Egy év kihagyás után, június 12-én, 15. alkalommal rendeztük meg a Nagykálló-harangodi Egyházmegyei Gyermeknapot, amelyre az egyházmegyénk területéről 300 fő 3-8. osztályos hittanos gyermek érkezett hitoktatóik, lelkipásztoraik kíséretében. A résztvevők többsége 3-4. osztályos diákok voltak, akik először érkeztek a gyermeknapra, éppen ezért nagy izgalommal várták a nagytalálkozást.
A program az ajaki Kamilliánus nővérekkel érkező Angyal-kórus kedves műsorával kezdődött.
Az akadályverseny állomásait, feladatait a debreceni, nagykállói, kisvárdai, nyíregyházi ifjúsági hittanosok és nyíregyházi cserkészek vezették. Idén a nagykállói rendvédelmi szakgimnázium diákjai is részt vettek egy-egy akadályverseny állomáson.
A jó adottságú, szép környezetben fekvő táborhelyen a nap további részében sok választható program, lehetőség várta még a gyerekeket. Többek között a Máltai játszóház 20 munkatársával jött el, de színesítették a napot a cserkészek természetes anyagból készült érdekes, vonzó játékai, a gyermekek kocsikázhattak pónifogaton, részt vehettek a nagykállói Egészségfejlesztési Iroda játékos foglalkozásán.
Palánki Ferenc megyéspüspök atya a legszebb ajándékkal: nagy szeretettel, sok mosollyal az arcán érkezett a gyerekek közé, hogy szentmisét mutasson be.
Mennyország, mennyország…
A püspök atyának a szentmise elején – meghallva a gyermekek énekét, meglátva csillogó tekintetüket – eszébe jutott Néri Szent Fülöp, aki a gyermekek láttán csak ennyit mondott: „mennyország, mennyország” ( a „Legyetek jók ha tudtok” című film végén hangzik el). „Ilyen örömmel tudunk majd reményeink szerint ott lenni a Jóistennél, de már most ebben a szentmisében is elővételezzük azt az örömet, hogy örökké boldogok leszünk együtt” – fogalmazott a főpásztor, majd Szűz Mária szeplőtelen Szívének, a tiszta szívnek az ünnepén emberségünk, szeretetünk középpontjának a titkáról beszélt a jelen lévő gyermekeknek, kísérőknek, hitoktatóknak, papoknak, szerzetesnővéreknek.
„Amikor valaki azt mondja jószívű, az édesanyánk így becézget kicsi szívem, vagy a szerelmes szívemnek szólítja a másikat, nem a testünk központi szervére gondol, hanem tágabb értelemben az emberség középpontjáról beszél.
Tamási Áron így fogalmazott: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Ez sem kötődik fizikai helyhez, mert bár szeretjük a házat, a lakást, ahol élünk, azért áll közel a szívünkhöz, mert ott a szeretteink élnek, és így az otthonunk a másik ember szívében van. A gyermekek a szülei szívében, a házasok egymás szívében, egy szeretetközösség a másik ember szívében. Ezért fájdalmas, ha valakit elveszítünk, mert kicsit az otthonunkat is elveszítjük.
Szűz Mária szeplőtelen Szívének ünnepén arra figyelünk, hogy Mária befogadta a szívébe mindazt, amit Jézustól, Jézusról halott, vagyis magát Istent fogadta be, és ezért tudott mindig az Ő akarata szerint élni. Otthont adott Istennek a szívében, ezért Mária is otthon volt Istennél. Benne mozgott Isten szava, igéje, kegyelemmel teljes lett és így növekedett az élete, az örök élete, egészen a földi élete végéig.
Mária gyakran el-elgondolkodtatott azon, ami Jézusról szólt. Mi mit forgatunk a szívünkben, emberségünk középpontjában? Ha Jézus tanítását, akkor én is rátalálhatok Istennek az életemre vonatkozó tervére, akaratára. Éppen ezért nem mindegy mit engedünk a szívünkbe, emberségünk középpontjában mit forgatunk, mi az, amin el-elgondolkodunk, ami formálja az életünket.
Istent engedjük be a szívünkbe, hogy otthon lehessen bennünk, és mi otthon lehessünk Benne, mint Mária. Ha ráérzünk ennek az ízére, boldoggá tesz bennünket, és barátai leszünk Istennek, és megtaláljuk otthonunkat Isten és mások szívében – fejezte be elmélkedését Ferenc püspök atya.
A szentmisén színvonalas zenei szolgálatával közreműködött a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Főplébánia Ifjúsági szkólája, így az együtt éneklés öröme méltó zárása lett az idei Egyházmegyei Gyereknapnak.
Tisztelettel köszönöm minden munkatársnak, szervezőnek, önkéntes fiatalnak a jószívű együttműködést.
Kardos György
főszervező
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye