Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Ballainé Puhl Mária, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatója iskolai nevelő-oktató munkája elismeréseként rangos városi kitüntetést kapott.

Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének javaslatára az Újfehértó Város Önkormányzat polgármestere az iskolai nevelő-oktató munkában, a tehetséggondozás területén nyújtott kimagasló teljesítményének, valamint magas fokú pedagógiai és szakmai felkészültségének elismeréseként a szakmai életút alapján Ballainé Puhl Mária Magdolna részére Porzsolt István Pedagógiai Díjat adományozott a Város Napja alkalmából, 2021. április 28-án. A díj ünnepélyes átadására később kerül sor.

Az egyházmegye nevében is gratulálunk Ballainé Puhl Máriának az elismerésért, életére, további szolgálatára Isten áldását kérjük!

A kitüntetett pedagógussal munkatársunk, Zsirosné Seres Judit sajtóapostol beszélget.

– Az Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő testülete 2021-ben önnek adományozta a Porzsolt István Pedagógiai Díjat. Milyen érzésekkel fogadta a megtisztelő elismerést?

– Természetesen örülök a díjnak, ugyanakkor váratlanul, meglepetésként ért. Városunkban öt óvoda, négy általános iskola és egy középiskola is működik, ahol minden pedagógus keményen dolgozik. Megtiszteltetés számomra, hogy én kaptam ezt a kitüntetést egy óvodapedagógussal együtt. Mindenkinek jól esik, ha elismerik a munkáját. Hálás vagyok azoknak, akik felterjesztettek erre a szép díjra. Köszönöm szépen iskolánk vezetőinek az elismerést. Igyekszem azt a néhány évet, ami még a nyugdíjazásig hátra van, továbbra is lelkiismeretesen végigdolgozni.

– Elsősorban a pedagógiai munkájáért kapta az elismerést. Beszélne a hivatásszeretetéről, miért választotta élethivatásnak a pedagógus pályát?

– Egyszerű, vallásos családból származom, ahol a becsületes munka, az Istenbe vetett hit jelentette az értékrendet. Szüleim erejükön felül dolgoztak, hogy testvéreimmel a képességünknek és érdeklődésünknek megfelelő szakmát választhassunk. Példát mutattak tiszteletadásban, kitartásban, segítő szeretetben. Édesapám a MÁV-nál dolgozott, édesanyám pedig dajka volt egy helyi óvodában. Eleinte csak álomnak tűnt számomra, hogy titkon remélt vágyam egyszer csak beteljesül, és tanító lehetek. A gimnáziumban olyan osztályfőnököt kaptam, aki első perctől fogva reálisnak látta ezt a célt, és biztatott.

„Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, és nagyobb jótétemény, sem mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud.” Móricz Zsigmond idézetével indított el a felnőttkorba. Ez a gondolat még most is vezérfonal az életemben.

– Az iskolában végzett szakmai feladatok mellett, különleges megbízatást kapott hitoktatóként az újfehértói római katolikus egyházközségben. Családja férfi tagjai, az édesapja és a testvére évtizedeken át kántorként szolgáltak itt Újfehértón és a filiákban. Az egyház melletti elköteleződés egyértelmű volt az ön számára?

– Ahogy már említettem, a családi háttér meghatározó volt számomra. Az általános iskolában annak idején én is hittanos voltam, de többnyire csúfolódás, lenézés érte azokat a gyerekeket, akik templomba, hittanra jártak. A pályám kezdetén, amikor tanítóként összeírtuk a hittanra jelentkezőket, az volt az elvárás, hogy próbáljuk lebeszélni a szülőket. Nekem ez nagy lelki fájdalmat okozott, nem is tudtam megtenni. Egy pedagógus templomi esküvője is ritka dolognak számított, ugyanakkor mindenkinek egyértelmű volt, hogy mi nem fogunk „bujkálni”.

A rendszerváltással egyidejűleg megindultak a hitoktatásra felkészítő tanfolyamok. Magától értetődő volt, hogy nekem ott a helyem. Isten személyes meghívását éreztem a szívemben, lelkemben. Az akkori plébánosunk, Balog Gyula atya örömmel fogadta, hogy három kisgyerek mellett elkezdek egy ilyen iskolát, mely a péntek estéket foglalta le. A város három iskolájában kezdtem hitoktatni már a tanfolyam első évétől. A GYES alatt így kapcsolatban maradhattam tanulókkal, kollégákkal. Örültem, hogy a hittanórák most már szabadabban, biztonságosabban folyhattak az iskolákban, de nehézségek azért mindig akadtak. Általában az utolsó órákat kaptuk, amikor a gyerekek már fáradtak voltak. Előfordult, hogy nem akadt szabad terem. Ezt is megoldottuk. Közel volt a plébánia, átsétáltunk oda. Plébánosunk meleg helyiséget biztosított számunkra. Ezek az első élmények nemcsak nekem, de első hittanosaimnak is feledhetetlen élmények maradtak. Matricákkal, édességekkel ajándékoztam meg a gyerekeket minden alkalommal.

– Az Örömhír átadása egy életen át tart?

– Amikor megtapasztalunk valami szép dolgot az életünkben, az a természetes, hogy meg szeretnénk osztani másokkal is. Így vagyok a hittel, a keresztény értékrenddel is. Nem könnyű a „keskeny úton” megmaradni. A hittanos évek elején sokszor küzdöttem azzal a ténnyel is, hogy a gyerekek nem ismerték a templomba járást, a szentmisét, sőt magát a templomot mint épületet sem. Hiába ott volt a tananyagban, szemléltetés nélkül nem sokat ért a tudás. Ezt a helyzetet úgy oldottam meg, hogy egy-egy hittanórát a templomban tartottam. Ott tanulták meg a gyerekek gyakorlatban, hogyan kell keresztet vetni, térdet hajtani a szentségi Jézus előtt. Rengeteget meséltem nekik az életből vett példákkal.

Igyekszem megérteni problémáikat, örömeiket. Hitemről, vallásomról mindig örömmel beszélek. Igyekszem a szülőkkel is megértő lenni, partnerkapcsolatot létesíteni.

Azt gondolom, akkor, amikor lehetővé vált, hogy katekéta képzésre lehet jelentkezni, Isten akaratát fedeztem fel ebben az igenemben is. Nagyon jó érzés, amikor megtapasztalom, hogy a gyerekek szeretik a hittant, vágynak az órára. 

– A hitoktatás küldetésnek és missziónak számít?

Misszió. Egyre inkább nyilvánvaló ez a tény. Hiába van most már a hittanóra a délelőtti tanórák között, annyi az alternatíva a gyerekek előtt, hogy nehéz őket „kihalászni”. Amíg évekkel ezelőtt azon kellett gondolkodni, hogy mennyi turnust indítsunk nyári táborozásra, most örülünk, ha egy csapat összejön. Juhász Imre plébános úr is számtalan programot szervez gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, mégis sokszor tapasztaljuk az érdektelenséget.

A szülők örülnek, ha a hitoktatást levesszük a vállukról, de mi egyedül kevesek vagyunk. A személyes példamutatás sajnos a legtöbb családból kimarad. A hitélet gyakorlása egyre jobban háttérbe szorul a családok életében. Nagyon oda kell tennünk magunkat, ami egyre nehezebb. Fontos, hogy megtaláljuk az arany középutat, hogy ne kérjünk a családoktól túl sokat, de keveset se.

– Hogyan tud ön értékes maradni egy fiatal számára?

„Akit az istenek szeretnek, örökké meghagyják gyereknek”. Ezt a Heltai Jenő idézetet is a gimnáziumi osztályfőnökömtől kaptam, negyven évvel ezelőtt. Nem a legkeresztényibb gondolat, hiszen egy Isten van, de rátapint a lényegre. Jézus pedig így fogalmaz: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be Isten országába”. Lélekben szeretek fiatalnak maradni. Akkor eggyé tudok válni az elsős gyerekkel is és a gimnazista korúval is.

Mint mindig, a példamutatás is fontos. A közös élmények megélése, a személyes meghívás egy-egy plébániai programra, akár szentmisére is. A szentmise látogatásért matricákat ajándékozok a gyerekeknek, az alsósoknál még ez is motiváló hatással van a miselátogatásra. Az egyre elfoglaltabb szülők szívesen fogadták, amikor felajánlottam nekik, hogy autóval elhozom a kisebbeket egy-egy keresztúti ájtatosságra, májusi litániára.

– Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy hiteles találkozásra van szükség a fiatal generációkkal. A hitoktató világi szolgálatára nagyobb hangsúlyt helyez, felelőssége is nagyobb.

– Nagy felelősség, ugyanakkor megtisztelő feladat, hogy Isten számít rám az atyák munkájának segítésében. A hosszú évek alatt mindig igyekeztem papjainkkal a legjobb munkakapcsolatot kialakítani. Úgy érzem, sikerült is. Sajnos egyre kevesebb a papi hivatás. Palánki Ferenc püspök úr egy éve elindított egy imaláncot a papi hivatásokért. Mint hitoktatónak, fontosnak tartottam a csatlakozást.

– Mennyire segítője a plébánosnak, hogyan tudják munkatársaival együtt Jézushoz vezetni a fiatalokat?

– Közös programok szervezésében, lebonyolításában tudunk hitoktató társaimmal plébánosunknak segíteni. Számos nyári tábor, családi nap, kézműves foglalkozás van a hátunk mögött évtizedek óta. A harangodi Egyházmegyei Gyermeknapon már jó néhány éve ott vagyunk, ott a hittanosok megtapasztalhatják a közösség erejét. Minden tanév végén meghívjuk a város hittanosait a plébániára, a templomba, ahol éneklünk, imádkozunk, játszunk, vetélkedünk. Az atyák ötleteinket, javaslatainkat örömmel fogadják.

Jelenleg hárman hitoktatunk az egyházközségben. Perényi Ágnes és Kristófné Szemán Ilona főállásban hitoktat. Fiatalabbak, és nagyon lelkesek. Nagyon jó munkakapcsolat van közöttünk, sokat tanulunk egymástól. Megosztjuk örömeinket, nehézségeinket. A továbbképzéseket, lelkigyakorlatokat szívesen látogatjuk. Mivel nekem a fő állásom nem mindig biztosítja az ezeken való részvételt, nyugodtan számíthatok rájuk, katekétákra abban, hogy beszámoljanak az ott elhangzottakról.

– Éveken át megtartotta a lelkesedést a hívatásával, a hítoktatással kapcsolatban. Honnan az erő?

– Istené a dicsőség, nélküle semmi vagyok. A hit ajándék, amiért hálás vagyok szüleimnek, az atyáknak, akik segítettek életem során. A szentmise, az imádságok, szentségekhez való járulás, a jócselekedetek segítenek, segítettek.

– A családja, a férje, a gyermekei Ön mellett állnak, keresztény életükről folyamatosan tanúságot tesznek.

– A keresztényi erkölcs a minta életemben. A családomnak is ezt adtam át, legjobb tudásom szerint. Négy gyermekünk közül ketten a nyíregyházi Szent Imre Gimnáziumban végeztek. A szentségekhez való járulás természetes volt minden gyermekünk számára. Még csak egyikőjük él szentségi házasságban, itt már van két unokánk is. Bízunk benne, hogy a többiek is ezt az utat fogják követni. Az ima az, amivel én támogatni tudom gyermekeimet. Azt is el kell fogadnom, ha ők nem azt az utat járják be, amit én szeretnék. A Szent Mónika Közösségnek van egy napi imája, amit értük, az unokákért mondok el. Ez nem azt jelenti, hogy a hosszú évek során mindig minden tökéletesen ment. Természetesen mindannyian követtünk el kisebb-nagyobb hibákat, bűnöket. A megbánás, megbocsátás, elfogadás erényének gyakorlása tesz igazzá és hitelessé minket is az emberek előtt.

– Az egyházközségen belül működő Fokoláre Mozgalom tagja. A mozgalom katolikus keresztény értékeket képvisel. Milyen feladata van a közösségben?

– Még gimnazista koromban ismertem meg a Fokoláre mozgalmat. Hitem elmélyülését ennek a közösségnek köszönhetem. Plébániánkon kis Életige-kör működik, ahol az adott hónapra javasolt szentírási gondolatot elmélkedjük át, lelki vagyonközösségbe téve a megélt tapasztalatokat. A csoport civil felelőse vagyok. Ha lehetőség van rá, szívesen kapcsolódunk be országos, illetve területi fokoláros lelkigyakorlatokba. Nagy élmény volt számunkra, amikor néhányan eljutottunk Rómába, a lelkiség központjában tartandó kongresszusra.

– A képviselő-testület munkáját is segíti. Miben tudja támogatni az egyházközség nagy közösségét?

– Mint egyháztanácstag, a felelős döntésekben segítjük plébánosunk munkáját, ötleteit. A nagyobb események szervezésében – templombúcsú, elsőáldozás, bérmálkozás, Úrnapja –segítünk. Az éves zárszámadás-költségvetés megbeszélése, elfogadása is ilyen nagyobb feladat a tagok számára. A jegyzői feladatot én kaptam ebben a ciklusban.

– Az erdélyi magyarsággal szoros kapcsolatot tart fent a család.

– A nemzeti identitás megélése jellemzi családunkat. Férjem édesanyja székely asszony volt, eleinte természetesen a rokoni szálak fűztek minket az erdélyi emberekhez. Megismertük az ottani emberek természetszeretetét, egyszerűségét, istenhitét. Igazi testi-lelki feltöltődés számomra, ha ott lehetek. Számomra a természet Isten szeretetének, csodájának a megnyilvánulása. Ezt az élményt köszönhetem elsősorban Erdélynek, de bármelyik magyarországi szép tájnak is. Vendégházunkban ­– mely Csíksomlyó mellett található – már több magyarországi vendégnek adhattuk át ezt a felemelő érzést.

– Hogyan készül az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra? Fontosnak tartja, hogy részt vegyen ezen a rendezvényen?

– Ez a Kongresszus egy olyan esemény lesz keresztény életünkben, ami az ember életében a ritka alkalmak közé tartozik. Az Egység – amiért Jézus is imádkozott – itt, hazánkban megvalósul szeptemberben. Ki lehet ezt hagyni? Ha csak egy napon is, szeretnék ezen a szép ünnepen részt venni. Óhatatlanul is a fülembe cseng Jézus Főpapi imájának egyik szép gondolata: „Legyenek mindnyájan egy…”

***

Szakmai életút

Ballainé Puhl Mária Magdolna 1983-ban szerzett általános iskolai tanító-népművelő diplomát a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán.

Már ebben az évben állást kapott régi iskolájában, az Újfehértói Általános Iskolában, ahol azóta is töretlen lendülettel és odaadással végzi munkáját. Azt a munkát, amely titkon remélt gyerekkori álma volt, s amely a hivatásává vált.

Igazi TANÍTÓ, aki mindig arra törekszik, hogy osztályai jó közösséggé kovácsolódjanak, diákjai olyan tudás birtokába kerüljenek, mellyel az életben boldogulni fognak, és sikeresek lehetnek.

A gyerekekkel szemben mindig toleráns, elfogadó, szeretetteljes. Személyisége kivívta a szülők és kollégái megbecsülését, akik bármikor bizalommal fordulhatnak hozzá. Magánélete is példamutató, hiszen négy gyermeket nevelnek a férjével.

A hit és a vallás mindig is fontos szerepet játszott az életében: hároméves teológiai, hitoktatói tanfolyamot végzett a GYES évei alatt, így hittanórákat is tart diákjainak.

Fontosnak tartja a szakmai megújulást, és igyekszik a kor kihívásainak megfelelni, ezért számtalan továbbképzésen és tanfolyamon vett részt.

Munkája elismerésének tartja, hogy a közalkalmazotti tanács tagjává választották, és 2016-tól az alsós munkaközösség vezetője. Ballainé Puhl Mária Magdolna közvetlen, megragadó személyisége mindannyiunk számára példaértékű.

Zsirosné Seres Judit sajtóapostol, Újfehértó

Fotók: családi magánarchívum

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye