A Szeplőtelen Szűz ünnepe tökéletes összhangban van az ádventtel. Miközben a Megváltó születésének napjára készülünk, arra gondolunk, aki bűn nélkül fogantatott, hogy a Megváltó édesanyja legyen. A…
„Miklós püspök egykor régen segített a szegény népen, őt dicsérte koldus, árva, emlékezzünk jóságára…” Énekelte a jól ismert dalocskát az egyeki Szent János Katolikus Óvoda…
A debreceni Sziklára Épített Ház Alapítvány évtizedek óta visz Mikulás-ajándékot Gyimesfelsőlokra, az Árpád-házi Szent Erzsébet Iskolaközpont minden diákjának és tanári, dolgozói közösségének. (Ez az alapítvány…
„Miklós Püspök egykor régen…”- hangzott fel a gyermekek ajkáról az egyik kedvenc Mikulás köszöntő ének a kisvárdai Szent László Katolikus Óvoda udvarán. Ebben az évben,…
Nagy izgalommal készülődnek évről évre a gyerekek a csoportokban a Mikulás érkezésére a nyíregyházi Szent Imre katolikus óvodában. A pandémiás helyzeten felülemelkedve örömteli várakozással teltek…
Adventi csomagokkal, gyógyító üzenetekkel, személyes beszélgetésekkel, illetve telefonos szolgálattal segíti a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Kórházlelkészi Szolgálat a betegek gyógyulását az egyházmegye területén működő kórházakban. Az egy…
Advent második vasárnapjának evangéliumában Márk evangélista Izajás prófétát idézi, miszerint: „Készítsétek az ÚR útját, egyengessétek ösvényeit!” (Mk 1,3) Hogyan érkezik az Úr, mit kell tennünk?…
A debreceni Apolló mozi közkedvelt Adventi filmes délutánjai online térbe költözött át. A hagyomány szerint advent idején a debreceni Apolló moziban egy-egy, az ünnepre hangolódást…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) december 1-jén megtartotta téli rendes ülését, amelyre a kialakult helyzetre tekintettel, a júniusi találkozóhoz hasonlóan, videokonferencia keretében került sor.…
„tövisekből koronát fontak, rátették a fejére” (Mt 27,29) A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében megalapított Szent László Imaszövetség tagjai az egyházmegyénk papjaiért, újabb papi és szerzetesi hivatások születéséért…
Őszentsége Ferenc pápa folyó év november 18-án kinevezte S.E.R. Felföldi László atyát, egyházmegyénk általános helynökét, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Főplébánia plébánosát és az Egyházmegyei Lelkipásztori…
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt...
„Amíg Krisztus ki nem alakul bennetek” (Gal 4,19) mottóval tartotta harmadik közgyűlését február 4 és 6. között a Vatikánban a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma. A Szentatya február 6-án, pénteken délelőtt fogadta a közgyűlés hatvan tagját. Hozzájuk intézett beszédében az elkötelezett, személyes tanúságtételen alapuló, a szenvedést is vállaló nevelés szükségességét hangsúlyozta.
Nagyváradtól Esztergomig és vissza. Kuzmányi István, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője, emellett az angyalföldi Szent Mihály-plébánia állandó diakónusa, teológus, frankás öregdiák és az Assisi zarándokútikönyv szerzője. Nyáry Borbála, a Ferences Média újságírója beszélgetett a szerzővel a ferences rendhez és lelkiséghez fűződő kapcsolatáról. Az interjúból részletet közlünk.
Az Új Város Kiadó 15 nap imádság című sorozatában az Egyház kiemelkedő alakjainak gondolatait olvashatjuk. A mostani a sorozat 8. kötete. Slachta Margit (1884–1974) Kassán született, lengyel származású felvidéki nemesi családban. Ő volt a magyar Országgyűlés első női képviselője, 1920-ban került be a parlamentbe. 1923-ban megalapította a Szociális Testvérek Társaságát.
Áramfejlesztőket, hálózsákokat és elsősegélykészleteket szállítottak el a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papjai Nyíregyházáról Ukrajnába. Az adományok – ahogy már többször korábban – a hamburgi kutyás mentők felajánlásának köszönhetően kerültek a nyíregyházi karitászhoz, ahonnan elsősorban Kijevbe és Közép-Ukrajnába, a villamosenergia nélkül maradt rászorulókhoz vitték.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>