Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya Pócspetriben 20 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét 2021. május 16-án. A fiatalok két éven keresztül készültek Szenes István plébános lelki vezetésével.
Ferenc püspök az ünnepi szentmisét a Polgármesteri Hivatal mögötti téren felállított színpadon mutatta be. A hagyomány szerint a főpásztort az egyházközség gondnoka köszönti, Holp György a hívek örömét és háláját tolmácsolta, majd kérte a Jóisten áldását a püspök atya további életére és munkájára.
„Isten olyan, mint az apa, az arcához emeli a gyermekét.”
A szentmisét követően a templomkertben elhelyezett emléktábla is megáldásra került. Ez egy kültéri imahely, ahol a hívek Szent József-éve, Családok-éve jegyében és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve megállhatnak pár percre, hogy elcsendesedjenek, imádkozzanak.
Holp Andrea sajtóapostol, Pócspetri
Fotó: Domokosné Miterli Judit
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye