Plébániaalapítás és területi átrendezés A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Plébániához tartozó jósavárosi városrészen megalapítja a Nyíregyháza-Jósavárosi Szent Imre Római Katolikus Plébániát. A Nyíregyháza-Kertváros Plébániához tartozó nyíregyháza-borbányai…
Várakozással teltek az elmúlt hetek a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében. Hosszú idő után az első nagyobb nyilvánosság részvételével hármas ünnepet ült az egyházmegye június 27-én, Debrecenben, a…
Palánki Ferenc megyéspüspök Türk Lászlót, a Debreceni Ady Endre Gimnázium jelenlegi igazgatóját, 2020. augusztus 1-től, az EKIF oktatásszervezési főigazgatójává nevezte ki. Molnár Katalin, jelenlegi főigazgató…
„Ki vagyok, mit akarok? – Isten szolgája vagyok. Isten népének szolgája. Isten magyar népének szolgája. A szolgálat által üdvözülni akarok” – vallotta Kuklay atya az…
Pap- és diakónusszentelést, olajszentelést tartanak Szent László király, egyházmegyénk védőszentjének ünnepén 2020. június 27-én, szombaton 10 órától Debrecenben, a Megtestesülés-templomban (Borbíró tér 9.) az egyházmegye…
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Karán június 24-én öt új doktort avattak és hárman vehették át habilitációs oklevelüket a tanévzáró ünnepség keretében. Az…
A nyári időszak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Könyvtár és Levéltár nyitvatartási idejében is változást hoz. Az alábbiakban Somogyi Péter, az intézmény vezetője tájékoztatja az olvasókat. Kedves…
A Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. képviselői sajtótájékoztatón ismertették a Csíksomlyói Passió debreceni bemutatójának részleteit június 22-én,…
Interaktív előadásokat tartottak a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai. A Debreceni Megtestesülés Plébánia által szervezett nyári táborban jártak a rendőrök június 19-én – olvasható a police.hu-n. A…
Pásztor Károly nyugalmazott plébános idén ünnepli pappá szentelésének 65. évfordulóját, Kiss István nyugalmazott plébános pedig gyémántmiséjét, 60 éves papi szolgálatát. Pásztor Károly vasmisés plébános aktív…
A Kormány meghozta és hatályba léptette döntését a járványügyi korlátozások újabb enyhítéséről (vö. Magyar Közlöny 2020. 06. 17-én megjelent 2020. évi 144. sz). A kormánydöntések…
Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok...
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Földi István keszthelyi címzetes esperes plébános ad útravalót.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc világtörténelmi jelentőségű esemény volt, amelyben egyházi személyek is részt vettek. Így Kuklay Antal, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott plébánosa, kanonokja is. Az évforduló alkalmából közzétesszük a 2020-ban a mátramindszenti otthonában készült interjúnkat.
Történelmi pillanatnak lehettünk tanúi ma délelőtt, október 23‑án a Vatikánban. Az angol királyi pár hivatalos állami látogatás keretében részt vett a Teremtő Istent dicsőítő vatikáni imádságon. Az imádság előtt a királyi pár és a pápa megbeszélést folytatott, majd a teremtett világ iránti közös elkötelezettség jeleként a Sala Regiában egy-egy orchideát adtak egymásnak.
Hét új szentet avatott XIV. Leó pápa október 19-én, vasárnap a Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmise keretében. Malojan Ignác (Ignatius Choukrallah Maloyan) a törökországi Mardin – szülővárosa – örmény katolikus érseke Krisztus iránti szeretetből ontotta vérét 1915. június 11-én.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>