Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Egy év kihagyás után, június 12-én, 15. alkalommal rendeztük meg a Nagykálló-harangodi Egyházmegyei Gyermeknapot, amelyre az egyházmegyénk területéről 300 fő 3-8. osztályos hittanos gyermek érkezett hitoktatóik, lelkipásztoraik kíséretében. A résztvevők többsége 3-4. osztályos diákok voltak, akik először érkeztek a gyermeknapra, éppen ezért nagy izgalommal várták a nagytalálkozást.

A program az ajaki Kamilliánus nővérekkel érkező Angyal-kórus kedves műsorával kezdődött.

Az akadályverseny állomásait, feladatait a debreceni, nagykállói, kisvárdai, nyíregyházi ifjúsági hittanosok és nyíregyházi cserkészek vezették. Idén a nagykállói rendvédelmi szakgimnázium diákjai is részt vettek egy-egy akadályverseny állomáson.

A jó adottságú, szép környezetben fekvő táborhelyen a nap további részében sok választható program, lehetőség várta még a gyerekeket. Többek között a Máltai játszóház 20 munkatársával jött el, de színesítették a napot a cserkészek természetes anyagból készült érdekes, vonzó játékai, a gyermekek kocsikázhattak pónifogaton, részt vehettek a nagykállói Egészségfejlesztési Iroda játékos foglalkozásán.

Palánki Ferenc megyéspüspök atya a legszebb ajándékkal: nagy szeretettel, sok mosollyal az arcán érkezett a gyerekek közé, hogy szentmisét mutasson be.

Mennyország, mennyország…

A püspök atyának a szentmise elején – meghallva a gyermekek énekét, meglátva csillogó tekintetüket – eszébe jutott Néri Szent Fülöp, aki a gyermekek láttán csak ennyit mondott: „mennyország, mennyország” ( a „Legyetek jók ha tudtok” című film végén hangzik el). „Ilyen örömmel tudunk majd reményeink szerint ott lenni a Jóistennél, de már most ebben a szentmisében is elővételezzük azt az örömet, hogy örökké boldogok leszünk együtt” – fogalmazott a főpásztor, majd Szűz Mária szeplőtelen Szívének, a tiszta szívnek az ünnepén emberségünk, szeretetünk középpontjának a titkáról beszélt a jelen lévő gyermekeknek, kísérőknek, hitoktatóknak, papoknak, szerzetesnővéreknek.

„Amikor valaki azt mondja jószívű, az édesanyánk így becézget kicsi szívem, vagy a szerelmes szívemnek szólítja a másikat, nem a testünk központi szervére gondol, hanem tágabb értelemben az emberség középpontjáról beszél.

Tamási Áron így fogalmazott: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Ez sem kötődik fizikai helyhez, mert bár szeretjük a házat, a lakást, ahol élünk, azért áll közel a szívünkhöz, mert ott a szeretteink élnek, és így az otthonunk a másik ember szívében van. A gyermekek a szülei szívében, a házasok egymás szívében, egy szeretetközösség a másik ember szívében. Ezért fájdalmas, ha valakit elveszítünk, mert kicsit az otthonunkat is elveszítjük.

Szűz Mária szeplőtelen Szívének ünnepén arra figyelünk, hogy Mária befogadta a szívébe mindazt, amit Jézustól, Jézusról halott, vagyis magát Istent fogadta be, és ezért tudott mindig az Ő akarata szerint élni. Otthont adott Istennek a szívében, ezért Mária is otthon volt Istennél. Benne mozgott Isten szava, igéje, kegyelemmel teljes lett és így növekedett az élete, az örök élete, egészen a földi élete végéig.

Mária gyakran el-elgondolkodtatott azon, ami Jézusról szólt. Mi mit forgatunk a szívünkben, emberségünk középpontjában? Ha Jézus tanítását, akkor én is rátalálhatok Istennek az életemre vonatkozó tervére, akaratára. Éppen ezért nem mindegy mit engedünk a szívünkbe, emberségünk középpontjában mit forgatunk, mi az, amin el-elgondolkodunk, ami formálja az életünket.

Istent engedjük be a szívünkbe, hogy otthon lehessen bennünk, és mi otthon lehessünk Benne, mint Mária. Ha ráérzünk ennek az ízére, boldoggá tesz bennünket, és barátai leszünk Istennek, és megtaláljuk otthonunkat Isten és mások szívében – fejezte be elmélkedését Ferenc püspök atya.

A szentmisén színvonalas zenei szolgálatával közreműködött a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Főplébánia Ifjúsági szkólája, így az együtt éneklés öröme méltó zárása lett az idei Egyházmegyei Gyereknapnak.

Tisztelettel köszönöm minden munkatársnak, szervezőnek, önkéntes fiatalnak a jószívű együttműködést.

Kardos György

főszervező

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ballainé Puhl Mária, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatója iskolai nevelő-oktató munkája elismeréseként rangos városi kitüntetést kapott.

Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének javaslatára az Újfehértó Város Önkormányzat polgármestere az iskolai nevelő-oktató munkában, a tehetséggondozás területén nyújtott kimagasló teljesítményének, valamint magas fokú pedagógiai és szakmai felkészültségének elismeréseként a szakmai életút alapján Ballainé Puhl Mária Magdolna részére Porzsolt István Pedagógiai Díjat adományozott a Város Napja alkalmából, 2021. április 28-án. A díj ünnepélyes átadására később kerül sor.

Az egyházmegye nevében is gratulálunk Ballainé Puhl Máriának az elismerésért, életére, további szolgálatára Isten áldását kérjük!

A kitüntetett pedagógussal munkatársunk, Zsirosné Seres Judit sajtóapostol beszélget.

– Az Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő testülete 2021-ben önnek adományozta a Porzsolt István Pedagógiai Díjat. Milyen érzésekkel fogadta a megtisztelő elismerést?

– Természetesen örülök a díjnak, ugyanakkor váratlanul, meglepetésként ért. Városunkban öt óvoda, négy általános iskola és egy középiskola is működik, ahol minden pedagógus keményen dolgozik. Megtiszteltetés számomra, hogy én kaptam ezt a kitüntetést egy óvodapedagógussal együtt. Mindenkinek jól esik, ha elismerik a munkáját. Hálás vagyok azoknak, akik felterjesztettek erre a szép díjra. Köszönöm szépen iskolánk vezetőinek az elismerést. Igyekszem azt a néhány évet, ami még a nyugdíjazásig hátra van, továbbra is lelkiismeretesen végigdolgozni.

– Elsősorban a pedagógiai munkájáért kapta az elismerést. Beszélne a hivatásszeretetéről, miért választotta élethivatásnak a pedagógus pályát?

– Egyszerű, vallásos családból származom, ahol a becsületes munka, az Istenbe vetett hit jelentette az értékrendet. Szüleim erejükön felül dolgoztak, hogy testvéreimmel a képességünknek és érdeklődésünknek megfelelő szakmát választhassunk. Példát mutattak tiszteletadásban, kitartásban, segítő szeretetben. Édesapám a MÁV-nál dolgozott, édesanyám pedig dajka volt egy helyi óvodában. Eleinte csak álomnak tűnt számomra, hogy titkon remélt vágyam egyszer csak beteljesül, és tanító lehetek. A gimnáziumban olyan osztályfőnököt kaptam, aki első perctől fogva reálisnak látta ezt a célt, és biztatott.

„Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, és nagyobb jótétemény, sem mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud.” Móricz Zsigmond idézetével indított el a felnőttkorba. Ez a gondolat még most is vezérfonal az életemben.

– Az iskolában végzett szakmai feladatok mellett, különleges megbízatást kapott hitoktatóként az újfehértói római katolikus egyházközségben. Családja férfi tagjai, az édesapja és a testvére évtizedeken át kántorként szolgáltak itt Újfehértón és a filiákban. Az egyház melletti elköteleződés egyértelmű volt az ön számára?

– Ahogy már említettem, a családi háttér meghatározó volt számomra. Az általános iskolában annak idején én is hittanos voltam, de többnyire csúfolódás, lenézés érte azokat a gyerekeket, akik templomba, hittanra jártak. A pályám kezdetén, amikor tanítóként összeírtuk a hittanra jelentkezőket, az volt az elvárás, hogy próbáljuk lebeszélni a szülőket. Nekem ez nagy lelki fájdalmat okozott, nem is tudtam megtenni. Egy pedagógus templomi esküvője is ritka dolognak számított, ugyanakkor mindenkinek egyértelmű volt, hogy mi nem fogunk „bujkálni”.

A rendszerváltással egyidejűleg megindultak a hitoktatásra felkészítő tanfolyamok. Magától értetődő volt, hogy nekem ott a helyem. Isten személyes meghívását éreztem a szívemben, lelkemben. Az akkori plébánosunk, Balog Gyula atya örömmel fogadta, hogy három kisgyerek mellett elkezdek egy ilyen iskolát, mely a péntek estéket foglalta le. A város három iskolájában kezdtem hitoktatni már a tanfolyam első évétől. A GYES alatt így kapcsolatban maradhattam tanulókkal, kollégákkal. Örültem, hogy a hittanórák most már szabadabban, biztonságosabban folyhattak az iskolákban, de nehézségek azért mindig akadtak. Általában az utolsó órákat kaptuk, amikor a gyerekek már fáradtak voltak. Előfordult, hogy nem akadt szabad terem. Ezt is megoldottuk. Közel volt a plébánia, átsétáltunk oda. Plébánosunk meleg helyiséget biztosított számunkra. Ezek az első élmények nemcsak nekem, de első hittanosaimnak is feledhetetlen élmények maradtak. Matricákkal, édességekkel ajándékoztam meg a gyerekeket minden alkalommal.

– Az Örömhír átadása egy életen át tart?

– Amikor megtapasztalunk valami szép dolgot az életünkben, az a természetes, hogy meg szeretnénk osztani másokkal is. Így vagyok a hittel, a keresztény értékrenddel is. Nem könnyű a „keskeny úton” megmaradni. A hittanos évek elején sokszor küzdöttem azzal a ténnyel is, hogy a gyerekek nem ismerték a templomba járást, a szentmisét, sőt magát a templomot mint épületet sem. Hiába ott volt a tananyagban, szemléltetés nélkül nem sokat ért a tudás. Ezt a helyzetet úgy oldottam meg, hogy egy-egy hittanórát a templomban tartottam. Ott tanulták meg a gyerekek gyakorlatban, hogyan kell keresztet vetni, térdet hajtani a szentségi Jézus előtt. Rengeteget meséltem nekik az életből vett példákkal.

Igyekszem megérteni problémáikat, örömeiket. Hitemről, vallásomról mindig örömmel beszélek. Igyekszem a szülőkkel is megértő lenni, partnerkapcsolatot létesíteni.

Azt gondolom, akkor, amikor lehetővé vált, hogy katekéta képzésre lehet jelentkezni, Isten akaratát fedeztem fel ebben az igenemben is. Nagyon jó érzés, amikor megtapasztalom, hogy a gyerekek szeretik a hittant, vágynak az órára. 

– A hitoktatás küldetésnek és missziónak számít?

Misszió. Egyre inkább nyilvánvaló ez a tény. Hiába van most már a hittanóra a délelőtti tanórák között, annyi az alternatíva a gyerekek előtt, hogy nehéz őket „kihalászni”. Amíg évekkel ezelőtt azon kellett gondolkodni, hogy mennyi turnust indítsunk nyári táborozásra, most örülünk, ha egy csapat összejön. Juhász Imre plébános úr is számtalan programot szervez gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, mégis sokszor tapasztaljuk az érdektelenséget.

A szülők örülnek, ha a hitoktatást levesszük a vállukról, de mi egyedül kevesek vagyunk. A személyes példamutatás sajnos a legtöbb családból kimarad. A hitélet gyakorlása egyre jobban háttérbe szorul a családok életében. Nagyon oda kell tennünk magunkat, ami egyre nehezebb. Fontos, hogy megtaláljuk az arany középutat, hogy ne kérjünk a családoktól túl sokat, de keveset se.

– Hogyan tud ön értékes maradni egy fiatal számára?

„Akit az istenek szeretnek, örökké meghagyják gyereknek”. Ezt a Heltai Jenő idézetet is a gimnáziumi osztályfőnökömtől kaptam, negyven évvel ezelőtt. Nem a legkeresztényibb gondolat, hiszen egy Isten van, de rátapint a lényegre. Jézus pedig így fogalmaz: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be Isten országába”. Lélekben szeretek fiatalnak maradni. Akkor eggyé tudok válni az elsős gyerekkel is és a gimnazista korúval is.

Mint mindig, a példamutatás is fontos. A közös élmények megélése, a személyes meghívás egy-egy plébániai programra, akár szentmisére is. A szentmise látogatásért matricákat ajándékozok a gyerekeknek, az alsósoknál még ez is motiváló hatással van a miselátogatásra. Az egyre elfoglaltabb szülők szívesen fogadták, amikor felajánlottam nekik, hogy autóval elhozom a kisebbeket egy-egy keresztúti ájtatosságra, májusi litániára.

– Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy hiteles találkozásra van szükség a fiatal generációkkal. A hitoktató világi szolgálatára nagyobb hangsúlyt helyez, felelőssége is nagyobb.

– Nagy felelősség, ugyanakkor megtisztelő feladat, hogy Isten számít rám az atyák munkájának segítésében. A hosszú évek alatt mindig igyekeztem papjainkkal a legjobb munkakapcsolatot kialakítani. Úgy érzem, sikerült is. Sajnos egyre kevesebb a papi hivatás. Palánki Ferenc püspök úr egy éve elindított egy imaláncot a papi hivatásokért. Mint hitoktatónak, fontosnak tartottam a csatlakozást.

– Mennyire segítője a plébánosnak, hogyan tudják munkatársaival együtt Jézushoz vezetni a fiatalokat?

– Közös programok szervezésében, lebonyolításában tudunk hitoktató társaimmal plébánosunknak segíteni. Számos nyári tábor, családi nap, kézműves foglalkozás van a hátunk mögött évtizedek óta. A harangodi Egyházmegyei Gyermeknapon már jó néhány éve ott vagyunk, ott a hittanosok megtapasztalhatják a közösség erejét. Minden tanév végén meghívjuk a város hittanosait a plébániára, a templomba, ahol éneklünk, imádkozunk, játszunk, vetélkedünk. Az atyák ötleteinket, javaslatainkat örömmel fogadják.

Jelenleg hárman hitoktatunk az egyházközségben. Perényi Ágnes és Kristófné Szemán Ilona főállásban hitoktat. Fiatalabbak, és nagyon lelkesek. Nagyon jó munkakapcsolat van közöttünk, sokat tanulunk egymástól. Megosztjuk örömeinket, nehézségeinket. A továbbképzéseket, lelkigyakorlatokat szívesen látogatjuk. Mivel nekem a fő állásom nem mindig biztosítja az ezeken való részvételt, nyugodtan számíthatok rájuk, katekétákra abban, hogy beszámoljanak az ott elhangzottakról.

– Éveken át megtartotta a lelkesedést a hívatásával, a hítoktatással kapcsolatban. Honnan az erő?

– Istené a dicsőség, nélküle semmi vagyok. A hit ajándék, amiért hálás vagyok szüleimnek, az atyáknak, akik segítettek életem során. A szentmise, az imádságok, szentségekhez való járulás, a jócselekedetek segítenek, segítettek.

– A családja, a férje, a gyermekei Ön mellett állnak, keresztény életükről folyamatosan tanúságot tesznek.

– A keresztényi erkölcs a minta életemben. A családomnak is ezt adtam át, legjobb tudásom szerint. Négy gyermekünk közül ketten a nyíregyházi Szent Imre Gimnáziumban végeztek. A szentségekhez való járulás természetes volt minden gyermekünk számára. Még csak egyikőjük él szentségi házasságban, itt már van két unokánk is. Bízunk benne, hogy a többiek is ezt az utat fogják követni. Az ima az, amivel én támogatni tudom gyermekeimet. Azt is el kell fogadnom, ha ők nem azt az utat járják be, amit én szeretnék. A Szent Mónika Közösségnek van egy napi imája, amit értük, az unokákért mondok el. Ez nem azt jelenti, hogy a hosszú évek során mindig minden tökéletesen ment. Természetesen mindannyian követtünk el kisebb-nagyobb hibákat, bűnöket. A megbánás, megbocsátás, elfogadás erényének gyakorlása tesz igazzá és hitelessé minket is az emberek előtt.

– Az egyházközségen belül működő Fokoláre Mozgalom tagja. A mozgalom katolikus keresztény értékeket képvisel. Milyen feladata van a közösségben?

– Még gimnazista koromban ismertem meg a Fokoláre mozgalmat. Hitem elmélyülését ennek a közösségnek köszönhetem. Plébániánkon kis Életige-kör működik, ahol az adott hónapra javasolt szentírási gondolatot elmélkedjük át, lelki vagyonközösségbe téve a megélt tapasztalatokat. A csoport civil felelőse vagyok. Ha lehetőség van rá, szívesen kapcsolódunk be országos, illetve területi fokoláros lelkigyakorlatokba. Nagy élmény volt számunkra, amikor néhányan eljutottunk Rómába, a lelkiség központjában tartandó kongresszusra.

– A képviselő-testület munkáját is segíti. Miben tudja támogatni az egyházközség nagy közösségét?

– Mint egyháztanácstag, a felelős döntésekben segítjük plébánosunk munkáját, ötleteit. A nagyobb események szervezésében – templombúcsú, elsőáldozás, bérmálkozás, Úrnapja –segítünk. Az éves zárszámadás-költségvetés megbeszélése, elfogadása is ilyen nagyobb feladat a tagok számára. A jegyzői feladatot én kaptam ebben a ciklusban.

– Az erdélyi magyarsággal szoros kapcsolatot tart fent a család.

– A nemzeti identitás megélése jellemzi családunkat. Férjem édesanyja székely asszony volt, eleinte természetesen a rokoni szálak fűztek minket az erdélyi emberekhez. Megismertük az ottani emberek természetszeretetét, egyszerűségét, istenhitét. Igazi testi-lelki feltöltődés számomra, ha ott lehetek. Számomra a természet Isten szeretetének, csodájának a megnyilvánulása. Ezt az élményt köszönhetem elsősorban Erdélynek, de bármelyik magyarországi szép tájnak is. Vendégházunkban ­– mely Csíksomlyó mellett található – már több magyarországi vendégnek adhattuk át ezt a felemelő érzést.

– Hogyan készül az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra? Fontosnak tartja, hogy részt vegyen ezen a rendezvényen?

– Ez a Kongresszus egy olyan esemény lesz keresztény életünkben, ami az ember életében a ritka alkalmak közé tartozik. Az Egység – amiért Jézus is imádkozott – itt, hazánkban megvalósul szeptemberben. Ki lehet ezt hagyni? Ha csak egy napon is, szeretnék ezen a szép ünnepen részt venni. Óhatatlanul is a fülembe cseng Jézus Főpapi imájának egyik szép gondolata: „Legyenek mindnyájan egy…”

***

Szakmai életút

Ballainé Puhl Mária Magdolna 1983-ban szerzett általános iskolai tanító-népművelő diplomát a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán.

Már ebben az évben állást kapott régi iskolájában, az Újfehértói Általános Iskolában, ahol azóta is töretlen lendülettel és odaadással végzi munkáját. Azt a munkát, amely titkon remélt gyerekkori álma volt, s amely a hivatásává vált.

Igazi TANÍTÓ, aki mindig arra törekszik, hogy osztályai jó közösséggé kovácsolódjanak, diákjai olyan tudás birtokába kerüljenek, mellyel az életben boldogulni fognak, és sikeresek lehetnek.

A gyerekekkel szemben mindig toleráns, elfogadó, szeretetteljes. Személyisége kivívta a szülők és kollégái megbecsülését, akik bármikor bizalommal fordulhatnak hozzá. Magánélete is példamutató, hiszen négy gyermeket nevelnek a férjével.

A hit és a vallás mindig is fontos szerepet játszott az életében: hároméves teológiai, hitoktatói tanfolyamot végzett a GYES évei alatt, így hittanórákat is tart diákjainak.

Fontosnak tartja a szakmai megújulást, és igyekszik a kor kihívásainak megfelelni, ezért számtalan továbbképzésen és tanfolyamon vett részt.

Munkája elismerésének tartja, hogy a közalkalmazotti tanács tagjává választották, és 2016-tól az alsós munkaközösség vezetője. Ballainé Puhl Mária Magdolna közvetlen, megragadó személyisége mindannyiunk számára példaértékű.

Zsirosné Seres Judit sajtóapostol, Újfehértó

Fotók: családi magánarchívum

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Jézus szívének tisztelete a Szentíráson alapul: Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Magát az Istenembert ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. Jézus Szíve ünnepét IX. Piusz terjesztette ki az egész Egyházra. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot, úrnapját követő péntek (idén június 11.).

Jézus szíve Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe. Tiszteletének alapja az, hogy Jézus egész embersége, így Szíve is az Isteni Személy kifejezője. A Szentírásban a szív az ember erkölcsi és vallási személyiségének foglalata, nem lélektani, hanem egész-emberi fogalom, ősfogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. 

Jézus szívének átszúrása és oldalának megnyitása jelképezte a szeretet végtelenségét, a Szentlélek elküldését és a szentségek forrását, erejét.

Az egyházatyák a Jn 7,37–38-ra hivatkozva („Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki, aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: élő víz folyói fakadnak majd belőle.”) Jézus szívét az élő víz forrásaként jelölték meg.

A középkorban már kimutatható bizonyos körökben, különösen a 13–14. század német misztikusainál a Jézus Szíve-tisztelet. Ezt követően a 16. században főként a jezsuiták és a karthauziak terjesztették a tiszteletet, aminek teljes kibontakozása a 17. században élt Alacoque Szent Margit látomásaihoz kapcsolódik, melyek során Jézus különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, valamint gyónást és áldozást kért a hónap első péntekjén.

IX. Piusz pápa 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot követő péntek. Ezenkívül Jézus Szívét ünnepeljük minden elsőpénteken és június havában.

Alacoque Szent Margit látomásai nyomán terjedt el Jézus szívének következő ábrázolása: megnyitott, lángoló szív, melyből kereszt nő ki a szeretetből vállalt halál jelképeként.

Egy másik népszerű ábrázolás pedig Szent Fausztina nővér látomásaiból született: az Irgalmas Jézus képén fénysugarakként árad az irgalmasság és a szeretet Jézus szívéből.

Istenünk, te szent Fiadnak bűneink miatt megsebzett Szívében nagy irgalmassággal megnyitottad szereteted végtelen kincstárát; add, kérünk, hogy amikor hűséges szeretetünk hódolatát bemutatjuk neki, a méltó elégtétel köteles adóját is lerójuk iránta. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápa 2002-ben kezdeményezte, hogy Jézus Szentséges Szívének ünnepén az Egyház világszerte imádkozzon a papok megszentelődéséért. Idén június 11-én kérjük kiemelten az Atyát a papi hivatás megerősödéséért, megújulásáért.

A papok megszentelődésének világnapja alkalmat ad arra, hogy a lelkipásztorok megálljanak az Úr jelenlétében, visszaemlékezzenek a Vele való találkozásra, és erőt merítsenek küldetésükhöz Isten népének szolgálatában; valamint a hívek figyelmét a papjaik felé fordítja, hogy imáikkal támogassák az egyházközségek vezetőit.

Ferenc pápa szerint a papok mindnyájan megtapasztalták az életükben valamilyen módon a találkozást Krisztussal, és mindegyikük vissza tud erre emlékezni lelkében, vissza tud térni ahhoz az örömhöz, amikor „megérezte magán Jézus tekintetét”. Az első tanítványok is átélték Jézus barátságának örömét, amely örökre megváltoztatta az életüket. Mégis, miután megjövendölte kereszthalálát, a lelkükre homály ereszkedett, és útjuk nehezebbé vált.

 Jézus Szíve, legtisztább szív, kegyelem oltára,
Boldog, aki tehozzád hív, s szívét hozzád tárja.
Vércseppjeid a világnak bűneit lemosták,
Rólam is a gyarlóságnak tisztítsad le foltját.

Jézus Szíve, szelídségnek titkos iskolája,
A mennyei dicsőségnek legszebb koronája.
Szívemet tedd szent Szívedhez hasonlóvá, kérlek,
Szívemet fűzd a tiédhez, jóvá, szelíddé tedd.

Jézus Szíve, add hogy mindig szeresselek jobban;
Ha ér bőség, ha ér ínség, jó és rossz napokban.
Légy te, szent Szív, én istápom, légy te menedékem,
A sötétben napvilágom, kincsem, dicsőségem.

Jézus Szíve, szűz Anyának drága szép virága;
Az ő szíve alatt támadt lelkünk boldogsága.
Jézus Szíve s Máriáé, hajoljatok össze,
Szíveinket, ha szétválnak, Ti fűzzétek össze.

Legyen hála az Atyának, ki minket teremtett!
Legyen hála szent Fiának, ki pokoltól mentett!
Hála néked, ó Szentlélek, minden ajk ezt zengje,
Hála Jézus szent Szívének mind földön, mind mennybe'!

 Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa várhatóan 2021. szeptember 12-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra.

A szentmisét megelőzően a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival, és más magas rangú állami vezetőkkel.

Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Szentatya magyarországi programjáról – amely jelenleg még szervezés alatt van – hamis információk és téves értelmezések terjedtek el helyi és nemzetközi médiumokban. Például nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy a Szentatya bárkivel való találkozást kizárt volna a programjából.

Budapest, 2021. június 9.

az MKPK Titkársága

Forrás: MKPK Titkársága

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A nemzeti összetartozásunk napján 2021. június 04-én Harangszó hallatszott fél ötkor az egyeki templomtoronyból.  A harangok zúgása imádságra hívtak mindenkit. Papp László plébános imával nyitotta meg az 1920-as Trianoni békeszerződés aláírásának 101. évfordulójára szóló megemlékezésünket. Könyörögésünk hazánkért, népünkért szólt a határainkon innen és túl tartó szeretetért, békés együttműködésért. A magyar nemzet nem tarthat csupán az országhatárokig! Ezzel a gondolattal állították fel – emlékeztetve bennünket magyar népünk egybetartozására – az összmagyarságot jelképező székelykaput az templomkert bejáratánál, amelyet Papp László plébános áldott meg a megemlékezésen.

A székelykapu magán kezdeményezésre, egészen a megvalósításig magán adakozásból készült. Szekeres Imre és felesége az 1992-ben tett első erdélyi látogatásukból fakadó szeretetükből tették készíttették el az összetartozás szimbólumát. Imre bácsit idézve: „Erdély a szívem csücske!”

Az alkotást Szilágyi Mihály, társával Ambrus Árpáddal és néhány segítőivel együtt szívüket, lelküket belevésve készítették. A kapu Tiszadobon készült, tölgyfából, facsapozással, aprólékosan kidolgozott kézi faragással.  A fafaragó mesterek személyesen is jelen voltak az ünnepségen, így élő szóban, tőlük is hallhattuk a székelykapun megjelenő formák, szimbólumok jelentését, jelentőségét.

A nagy számban résztvevő emlékezők között jelen volt Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár úr és dr. Miluczky Attila, Egyek polgármestere, akik ünnepi beszédükben személyes érzéseiket is megosztották az ünneplőkkel. Mint mondták, a Trianoni események történelmi, politikai hatásait mindenki érzi napjainkban is. Az igazságtalan békediktátum kétharmad résszel csökkentette hazánk területét, lakosainak számát és gazdasági erejét. De nem maradhatunk meg az önsajnálat állapotában; a nemzet egyesítésének feladata ad erőt, lendületet, tettrekészséget, hogy minden magyar egymásra találjon, együtt tegyük sikeressé és erőssé népünket. Ez a kapu is ezt szimbolizálja, ami nem elválaszt, hanem összeköt bennünket.

Sokféle élethelyzetben léphetünk át a kapu ívei alatt. Hétköznapi séta közben, vagy szentmisére érkezvén, imádkozva, keresztelőre készülve, vagy ballagó diákként, szerelmesen, esküvői menetben, különböző rendezvényen, gyászmisére, bánatunkban, örömünkben, szeretetben. A kapu találkozások helyszíne is lehet. A helyi gyermek néptánccsoport ide szervezte a fellépésüket, és magyar játék-füzérükkel őszinte örömmel köszöntötték a székelykaput. 

A székelykapu mindenki előtt nyitva áll! „Isten áldása legyen mindazon ki békésen be és kilép ezen a kapun!”

Pappné Fekete Mónika

Fotó: Herbák Erika

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Jézus Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepét ebben az évben június 6-án ünnepeltük, amely a legünnepélyesebb hitvallás. 

Az ünnepi szentmisét a plébánia udvarán tartották meg a virágban pompázó szabadtéri oltárnál, melyet Gáspár Mátyás plébános mutatott be, Zuró József görögkatolikus parókus és Galsi János kisegítő lelkipásztor koncelebrálásával. Az Eucharisztia ünnepén a római katolikus és a görögkatolikus egyház hívei is szép számmal jelen voltak, tanúságot téve a hitükről.

Az ünnepi liturgiát körmenet követte, amely során a hagyományainkhoz híven Ajak város utcáit jártuk végig az Oltáriszentséggel.

A körmenet útvonala mentén a négy égtáj felé zöld ágakból készített négy sátort állítanak fel a szentek képeivel, szobraival, hogy a körbehordozott Oltáriszentséget, az imákat és az áldást méltóképpen fogadhassák a hívek.

A négy sátor gyönyörű virágokkal volt feldíszítve, oltárain méltó helyet kapott az Eucharisztia. Az oltárok előtt elhangzott egy-egy evangélium, majd az atyák az Oltáriszentséget a négy égtáj felé mutatva áldást adtak, kérve a Jóistent, hogy őrizzen meg bennünket minden bajtól, természeti csapástól.

Az elsőáldozók az úrnapi körmeneten a szentségi Jézus előtt haladtak és virágszirmokat hintettek az útra.

A megáldott virágokból mindenki vihetett haza, hogy egész évben emlékeztesse a híveket Jézus Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepére.

Az úrnapja méltó megünnepléséért sok hívő embernek mondtak köszönetet. A sátrakat egy-egy család és az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola dolgozói készítették és díszítették.

Forrás: Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola Facebook oldala

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda intézménye június 6-án tartotta az idei tanév utolsó diákmiséjét, melyen Heidelsperger István esperes, plébános, az iskola lelkivezetője köszöntötte a gyerekeket, pedagógusokat.

A mise keretében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa kérésére a harang szavával az elhunytakra, a járvány okozta veszteségeinkre is emlékeztünk. Ez a harangzúgás a hálaadás kifejezése is volt azért, hogy megmaradtunk, hogy Isten segítségével új életet kezdhetünk.

Ezen a napon az Úrnapját, az Eucharisztiát is ünnepeltük, mely egy rangos katolikus ünnep. Hívek, szülők, gyerekek, pedagógusok díszes körmenettel tettek tanúságot Istenbe vetett hitükről.

Forrás: A Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és ÓvodaFacebook oldala

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2021. június 6-án Kisvárdán a Szent Péter és Pál plébániatemplomban közösen ünnepeltük Úrnapját. Kora reggel a templom körül szorgos asszonyok, férfiak, fiatalok és idősebbek gyűltek össze, hogy előkészítsék az ünnepi sátrakat az Úrnapi körmenethez. Az egyháztanács tagjai, a rózsafüzér társulat, a Fokoláré, a Máltai Szeretetszolgálat, a Karitász, az egyházközség hívei és Szent László Katolikus Intézmény pedagógusai és munkatársai virágcsokrokkal a kezükben érkeztek a templomudvarra. Mindenki tudta, hogy mi a feladata, hiszen hagyomány már, hogy együtt munkálkodnak ezen a szép ünnepen.

Linzenbold József plébános atya ünnepi szentbeszédét ezzel a szóval indította: Úrnapja.

Amikor kimondjuk ezt a szót, hogy Úrnapja, akkor ez a szó emlékeztet bennünket a harmadik parancsra: az Úr napját szenteld meg! Nem véletlenül vésette kőtáblába Mózessel az Isten ezt a tanítást is.

De hogyan szenteljük meg az Úr napját? – tette fel a kérdést plébános atya. Az első, amit tennünk kell: pihenéssel – milyen egyszerű, gondolhatnánk – vágyunk is rá mindannyian, hogy ilyenkor vasárnap a hosszú és fárasztó hét után pihenhessünk. Mégis úgy tűnik, hogy a mai rohanó világban nagyon nehéz kihívás sok embernek teljesítenie ezt, mert nem jut idő a pihenésre. Pedig tudjuk jól, hogy a testünknek és a lelkünknek egyaránt szüksége van pihenésre.

A másik része az Úr napjának megszentelésére, hogy vegyünk részt a szentmisén, hiszen a lelkünkkel is törődnünk kell, azt is rendben kell tartanunk. A lélek is lemerül, ha nem töltekezik. Fontos azonban feltennünk magunkban a kérdést: Mennyire fontos nekem a szentmise? Mennyire van jelen az én életemben az utolsó vacsora üzenete? Az első szentmise az utolsó vacsora termében volt. Ott történt meg az első szentáldozás. Onnan eredeztetjük azt a jelenlétet, melyet vallunk Úrnapján: Krisztus Testének és Vérének az egységét és jelenlétét. Az utolsó vacsora eseményének mi is részesei vagyunk minden vasárnap, minden szentmisében.

Arra is rácsodálkozunk – folytatta beszédét József atya – hogy a megtestesülés más formájában is jelen van Isten. Leginkább karácsonykor, ha az ajándékozás mellett eljutunk odáig, hogy tulajdonképpen az Istent úgy ünnepeljük karácsonykor, mint aki emberi testet vesz fel. Kicsiny gyermekként testet ölt. Kézzel fogható valóságban megjelenik közöttünk az Isten.

Ma, egy másik fajta megtestesülést ünneplünk hitünk által, amikor azt mondjuk, hogy: Krisztus teste, amikor is hisszük és valljuk, mert Jézus az utolsó vacsorán ezt mondta és ezt hagyta ránk: hogy Ő ebben a testben is jelen van! A mi testünkben is jelen szeretne lenni, amikor magunkhoz vesszük Őt.

A mai ünneppel kapcsolatban, használjuk még azt a kifejezést is, hogy Oltáriszentség. Ez a szó is kifejezi a mai ünnepnek a valóságát. Ha belegondolunk, napjainkban kicsit másképpen használjuk a szentség kifejezést. Az ostya az valamikor szentostya volt, az áldozás az régen szentáldozás volt, a mise az valamikor szentmise volt. Mit jelent azt, hogy szent? – tehetjük fel magunknak a kérdést. Azt jelenti, hogy ott jelen van az Isten! Így fogalmazzuk meg azt, hogy itt van közöttünk az Isteni jelenlét. Hiszem -e azt, hogy az az ostya, amely felett a pap azt mondja Jézus szavaival: ez az Én testem és ez az Én vérem, az átváltoztatás szavai által - az valóban Krisztus teste? Hiszem -e, hogy én nem valamivel, hanem Valakivel találkozom a szent áldozásban?

Kedves Testvérek, az egyház éltető ereje a szentmise – vallja József atya. Éltető erő, ugyan úgy, mint ahogy a család éltető ereje a családi asztal. Meg lehet figyelni, mennyire fontos az, hogy a család oda tudjon ülni az asztal köré. A családi asztal, s annak ereje megtartja a családot. Vasárnaponként az ünnepi asztal. Milyen szép, amikor készülnek egy ünnepi étkezésre. A vasárnapi szentmise utáni étkezés, egy ünnepi központ, amikor együtt van a család! Együtt! Amikor ott van mindenki. Együtt vagyunk.

Fontos az a finom étel, melyet az édesanya oda tesz az asztalra, fontos a másiknak a személye, és milyen fájdalom, ha valaki nincs ott, vagy már nem lehet ott. Örüljünk ezeknek a találkozásoknak és tegyünk azért, hogy ezek létrejöjjenek. Hétköznapokon pedig, amikor este egy kicsit le tudnak ülni a családok az asztal köré, hogy egy kicsit beszélgessenek, annak a találkozásnak is megtartó ereje van. Ha ezek a közös találkozások elmaradnak és nem rendszeresek, egyszer csak azt veszik észre a családok, hogy már nem hiányolják a jelenlétet, már nem érzik szükségességét, már nem olyan fontos.

Ugyan így vagyunk a szentmisével is, körbe üljük ezt az asztalt, az Úr asztalát, és időről időre kifejezzük azt, hogy milyen „Uram, jó nekünk itt lenni, a Te szent hajlékodban”. Megéljük azt, hogy jó az Istennel közösségben lenni, fontos az, hogy találkozzunk és örüljünk egymásnak, hogy együtt vagyunk.

Megszenvedtük azt, hogy nem lehettünk együtt, hogy be voltak zárva a templomok és ki voltunk zárva egymás társaságából – emlékeztetett valamennyiünket plébános atya a járványhelyzetre – talán ezután jobban fogjuk értékelni és érzékelni azt, hogy milyen jó nekünk itt lenni, mert az Istennek a közelsége, egymásnak a közelsége az megerősítő leg hat. S ha ez nem rendszeres, ha kezdjük elhanyagolni, akkor majd fölmerül a kérdés: miért menjek én oda? Mi ennek az értelme? A rendszeresség rendkívül fontos, hiszen ez nem csupán lehetőség számunkra, hanem felelősség is. Ha nem felelősséggel ragadjuk meg ezeket az alkalmakat, és hívunk másokat is a családtagjaink közül, akkor bizony a fájó következményét hordoznunk kell.

Kedves Testvérek, úton vagyunk valamennyien, ez az út olykor kanyargós, olykor nem látjuk a következő szakaszát, olykor nagyon sok kihívást tartalmaz és veszélyekkel teli is lehet. De hálát adunk ma, hogy az Úr Jézus „vándorlásunk társa lett”, hogy mindig velünk van.

Ma megerősítettük magunkban ezt a lehetőséget, felelősséget, hogy az oltáriszentségben itt van köztünk és találkozni akar velünk. Köszönjük Urunk, köszönjük a Te jelenlétedet, hála és dicsőség Neked ezért, mindörökkön örökké. Ámen – fejezte be egy fohásszal elmélkedését Linzenbold József plébános.

Borus Lászlóné

sajtófelelős, Kisvárda

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Nem a telekkönyv szerint voltak az enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré. Adjátok vissza a hegyeimet!” (Részlet)

( Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!)

2021. június 4-én tanítás nélküli munkanap keretében értékes programokkal várta diákjait az intézmény. Az alsó-, felső- és gimnáziumi tagozat több előadáson, koszorúzáson és megemlékezésen vehetett részt – ahol megtapasztalhatták tanítványaink az összetartozás élményét és valóságát az igazi államhatárokon felül is.

A kápolnában tartott beszédében Csernyus Enikő tanárnő kiemelte, hogy nagyon fontos kapocs, az, hogy iskolánknak három testvériskolája van a Kárpát-medencében: Felvidéken Szepsiben, Kárpátalján Munkácson és a Partiumban Szatmárnémetiben. „Három iskola három elcsatolt területen található, mely a mai napig fájdalmas tény. De ma az összekapaszkodás a feladatunk, a magyar-magyar közösségek építése” – fogalmazott a tanárnő.

Ezt az összetartozást szimbolizálja Szarka Tamás, Kossuth-díjas zeneszerző Kézfogás című dala, melyet most több tízezer magyar fiatal énekelt világszerte. Intézményünk is bekapcsolódott ebbe a szép kezdeményezésbe, és egyszerre hangzott fel iskolánkban több helyszínen a dal. Tarczyné Alföldi Anikó és Csinószki Mária tanárnők vezényelték a tanulókat.

Az iskola udvarán az Összetartozás keresztjénél beszédet mondott Hollósy Tibor és Gollerné Konyári Irén pedagógusok.

Az ünnepi beszédben Hollósy Tibor felidézte ennek a napnak a szomorú eseményeit, amikor a trianoni békediktátumot elődeink aláírták. A tragédiát megélt emberek sorsát mutatta be megtörtént események felvillantásával. „Képzeljük csak el, hogy felébredünk 1920. június 5-én, tegnap nagyszüleink még nálunk vendégeskedtek, de ma már nem jöhetnek, mert egy másik országba kerültek, és a határon nem engedik át őket hozzánk!” – mondta Hollósy tanár úr, majd így folytatta:

„A történetben mégis az a csodálatos, hogy nem tudták nemzetünket és országunkat eltüntetni Európa közepéből. A totális kiütésből ez a nemzet fel tudott állni. Nemhogy eltűnt volna, de a magyarság máig őrzi együvé tartozását határokon belül és kívül. Ezt ünnepeljük a mai napon.”

Az emlékkeresztnél Tormássiné Kapitány Ágotha intézményvezető asszony, Rubóczkiné Pekó Brigitta igazgatóhelyettes asszony az emlékezés virágait helyezték el. A megemlékezés műsorában Popovics Eszter 11. c osztályos tanuló Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! című regényéből adott elő egy részletet.

Zárásként elénekeltük közösen a Székely himnuszt, amely 100 évvel ezelőtt, 1921-ben született a trianoni diktátum fájdalmából, de ma már a magyarság összetartozását fejezi ki.

A nap további részében egy komplex pályaorientációs programot szervezett az iskolánk a diákok részére, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki érdeklődését sikerült felkelteni a rájuk váró izgalmas hivatások iránt.

Színes előadásokkal és feladatokkal irányítottuk a figyelmüket egy-egy pálya szépségeire és természetesen nehézségeire. Sokat tudhattak meg a fiatalok az elhivatottságról és az Isten által való meghívásról. Papp Tibor, Kocsis Dániel, Németh István atyák és az iskolánk lelkivezetője Nagy Csaba atya pátosszal beszéltek hovatartozásukról, elindulásukról és az útról, ami a mai napon hozzánk vezérelte őket.

A gyerekek játékos feladatok kapcsán ismerkedtek még a borász, méhész, térképész szakmák szépségeivel, megtudhatták, hogy hangszertudás birtokában milyen zenével eltölteni az életünket, vagy táncosnak lenni egy életen át, hogyan lehet a bank szférában elhelyezkedni, katonaként védeni hazánkat és milyen napjainkban a tanári hivatásnak élni.

Köszönetet mondunk a nap megszervezéséért és lebonyolításáért Bartókné Dorogi Judit és Kelemen Olimpia tanárnőknek és a tantestületünk minden tagjának.

Isten áldását kérjük, hogy tanítványaink örömökkel teli életutat valósíthassanak meg!

Zagyva Klára tanárnő, sajtóapostol

Fotó: Zagyva Klára tanárnő és Hubai Levente tanárúr

Nyíregyháza - Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítelek titeket.” (Mt 11,28)

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata első alkalommal rendezett szakmai napot a kórházlelkészi szolgálatok munkatársai és önkéntesei számára június 5-én, Debrecenben, a Megtestesülés Plébánián. A felhívásra az ország több pontjáról érkeztek nagy létszámban a segítő szakmában szolgáló atyák, lelkigondozók, beteglátogatók, önkéntesek, és részt vettek olyan betegek is, akiknek alkalmuk volt a kórházi tartózkodásuk során találkozni a kórházlelkészség valamelyik munkatársával.

A kórházlelkészséget három éve alapította Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. Két éve világi beteglátogatók dolgoznak az egyházmegye kórházaiban. Ez idő alatt számos szakmai képzésben vettek részt; második éve fejlesztik az érzelmi intelligenciát, és idősügyi referensként a megszerzett ismereteiket a betegágy mellett tudják hasznosítani.

A szép számban megjelent érdeklődőket Berényiné dr. Felszeghy Márta, a A DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat koordinátora köszöntötte.

A szakmai napot Palánki Ferenc megyéspüspök nyitotta meg. Gondolataiban azon önkéntes beteglátogató munkatársaknak mondott köszönetet, akik önként szeretnének jót tenni, és ezért részt vettek az öt alkalomból álló – a DNYEM Kórházlelkészi Szolgálata, és a Debreceni Megtestesülés Plébánia Kamilliánus Család Csoportja által szervezett – online önkéntes beteglátogató képzésben. A püspök atya nagy tisztelettel, és örömmel tekint azokra az emberekre, akik önzetlenül teszik a jót, így képviselik Isten szeretetét, jelen vannak a betegek mellett, és rajtuk keresztül megtapasztaljuk, hogy az Isten vigasztal, szól és érezteti a szeretetét.

A képzésen részt vevők számára kiállított tanúsítványokat Palánki Ferenc megyéspüspök és dr. Berényiné Felszeghy Márta adták át.

Ezt követően hálaadó szentmisén vettünk részt, ahol Tóth László atya arról elmélkedett, érdemes-e jónak lenni, segíteni, köszönet nélkül tenni és tenni? Kinek, és minek teszed? – folytatja elmélkedését Laci atya. A kételyekre a válasz Isten szavában van. Mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Isten szereti a kicsit és a szerényt, a csendeset és az elrejtettet, soha nem csak a kézre tekint, hiszen nincs is mindenkinek keze. Isten mindig a szívet nézi. Mindazt, amit érte, neki, vagy bárkinek szeretetből teszel, meg fogja jutalmazni – fogalmazott Laci atya.

A szakmai nap során tartalmas előadások részesei voltak a hallgatók. Az első interaktív előadást György Alfréd szerzetes atya, az osztrák és magyar kamilliánus rendtartomány provinciálisa tartotta: „A reziliencia és lelki egészség. Életforrás, egzisztenciális krízisek idején” címmel.

„Szívem mélyéből áldalak, Uram,(...) Amely napon hozzád kiáltottam, meghallgattál, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél” (Zsolt 138,1-3).

A reziliencia, a lelki állóképesség fejleszthető.

A második előadó Gál Judit református kórházlelkész volt, aki a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Kórházban szolgál. A megfáradásról és a töltődésről tartotta építő beszámolóját.

„..az úttól elfáradva, leült a forrásnál..." (Jn 4,6).

Feltette a kérdést, a beteglátogatás során hogyan tudunk erősíteni, emelni, önbizalmat adni? Másokban való bizalmat, Istenben való bizalmat, csak akkor tudunk adni, ha mi magunk nem vagyunk erőtlenek.

Dr. Baráthné Szalánczi Tímea református kórházlelkész, mentálhigiénés (Debreceni Klinikák) „A lelkigondozók, beteglátogatók lelkigondozása lelkészi és mentálhigiénikus szemmel” című előadásában a segítő hivatásúak feltöltődésének lehetséges alternatíváiról számolt be.

Felhívta a figyelmet arra, hogyan védekezhetünk a kiégés ellen: egyéni lelkigondozói beszélgetést folytathatunk szakemberrel, sportolhatunk. Futással, aktív tevékenységgel, minőségi időtöltéssel, egészséges élelmiszerek bevitelével, „én” idő beiktatásával, zenehallgatással, imádkozással, kulturális programokon való részvétellel, és a megérdemelt pihenés beiktatásával előzhetjük meg az elfáradást.

Az ebéd kötetlen beszélgetés mellett történt, többen régen látott ismerőseiket köszönthették.

A kiscsoportos műhelymunka az előadók és Jakus Ottó atya vezetésével zajlott, amely alkalmával elhangzottak személyes történetek. Értékes tapasztalatok kerültek megosztásra, és megbizonyosodtunk, hogy a feltöltődési lehetőségek különbözőek, mindenkinek mást és mást jelent a pihenés.

A frissen végzett önkéntes beteglátogatókat Berényi András, a debreceni Megtestesülés Plébánia Kamilliánus Család Csoporjának vezetője és felesége, Márti szeretettel bocsájtotta útjukra.

Ez idő alatt a vendég résztvevőknek lehetőségük volt megismerkedni a várossal, ellátogathattak a Szent Anna-székesegyházba, a Református Nagytemplomba, a református Kollégiumba, vagy alkalmuk volt kötetlen beszélgetésre, gitáros éneklésre.

Mit vittek magukkal a szakmai nap résztvevői?

Keczán Mária önkéntes: Nagyon tetszett a rezilienciáról szóló előadás. Jó volt hallani, hogyan lehet azt fejleszteni és alkalmazni önmagunkon, de akár a betegeknél, időseknél is.

Moldoványi Attila önkéntes: Külön öröm számomra, hogy abban a templomban lehetek, melynek az alapköve letételénél is jelen voltam. Amit lelkészasszonytól a kiégésről hallottam, nagy útravaló volt számomra, mert rádöbbentem, hogy ebben a helyzetben én is érintve vagyok.

Kakas Edit önkéntes: Szembesültem, milyen sokrétű és összetett ez a feladat. Milyen sok embert érdekel, és milyen jó, hogy sokan összejöttünk.

Józsa Balázsné önkéntes: Kamilliánus család tagja vagyok, és eldöntöttem, nyugdíjas koromra önkéntes beteglátogató leszek. A mai nap számomra nagyon értékes volt, az előadások megérintettek. Szívemben hálát érzek, hogy itt lehettem.

Csordás Sándorné Márta önkéntes: Kamilliánusként több mint tíz éve szombatonként betegeket látogatunk a kórházban, mindig megérint a nehéz sorsuk. Frédi atya előadásai felemelőek voltak, és tele voltak jó tanáccsal. A református lelkészasszonyok előadásaiból is sokat tanultunk.

Hadászi László önkéntes: Nagyon szép napot éltünk meg, lelkiekben feltöltődtem, örülök, hogy itt lehettem.

Szöveg és fotó: Geréné Sárga Monika

beteglátogató, sajtóapostol

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye