A debreceni adventi gyertyagyújtások idén – a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében – zárt körben történnek és élő online-közvetítés keretében követhetők. Advent negyedik vasárnapján Balázs Ákos…
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök adventi hagyománya, hogy hétről hétre meglátogatja Debrecen római katolikus egyházközségeit a hajnali szentmiséken. Advent harmadik hetében, december 17-én, a Szent Család-templomban…
Advent harmadik vasárnapjának lelki útravalóját a hetedik évfolyamos diákok jelenlétében hallgattuk meg. Iskolánk, a Báthory István Katolikus köznevelési intézmény többi tanulójához a technikai berendezések segítségével…
„Adventi hírnök, friss fenyőág. Lobog már három gyertyaláng. Múlnak az évek, életünk száll, De utunk végén Jézus vár. Ujjong a szívünk, dalra gyúl, Nincs már…
Sok emberben jelen van a félelem ebben a helyzetben, és azért hirdettük meg és kapcsolódtunk be a várossal és a Debreceni Karitatív Testülettel együtt a…
A „Magyarország Legszebb Betleheme 2020” pályázatán különdíjat érdemelt a Trella Erik fafaragó mester műveivel ékesített betlehem, melyet advent harmadik vasárnapján, az öröm ünnepén áldottak meg…
Az advent harmadik vasárnapján elhangzó evangéliumi szakasz Keresztelő Szent Jánosra irányítja a figyelmet, akit Isten küldött, hogy tanúságot tegyen a világosságról, Jézus Krisztusról. Palánki Ferenc…
Az Összefogás Debrecenért kezdeményezésben beérkezett adományokat Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök adta át Rózsahegyiné Juhász Évának, a Debreceni Karitatív Testület elnökének december 14-én, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye…
A Gaudete vasárnap a latin Örvendjetek [az Úrban] kezdetű, Pál apostol szavait idéző introitusról kapta a nevét. „Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki…
Amint arról hírt adtunk, Ferenc pápa december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén Szent József-évet hirdetett, amely során a hívek teljes búcsút nyerhetnek. Az alábbiakban a vonatkozó…
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt...
„Amíg Krisztus ki nem alakul bennetek” (Gal 4,19) mottóval tartotta harmadik közgyűlését február 4 és 6. között a Vatikánban a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma. A Szentatya február 6-án, pénteken délelőtt fogadta a közgyűlés hatvan tagját. Hozzájuk intézett beszédében az elkötelezett, személyes tanúságtételen alapuló, a szenvedést is vállaló nevelés szükségességét hangsúlyozta.
Nagyváradtól Esztergomig és vissza. Kuzmányi István, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője, emellett az angyalföldi Szent Mihály-plébánia állandó diakónusa, teológus, frankás öregdiák és az Assisi zarándokútikönyv szerzője. Nyáry Borbála, a Ferences Média újságírója beszélgetett a szerzővel a ferences rendhez és lelkiséghez fűződő kapcsolatáról. Az interjúból részletet közlünk.
Az Új Város Kiadó 15 nap imádság című sorozatában az Egyház kiemelkedő alakjainak gondolatait olvashatjuk. A mostani a sorozat 8. kötete. Slachta Margit (1884–1974) Kassán született, lengyel származású felvidéki nemesi családban. Ő volt a magyar Országgyűlés első női képviselője, 1920-ban került be a parlamentbe. 1923-ban megalapította a Szociális Testvérek Társaságát.
Áramfejlesztőket, hálózsákokat és elsősegélykészleteket szállítottak el a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papjai Nyíregyházáról Ukrajnába. Az adományok – ahogy már többször korábban – a hamburgi kutyás mentők felajánlásának köszönhetően kerültek a nyíregyházi karitászhoz, ahonnan elsősorban Kijevbe és Közép-Ukrajnába, a villamosenergia nélkül maradt rászorulókhoz vitték.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>