,,Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban” (2Tim…
„ …Dicsőítem az Urat minden időben…” (Zsolt. 34,2) Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök hálaadó szentmisét mutat be a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat munkatársai jelenlétében április 30-án,…
A kisvárdai Szent László katolikus köznevelési intézmény Jó Pásztor ünnepén köszöntötte Bákonyi János atya iskolalelkészt a jó pásztori szolgálatáért, valamint Ignácia és Frantiska orsolyita nővéreket…
Ferenc pápa hivatások vasárnapjára írt üzenetéből idézve kezdte beszédét Linzenbold József esperes, plébános atya a húsvét utáni 4. vasárnap, a Jó Pásztor vasárnapjának ünnepén a…
Templombúcsút tartottak a nyíradonyi Szent György római katolikus templomban április 24-én, szombaton. Az ünnepi szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatta be, amelyet a település lakosaiért,…
Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. A Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz ezen a napon. Ferenc pápa a hivatások 58.…
(Fotó: archív felvétel, Sziklai Dávid atya pappá szentelése, 2019, Debrecen, Szent Anna-székesegyház) Jó Pásztor-vasárnapja, a hivatások világnapja következik. Ezen a napon az Egyház könyörgőnapot tart…
Kettős jubileumot ünnepel idén a magyarországi domonkos közösség: Szent Domonkos halála és a Magyar Domonkos Rendtartomány alapításának 800. évfordulója alkalmából. A debreceni rendházban élő domonkos…
„Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele” (1Kor 12,26). Egyre nagyobb méreteket ölt a világban több szinten is zajló keresztényüldözés. A nyugati civil…
„A mai világot a digitális környezet jellemzi. Az emberiség széles tömegei rendszeresen és folyamatosan elmerülnek benne. Már nem csupán a kommunikációs eszközök használatáról van szó,…
Április 17-én már kora reggel, a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum végzős diákjaiért imádkoztak a Szent Péter és Pál templomában. Linzenbold József esperes,…
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés....
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Kovács Zoltán, a budapesti Szent István-bazilika helyettes plébánosa ad útravalót.
Február elejétől várhatóan május elejéig, körülbelül három hónapig nem látható Michelangelo Utolsó ítélet című freskója teljes valójában, tisztítási munkák miatt ugyanis felállványozták a Sixtus-kápolnát. A Vatikán egyik legfontosabb tere a restaurálás idején is nyitva áll a látogatók előtt, csak az első három hétben, az állványozás idejére zárják le biztonsági okokból.
Február 1-jén megtelt zarándokokkal az andocsi Nagyboldogasszony-bazilika, hogy közös imádságban kérjék Isten közbenjárását új papi és szerzetesi hivatásokért. A zarándoklat rózsafüzérrel vette kezdetét, majd Törőcsik Júlia Mária és Rácz Borbála szociális testvérek tettek tanúságot A megszentelő Szeretet küldetésében címmel, végül Varga László megyéspüspök mutatott be szentmisét.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>