2021. június 08., kedd 08:12

Az ajaki római katolikus köznevelési intézmény is állított sátrat úrnapján

Jézus Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepét ebben az évben június 6-án ünnepeltük, amely a legünnepélyesebb hitvallás. 

 

Az ünnepi szentmisét a plébánia udvarán tartották meg a virágban pompázó szabadtéri oltárnál, melyet Gáspár Mátyás plébános mutatott be, Zuró József görögkatolikus parókus és Galsi János kisegítő lelkipásztor koncelebrálásával. Az Eucharisztia ünnepén a római katolikus és a görögkatolikus egyház hívei is szép számmal jelen voltak, tanúságot téve a hitükről.

Az ünnepi liturgiát körmenet követte, amely során a hagyományainkhoz híven Ajak város utcáit jártuk végig az Oltáriszentséggel.

A körmenet útvonala mentén a négy égtáj felé zöld ágakból készített négy sátort állítanak fel a szentek képeivel, szobraival, hogy a körbehordozott Oltáriszentséget, az imákat és az áldást méltóképpen fogadhassák a hívek.

A négy sátor gyönyörű virágokkal volt feldíszítve, oltárain méltó helyet kapott az Eucharisztia. Az oltárok előtt elhangzott egy-egy evangélium, majd az atyák az Oltáriszentséget a négy égtáj felé mutatva áldást adtak, kérve a Jóistent, hogy őrizzen meg bennünket minden bajtól, természeti csapástól.

Az elsőáldozók az úrnapi körmeneten a szentségi Jézus előtt haladtak és virágszirmokat hintettek az útra.

A megáldott virágokból mindenki vihetett haza, hogy egész évben emlékeztesse a híveket Jézus Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepére.

Az úrnapja méltó megünnepléséért sok hívő embernek mondtak köszönetet. A sátrakat egy-egy család és az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola dolgozói készítették és díszítették.

 

Forrás: Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola Facebook oldala

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 1
    • 195323701_3010191279251439_8822020521804340063_n
    • 195637826_3010190152584885_7170938204166065587_n
    • 196267756_3010192272584673_7920902786180443882_n
    • 196267756_3010192742584626_5582405183491874003_n
    • 196389847_3010191072584793_1659251131050522249_n
    • 196574417_3010191612584739_2088686645793432676_n
    • 196716199_3010189992584901_6013767089734982762_n
    • 196768039_3010188479251719_4956837989801509478_n
    • 196860410_3010190622584838_3731761178205040093_n
    • 196888767_3010191542584746_6094893454416520532_n
    • 196945444_3010188532585047_6946569812296171463_n
    • 196947047_3010190092584891_1159749355960563088_n
    • 197350151_3010190475918186_3666036117432360134_n
    • 197423857_3010190375918196_5184758126035435394_n
    • 197439602_3010190512584849_1217327394727520231_n
    • 197466890_3010191002584800_704825047106076844_n
    • 197502736_3010191172584783_6692157324556717342_n
    • 197698772_3010189532584947_5207236001801313531_n
    • 197783591_3010188575918376_8851876541031524861_n
    • 197838203_3010193605917873_5135720275910601296_n
    • 197842397_3010191829251384_256038208488690881_n
    • 198267441_3010190822584818_6526406812412917401_n
    • 198383013_3010191785918055_7260733503859808199_n
    • 198552723_3010192025918031_591965092714226293_n