május 2021

A 12. A osztály 26 végzős diákjának útját az érettségi vizsgákig Jeneiné Biervarth Andrea Zsuzsanna osztályfőnök egyengette, tanítványai emelt szintű matematika-fizika illetve reál, emelt szintű biológia-kémia tanulmányokat folytattak.

 

Az évfolyamaink búcsúzásának ünnepélyességét fokozza, hogy 16 végzősünk már az általános iskola első osztályától gazdagodik körünkben hitben, emberségben és tudományokban. Az évfolyam 10 diákjának szülei már 15 éve bizalmat szavaztak intézményünknek, így ezeknek a kitartó diákoknak a nevelésében, fejlesztésében már az óvodás koruktól részt vettek pedagógusaink.
Az évfolyam sok kiválósága közül az intézményünk által adható legnagyobb elismerésben, Szent László-díjban részesült Jedla Martin, Jurás Dorka és Molnár Máté tanulónk.

 

 

12.b szent lászló

A népes 12. B osztály harminckét fiú és két lány osztályfőnöke Foltin Tibor tanár úr, diákjai emelt szintű informatika képzésben vettek részt.

 

12.e szent lászló

A 12. E osztály tizenkilenc diákja emelt szintű angol nyelv, illetve emelt szintű humán (magyar-történelem) képzésben fejlesztette kommunikációs készségét Vassné Virga Ágnes osztályfőnök közreműködésével.

 

12.c szent lászló

A technikumi osztályaink közül a 12. C huszonöt diákja informatika, illetve ügyvitel ágazatra járt, osztályfőnökük Baloghné Votyku Klára volt.

 

12.d szent lászló

A 12. D osztály huszonhat diákja a közgazdaságtan ágazaton készült a szakmai érettségire, osztályfőnökük Gáncs Tamásné közgazdász tanár.

 

Szeretettel bocsátjuk útjukra végzős diákjainkat. Kísérje imánk és a Jóisten áldása életüket!

 

Kaszásné Tóth Judit intézményvezető

Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

 "Az élet Istene tanítson titeket emberségre

megélt tapasztalataitok által,

hogy egyre inkább azzá váljatok,

akit ő álmodott meg szeretetéből."

IMG 7432 (2)

A 12.a osztály tagjai biológia-kémia tagozatos és általános képzésben vettek részt a négy év alatt. Köszönet vidámságukért, a derűs mindennapokért.

 

IMG 7449 (2)

A 12. b osztály tanulói a nyolcévfolyamos képzésben vettek részt, biológia-kémia, matematika vagy általános képzés formájában. Sok szép eredménnyel örvendeztettek meg mindannyiunkat. Köszönet az együtt megélt emlékekért.

 

IMG 7552 (2)

A 12. c osztály diákjai matematika tagozaton és általános képzésben tanultak gimnáziumunkban. Köszönet az egymás támogatásáért, a kitartásért.  

 

Tormássiné Kapitány Ágotha

intézményvezető

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya Pócspetriben 20 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét 2021. május 16-án. A fiatalok két éven keresztül készültek Szenes István plébános lelki vezetésével.

Ferenc püspök az ünnepi szentmisét a Polgármesteri Hivatal mögötti téren felállított színpadon mutatta be. A hagyomány szerint a főpásztort az egyházközség gondnoka köszönti, Holp György a hívek örömét és háláját tolmácsolta, majd kérte a Jóisten áldását a püspök atya további életére és munkájára.

„Isten olyan, mint az apa, az arcához emeli a gyermekét.”

A szentmisét követően a templomkertben elhelyezett emléktábla is megáldásra került. Ez egy kültéri imahely, ahol a hívek Szent József-éve, Családok-éve jegyében és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve megállhatnak pár percre, hogy elcsendesedjenek, imádkozzanak.

 

Holp Andrea sajtóapostol, Pócspetri

Fotó: Domokosné Miterli Judit

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Kettős öröm töltötte el a 180 éves pusztadobosi egyházközség híveinek szívét templomuk búcsúján, május 16-án. Megköszönték Nepomuki Szent Jánosnak, egyházközségük védőszentjének oltalmát, valamint Urunk mennybemenetelének ünnepén hálát adtak azért, hogy Jézus Krisztus megmutatta, hogyan juthatunk el az örök boldogságra. A búcsúi szentmisét Heidelsperger István mátészalkai plébános, esperes mutatta be a plébánia udvarán.

A szatmári esperesi kerület egyházközségeiben a templombúcsúkra nemcsak a kerület papjai, hanem a hívei is elzarándokolnak, megosztva egymással ünnepüket, erősítve a nagyobb közösségüket. Ezen alkalmakon túl említésre méltó egy másik különleges szatmári hagyomány is, amely során a kerület papjai hétről-hétre, más-más egyházközségben egész napos szentségimádásra jönnek össze, amelyek első órája a lelkipásztorok és a hívek közös imájával telik.

Heidelsperger István atya a szentmise homíliájának első részében az egyházközség védőszentjéről Nepomuki Szent Jánosról – a gyónási titok mártírjáról, Csehország védőszentjéről – beszélt, akinek születéséről nincsenek konkrét adataink. 1340-1350 között született, a halálának időpontja viszont ismert: 1393. március 20-án erőszakkal vették el az életét, amelyet ő már 1380-ban, pappá szentelésének napján felajánlott Jézus Krisztusnak.

Papi szolgálatát a prágai dómban kezdte, majd egyházjogot tanult a páduai egyetemen. Itt lett 1387-ben az egyházjog doktora, és kinevezték a prágai érsekség általános helynökévé. Emberi kiválósága odáig jutatta, hogy a királyné őt választotta személyes gyóntatójává. Ez az óriási megtiszteltetés egyben terhet is jelentett számára, a féltékeny IV. Vencel cseh és német-római király miatt, aki feleségét hűtlenséggel vádolta, és bármennyire is szeretett volna tudomást szerezni a beszélgetésekről, a gyónási titok előtte is titok maradt mindvégig. A király ezen ok miatt és hatalmi célból kiinduló fondorlatos politikai tettei a prágai érsekség gyengítésére irányultak. IV. Vendel a jónak köntösébe bújva új püspökség megalapításával igyekezett hozzájutni az Egyház vagyonának nagy részéhez, a saját gazdasági hatalmát növelve.

Azonban a királyi terv az új püspök személyét illetően meghiúsult. Ebben nagy szerepe volt az érseki helynöknek, aki a király elképzelései ellenében az Egyházat Jézus Krisztus felé vezető apostolutódot választott. Ezen előzmények után az uralkodó az érseki helynököt elfogatta, megkínoztatta, megcsonkíttatta, majd a Károly-hídról a Moldva folyóba dobatta.

János holttestét az érsek a prágai Szent Vitus-székesegyházban helyeztette örök nyugalomra. Vértanúságának a híre hamar elterjedt, de szentté avatására csak évszázadokkal később került sor.

Nincs ember, aki Prágában járva, a Károly-hídra lépve ne állna meg azon a helyen egy fohászra, ahonnan Nepomuki Szent Jánost a folyóba vetették – zárta gondolatait Nepomuki Szent Jánosról a szónok, majd a másik jeles alkalomról, Urunk mennybemenetelének jelentőségéről fejtette ki gondolatait, különleges aspektusból megközelítve azt.

István atya az emberiség jövőjéről beszélt, amelyet a tudomány oldaláról megközelítve az elméleti fizika kiválósága Stephen Hawking elmélete alapján tette. A tudós az Univerzum dióhéjban című könyvében arról értekezik, hogy az emberi fajnak nincs jövője a földön, és csak akkor lehetséges a fennmaradása, ha elhagyja ezt a bolygót, és talál valamilyen módot arra, hogy az univerzumban új lakóhelyet alakítson ki magának. Hawking hangsúlyozza, a föld az ember áldozatává válik, és kísérletek folynak arról, van-e esély a földön kívül az életre.

Hawking azt mondja, lesz az emberiségnek egy olyan gazdag rétege, akik megvásárolják majd ezen új lehetőséget, a tudóstársadalom pedig a tudásával fogja megváltani az utazását valahová.

Mi keresztények hová tartunk, hol az a hely, ahol vár ránk az új élet? – tette fel a kérdést István atya. A mi új otthonunk birtokbavételéhez nem szükséges a vagyon. Jézus Krisztus sokkal biztosabb utat ajánl nekünk, ha követjük Őt. A menybemenetel napján azt ünnepeljük, hogy haza vár bennünket. Ő maga mondja ezt: „… elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (Jn 14,3). Nem kell tehát félni, hogy nem lesz helyünk, pénzünk. Egyet ígért, otthonunk lesz abban az országban, ahol vár bennünket. „Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek” (Jn 14,4), „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,5).

Az is nyilvánvaló, hogy ennek a megmenekülésnek is ára van – hangsúlyozta István atya. Tennünk kell azért, hogy megmeneküljünk, kincset kell gyűjtenünk, amelyekkel majd fizetünk az új otthonunkért. De ezek a kincsek nem földi fizetőeszközök, hanem magunkban, a szívünk és lelkünk mélyén hordozott, Isten és egymás iránti szeretetből fakadó kincsek, áldozatok.

István atya az előttünk járó szentek példáját említette, akik megismertetik velünk ezen „fizetőeszközöket”: Nepomuki Szent János, Szent II. János Pál pápa, Kalkuttai Szent Teréz követendő példája segít, hogy figyelmünk a lényegre irányuljon, de előttünk áll azok áldozata is, aki napjainkban mutatnak példát az önzetlen szeretetre.

Ezen a napon azt is ünnepeljük, hogy van mennyország, ahová a test és lélek harmóniájában élő ember eljuthat, mert Jézus Krisztus nemcsak valóságos Istenként, hanem valóságos emberként foglal helyet a Mennyei Atya jobbján.

Mielőtt Jézus  felment a mennybe,  feladatot adott nekünk: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére” (Mt 28,19). Segítsük embertársainkat, hogy ők is rátaláljanak erre az útra. Ha mi képviseljük Jézust itt a földön, embertársaink előtt, Ő is képviselni fog bennünket az Isten országában. Így válunk összetartozóvá, egymástól elválaszthatatlanná – fejezte be gondolatait Heidelsperger István atya.

A szentmise végén Mák Zsolt, az egyházközség plébánosa kihirdette, hogy e búcsútól kezdődően minden szentmise végén imádkoznak majd Hám János (1827-1957) szatmári püspök boldoggá avatásáért. Pusztadobos hálával adózik a szatmári püspöknek, hiszen neki köszönheti első templomuk építését (1841) és első papjuk kinevezését.

A búcsú befejezése előtt az egyházmegyei rajzverseny pusztadobosi hittanos résztvevőinek átadták a köszönő okleveleket. 

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Vojtkó Ferenc, a Debrecen Televízió szerkesztő-műsorvezetője a www.dehir.hu oldalán búcsúzik elhunyt barátjától dr. Dénes Zoltán címzetes kanonok, espereshelyettes, újirázi plébánostól, aki életének 65., papságának 36. évében május 16-án tért haza a Mennyei Atyához.

"Virtusból túlhajszolta önmagát…” – nem is olyan rég mesélted ezeket a gondolatokat nekünk – a stábnak – egy Mezőhegyes közeli keresztnél, amikor a Keresztfához megyek című filmsorozatot forgattuk. Csillogó szemmel tetted, hiszen az útmenti keresztekben találkozott valamennyi tudományág, ami Neked fontos volt. Az útmenti keresztekben – hited szerint - benne van a hit, a néprajztudomány, a történelem, a magyar nemzetünk éltető erői! Ez a lelkesedésed, szereteted szülte meg a stábban a nevedet, te lettél a „miatyánk”, aki ott volt velünk a forgatás útján! 

És most a keresztek már a te emlékedet is őrzik. Igen, mert amióta együtt jártuk végig a Kárpát-medencét, és sorra szervezted a paptársaidat, rajtuk keresztül pedig a keresztállítókat, azóta minden útmenti feszületben ott láttam az arcodat. Ahogyan ezentúl is, csak már másképp. Krisztus fájdalmát vetted magadra a méltósággal viselt betegségben, szomorúságát az időről időre tapasztalt emberi gyarlóságban, a rossz-szándékkal szemben folytatott küzdelmed/küzdelmeinkben. De a féltő krisztusi szeretet, gondoskodás is része volt az életednek, hiszen az evangéliumot nemcsak szavaiddal hirdetted, hanem cselekedted is!  És de jó volt hallani: mikor mire jutottál, persze csak azután, hogy jó kikérdeztél mi van velem és tudsz-e valamiben segíteni…

A hosszú, izgalmas telefonbeszélgetések ezentúl már elmaradnak, már nem számolsz be többet a felfedezéseidről, amelyek az egész nemzetünk számára fontosak. Már nem tervezzük közösen tovább a Szent László zarándokutat, már nem hallgathatom napestig milyen felelőssége van minden magyarnak és kereszténynek… Már nem. 

De mégis itt maradnak a közösen megélt élmények, a felfedezéseid, a törekvéseid, és a sok-sok barátod, ismerősöd, tanítványod, akik veled tartottak földi utadon, a kutatásaidban, a derűdben, a mosolyodban, hihetetlenül ízes nevetésedben. Mert azt még az utolsó beszélgetésünknél is fontosnak tartottad, hogy ígéretedet teljesítsd, hogy ne maradjanak lezáratlan kérdések és egy jó adomával köszönj el, még egy hete.

Aztán a születésnapodon megvallottad: elfáradtál! Olyan érthetetlen volt, de most már értem, készültél, így mondtad el… Hát pihenj, ott a szeretett Atyánál! Nyugodj békében Barátom, Miatyánk!

Dénes Zoltán címzetes kanonok, espereshelyettes, újirázi plébános életének 65., papságának 36. évében hunyt el.

 

Forrás: dehir.hu

Vojtkó Ferenc

szerkesztő-műsorvezető

Debrecen Televízió

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke és a rokonság

megrendülten, de húsvéti hittel tudatja, hogy

Dr.DÉNES ZOLTÁN MIHÁLY

címzetes kanonok, espereshelyettes, újirázi plébános

életének 65., papságának 36. évében 2021. május 15-én,

türelemmel viselt súlyos betegség után hazatért Krisztus Urunkhoz.

 

Dénes Zoltán 1957. május 12-én született Szegeden. 1985. június 14-én Szegeden szentelték pappá. Szolgált adminisztrátorként Mórahalmon 1985–86-ban; káplánként a debreceni Szent Anna-Főplébánián 1986-87-ben és Gyulán 1987-89-ben; plébánosként Újirázon 1989-től haláláig, Berettyóújfaluban 2014-16-ban. Espereshelyettes volt 2010-től haláláig a Berettyóújfalui Esperesi Kerületben. 2012-ben címzetes kanonoki címmel ismerték el lelkipásztori helytállását. 2019. augusztus 19-én a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át.

 

Fáradhatatlanul kutatta és odaadóan szerettette meg tanítványaival és az érdeklődőkkel a bihari táj vallásnéprajzát. Kezdeményezéséből a hívek sokaságát vonta be az újjáélesztett Szent László-zarándoklatba.

 

Elhunyt paptestvérünk temetésének időpontjáról később küldünk tájékoztatást.

 

„Régi nagy királyunk, dicsőséges László, kérünk, légy Istennél értünk közbenjáró!"

(a Nagyváradi Szent László-himnusz refrénje)

 

Debrecen, 2021. május 17.

A debreceni Szent Anna egyházközség papjai, hívei, hitoktatói, a képviselőtestület korábbi és jelenlegi tagjai Urunk mennybemenetelének előestéjén, május 15-én hálaadó szentmisén ünnepelték Orosz Lőrinc atyát, a debreceni Szent Anna-székesegyház előző plébánosát itteni szolgálatának 30. évfordulóján. A hálaadó szentmisén koncelebráltak: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, a székesegyház jelenlegi plébánosa, Fodor András püspöki helynök, Markovics Balázs káplán atya, Lőrinc atya egykori káplánjait képviselve, Ferenczi Richárd és Kocsis Gábor plébánosok.

 7M7A9713

„Ahová a fő eljut dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben” – imádkozzuk a könyörgésben Urunk mennybemenetelének előestéjén. A szentmise elején Palánki Ferenc megyéspüspök megköszönte Lőrinc atya eddigi szolgálatát, hogy ezt a reménységet, az isteni meghívást közvetíti az embereknek, táplálva a hitet, erősítve a reménységet és sugározva a szeretetet.

A főpásztor elsősorban a Szent Anna egyházközség híveinek nevében azt kívánta Lőrinc atyának, hogy még sokáig hiteles szeretetben, az eddig megtapasztalt lelkesedéssel és örömmel tudja szolgálni a Debrecenben élőket.

„Nekem csak megszületni volt nehéz” – A püspök atya utalt Lőrinc atya legendás mondására, amelyben az élethez való hozzáállása mutatkozik meg. Vannak nehézségek, problémák, de ha a hitünket, reményünket nem veszítjük el, akkor az egész életünk mennybemenetel lesz.

7M7A9772

Lőrinc atyát Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyugalmazott püspöke, egykori főpásztora is köszöntötte telefonon keresztül, aki 30 évvel ezelőtt orgonaépítés céljából helyezte papját Debrecenbe. Lőrinc atya debreceni szolgálatát a Szeged-Csanádi Egyházmegye lelkipásztoraként kezdte. Amikor II. János Pál pápa 1993-ban megalapította a Debrecen Nyíregyházi Egyházmegyét – az egri érsekség keleti és a szeged-csanádi püspökség északi területeiből – annak székesegyházává nyilvánította a debreceni Szent Anna-templomot. Így lett Lőrinc atya a székesegyház plébánosa, amelynek elfogadását nagy dilemma előzte meg, hiszen az új egyházmegye megalakulásakor a területen szolgáló atyáknak lehetőségük volt visszatérni az anyaegyházmegyéhez. Bosák Nándor, az egyházmegyénk első püspöke maradásra biztatta őt.

A befogadás nagyon meghatározó, a hívek és a képviselőtestület örömmel vette a jelenlétét, bár voltak, akik másként döntöttek volna – fogalmazott az ünnepelt plébános.

7M7A9753

A 80-as éveiben járó Orosz Lőrinc atya a szentmise homíliájában mondta el személyes köszönetét. Urunk mennybemenetelének ünnepéhez kapcsolódva hozzátette: jó hazatérni földi otthonunkba, az Isten házába, és jó vágyakozni az égi otthonunk után, ahol már várják a szerettei. Szeretné már végre megismerni az édesapját, akiről a korai halála miatt nincsenek személyes emlékei. Lőrinc atya küzdelmes életre tekint vissza. Édesanyja 49 évet élt özvegységben, nagy szegénységben nevelte három gyermekét, olyannyira, hogy amikor Lőrinc atya elindult, hogy megkezdje teológiai tanulmányait, a családnak még útiköltségre sem futotta.

7M7A9724

A bevezető gondolatokat követően Lőrinc atya az elmúlt 30 év építkezésekkel, felújításokkal teli küzdelmeiről beszélt, amelyek során nem maradtak el a megerősödés, hitbeli növekedés ajándékai sem. A jó szervezőkészséggel bíró plébános az orgonaépítéssel kezdte szolgálatát a városban, majd a rendszerváltást megelőzően állami tulajdonba került (debreceni) egyházi ingatlanok – évekig tartó – rendezése látta el álmatlan éjszakákkal. Kedves emlékei közé tartozik az Isten dicsőségére és édesapja emlékére építtetett ebesi Szent Lőrinc-templom. Az egyházközséghez tartozó mikepércsi Jézus Szíve-kápolna bővítése, a Szent Anna-temetőkápolna megújítása, a székesegyház külső belső felújítása, oltár-restaurálások, 2011-ben két új harang szentelése, a könyvtár bővítése is meghatározták az itt töltött éveit.

Létrehozta a plébániai Szent Anna karitászt, kiegészítve a hajléktalan emberek részére kialakított nappali melegedővel, ahol napi egyszeri meleg ételt is biztosítanak számukra. Lőrinc atya elmondta, mindig mélyen megérintette, amikor a mélyszegénységgel találkozott. A plébániára folyamatosan betértek, éjszaka becsengettek az éhező, kéregető emberek, akiknek soha nem mondott nemet.

7M7A9763

Az építkezések mellett a lelki fejlődés munkálatai is meghatározták az elmúlt évtizedeket. Lőrinc atya megszervezte az Egyházmegyei Hitoktatóképzőt, amelynek vezetője, egyháztörténelem tanára is volt, újraindította az 1932-ben megszületett, Debrecen plébániáit összefogó Debreceni Katolikus Figyelő negyedéves folyóiratot, amely időről-időre azóta is tájékoztatja és lelki olvasmányokkal ellátja a híveket. Az általa kialakított Őseink hite-kiállítás is ezt a célt szolgálja.

A plébános visszaemlékezett a 2015-ös évre is, amikor a Debreceni Katolikus Újjászületés 300. évfordulóját ünnepelték. Az egész éves gazdag programsorozat részeként az egyházközség virágkocsit állított ki a Debreceni Virágkarneválon, amelyen a virágkompozíció I. helyezést ért el.

A jó hangulatú kirándulások, zarándoklatok, hittantáborok, keresztény bálok, a Mária Légió alkalmai alatt Lőrinc atya megengedte, hogy a hívek rátaláljanak a nehéz szervezési feladatokhoz elengedhetetlen szigorú, fegyelmezett emberben rejtőző nagylelkű, jószívű, vidám és kedves vonásokra is. Kellő szigorral tanította, nevelte munkatársait, hitoktatóit. A pontosságot, a mindenben korrektséget nemcsak megkövetelte, hanem abban maga is példát mutatott. A megbeszélt időpontban Lőrinc atya minden alkalommal percre pontosan ott ült az irodai íróasztalánál és várt. Komoly, kellemetlen szituációban volt részünk, ha csak egyetlen percet is késtünk, amit nem hagyott szó nélkül.

Lőrinc atya azt is elmondta a visszaemlékezésében, hogy nagyon szeret gyóntatni, képes órákon keresztül odaadni az idejét a lelki megnyugvásra vágyóknak. A hívek elmondása is ezt erősíti meg, nagyon szeretnek nála gyónni.

Az ünneplő plébánosnak azonban szomorú emlékei is vannak. Elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben összesen 20 káplán szolgált mellette, közülük öten elhagyták a hivatásukat. Nem tudott segíteni rajtuk. Krisztus ügye a fontos, abba kell beleállni a káplánnak, kántornak, híveknek egyaránt – fogalmazott.

A visszaemlékezés után az előretekintés következett, amelyben Orosz Lőrinc plébános Isten szeretetéről osztotta meg a jelenlévőkkel gondolatait. Mint mondta, erről minden nap elmélkedni, gondolkodni kell a sokszor rideg, közömbös, szürke világban. Ahogy végighatol a gonoszág, úgy kellene, hogy rajtunk keresztül sugározzon Isten szeretete, amely feltétel nélküli.

A Jóisten mindenkit üdvözíteni akar. Az irgalom, a jóság, a szeretet, a bizalom napi szinten kell hogy jelen legyen az életünkben. Ne csak beszéljünk a szeretetről! Az igazi szeretet tettekben mutatkozik meg, benne a feladattal és az áldozattal, amelyek összetartoznak.

A szeretetet közösségben lehet megélni, legyen az személyes, megértő és cselekvő. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, minden nap munkálkodni kell. Az igazi szeretet hitből fakad. „Szeress, és tégy, amit akarsz!” - mondta Szent Ágoston, amely kijelentés egy önálló, igazi, érett hitű római katolikus ember hitét feltételezi, aki el tudja dönteni, merre megy, nem befolyásolható, benne tartás van.

Aki szeretetben él, már nem tapogatózik, hanem a hit, a remény és a bizalom kötelékében kapaszkodik abba, akit szeret. Ezeket a szálakat, irányultságokat erényekkel kell erősíteni Jézushoz kötve magunkat, és akkor jöhet bármi az életben. Ha így járjuk végig az életünket, tapasztalhatjuk, hogy minden kegyelem, és ha itthon vagyunk a teremtett világban, akkor az örök életben is otthon leszünk.

7M7A9791

A szentmise végén Tonhaizer József, egykori képviselő-testületi elnök mondott köszönetet a testület nevében Lőrinc atya szolgálatáért, majd Kocsis Gábor atya, Hevele Imre plébános: Az én papom című versét olvasta fel, és Ferenczi Richárd atyával együtt a káplánok nevében köszöntötték egykori plébánosukat a Boldogságos Szűzanya oltalmába helyezve további életét. A nevezetes ünnep emlékére pedig egy emléktáblát ajándékoztak Lőrinc atyának, amelynek felirata a 30 éves szolgálatról üzen.

­7M7A9800

***

Orosz Lőrinc 1942. március 28-án született Mezőkovácsházán, Szegeden szentelték pappá 1972. június 15-én.

Kápláni szolgálatát Mórahalmon kezdte (1972-75), majd Domaszéken (1975-77) és a Szeged-Belvárosi- templomban szolgált (1977-86). Plébánosi kinevezése 1986-ban ismét Mórahalomra szólította, itt két évet, majd ezt követően Földeákon egy évet töltött.

1991-ben a debreceni Szent Anna-templom plébánosa lett, ahol 2017-ig szolgált. 2017-ben nyugállományba vonult, és jelenleg is kisegítő lelkészként szolgál Debrecenben a homokkerti Magyarok Nagyasszonya-kápolnában. 2017-ben pápai káplán címet kapott.

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket”
(Mk 16,15-20).

A húsvét utáni 40. napon ünnepli az Egyház, az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját. Ez csütörtökre esik. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják.

Az alábbiakban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2020-ban, Urunk mennybemenetelének ünnepén elhangzott gondolatait közöljük.

Jézus mennybemenetele a reménység, annak a győzelemnek az ünnepe, hogy az ember örök sorsa eldőlt. Nem a jó és rossz küzdelmének az ütközőpontján áll, és éli az életét, hanem győzött a jó, az élet a halál fölött, az erény a bűn fölött, az igazság a hazugság fölött. Ezt mi keresztények mindannyian tudjuk. Mégis bennünk van a kétely. Miért? Az ember esendőségére, gyarlóságára utalva a kérdésre a választ a rossznak a világban való jelenléte adja meg. Ha megvizsgáljuk életünket, rádöbbenünk, hogy gyakran mi sem a jó úton járunk. Szent Pál erről így nyilatkozik: „Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat” (Róm 7,19). „Ó, én szerencsétlen ember!” – folytatja Szent Pál – „Ki szabadít meg e halálnak testétől? Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által!” (Róm 7, 24-25).
Kételkedésünknek az is oka, hogy bizonytalanok vagyunk a jövőt illetően, ma is. Mi fog történni? Hogyan alakul az életem, meg tudom-e állni a helyemet a világban?

A kételkedés hozzátartozik az emberségünkhöz, de abban benne van az igazságnak a keresése. Ha valaki rátalál, akkor az egyszerűen magával ragadja, ami nem valami, hanem valaki, maga Jézus Krisztus. Nem tudjuk, holnap mi lesz, de azt igen, hogy Jézus győzött, beteljesítette az ember örök sorsát, és a mi életünk is innentől kezdve mennybemenetel. Ezért van küldetésünk: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket.” Vagyis nincs próbaéletünk.

Az életünk élő adásban van. Amikor a szentmise élő adásban megy, jobban odafigyelünk magunkra, ruházatunkra, egészen másként viselkedünk, mert sokan látnak bennünket. Az életünk Isten előtt még nagyobb nyilvánosság előtt történik. Ezért nem mindegy, hogyan élünk. Nem azért, mert félnünk kell Tőle, hanem, mert végtelenül szeret, segít bennünket.

A mennybemenetel ünnepe, misztériuma, titka azért is a reménység ünnepe, mert amióta Jézus a mennyben van, az isteni lét állapotában, azóta mindig velünk van, bármikor szólhatunk hozzá, kérhetjük kegyelmeit. Erről és Jézus szeretetéről, boldogító jelenlétéről kell tanúságot tenni. Ehhez meg kell nyitni a szívünket, hogy megtapasztalhassuk az Ő hatalmát: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön” (Mt 28,18). Szent Pál apostol azt mondja: „…milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön” (Ef 1,19). Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta Őt a halálból, amelyet rajtunk keresztül akar megmutatni.

Minden megkeresztelt embernek feladata van. Nincs olyan, hogy valaki a cserepadon ül. Nemcsak a papok kötelessége, hanem minden megkeresztelt emberé is, hogy hirdessék az evangéliumot, az örömhírt, amely nem csupán egy könyv, egy szó, hanem maga az élet. Az életünkkel hirdessük, milyen a krisztusi keresztény élet, azt, hogy jó hozzá tartozni, belőle merítjük az erőt a mindennapokhoz.

Varga László kaposvári megyéspüspök ehhez kapcsolódó megállapítása szerint azért nem terjed annyira a keresztény hit a mai világban, mert az emberek még nem találkoztak igazán keresztény emberrel, csak olyanokkal, akik bár kereszténynek mondják magukat, nem minden esetben élik a hitüket.

Amikor Jézus felment a mennybe, előtte megáldotta az apostolokat, és rajtuk keresztül az egész világot, bennünket áldott meg. Áldássá kell tehát válnunk, hogy megmutassuk Isten szeretetét, és beleéljük jóságát ebbe a világba.

Kövessük Jézust, éljük az Ő életét, mert ahogyan az imádság mondja: „Ahová a fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház a reménységben.” Életünk mennybemenetel, a történet – Krisztus megváltó műve – már befejeződött, győzzön bennünk is a jó, az igazság, a szeretet, az örök élet.


Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A Családbarát Ország Nonprofit Kft. (CSBO) EFOP-1.2.6-VEKOP-17-2017-00001 – azonosítószámú Családbarát ország megnevezésű kiemelt projekt keretében, a beteglátogató munkatársak IDŐSÜGYI REFERENS szakmai végzettséget szereztek.

Ha családra gondolunk, sok esetben csak a szülők és gyermekek jutnak eszünkbe – pedig az idősek éppúgy a családok részét képezik, mint a fiatalok. Ezt a szemléletet szeretné erősíteni a Családbarát Ország Nonprofit Kft. is: a szervezet kiemelt célja, hogy az idősek nyugdíjas éveiket aktívan tölthessék, valamint, hogy megakadályozzák az elmagányosodást, és erősítsék a generációk közötti együttműködést. Ezért indította el a CSBO az idősügyi referensek képzését.

A száz órás tanfolyam célja olyan szakemberek képzése volt, akik hozzájárulnak a helyi aktív időseket segítő programok előkészítéséhez és lebonyolításához. A jórészt modern, távoktatási formában (e-learning) megvalósuló képzés 30 elméleti és 70 gyakorlati órából állt. A hagyományos oktatással szemben sokkal nagyobb mértékben építettek a résztvevők önálló tanulására, de emellett a gyakorlatra is nagy hangsúlyt fektettek.

„Felelősségvállalás, pontosság, precizitás, empátia, együttműködési és problémamegoldó készség – talán ezek a legfontosabb kompetenciák, amire szükségük lesz az idősügyi referens képzésen résztvevőknek” – így nyilatkozott Kisdi Réka, a CSBO képzési alprojekt vezetője, a képzés szervezője, amikor elindították ezt a képzést.

A képzés négy modulból állt:

I. Aktív idősödés és mentálhigiéné - bemutatja az időskor fiziológiai és lélektani jellemzőit, az élethosszig tartó személyiségfejlődés szakaszait, az időskori életfeladatokat, a prevenció és lelki egészségvédelem alapjait, a sikeres, méltó idősödés útjait.

II. Közösségfejlesztés, hálózatépítés, önkéntesség - bemutatja a közösségfejlesztés szemléletmódját, folyamatát, céljait, a hálózatépítés gyakorlati módszereit, valamint a közérdekű önkéntes tevékenység szabályait, elősegítésének útjait.

III. Az aktív időskor környezete - ismerteti az idősügyi programok jogi kereteit, a települési önkormányzat idősekkel kapcsolatos feladatait, a szociális és egészségügyi ellátórendszer felépítését, működését.

IV. Idősbarát programok tervezése, megvalósítása - bemutatja az idősügyi referens szerepét, feladatait, az idősbarát programok előkészítésének, tervezésének, megvalósításának lépéseit.

A képzés, amely 2020 októberében jelenléti képzésként indult, a járványhelyzetre való tekintettel, online formában zárult, a Microsoft Teams rendszeren keresztül, így a járvány ideje alatt még biztonságosabb volt a képzésen való részvétel. A záródolgozatok leadását követően ( egy Idősügyi Programtervet kellett összeállítani ), szóbeli vizsgán adtak számot a tudásukról a résztvevők.

Az oktatás végső célja az volt, hogy a képzést sikeresen elvégzők képessé váljanak aktívan hozzájárulni a helyi aktív idősödést segítő programok előkészítéséhez, szervezéséhez. Fel tudják ismerni az időskori életkori sajátosságokból adódó speciális szükségleteket, el tudjanak igazodni a programok jogi környezetében, jogkövető módon tudjanak részt venni az idősügyi programok szervezésében. Képesek legyenek hatékonyan együttműködni a települési önkormányzat illetékes szakembereivel, valamint azokkal a helyi civil szerveződésekkel, melyek az aktív idősödés feladataiban szerepet vállalnak.

„Röviden tehát, az idősügyi referensek abban segítenek majd, hogy az idősek nyugdíjas éveiket aktívan tölthessék, valamint, hogy megakadályozzák az elmagányosodást, és erősítsék a generációk közötti együttműködést” – összegezte a képzés szervezője.

Ehhez persze a képzés során igen sok ismeretet és kompetenciát kellett elsajátítaniuk a jelölteknek, akiknek ismerniük kell az időskor fiziológiai és pszichológiai jellemzőit, valamint a leggyakoribb időskori pszichiátriai betegségeket, az idősügyi programok jogi kereteit, vagy a magányosság legfőbb okait, a megelőzést és kezelést segítő programokat. Kiemelten kell kezelniük az idősek sérülékeny csoportjait, a demenciában, az önelhanyagolásban, vagy a jövedelmi szegénységben szenvedőket, képesnek kell lenniük ezen problémák felismerésére, és tudniuk kell, hová fordulhatnak további szakmai segítségért.

Bár a Kórházlelkészi Szolgálat munkatársai nem idősügyi referensként tevékenykednek, a megszerzett tudás, az ismeretek, amellyel gazdagodtak, jól alkalmazhatóak a betegágyak mellett és a hozzátartozókkal való beszélgetések során is, de ki-ki saját életében hasznosítható információkat is kapott.

Szeretettel ajánlom az olvasók figyelmébe a demenszia.hu oldalt, ahol számos praktikus, a mindennapokban hasznos ismeretet találhatunk a demenciával kapcsolatban!

https://demenszia.hu/

https://www.facebook.com/demenszia

 

Berényiné dr. Felszeghy Márta

koordinátor

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Budapestre várják Ferenc pápát és öt kontinens zarándokait szeptember 5-12. között - jelentették be a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői sajtótájékoztató keretében.

Elkészült a világtalálkozó programja, amelynek nyitó- és záróeseménye a Hősök terén lesz. Utóbbin Ferenc pápa személyesen szeretne részt venni. Üzenetértékű a Szentatya látogatása, hiszen utoljára 21 évvel ezelőtt, II. János Pál pápa volt jelen Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. A pápák követek útján képviseltetik magukat a világeseményeken és általában videóüzenetekben köszöntik a zarándokokat.

A találkozások ünnepe

A NEK alapvetően katolikus világtalálkozó, de 2021-ben jóval több is lehet ennél: minden jószándékú ember első nagy találkozása a világjárvány után.  Mohos Gábor püspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságának vezetője és a főtitkár, Fábry Kornél ismertették a világesemény helyszíneit, programjait, céljait.

A kongresszus programjai változatosak lesznek, megszólítják a hitet mélységében megélőket csakúgy, mint azokat, akik keresik az utat, a találkozást Jézussal, amelyre a világesemény meghívása is utal. Az elsőre példa a Teológiai Szimpózium, amely a Kongresszus bevezető eseménye lesz – szeptember 2-4. között - Esztergomban. Az Eucharisztiáról, a szentségimádásról hallhatunk előadásokat magyar és külföldi – köztük európai- és tengerentúli - teológusoktól. A részvétel regisztrációhoz kötött és díjköteles. 

Hármas ünnep a Hősök terén

A kongresszus nagyszabású nyitóünnepséggel - ezerfős kórus közreműködésével - szeptember 5-én a Hősök terén veszi kezdetét. Május 31-ig jelentkezhetnek azok, akik elsőáldozóként szeretnének részt venni a nyitó szentmisén. Ilyen lehetőség legutóbb 83 évvel ezelőtt, az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszuson volt. Az esemény egyben a főegyházmegye iskoláinak tanévnyitó ünnepsége is. Fontos tudni: a NEK rendezvényei akadálymentesek, a szervezők jeltolmácsokat biztosítanak.

A NEK „hétköznapjai”, nem hétköznapi találkozásokkal

 A NEK „hétköznapjain”, szeptember 6-10. között az események fő helyszíne a Hungexpo lesz. A szentmiséken kívül tanúságtételek és előadások hangzanak el. Öt kontinensről várják a szervezők az előadókat és természetesen a zarándokokat is.

A legmesszebbről, a Fülöp-szigetekről José Palma Cebu érseke érkezik, aki közel 11 ezer kilométert utazik. Találkozhatnak az érdeklődők Andrew Yeom Soo-jung bíborossal, Szöul érsekével is. Ő az első római katolikus vezető, aki 2014 májusában átlépte a diktatórikus Észak-Korea határát. Jön továbbá Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke - ő Szent II. János Pál pápa egykori szertartásmestere volt évtizedeken át.

A golyóálló bíborosként emlegetett riói érsekkel is találkozhatunk. A brazil Orani João Tempesta bíboros túlélt két fegyveres rablást és egy utcai lövöldözést. Számos előadó érkezik olyan országból, ahol napi szinten kell szembesülni a keresztények elnyomásával, üldözésével.

Május 31-ig kedvezményesen válthatnak belépőt a Hungexpon lévő programokra, amely tartalmaz egy meleg ebédet is.   

Egész héten változatos programokkal várják a szervezők városszerte az érdeklődőket a NEK keretében: Böjte Csaba előadása, ForrásPont, Ákos koncert, családi nap a Margitszigeten, Szent István könyvhét és vásár a bazilika előtti téren, a Csík Zenekar, a Szent Efrém Férfikar, a 100 Tagú Cigányzenekar, a Moszkvai Patriarchátus Kórus koncertje - csak néhány ezek közül. A kongresszus hetében zajlik az Ars Sacra fesztivál is.   

A NEK csúcspontjai, szeptember 11-12. 

A Kossuth téren szeptember 11-én Erdő Péter bíboros celebrál szentmisét, amely után gyertyás körmenetet tartanak a Hősök teréig. Az esemény egyben országos ministránstalálkozó is.

ferenc

Statio Orbis, záró szentmise, szeptember 12. - Ferenc pápa részvételével

A záró szentmise szeptember 12-én, 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén. Az Operaház 120 fős zenekarán kívül, fellép az Operaház kórusa és az ország minden tájáról érkező tagokból álló nagykórus összesen 2080 fővel. A tervek szerint Ferenc pápa szeptember 12-én érkezik Budapestre, ő celebrálja a NEK zárómiséjét.

Városszerte infópontok nyújtanak majd segítséget az érdeklődőknek. A NEK sikeres lebonyolításában rengeteg önkéntes is részt vesz. Május végéig még van lehetőség hozzájuk csatlakozni. Erre biztatnak az Önkéntesek hírnökei is: többek között Miklósa Erika operaénekes, Dani Gyöngyi paralimpikon világbajnok tőröző, Dánielfy Gergő színész, Kuzmányi István a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője.    

Az eseményekre regisztrálni az iec2020.hu oldalon lehet. 

 

Forrás:iec2020.hu

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye