Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Az advent harmadik vasárnapján elhangzó evangéliumi szakasz Keresztelő Szent Jánosra irányítja a figyelmet, akit Isten küldött, hogy tanúságot tegyen a világosságról, Jézus Krisztusról. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmise homíliájában Keresztelő Jánosról beszélt, aki azért jött, hogy rámutasson a szeretetre, a fény forrására.

A főpásztor bevezető gondolataiban kifejtette, voltak, akiket a farizeusok és az írástudók küldtek Keresztelő Jánoshoz, hogy kifaggassák őt a működéséről. Nem Isten küldötteiként érkeztek. Bennünket viszont keresztségünk révén Isten arra hív, hogy életünkkel mutassunk rá a szeretet forrására.

Keresztelő János megalkuvás nélkül elítélte a rosszat, a bűnt. Amikor megkeresztelte az embereket, mindenkinek elmondta, mit vár tőlük az Isten. Fejükre olvasta a bűneiket, és Isten irgalmát megtapasztalva a megkereszteltek iránt arra biztatta őket, hogy térjenek meg és fogadják be a szívükbe, hogy Isten közel van, hiszen beteljesedtek a több ezer éves jövendölések arról, hogy az Úr meglátogatja az Ő népét.

Amikor Keresztelő Jánost a küldöttek faggatták, akkor „nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás” (Jn 1,20). Majd amikor meghallotta, hogy Jézus is keresztel, rádöbbent arra, hogy Jézusnak növekednie kell, neki pedig kisebbedni (ld. Jn 3,30) – fogalmazott a püspök atya.

Mi tudjuk-e hol van a helyünk? Valaki azt mondja, hogy az életét saját magának köszönheti. A magabiztos ember gondolja így, aki csak önmagában bízik. Viszont aki nem érzi azt, hogy rászorul mások és Isten segítségére, az keveset tud elérni az életben. Fontos, hogy Isten legyen életünk középpontja.

Keresztelő így mutat rá Jézusra: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit” (Jn 1,29). Amikor a szentmisében a pap felmutatja az Oltáriszentséget, ugyanezeket a szavakat mondja ki, csak már személyre szabottan, arra utalva, hogy a mi bűneinket is elveszi. Mennyire hálásak lehetünk ezért! Nekünk ezt a mély hittitkot kell befogadni, hogy mi is a világosság hírnökei legyünk, rádöbbenve arra, hogy bennünket is Isten küldött.

Keresztségünkkor az égő gyertya a hitünket jelképezte. Világít-e ez a gyertya, hitünk lámpása, tudunk-e másokat Isten felé fordítani?

Jézus Krisztus meghívott bennünket, hogy az Ő követségében járjunk, és ez jelenti az igazi örömöt, amely nem más, mint hogy megtaláljuk a helyünket a világban: nem saját erőből, hanem Isten segítségével teljesítjük hivatásunkat, és igaz, feltétel nélküli szeretettel szeretjük azokat, akiket Isten ránk bízott. Szent Pál mondja: „legyetek derűsek” (Róm 12,12). Sokszor úgy érezzük, hogy az öröm egy pillanatnyi állapot. Nem lehet mindig örülni, mosolyogni. De belül mindig derűsek lehetünk. Ez egy alapmagatartás, amelynek az a forrása, hogy Isten velünk van.

Keresztelő Szent János megtapasztalhatta a zsoltár igazságát is: „Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy” (Zsolt 23,4). Amikor igazságtalanul bezárták, elítélték és kivégezték, akkor sem veszítette el az Istennel való kapcsolatát. Ezért mondja róla Jézus: „ asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11).

Milyen jó lenne, ha minden körülménytől függetlenül – a járvány idején is – megőriznénk a belső derűnket, amely abból forrásozik, hogy velünk van az Isten, eljött hozzánk, közösséget vállalt velünk és vezet bennünket a biztos úton egészen a célig, aki Ő maga – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye