A nyíregyházi Szent Imre katolikus iskola tanulói idén is támogatták a Pakisztáni Szociális Központ gyermekeinek beiskolázását. A magyarországi Fokoláre-közösségtől érkező tiszteletteljes kérésre példamutató összefogással, önzetlenséggel reagáltak a szentimrés tanulók.
Pakisztánban közel negyven éve egy belga ferences szerzetes kezdte el látogatni a mélyszegénységben élő családokat. A látogatások célja a segítségnyújtás volt. Ebben a feladatban egy konzul felesége volt a társa. Az általuk megkezdett munkát folytatja ma is az a szociális központ, amit több mint 10 éve egy lelkiségi mozgalom, a Fokoláre működtet. Az intézményben 90 kaszton kívüli, nyomorban élő hindu és keresztény gyermek fejlődését, tanulását segítik; finanszírozzák a taníttatásukat.
A központ komoly anyagi nehézségekkel küzdött. Mivel a Fokoláre nemzetközi mozgalom, kapcsolataik révén Tóth Judithoz és Téglásy Klárához mint a Mozgalom magyarországi tagjaihoz fordultak segítségkéréssel. Ők pedig iskolákat, plébániákat, közösségeket kerestek meg, akiket arra kértek, lehetőségeik szerint akár csak száz forinttal is hozzájárulva segítsenek, hogy továbbra is taníttathassák a gyermekeket. Innen a „100 Ft-os akció” elnevezés. Kérésüket idén negyedik alkalommal fogalmazták meg, s ezt hallotta meg nyitott füllel és érző szívvel a Szent Imre köznevelési intézmény tanulóközössége.
Az állami iskoláztatás költsége egy gyermek számára Pakisztánban évente 210 euró, vagyis körülbelül 75 ezer forintnak megfelelő összeg. Mindezért megkapják a szociális központtól azt, amire szükségük van az iskolában: ruhát, cipőt, iskolatáskát, tankönyveket, füzeteket, egészségügyi ellátást. A nyíregyházi diákok által idén gyűjtött összeg több mint egy gyermek tanulását finanszírozza majd.
A napokban érkezett egy szeretetteljes hír arról a gyönyörű diáklányról, akit a Szent Imre többcélú katolikus intézmény tanulóközösségének adományaiból taníttatnak már harmadik éve. A levél szövegét Téglásy Klára fordításában kapta meg az iskola.
„Ő Rachel. 14 éves, keresztény kislány. Nagyon szegény negyedben él. Anyukája szakács, mostanában sok egészségügyi problémája van. Apukája utcaseprő, keveset keres és drogozik. Két fiútestvére van. A kisebbik ugyanebben a szociális központban tanul. A nagyobbik 15 éves, ő is elkezdett drogozni.
Rachel helyzete a családban nagyon nehéz. Az anyuka nagyon hálás ezért a hatalmas segítségért, hogy tanulni tudnak a gyerekei. Ezt mondta: Ez a Központ Isten áldása a számunkra. Gyermekeim nem tudnának ilyen jól iskolába járni. Köszönöm a szereteteteket!”
A Szent Imre tanulói elmondták, igazán nemesnek érezték azt, hogy halmozottan hátrányos helyzetű külföldi diák, diákok taníttatásában segédkezhetnek; s átérezték a Pakisztánban élő társaik nehézségeit. Hozzáállásuk, segítségnyújtásuk példaértékű keresztényi magatartásról tanúskodik. Önzetlen segítségüknek, igyekezetüknek és odaadásuknak köszönhetően 111. 000 Ft-ot sikerült összegyűjteniük. Tanáraik méltán lehetnek büszkék rájuk, s hálásak a szüleik támogatásáért is. És végtelenül hálásak a kinti szociális központ pedagógusai és az itthoni szervezők is.
A gyűjtés március 20-ig tart, mert Pakisztánban a tanév mindig április 1- jén kezdődik, így van még lehetőség csatlakozni a támogatókhoz. Ezen a számlaszámon tehetik ezt meg:
CIB 11103004-18041930-10000001
A közleménybe, kérjük, írják be: Pakisztán
A Pakisztáni Szociális Központ munkatársai, Tóth Judit és Téglásy Klára, valamint az egész Fokoláre közösség áldozatos munkájához ez úton is sok erőt, kitartást, a Jóisten áldását kívánjuk.
Fotó: Magyar Kurír
Béres Tímea pedagógus
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye