2021. február 15., hétfő 18:14

Ifjúság pasztoráció virtuális térben – Beszélgetés Kiss Zsolt Attila püspökladányi plébánossal

Közel százezren követik Kiss Zsolt Attila püspökladányi plébános a TikTok alkalmazáson indított videómegosztó felületét, amelyen keresztül főként a fiataloknak evangelizál, imáról, megtérésről beszél. Zsolt atya a Tények Plusz január 26-i adásának vendégeként hangsúlyozta, hogy már nem ő választja a témát, hanem a követői feltett kérdéseire válaszolva fejti ki az egyház krisztusi tanítását.

Mindenekelőtt fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az evangelizáláson és az értékek bemutatásán túl a közösségi oldalak veszélyforrást is jelenthetnek a fiatal felhasználók esetében, akik – koruknál fogva – még nem képesek megkülönböztetni a tényleges valóságot a virtuális világtól. A média második valóságot teremt. A felnőttek körében is tapasztalható, hogy sokan elhiszik a „fake news” (álhírek) által terjesztett információkat, mert azok valóságosnak tűnnek. Gondoljunk csak bele, gyakran tapasztaljuk, hogy más-más csatornák ugyanarról az eseményről, emberről ellenkező dolgot állítanak. Melyik tehát a valóság?

Kísérjük figyelemmel gyermekeink internetes szokásait, ismerkedjünk meg az általuk használt alkalmazásokkal, beszélgessünk róla egy-egy esti beszélgetés, vacsora alatt, fedjük fel az esetleges veszélyforrásokat, hogy elkerüljük a gyermekünk biztonságát veszélyeztető helyzeteket.

e7c0584255fa6f2981e510285a9e9e4f XL

Kiss Zsolt Attila atya, mint említettük az abszolút igazságról, az egyház tanításáról, keresztény értékekről beszél a TikTok videófelületén. A plébánossal Laskai Miklós sajtóapostol beszélget.

– Mikor határozta el, hogy a fiatalokat a közösségi oldalon keresztül fogja megszólítani?

– 2020. május 15-én tettem fel az első videómat a TikTok platformra. Jézus ezt parancsolja: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Márk 16,15). De manapság már szinte ki sem kell menni az ajtón. Az egész világ elérhető a mobil telefonon keresztül, így azt gondolom, ezzel a lehetőséggel is élnünk kell.

– Mi motiválta arra, hogy evangelizáljon ezen a felületen?

– A tanítványaim ismertettek meg ezzel a lehetőséggel. Így esett, hogy az ő segítségükkel elkezdődött az evangelizálás ezen a felületen. Most nagy örömmel és lelkesen álltak a TV2 kamerája elé és, számoltak be a kezdeti lépésekről a rólam szóló riportban. A fiataloktól hemzsegő „területen” a katolikus egyház nem nagyon volt jelen, úgyhogy sikerült egy űrt betöltenem, és azt tapasztalom, hogy van igény erre a tanításra. Főleg úgy, ha az hétköznapi, érthető köntösben van átadva.

Screenshot 2021 02 15 A pokolról is viccesen mesél a pap(2)

– Miért pont a TikTokra eset a választás hisz ott van a Facebook vagy a Twitter közösségi oldalak is?

– A Facebook „elöregedett”, vagyis a felhasználói korosztálya jóval 30 felett van. A fiatalok nem szívesen használják, hiszen ott vannak szüleik, tanáraik. Itt kevésbé van jelen a felnőtt korosztály. A felület felhasználóbarát, gyorsan elkészülnek a témák, melyek sokrétűek lehetnek a technikai korlátok ellenére.

– A lelkipásztori teendői mellett jut idő a videó készítésre?

– Néha sok időt vesz igénybe. Különösen a videó maximális, mindössze 1 percre korlátozott hossza okoz nehézséget, mert ha 1-2 másodperccel is túllépem, akkor újra fel kell venni. Volt olyan anyagom, amelynek elkészítése majdnem egy órába került. Egyébként belefér az időmbe, mert a sok gyakorlat után általában 2-5 perc alatt elkészül egy-egy anyag.

A videó bejegyzések készítése során milyen eszközöket használ?

A telefonomat. Néha kell csak a számítógép segítsége.

– Hogyan választja meg az adott témát?

– Az elején még sokat kellett válogatnom. Mára már elértem azt, hogy a nézők tesznek fel kérdéseket, és azokra válaszolok. Így elmondhatom, hogy a nézők irányítják az oldalt. De vannak már ismert, felfutott témáim is, mint például a „Filmajánló”, „Dalra fel!”, vagy a „Vicces sztorik”.

– Szokott-e válaszolni a kommentekre?

– Igen. Ezt nagyon szeretik a követőim, hiszen így a feltett gondolat értékesnek bizonyul (videó lesz belőle), és a követő is érzi, hogy fontos a kérdése, figyelek rá. De szoktam válaszolni is a kommentekre, bár egy ideje már szinte képtelenség, hiszen napi több száz érkezik. Nagy része csak egy szívecskét kap, a fontosabbakra válaszolok. A legfontosabb/legjobb pedig egy következő videó témája lesz.

– Nyomon követi az evangelizációja nézettségét?

– A videóim nézettsége jobban érdekel, mint a kedveltsége. Ha valaki annak ellenére megnézi, hogy nem nyerte el a tetszését, ez azt jelenti, hogy valamilyen hatással van rá. Ki tudja? Úgyhogy a nézettség számomra a legnagyobb fizetség. Van videó sorozatom (Vicces sztorik sorozat), ami nagyon népszerű lett. A legnézettebb anyagom is ebből kerül ki, hiszen az első része már 1 milliós megtekintéssel büszkélkedhet. A követőim száma pedig egy nagyon jó viszonyítási alap. Nem hittem, hogy ennyire sokan nézni fogják azt, amit itt létrehozok.

146049575 1609868449215432 2075875284406313511 n

– Mely evangelizációs témák népszerűek a követői körében?

– Vannak bibliamagyarázós videóim is, illetve a katolikus karizmatikus megújulás több dalával is megismerkedhetnek a fiatalok. Az egy perces idő rövidsége miatt ez nem könnyű, de folyamatosan tanulom kiemelni a lényeget. Terveim között szerepel néhány igevers magyarázata is. A kedvencemet már feldolgoztam, amely a papi jelmondatomról szól: „Emészt engem a buzgóság házadért” (Jn 2,17).

Sok olyan diák van, akiknek nehézséget okoz az egyházi fogalmak értelmezése pl. cölibátus, aszkézis, stb. Várható-e az, hogy a videóiban ezekkel is foglalkozni fog?  

– Igen. Amikor jön egy jó kérdés, abból szívesen készítek új témát.

– Lassan kezdetét veszi a nagyböjt. A húsvét előtti időszak a témáiban is megmutatkozik majd?

– Igen. Bár inkább – a téma nagysága miatt – a YouTube csatornámra készítek hosszabb videókat, melyekre mutatnak majd TikTok videóim. Az 1 perc ugyanis nem elég pl. egy keresztúti elmélkedésre.

– Az elmúlt időszakban érintett-e kényes témákat pl. abortusz, halálbüntetés, eutanázia, gyilkoság, stb.?

– Igen. Ezen témák egy része már fel van dolgozva oldalamon. A nézőket érdeklik a „határfeszegető” videók is. Meglepő, de ezek azok a pontok, ahol a nem hívő emberek is megszólalnak. Persze nem mindig az egyház tanítását hangsúlyozzák, de ha nyitottak a párbeszédre, az már szerintem haladás. Például az abortusz sorozatom elég nagy hullámokat vetett, hiszen kiderült, hogy sokan még azt sem tudják, hogy a magzat egy ember, akinek joga van az élethez és az emberi méltósághoz. De a „lombik program” sorozatom is hasonló viharokat kavart a lelkekben. Ezek a „súlyos”, ráadásul teológiával megfűszerezett témák egy átlag olvasónak bizony nagyon nehezen érthetők és elfogadhatók.

Az egyik videómban például Isten örökkévalóságát magyaráztam, s bizony sokan még az „örök” szó értelmével sincsenek tisztában. Ez persze nem sértés, de jelzi a feladat nagyságát. Ezeket a kemény kérdéseket is fel kell vetni, és valamilyen érthető választ kell rá adni. Mert ha ÉN/MI nem állunk oda az emberek mellé és segítjük a gondolataikat arra a pontra, hogy megértsék Isten tanítását, akkor bizony téves tanítások felé fognak fordulni.

146105748 1179964215788148 8375338709941480996 n

– Említette, hogy a Vicces sztorik sorozata igen közkedvelt.

– A humor szükséges. Bár az oldal a komolyság felé billen, témájában, tartalomvezetésében nem óhajtok átmenni burleszkbe, de a humort sem vetem meg. Ezért szükséges néha mindenféle húrokat pengetni ahhoz, hogy a nézők érdeklődése fennmaradjon. Hiszen ha egyszer csak abbamarad a témák gyártása, akkor a nézők nem fognak jönni. A régiek nem fognak érdeklődni. Úgyhogy szükséges minél több réteget megszólítani. A hívőt, nem hívőt, Isten-tagadót, humorra vágyót, gyászolót…

– Mennyire tartja fontosnak a szolgálatát a TikTok-on?

– Sok téren nevezném hiánypótlónak az oldalamat. Persze az elsődleges cél nem a közösségépítés, mert azt a plébánián kell létrehozni. De most, ebben a „zárt” időben nagyon is igénylik az emberek az ilyenfajta törődést is. Szerintem mindig is fontos igazságokat eljuttatni az emberekhez. Főleg olyan időkben, amikor sokszor ömlenek a hazugságok és féligazságok az emberek nyakába.

Ahogy növekszik a nézők száma, úgy növekszik a felelősség és a „munka”, hiszen koordinálni, adminkodni, kreatívnak maradni… sok, egy idő után. Más dolgom is van, de majd a Jóisten megmondja, hogy meddig menjen a szekér.

Kiss Zsolt Attila plébánossal készült interjú itt megtekinthető:  https://tenyek.hu/video/a-pokolrol-is-viccesen-mesel-a-pap

 

Laskai Miklós

sajtóapostol

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 146049575_1609868449215432_2075875284406313511_n
    • 146105748_1179964215788148_8375338709941480996_n
    • Screenshot_2021-02-15 A pokolról is viccesen mesél a pap(1)
    • Screenshot_2021-02-15 Beszélgetés Kiss Zsolt katolikus plébánossal
    • e7c0584255fa6f2981e510285a9e9e4f_XL