Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

(A jegyzet megjelent a Hajdú-bihari Napló és a Kelet-Magyarország ünnepi számában.)

A kereszténység legnagyobb ünnepének szent éjszakája titkokkal van tele. A római katolikus liturgia sötétben kezdődik, majd a tűzszentelés után gyullad fel a remény lángja: Krisztus feltámadásának fénye. Meggyújtjuk a húsvéti gyertyát, amely a feltámadt Jézus szimbóluma, benne a sebeit jelző tömjénszemekkel. Az Egyház liturgiája ebben a mozzanatban jeleníti meg a föltámadás pillanatát. Erről gyújtjuk meg minden jelenlévő – személyes hitét jelképező – gyertyáját. A megnyílt szívű emberek befogadják Krisztus világosságát, s minél többen teszik ezt, annál nagyobb lesz a fény.

„Ne féljetek! ... Feltámadt, nincs itt!" (Mk 16,6) – hirdette az angyal az örömhírt. Az asszonyok a halotthoz mentek, és az élettel találkoztak. Jézus Krisztus feltámadásával megoldódott az ember életének legnagyobb problémája, a halál. Jézus tanításával elénk állította az örök életet, amelyet Isten a teremtés óta nekünk szánt. Az ember a bűnével, önzésével, önfejűségével visszautasította az Ő szeretetét. Ennek következménye lett a halál. Jézus azért jött el a világra, hogy szenvedésével, halálával és feltámadásával megváltsa az embert, és elvezesse a teljes igazságra. Mindazok elnyerik ezt, akik megnyitják a szívüket.
Az egyház ezt a boldogságot hirdeti. Mi hisszük, hogy Jézus Krisztus él, feltámadt, és vele együtt feltámadnak mindazok, akik hisznek benne. Ő mindig előttünk jár, velünk van a legnehezebb helyzetekben is. Ne féljünk tehát Őt követni, és megvallani!

Az evangélium szerint Jézus sírját egy nagy kővel zárták le. Sokszor a mi szívünket is egy ilyen kő torlaszolja el; kell, hogy legyen egy „láthatatlan kéz”, a kegyelem, ami elhengeríti azt. Elhengeríthetetlennek látszó kő a szívünkön az életünk jelen helyzete, ez a járvány, mely szenvedést, fájdalmat, gyászt okoz, és akár lázadást, de legalábbis ellenérzést szít bennünk Is-ten ellen. Sokan fölteszik a kérdést: „Miért engedte Isten? Büntetni akar minket?” – Nem! Isten nem büntet, mert végtelenül szeret, de megengedi a rosszat, főleg, ha nem hallgatunk rá, s a magunk feje után megyünk. Nem ígérte, hogy nem lesz semmi bajunk egész életünkben. Nem ígérte, hogy hosszú, egészséges és kellemes életút végén besétálhatunk a mennyországba. Azt azonban megígérte, hogy minden nehézség közepette is „velünk lesz minden nap a világ végezetéig” (Vö Mt 28,20). Nem ítélt minket a szenvedésre, a kereszthordozásra, hanem meghívott: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és úgy kövessen” (Lk 9,23).

Ezzel a bizalommal kell készülnünk az ünnepre.
Akkor lesz igazi ünnepünk tehát, ha nemcsak az értelmünk, de a szívünk is megnyílik, és képesek leszünk megbocsátani egymásnak. Megnyílik a kezünk, hogy tudjunk mások felé fordulni és segíteni, főleg ezekben a nehéz időkben. Akkor lesz igazi ünnepünk, ha megnyílhatnak a karjaink, hogy átölelhetjük szeretteinket, és már másként, több szeretettel, több együttérzéssel, több nyitottsággal tudjuk folytatni az életünket, az örök haza, a feltámadás felé.

Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi megyéspüspök

Fotó: Fodor András gazdasági helynök