. Az első az álom. Minden embernek az az álma, hogy életében megvalósítsa önmagát. Joggal táplálunk nagy reményeket és várakozásokat, melyeket mulandó célok – a siker, a pénz és a szórakozás – nem tudnak kielégíteni. Ha arra kérnénk az embereket, hogy egyetlen szóval fejezzék ki életük álmát, nem lenne nehéz elképzelni a választ: „szeretet”. A szeretet értelmet ad az életnek, mert felfedi annak titkát. Valóban csak akkor van életünk, ha megosztjuk; csak akkor birtokoljuk igazán, ha nagylelkűen továbbadjuk. E tekintetben Szent Józsefnek sok mondandója van számunkra, mert az álmok által, melyekkel Isten inspirálta, ajándékká tette életét.

Az evangéliumok négy álomról tudósítanak (vö. Mt 1,20; 2,13.19.22). Isten hívásai voltak, de nem volt könnyű elfogadni őket. Minden álom után Józsefnek meg kellett változtatnia terveit, és kockáztatnia kellett, feláldozva saját terveit azért, hogy annak az Istennek a titokzatos terveit követhesse, akire teljesen rábízta magát. De feltehetjük magunknak a kérdést: „Ugyan mi az az éjszakai álom, amelyben ennyire meg kellene bíznunk?” Bár az ókorban fontosnak tartottak az álmokat, az élet konkrét valóságával szemben mégiscsak csekélységek voltak. Szent József mégis habozás nélkül hagyta, hogy álmai vezéreljék. Miért is? Mert szíve teljesen Isten felé irányult; készséges volt. Éber „belső füle” számára egy apró jelzés is elég volt arra, hogy felismerje Isten hangját. Ez a mi hivatásunkra is igaz: Isten nem szereti magát látványosan feltárni, szabadságunkat megsérteni. Gyengéden közli velünk terveit, nem vakít el káprázatos látomásokkal, hanem csendesen fordul szívünk felé, közelít felénk, gondolataink és érzéseink által szól hozzánk. Ily módon, amint Szent Józseffel tette, nagy és meglepő távlatokat tár elénk.

Józsefet álmai valóban olyan élményekhez vezették, amelyekről soha nem is álmodott volna. Az első álom megzavarta jegyességét, de a Messiás atyjává is tette őt; a második miatt Egyiptomba menekült, de megmentette családja életét. A harmadik álom megjövendölte szülőföldjére való visszatérését, a negyedik álom ismét tervváltoztatásra késztette, hogy visszavezesse őt Názáretbe, oda, ahol Jézusnak el kellett kezdenie hirdetni Isten országát. Mindezen viszontagságok közepette az Isten akaratának követésére irányuló bátorsága győztesnek bizonyult. Ez történik a hivatásban is: Isten hívása mindig arra ösztönöz bennünket, hogy megtegyük az első lépést, hogy átadjuk magunkat, hogy előre haladjunk. Kockázat nélkül nincs hit. Csak ha az ember bizalommal telve a kegyelemre hagyatkozik, ha félreteszi programjait és kényelmét, akkor mond igent Istennek. És minden „igen” gyümölcsöt hoz, mert egy nagyobb terv részévé válik, amelynek mi csak részleteit ragadjuk meg, de amelyet az isteni Művész ismer és megvalósít, hogy minden élet remekművé váljék. Ebben a tekintetben Szent József kiemelkedő példa Isten terveinek elfogadására. Elfogadása azonban tevékeny elfogadás volt: soha nem lemondó vagy megadó: József „nem egy passzívan beletörődő ember. Vezető szerepe bátor és erős.” (Patris corde apostoli levél, 4). Kívánom, hogy tudjon mindenkit segíteni, különösen a fiatalokat tudja segíteni, hogy döntésükben valóra váltsák Isten rájuk vonatkozó álmait; ébressze fel bennük a vállalkozó szellemet, hogy „igent” mondjanak az Úrnak, aki mindig meglep és soha nem okoz csalódást.

Egy második szó is fémjelzi Szent Józsefnek és hivatásának útját: a szolgálat. Az evangéliumokból kitűnik, hogy József teljesen másokért és soha nem önmagáért élt. Isten szent népe a legtisztább hitvesnek nevezi, feltárva azt, hogy képes arra a szeretetre, ami semmit nem tart meg magának. Azáltal, hogy a szeretetet a birtoklás minden formájától megszabadította, nyitottá vált egy még gyümölcsözőbb szolgálatra. Szeretetteljes gondoskodása nemzedékeket ölel át; figyelmes őrködése az Egyház védőszentjévé tette. József a boldog halál védőszentje is, mert meg tudta testesíteni az élet önátadó értelmét. Szolgálata és áldozata azonban csak azért volt lehetséges, mert egy nagyobb szeretet hordozta őket: „Minden igazi hivatás önmagunk odaajándékozásából születik, ami az egyszerű áldozatvállalás érett formája. A papi hivatásban és a megszentelt életben is ilyen érettségre van szükség. Ahol egy hivatás, legyen az házas, cölebsz vagy szűzi hivatás, nem éri el az önajándékozás érettségét, hanem megáll a pusztán áldozati logikánál, akkor ahelyett, hogy a szeretet szépségének és örömének a jele lenne, félő, hogy a boldogtalanság, a szomorúság és a csalódottság kifejezésévé válik” (uo., 7.).

Szent József számára a szolgálat – mint az önátadás konkrét kifejeződése – nem egyszerűen egy távoli eszmény volt, hanem a mindennapi élet szabályának számított. Arra törekedett, hogy megtalálja és előkészítse a szállást, ahol Jézus megszülethetett; mindent megtett, hogy Jézust megvédje Heródes haragjától, sietve Egyiptomba ment; azonnal visszatért Jeruzsálembe, hogy megkeresse az elveszett Jézust; dolgozva támogatta családját, még idegen földön is. Röviden szólva alkalmazkodott a különböző körülményekhez egy olyan ember magatartásával, aki nem veszíti el bátorságát, ha az élet nem úgy alakul, ahogyan ő szeretné, annak az embernek a készségével, aki azért él, hogy szolgáljon. József ebben a szellemben fogadta el élete során a számos és gyakran váratlan utazást: Názáretből Betlehembe a népszámlálás végett, majd Egyiptomba és ismét Názáretbe, és minden évben Jeruzsálembe. Minden alkalommal kész volt arra, hogy panaszkodás nélkül szembenézzen az új körülményekkel, mindig kész volt kezet nyújtani a helyzetek megoldásában. Mondhatjuk, hogy ő volt a földön a mennyei Atyának a földi Fia felé kinyújtott keze. József ezért válhat minden hivatás példaképévé, akik arra vannak híva, hogy az Atya szorgos, gyermekei felé kinyújtott kezei legyenek.

Szívesen gondolok tehát Szent Józsefre, mint Jézus és az Egyház védelmezőjére, és úgy mint a hivatások védelmezőjére. A szolgálat iránti készségéből fakad ugyanis az oltalmazásra való törekvése. Az evangélium azt mondja, hogy „József fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját” (Mt 2,14), kifejezve ezzel is készségét és családja iránti elköteleződését. Nem vesztegette az idejét arra, hogy a nem sikerült dolgokon boszszankodjon, hogy teljesen a gondjára bízottakra figyelhessen. Az ilyen éber és figyelmes törődés jele egy beteljesült hivatásnak, tanúsága egy olyan életnek, amelyet Isten szeretete érintett meg. Milyen szép példát adunk a keresztény életre, amikor nem ambícióinkat követjük szakadatlanul, és nem bénít meg a régmúlt idők utáni vágyakozás, hanem azzal törődünk, amit az Úr az Egyház által reánk bízott! Isten ekkor reánk árasztja Lelkét és teremtő erejét; és éppúgy csodákat visz végbe rajtunk, mint Józsefen.

Isten meghívása mellett – mely legnagyobb álmainkat betölti –, és válaszunk mellett – mely a nagylelkű szolgálatban és figyelmes gondoskodásban valósul meg –, van egy harmadik szempont, amely Szent József életét és a keresztény hivatást jellemzi, s a mindennapokat meghatározza: ez pedig a hűség. József az „igaz ember” (Mt 1,19), aki mindennap kitartóan Istennek és az ő terveinek csendes szolgálatában áll. Életének egy különösen nehéz pillanatában „eltöpreng” (vö. Mt 1,20). Eltöpreng, mérlegel: nem hagyja, hogy eluralkodjon rajta a sietség, nem enged a kísértésnek, hogy kapkodva hozzon döntést, nem ösztönszerűen vagy a pillanat hevében cselekszik. Ehelyett türelmesen eltöpreng a dolgokon. Tudja, hogy az élet a fontos döntésekben való állandó hűségre épül. Ez tükröződik abban a türelmes és csendes kitartásában, amelyet alázatos asztalosmesterként is tanúsított (vö. Mt 13,55). Ez a maga idejében nem ihlette meg a krónikákat, mégis számtalan apa, munkás és keresztény mindennapjait inspirálta évszázadokon át. A hivatás ugyanis – akárcsak az élet – a mindennapi hűségben válik éretté.

Hogyan tápláljuk ezt a hűséget? Isten hűségének fényében. Az első szavak, amelyeket Szent József álmában hallott, arra szólították fel, hogy ne féljen, mert Isten mindig hűséges ígéreteihez: „József, Dávid fia, ne félj!” (Mt 1,20). Ne félj: az Úr ezeket a szavakat hozzád is intézi, kedves nővérem és fivérem, valahányszor – bár bizonytalankodás és tétovázás közepette – visszatarthatatlan vágyat érzel arra, hogy életedet átadd neki. Megismétli ezeket a szavakat, amikor – bárhol is vagy, akár próbatételek és félreértések közepette – mindennap azért küzdesz, hogy az ő akaratát kövesd. Ezek olyan szavak, amelyeket újra és újra felfedezel, amikor hivatásod útján első szerelmedhez visszatérsz. Ezek a szavak refrénként kísérik azokat, akik – Szent Józsefhez hasonlóan – hűségükkel mindennap igent mondanak Istennek.

Ez a hűség az öröm titka. Egy liturgikus himnusz a názáreti otthonban uralkodó „tiszta örömről” beszél. Ez az egyszerűség öröme, az az öröm, amelyet naponta tapasztalnak meg azok, akik az igazán fontossal törődnek: a hűséges közelség Istenhez és felebarátunkhoz. Milyen jó lenne, ha ugyanez az egyszerű és ragyogó, józan és reményteljes légkör járná át szemináriumainkat, szerzetes intézményeinket és plébániáinkat! Ezt az örömet kívánom nektek, kedves testvérek és nővérek, akik nagylelkűen Istent tettétek életetek álmává, hogy őt szolgáljátok rátok bízott testvéreitekben, hűségben, amely már maga is tanúságtétel az elfelejtett döntések és a múló érzelmek korában, melyek tovatűnnek anélkül, hogy örömet hagynának maguk után. Szent József, a hivatások védelmezője kísérjen benneteket atyai szívvel!

Kelt Rómában, a Lateráni Szent János-bazilikában, 2021. március 19-én, Szent József főünnepén.

Ferenc

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye