január 2021

„Azt kell mondanunk egymásnak, hogy értékes, jó vagy, Isten szeret téged. Az a  prófétai küldetésünk, hogy életünkkel, szavaikkal a másik ember életét jobbá, élhetőbbé tegyük, hogy Isten jól tudjon bennünket használni, hogy az üzenete másokat szíven találjon.”

 

A vasárnap mindig alkalmat ad arra, hogy visszagondoljunk az elmúlt hétre, időszakra és megvizsgáljuk lelkiismeretünket, hogy tudtuk-e teljes szívvel imádni Istent és őszintén szeretni embertársainkat. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök január 31-én, a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmisén elhangzott homíliáját olvashatjuk.

Az ószövetségi olvasmány a próféta választásáról szól: „Az Úr, a te Istened hozzám hasonló prófétát támaszt neked…” (ld. MTörv 18,15-20). Létezik prófétai tisztség, amely fogalmat ritkán használjuk, és általában azt fejezzük ki vele, hogy valaki a jövőbe lát, megmondja, mi fog történni. De a próféta nem a jövőről szól, a jövőnek üzen, hanem Isten üzenetét a jelen emberének közvetíti az életére vonatkozóan. Így érthető a keresztény ember hivatása, amelyben folytatja Krisztus küldetését: a papság, a királyság és a prófétaság küldetését.

Minden megkeresztelt ember az általános papság része, hiszen mindannyian bemutatjuk, szeretetből meghozzuk a napi életáldozatunkat Istennek.

A királyság, a szeretet küldetése. A király a nép első embere, és Jézus arra tanít, hogy aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenkinek a szolgája.

A prófétai küldetés jelentése pedig azt jelenti, hogy az életállapotunkkal, életmódunkkal, életvitelünkkel, szavainkkal és tetteinkkel hirdessük Isten üzenetét.

Amikor Szent Pál apostol a nem házas életformát ajánlja (ld. 1Kor 7,32-35), arra kér, hogy osztatlan szívvel ragaszkodjunk az Úrhoz. Ez nem a házasság tagadását jelenti, sőt, megerősít abban, hogy a házasságban is nagyon oda kell figyelni a másikra, megtartva a leglényegesebbet, az Istennel való kapcsolatot, hogy életállapotunk prófétai állapot legyen.

Azoknak, akik teljesen Istennek szentelik az életüket, csak Istenre kell figyelniük. A világban mással is kell törődni, de nekünk, papoknak, szerzeteseknek igyekeznünk kell, hogy Isten kedvében járjunk, az Ő akaratát keressük.

Egyik életállapot sem könnyebb. Senki nem mondhatja azt, hogy a másiknak könnyebb keresztje van. Mindannyiunknak vállalni kell az életállapotunkhoz kötődő kereszteket, de ezáltal szólunk a többi emberhez, hirdetjük Isten üzenetét, nyerjük el az üdvösséget. Akkor szeretjük igazán embertársainkat, ha rendben van az Istennel való kapcsolatunk. Ezért nap mint nap, bármilyen életállapotban legyen is az ember, időt kell szánni az Istennel való találkozásra. Nincs értéktelen ember, értéktelen életállapot.

Fontos tehát, hogy teljesítsük a prófétai küldetésünket, amely a viselkedésünkben, az életmódunkban, Istenről tanúságtevő tetteinken, szavainkon keresztül kell hogy megmutatkozzon. „Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1,21). Ez a hatalom a szeretet hatalma. Nem erőfitogtatás, még csak nem is egyszerű emberi bölcsesség, okos tanítás, jótanács. Ennél sokkal több. Jézus szava, a hatalma a szeretet hatalmából fakadóan teremtő, gyógyító erővel bír.

Amikor megszólította a tisztátalan lélektől megszállott embert, akkor egyszerűen parancsolt, új életet adott neki. Olvassuk az evangéliumokban, hogy Jézus a szavai által mennyi embert meggyógyított a betegségéből, halottat feltámasztott, ördögöt űzött ki a megszállottakból. Jézus szavai képesek erre.

Saját magáért nem mond semmit, nem tesz csodát, nem változtatja a követ kenyérré, pedig meg tudná tenni. Jézus szava életjobbító szó. Nem pusztán információt közvetít, hanem mint ahogyan Benedek pápa egyik elmélkedésében fogalmazza: performatív, átalakító szó.

Jézus tanítása, szava valóban csak információt közöl, vagy életadó, életformáló, átalakító szó? Hatással van-e ránk? Ha olvassuk a Szentírást, halljuk az igehirdetést, képesek vagyunk-e arra, hogy ennek hatására türelmesebbek legyünk, megbocsássunk egymásnak, kifejezzük-e, megmutatjuk-e jobban a szeretetünket?

Ha igen, akkor életünkben valóban kifejti a hatását Jézus tanítása, Isten kimondott, megtestesült Igéje, amely üzen, szól hozzánk, hogy át tudjuk adni a prófétai üzenetet. Nem a jövendőmondást, hanem a jelen helyzetben a másik embernek és nekem is szóló üzenetet.

Isten szavának milyen hatalma van! A kimondott szavainknak is hatalma van, amikor egymásra jót, de időnként rosszat mondunk. Szavainknak emberi kapcsolatokat építő, vagy romboló súlya van. Ha egyszerűen csak azt mondjuk: Isten áldjon, akkor Isten áldását, kegyelmét kívánjuk. A Menj Isten hírével elköszönés pedig azt jelenti, hogy az evangélium üzenetével a szívedben járd életutadat. De a boldog új évet köszöntés is az isteni boldogságot kívánja. Súlya van egy-egy szónak, ami sokszor bántást, rosszat, felhánytorgatást, sebeket fogalmaz meg.

Gyökössy Endre, a Mai példázatok című könyvének egyik történetében ír egy fiatalemberről, akit alacsony növése miatt a testnevelőtanára töpörtyűnek nevezett. A fiatalember ezt a megalázó élményt végighordozta életén keresztül, és öngyilkossága előtti búcsúlevélben ezt írta: minek is éljen egy töpörtyű.

Azt kell mondanunk egymásnak, hogy értékes, jó vagy, Isten szeret téged. Az a  prófétai küldetésünk, hogy életünkkel, szavaikkal a másik ember életét jobbá, élhetőbbé tegyük, hogy Isten jól tudjon bennünket használni, hogy az üzenete másokat szíven találjon.

Kérjük Isten kegyelmét, hogy képesek legyünk életünk során hordozni szívünkben az üzenetét, szavainkkal, tetteinkkel tudjuk azt továbbadni embertársainknak teljesítve a krisztusi: papi, királyi és prófétai küldetésünket! – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök,

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A kisvárdai Szent László Katolikus Intézmény január 27-én, Merici Szent Angéla liturgikus emléknapján ünnepélyes keretek között emlékezett az Orsolyita (OSU) Rend alapítójára. Az orsolyita nővérek 2017-es visszatérése óta minden évben megünnepeljük a jogelőd intézményünk szellemi-lelki alapját megadó, irányvonalát meghatározó szentünket. Erre az alkalomra készülve, Kaszásné Tóth Judit intézményvezető és nővéreink figyelmességének köszönhetően, restaurálásra került az iskolakápolnában féltve őrzött egykori Szent Angéla Kongregáció 1940-ben készült értékes zászlaja.

A plébániatemplomban bemutatott szentmisére az asszisztencia ezzel az ősi zászlóval vonult a szentélybe. A szertartás elején Bákonyi János iskolalelkész megáldotta és megszentelte a megújult zászlót, amelyet a szentmise alatt diákjaink egymást váltva méltóságteljesen tartottak. A szentbeszédben tanítást hallhattunk a zászló történelmi, bibliai, hitéleti jelentőségéről, szimbólumokban gazdag értelmezéséről. „A zászló fizikailag rúdra helyezhető, jelképekkel, színekkel, címerekkel díszített textília, amely magasra emelve követendő jellé válik, és jelzi egy személyhez vagy csoporthoz való tartozásunkat is. A zászló megtartása, őrzése, védelme megtisztelő feladat, kötelesség, amely sok esetben rangot és kitüntetést eredményezett. A Szentírásban a pusztai vándorlás során Izrael seregei hadijelvényeik, zászlóik és atyáik háza szerint haladtak és táboroztak”. Végül középpontba került Jézus Krisztus győzelmi zászlója, a kereszt, amely számunkra az Élet, Isten szabadításának és szeretetének jelévé vált.

A szentmise fényét felolvasást vállaló diákjaink és énekkarunk szakrális zenei szolgálata gazdagította. Az asszisztencia kivonulása után a 4. évfolyamos diákjaink Szent Angéla életét bemutató előadása és M. Frantiska és M. Ignácia, közöttünk élő, velünk és értünk imádkozó orsolyita nővéreink köszöntése következett.

Hagyományainkhoz híven gyertyát gyújtottak diákjaink Györfi Sándor szobrászművész alkotásánál, a Szent Angéla-domborműnél, majd főépületünk aulájában a tisztelet virágait helyezték el a Szent Angéla-szobornál.

Frantiska és Ignácia nővér meglátogatta az általános iskola 3-5. osztályait és Szent Angéla életét bemutató képes füzetet ajándékozott a diákoknak.

A BONUM TV egész délelőtti adását az orsolyita nővérekre, Szent Angéla örökségének megismertetésére szentelte. Az orsolyita alapítású iskolák is helyet kaptak az adásban. Kaszásné Tóth Judit igazgatónő nem tudott jelen lenni az élő adásban, de intézményünk lehetőséget kapott egy kisfilm formájában a bemutatkozásra. Az orsolyita múlt rövid áttekintése mellett Szent Angéla nevelési elvei alapján és védőszentünk, Szent László ma is időszerű erényeit középpontba állítva mutattuk be iskolánkat.

A nap zárásaként mindannyiunk imái eljutottak lélekben a Kisvárdán örök nyugalomra tért orsolyita nővérek sírjaihoz, ahol Luke Larson angol nyelvi lektorunk és a nővérek gyújtottak gyertyát.

A Jóisten áldása kísérje a nővéreket. Köszönjük, hogy derűs jelenlétükkel segítik iskolánk értékeinek kibontakozását.

Intézményvezető asszony szavait tolmácsolva köszönjük kollégáink összehangolt, elhivatott munkáját, hogy ezt a napot méltóan megünnepelhettük. Büszkék vagyunk 4. évfolyamos tanulóinkra és felkészítő tanáraikra, hiszen gyönyörű színdarabot vettek filmre, hogy közreadhassuk nemcsak közösségünk, hanem a Szent Angéla életéről többet tudni vágyók körében. Köszönjük, hogy a felvétellel az óvodásainkat is megörvendeztették, akik a számukra meghirdetett rajzversenyen mutathatják meg, hogy mi az Szent Angéla életéből, ami leginkább megérintette őket

 

Béres Tamás kollégiumvezető

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

2021. január 27., szerda 12:58

A te kedvedért mégis megteszem

Kérjük az Urat, világosítson meg minket, hogy megértsük, mily reménységre hívott meg minket. Értjük Őt? Igazán megérteni az tud, aki szeret. De ha szeretjük, akkor miért panaszkodunk szüntelen?

Az alábbiakban Vadászi László atya, a debreceni neokatekumenális közösség vezetőjének elmélkedését olvashatjuk.       

 

A farizeusok figyelmeztetik Jézust, hogy a tanítványai olyat tesznek, amit nem szabad. Megszegik a szombatot (ld. Mk 2,23-28). Isten törvénye szent. Jézus azonban felmenti a tanítványait: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért”. Jézusnak ezt a mondását szívesen idézik az emberek: „A törvény van az emberért, nem az ember a törvényért”, és ezzel igazolják magukat, amikor megszegik a szabályokat, nem tartanak be valamilyen előírást. „A törvény van értem, vagyis azt csinálok, amit akarok. Jézus is megmondta.”

        Erre hívott meg minket Isten? A szombati nyugalom a tízparancsolat harmadik parancsa: „Az Úr napját szenteld meg.” Isten maga írja elő ezt Izraelnek, kőtáblába vésve, és a farizeusok, mint az ortodox hit őrei, figyelmeztetik erre Jézust.

A szent értelme életünkben

Szenteld meg az Úr napját. De mit jelent ez a szó: szent? A „szent” kifejezés jelentése: más, félretett, elkülönített. Isten a szent. És Isten más. Más, mint a teremtett világ. Jelen van a világban, benne van, de mégis kívül. Más, különálló, hiszen a teremtmény tükrözi, de nem tudja teljesen magába foglalni a Teremtőjét. És mivel Isten szent, ezért szentnek mondjuk mindazt, ami Isten számára van elkülönítve, félretéve. A szent könyveket nemcsak azért mondjuk szentnek, mert Isten szavát tartalmazzák, hanem mert el vannak különítve Isten számára: a liturgiában, az istentiszteleten, a szentmisében való használatra, hogy segítsenek Istenhez fordulni. Ugyanígy a szent edények nem azért „szentek” mert különleges anyagból vannak, vagy mert rendkívül szépek, hanem mert elkülönítettük, és kizárólag a liturgiában, a szentmisében használjuk. És nem visszük haza, hogy otthon együnk vagy igyunk belőle.

Állj az Úr elé!

Így érthető a szombat törvénye, a harmadik parancsolat. Az Úr napját szenteld meg. Tedd félre, különítsd el, add az Úrnak. Gondoljunk egy népszerű fogalomra a mai kor házassági tanácsadásában: együtt töltött „minőségi idő”. A „szenteld meg az Úr napját” ugyanezt jelenti: fordulj az Úr felé. Állj le a sok elfoglaltságoddal, és tölts egy kis időt Istennel. A minőségi idő azt jelenti, hogy most Ő az első a számomra. Mit is mondanak az házassági tanácsadók, pszichológusok? Az együtt töltött „minőségi idő” helyreállíthatja, kialakítja, növeli, elmélyíti a két fél közötti bensőségességet, intim kapcsolatot. Most csak te számítasz.

        De ha a szombat megszentelése az Isten felé fordulást jelenti, abbahagyom a munkát egy napra és…, akkor érthető, hogy Jézus miért védi meg tanítványait. A farizeusok Jézusban egy embert látnak, a tanítványok sem fogják még fel, hogy ki is valójában Jézus, de Jézus igen: Ha a tanítványai vele vannak, akkor Isten jelenlétében vannak, egy állandó, permanens szombatot élnek meg (vö.: Mk 2,19b „Amíg velük a vőlegény, nem böjtölhetnek”).

Amikor a tanítványok, elfogadták Jézus hívó szavát, és követték őt, Jézus mellett, Isten jelenlétében éltek. Nem, hogy nem szegték meg a szombatot, hanem éppen ellenkezőleg, beteljesedett rajtuk. Jézus védő szavai nem azt jelentik, hogy „nem a törvény a fontos, hanem én”, és ezért azt csinálhatok, amit akarok, hanem pont ellenkezőleg: követik Jézust, és nem azt csinálják, amit akarnak, hanem amit Jézus mond.

Nekünk mit mond Jézus?

Az apostoloknak könnyű volt, mert saját szemükkel látták, fülükkel hallották, kezükkel tapinthatták. Igen, mi viszont olvashatjuk is az Egyház tanítását, az Egyház történelmét: hogyan élte meg boldogok és szentek sokasága a Krisztussal való életet. A farizeusok (írástudók, szadduceusok, vének és főpapok…) ugyanúgy látták és hallották Jézust, mint az apostolok, mégis keresztre feszíttették. A lényeg nem az, hogy látjuk vagy halljuk-e Jézust, hanem hogy el tudjuk-e fogadni a szavait. Honnan tudod, hogy ha az Egyházán (Szentlélek) keresztül hozzánk intézett szavait nem tudod elfogadni, akkor, ha Ő maga mondja neked, nem fogsz ugyanúgy tiltakozni ellene?

 Van, amikor nincs kedvünk megtenni azt, amit meg kellene

Honnan tudod, hogy képes vagy alávetni magadat Neki? A Szentírás buzgóságról, hanyagságról, türelemmel való várakozásról beszél (ld. Zsid 6,10-20). Ha magunkba nézünk, tudjuk, hogy vannak életünkben olyan pillanatok, amikor nem hogy buzgók nem vagyunk az Úrban, hanem éppen ellenkezőleg semmi kedvünk sincs megtenni azt, amiről tudjuk, hogy meg kellene tenni. Nem tetszik; nem érdekel; fáradt vagyok; nincs kedvem; más sokkal vonzóbb; most inkább azzal foglalkoznék; nincs időm erre, alig várom, hogy azt a másik dolgot tehessem. Ismerős helyzetek. Szeretnem kellene, de undok, kihasznál, egyáltalán nem szeretetre méltó, utálom, nem érzek iránta semmit, csak szenvedést okoz nekem, kutyába sem vesz, csak parancsolgat. És lehet még folytatni, mindenki hozzáteheti a magáét.

Uram, a Te kedvedért megteszem

Hogyan tudok Jézussal lenni, hogyan tudom követni, hogyan tudok az Ő szavai szerint élni? Tegyem meg, szeressem? Még az is lehet, hogy az az alak nem is olyan ellenszenves, van sok barátja, de én akkor sem bírom. Még ha semmi alapja nincs az érzésemnek, az akkor is valós. Nem bírom, nincs erőm, nincs kedvem, nem érdekel. Majd ha érdekel, ha lesz kedvem, erőm, akkor megteszem. De ez az idő csak nem jön el, mert valami mindig közbejön.

       

Mit tudunk tenni, ha Jézussal akarunk lenni? Először is ne ijedjünk meg ezektől az érzésektől. Ne söpörjük félre, ne takargassuk, ne próbáljuk meg felmenteni magunkat, mert pont ezek a helyzetek adják a lehetőséget, hogy Jézushoz csatlakozzunk. Ezek a helyzetek kínálják az utat hozzá. Pont ezek: „Tudom, hogy mit kellene tenni, de nem akarom, nem látom az értelmét, nincs semmi kedvem hozzá. Uram, magam miatt, főleg a másik ember miatt soha nem tenném meg, most rengeteg más dolgom lenne, de a te kedvedért mégis megteszem. A te kedvedért. „…de a te szavadra, kivetem a hálót” (Lk 5,5).

 

Fotó: www.verbita.hu 

Vadászi László atya

Debrecen – Neokatekumenális közösség

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Billings Ovulációs Módszer (BOM) alkalmazásának köszönhetően az elmúlt években megnőtt a gyermekvállalási kedv, néhányan e módszernek, a természetes családtervezés alkalmazásának köszönhetően fogantak és születettek e világra – olvashatjuk Pappné Fekete Mónika egyeki BOM akkreditált oktatónak a Házasság hetére írt beszámolójából.

Az egyeki Szent József Plébánián a Billings Ovulációs Módszer megismertetésének egyik kiváló alkalma a jegyesoktatás. Tóthné Varga Gizella akkreditált oktatóval közösen és külön-külön több alkalommal volt lehetőségünk elmondani, átadni a módszert.

Az elmúlt években megtapasztaltuk, hogy a módszer alapjainak bemutatásával közvetlen a házasságot követően megnövekedett a gyermekvállalási kedv, a házaspároknak nagyon hamar sikerült felismerni a ciklusok termékeny időszakát. Így a 2018-ban vándorútjára indított bölcső minden percét betölti a kedves gyermekmosoly, a nyugodt alvás, a gondtalan játék öröme. A bölcső lakói közül vannak, akik a természetes családtervezés – ezen belül a Billings Ovulációs Módszer – alkalmazásának köszönhetően fogantak és születtek e világra.

A plébániánk 2021-es Szent József évi programtervei közt szerepel a Vándorbölcső lakóinak találkozója, egybekötve egy Billings előadással, ami felelevenítés, ösztönzés arra, hogy ne csupán a baba foganására alkalmazzák e módszert, hanem a családtervezésben is legyen segítségükre.

Az elmúlt időszakban Egyeken két alkalommal tartottunk előadást a Billings módszerről, amely során a résztvevők hallhattak a női test egészséges működéséről, megismerkedhettek a módszer alapjaival. Emellett – igény szerint – több hozzánk forduló nővel és párral tartjuk a kapcsolatot személyesen és online oktatáson is.

IMG 20210115 1139214

Papp László, egyházközségünk plébánosa szívügyének tekinti az életvédelmet. Az ő kezdeményezésére a helyi általános iskola 8. osztályában a diákok rendhagyó hittanóra keretében ismerkedhettek meg az önismeretnek és termékenységtudatosságnak e fontos módszerével, amely később a természetes családtervezés alapját képezheti számukra. A Billings módszer alapjait az „Életre szóló Szeretet” program keretén belül oktatjuk, amelyet kimondottan fiatalok számára dolgoztak ki, így akár iskolában, akár plébánián lehetőségünk van megszólítani az ifjúságot ebben a fontos témában.

A jelenlegi közismert fogamzásgátló szerek – sajnos – a káros műviségének jellemző kifejezéseit nagyon jól összegyűjtötték a kamaszkorban lévő fiatalok, felismerve azok veszélyeit, egészségromboló hatásait.

Kikerekedett szemmel és nyitott szívvel hallgatták a termékenységgel, az emberi test működésével kapcsolatos ismereteket, a módszer lényegét, mibenlétét. A termékenységünk csodája és tisztelete, az életvédelem fontosságának témája megérintette a gyerekek lelkét, és felkeltette bennük a felelősségük tudatát. Mindezt bizonyították az érdeklődéssel és kellő komolysággal megfogalmazott kérdéseik is.

IMG 20210115 1145599

Az órán részt vett lányok feladatuknak érzik, hogy a Billings módszert ők is elsajátítsák, a fiúk pedig feladatul kapták, hogy később a leendő feleségükkel ezt megismertessék, és mindannyian hirdessék.

A Billings Ovulációs Módszert mindenkinek ismerni, és egyre szélesebb körben alkalmazni kell, mert működik! A fiatalokat foglalkoztató kérdések megválaszolására a következő hittanórán került sor, ahol Laci atya a szerelemért, a társas kapcsolatokért felelős hormonszintek változásán keresztül mutatta be az ismerkedéstől, a rózsaszín ködön átjutó, házasságban végződő érzelmi vonulatokat.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a serdülőkorú gyerekek megértették, és érett gondolkodással reagáltak az életvédelem fontos kérdéseire.

Egy 8. osztályos gyermek korában nem korai ez a téma, hanem éppen időszerű bemutatni a természetes családtervezés Billings módszerének alapjait, mint ami Istentől való, eredeti, igazi lehetőség a tiszta, örök életre szóló szeretetre.

 

(Az esemény "A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével" címet viselő EFOP-1.3.7-17-2017-00296 pályázat támogatásával valósult meg.)

 

***

 billings logo

Erre a tudásra minden nőnek szüksége van

 

„A Billings Ovulációs Módszer egy tudományosan megalapozott, hormon- és gyógyszermentes, természetes fogamzásszabályozási módszer. A módszert 1953-ban, tudományos kutatásainak eredményeképpen dr. John Billings fedezte fel, később pedig felesége, Evelyn is bekapcsolódott a kutatói és oktatói tevékenységbe. 12 000 ciklus kielemzése, 60 évnyi laboratóriumi kutatás és hormonvizsgálatok ezreinek tudományos eredményei megerősítették, hogy a méhnyak által termelt nyák a termékenység legmegbízhatóbb jele.

 

A módszer lehetővé teszi, hogy megismerjük testünk működését, megtanuljuk meghatározni a peteérés idejét, a csúcsnapot és a menstruáció idejét. (A WHO vizsgálata azt bizonyítja, hogy a nők 90%-a erre már az első hónap odafigyelése után képes, de minden nő képes rá!)

A módszer teljesen hormonmentes és környezetbarát módon elősegíti a várva várt fogantatást, vagy a jelenleg nem kívánt fogamzás, várandósság elkerülését, illetve a változókor természetes folyamatának tudatos és egészséges megélését.

 

A Billings Ovulációs Módszer használata egyszerű és teljesen eszközmentes. Csak négy szabályt kell megismerni és betartani ahhoz, hogy – korábban soha nem tapasztalt – magabiztosság és tudatosság költözzön az életünkbe.

A www.billings.hu honlapon szereplő információk a Billings Ovulációs Módszerről tájékoztató jellegűek. A módszer elsajátításához és a biztonságos használathoz elengedhetetlen egy képzett oktató által tartott, személyre szabott tanfolyam és a személyes konzultációkon való részvétel.

Oktatóink a legmagasabb szintű Billings Ovulációs Módszer-képzést végezték el. Női oktatóink maguk is a módszer használói, így saját tapasztalataikat is felhasználják munkájuk során. Az oktatók bemutatkozása a www.billings.hu honlapon olvasható.

„Erre a tudásra minden nőnek szüksége van” – fogalmazott dr. Evelyn Billings.

Magasan képzett oktatóink személyes konzultációk útján segítenek a megértésben és a tanulási folyamatban. Földrajzi vagy egyéb akadályok esetén lehetőség van élő online kapcsolat útján elsajátítani a Billings Ovulációs Módszert. Hiszünk a módszerben, amit oktatunk, így szívesen tartunk általános módszerismertető előadást osztályok, vagy más formális, vagy informális közösségek számára.

A Magyarországi Billings Központ célja, hogy a BOM minden magyar ajkú számára elérhető legyen határokon innen és túl, ezért rendszeresen indul személyes és online levelező képzés a módszer iránt érdeklődőknek. Egy csapat vagyunk, akiknek célja, hogy minden nő, minden pár együtt, biztonságban és szeretetben élje meg az élet és a szexualitás csodáját.

Forrás: Magyarországi Billings Központ/ billings.hu - Fília Alapítvány

Pappné Fekete Mónika

akkreditált oktató – Egyek

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát fogadta hivatalában Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2021. január 26-án. A találkozón dr. Törő András, a Püspöki Hivatal irodaigazgatója is részt vett.

A hivatalos látogatás során Palánki Ferenc megyéspüspök beszámolt az egyházmegye jelenlegi helyzetéről, az eddig megvalósult, illetve a folyamatban lévő beruházásokról, jövőbeni tervekről. A főpásztor azt is elmondta, hogy bővül az egyházmegye köznevelési intézményeinek köre, jó ütemben halad a négycsoportos óvoda épülése Debrecen-Józsa városrészen, amelynek átadása 2021. május 15-re várható. A megyéspüspök a Debrecen, Borbíró téren létesítendő óvoda építéséről is beszámolt, az intézmény a tervezés fázisában van.

Ferenc püspök tájékoztatta az államtitkárt a pandémia okozta nehézségekről is, az új helyzethez alkalmazkodó lelkipásztorok kreativitásáról, amelyben a digitális technika segítségével a legkülönbözőbb módszerek hozzáadásával tartják a kapcsolatot a hívekkel, és a közösségekkel. Sajnálattal szólt arról is, hogy a COVID-19 betegség következtében két egyházmegyés időskorú lelkipásztor hunyt el.

A találkozó konstruktív volt, Soltész Miklós államtitkár – aki rendszeres résztvevője az egyházmegyében történő beruházásokat záró eseményeknek, ünnepségeknek –, további támogatásról biztosította az egyházmegyét.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2021. január 26., kedd 12:28

EFOP-3.3.5-19-2020-00019

A kedvezményezett neve: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A projekt címe: Csodaszarvas Iskolai Közösségi Program a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében

A szerződött támogatás összege: 89 958 114.- Ft

A támogatás mértéke: 100%

A projekt tartalmának bemutatása: Pályázatunk az egyik leghátrányosabb magyarországi régió (Észak-Alföld) két szomszédos megyéjében, nagyrészt kedvezményezett, fejlesztendő és komplex programokkal fejlesztendő járásaiban valósul meg. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő 10 iskola esetében nagyon fontos elem az egész életen át tartó tanulás stratégiájával összhangban, a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése, az oktatás eredményességének és hatékonyságának a javítása, a minőségi oktatáshoz történő jobb hozzáférés biztosítása. A projekt elsődleges célja a szociális-társas kompetenciák, valamint a versenyképes tudás megszerzése a tanulóknál, az oktatói munka színvonalának és az innovációs aktivitás emelése pedig a résztvevő pedagógusoknál.

A projekt kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységébe, a bentlakásos és napközis tematikus alkalmakba 1610 fő tanuló és 190 fő pedagógus bevonása történik. A munkájukat segíti 13 fő iskolai önkéntes szolgálatot teljesítő tanuló. A nyári napközis táborokban a résztvevő intézmények székhelyein 1449 tanuló, a nyári bentlakásos táborokban (Pusztafalun) 161 tanuló fog részt venni.

A táborok alatt minősített programszolgáltatások, belépőjegyhez kötött programok (állatkert, múzeum stb.) és egyéb programok (kézműveskedés, hagyományőrző játékok, bábszínház stb.) színesítik a napi programot.

Pályázatunk megvalósítása alatt az esélyteremtés, a lemorzsolódás megelőzése, és a hátránykompenzáció nagy szerepet kap, összesen 204 fő HH és HHH, 54 fő SNI és 109 BTMN gyermeket vonunk be a táborozásokba.

A végzettség nélküli iskolaelhagyás szempontjából veszélyeztetett tanulók a tervezett projektben kiemelt figyelmet és szakmai segítséget kapnak. A projekt 3 esetben kedvezményezett (Egyek, Ajak, Kisvárda), 1 esetben (Geszteréd) fejlesztendő és 3 esetben komplex programmal fejlesztendő járásban lévő településeken valósul meg (Fülöp, Nyírbátor, Mátészalka).

Résztvevő intézmények:

  • Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde
  • Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium
  • Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
  • Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda
  • Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola
  • Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Szent János Katolikus Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
  • Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
  • Szent Anna Katolikus Általános Iskola

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.08.31.

A projekt azonosító száma: EFOP-3.3.5-19-2020-00019

 

„Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek”(Jn 15, 5-9) – ezt a központi igét választották a január 17-én, vasárnap kezdődő országos ökumenikus imahétre. A debreceni záróalkalomnak január 24-én, a Debreceni Református Nagytemplom adott otthont, ahol dr. Fekete Károly református püspök köszöntötte az imaközösséget, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita hirdetett igét (Mk 4, 30-32).

Ezen az alkalmon Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök imájában fordult a mennyei Atyához az ökumenikus közösség nevében.

 

„Jóságos Mennyei Atyánk, hozzád fordulunk, ki a Szeretet forrása vagy.

Köszönjük, hogy elküldted nekünk Szent Igédet, aki a megtestesült Szeretet, és aki szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával megváltott minket.

Köszönjük, hogy elküldted nekünk a Szentlelket, aki a megszentelő Szeretet, aki összekapcsol bennünket Veled és egymással.

Hálát adunk, hogy ezen a héten minden nap Debrecenben is magad köré gyűjtötted népedet, hogy imádkozzunk az egységért és a testvériségért.

Hálát adunk, hogy tanítottál bennünket arra, hogy megmaradjunk szeretetedben, és ezáltal sok gyümölcsöt teremjen az életünk: a testvéri szeretet, a barátság, az egymás megbecsülésének gyümölcseit.

Hálát adunk, hogy az igehirdetők megtapasztalhatták: a Te Lelked szólt belőlük. Tanításuk által megnyitottad hallgatóik szívét, mert mindnyájunkban munkálkodni akarsz. Át akarsz formálni minket az Ige nagy erejű szavával, hogy akaratod szerint éljünk, és így tanúságtételünk, keresztény életünk hiteles élet legyen.

Hálát adunk, hogy ígéreted szerint most is itt vagy közöttünk, hiszen a te nevedben jöttünk össze.

Segíts kegyelmeddel, hogy Igéd lelkünk legmélyére leszálljon, áthatoljon elménken és szívünkön legbelső lényünkig, azért, hogy egy napon mindannyian megtapasztaljuk irgalmad mélységét.

Segíts, hogy szavainkkal, tetteinkkel és imádságainkkal építsük a kiengesztelődés útját a közösség misztériumában, vagyis a Te Egyházadban.

Segíts, hogy továbbra is megmaradjunk a Te szeretetedben. Add, hogy eltöltsön bennünket a nyolc boldogság lelkülete, az öröm, az egyszerűség és az irgalmasság.

Segíts, hogy meg tudjuk ünnepelni azt a megújult életet, melyet Krisztus ad a Szentlélek által, hogy az Ő öröme legyen bennünk, és ezáltal örömünk teljes legyen.

 

Mennyei Atyánk!

Külön is imádkozunk most a Te irgalmas szívedhez sietve a járvány napjaiban.

Bocsásd meg nekünk, hogy mohóságunkkal megsebeztük a Te teremtett világodat!

Bocsásd meg, hogy gyakran felszínes rohanás volt az életünk!

Taníts minket a csendre, az elmélyülésre!

Tanítsd a családokat, hogy újra felfedezzék a közös imádság ajándékát!

Segíts minket, hogy a járvány idején ne a félelem, hanem a benned való bizalom és a másokon való segítés vágya töltsön el bennünket!

Támogasd mennyei erőddel és védd az orvosokat és az ápolókat!

Adj gyógyulást és bátorítást a betegeknek!

Add, hogy a haldoklók érezzék a Te közelségedet, az elhunytaknak pedig add meg, hogy beléphessenek a Te szereteted örök országába!

Ámen.”

 

Az ökumenikus imahét debreceni záró alkalmáról szóló tudósítás itt olvasható:

https://ttre.hu/tartalom/5511/3/keruleti/olyan-mint-a-mustarmag

Fotó: Barcza János

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Közép- és észak-magyarországi középiskolás diákok részére hirdet fotópályázatot az Apor Vilmos Katolikus Főiskola.

Az alábbiakban a pályázatról szóló sajtóközlemény olvasható.

Fotópályázatot hirdet középiskolás diákok részére az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) és Hallgatói Önkormányzata a Közép- és Észak-Magyarország, valamint Észak-Alföld régióban természet- és szabadon választott fotó kategóriában. Ez utóbbi témakörben szívesen várják – a jelenlegi helyzetre tekintettel – a mindennapok apró csodáinak bemutatását, valamint az intézményhez kapcsolódva a pedagógusok szerepével foglalkozó pályaműveket. A pályázati anyagok leadásának határideje: 2021. február 22. (hétfő).

Nyílt, díjmentes fotópályázatot hirdet középiskolás diákok számára a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és Hallgatói Önkormányzata a Közép-Magyarország (Budapest és Pest megye), Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye), Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) régióban.

A pályázatra 14-16 és 17-19 évesek jelentkezhetnek természetfotó és szabadon választott kategóriában. A jelenlegi vírusjárvány okozta helyzet miatt az utóbbi kategóriában szívesen fogadnak olyan alkotásokat, amelyek bemutatják a mindennapok apró csodáit, továbbá az intézményhez kapcsolódva azokat is, amelyek a pedagógusok szerepével foglalkoznak.

Egy pályázó csak egy témában, kizárólag olyan színes, vagy fekete-fehér felvételekkel nevezhet, amelyek más fotópályázaton díjat nem nyertek; maximum három, sorozat esetén legfeljebb öt, saját maga által készített digitális felvételt küldhet, amelyeknek teljes felhasználási jogával rendelkezik. Az olyan technikák, amelyek a képi tartalom vagy az eredeti jelenet tartalmának megváltoztatása nélkül javítják a fénykép megjelenését, megengedettek, azonban a képi elemek hozzáadására, áthelyezésére, cseréjére vagy eltávolítására szolgáló technikákra nincs lehetőség.

A zsűri az értékelés során figyelembe veszi a kép összhatását, az egyéni látásmódot, a kép mondanivalójának kifejezésére használt képalkotó elemek kompozícióját. A díjazás életkor és téma kategóriánként történik (3-3 helyezés) oklevéllel és 5, 10 és 15 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal. A helyezést elért diákok fotóiból, valamint a további kiválasztott képekből az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2021-ben kiállítást szervez.

 

A pályázati anyagokat 2021. február 22. (hétfő) 24 óráig lehet elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímre.

A pályázattal kapcsolatos további technikai tudnivalók, feltételek az intézmény honlapján olvashatók: http://avkf.hu/index.php/hirek/fotopalyazat-2021/

További információ: Salt Communications, Tóth Szilvia, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36 20 272 2192

 Apor Vilmos Katolikus Főiskola

***

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a Váci Egyházmegye fenntartásában álló, pedagógus- és szociálpedagógus képzéssel, valamint a hitéletben segítőként dolgozók (kántorok, katekéták,

lelkipásztori munkatársak) képzésével foglalkozó felsőoktatási intézmény. A Zsámbékon 1929-ben alapított tanítóképző szellemi- és jogutódja. Alap- és mesterképzésein államilag elismert BA és MA diplomát ad, de számos szakirányú továbbképzéssel is segíti a már diplomával rendelkezőket. Székhelye Vác festői szépségű egyházi központjában, a Székesegyház szomszédságában álló történelmi épület, emellett Budapesten egy modern, XXI. századi igényességű campusszal is rendelkezik. A főiskola szakmai tevékenysége tudományos ismeretekre és nemzetközi kapcsolatokra épülő oktatási gyakorlat alapján, katolikus szellemben – így más vallású, gondolkodású jelentkezők felé is teljesen nyitottan – zajlik, különös hangsúllyal az atipikusan fejlődő gyermekekre fókuszáló és alternatív pedagógiai módszerekre.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Kettős jubileumot ünnepel idén a magyarországi domonkos közösség: Szent Domonkos halála és a Magyar Domonkos Rendtartomány alapításának 800. évfordulója alkalmából jubileumi évet hirdettek. A debreceni rendházban szolgáló Tokodi Lászlóval beszélgettünk.

Fehér szerzetesi habitusban járja a várost, megszólítja az embereket, és bárkivel szívesen elbeszélget, aki szóba elegyedik Önnel. Katekumencsoportokba hívja az érdeklőket, a „Szólj be a papnak!” kezdeményezés egyik elindítója, a Szurkolj a pappal!, Sörözz a pappal! rendezvények lelkes résztvevője. Mire buzdítja a ma emberét Szent Domonkos életpéldája?

– Szent Domonkos képes volt arra, hogy mindentől megváljon. Elment az eretneknek tartott közösségekhez, és velük lakott. Vándorprédikátor volt, eleinte nem is kolostorban élt, hanem az emberek között. Ez az odafordulás, nyitottság egészen rendkívüli volt az ő korában. A ciszterci atyák ekkor már komoly szerzetesrendként működtek. Lovon mentek az emberek közé, igyekeztek megtéríteni őket, aztán visszatértek a rendtársaikhoz.

A domonkosok azonban együtt maradtak az emberekkel, sorsközösségben éltek velük, vállalták a szegény körülményeket. Domonkos követői Isten igéjének hirdetésére tették fel az életüket. Ma is ez áll mindennek a középpontjában, ezt szolgálja a rendben a liturgia, a tanulás, a közösségi élet. Azért tanulok, hogy jobban tudjam hirdetni Jézus tanítását. Azért vagyok a szerzetes testvéreimmel, hogy együtt tegyünk tanúságot Jézusról. Azért imádkozom, hogy az imából fakadjon a készenlétem az igehirdetésre. 

– Domonkos vándorprédikátorként élt, és a viszályt is vállalva küzdött azért, hogy a közösségük a Prédikátorok Rendje nevet viselje. Miért volt ez ennyire fontos számára?

– Valóban botrány volt, hogy prédikátoroknak nevezték Domonkost és a társait. A ferencesek azt akarták, hogy az emberek csak prédikálóknak tartsák az elődeinket. De Domonkos kiállt azért, hogy rendként működhessen a közössége, és IX. Gergely pápa kanonizálta a Prédikátorok Rendjét. Az elnevezés kifejezi, hogy mi teljesen az Ige szolgálatára szenteljük magukat, a prédikátorság a hivatásunk. A megtestesült Igét szeretnénk elvinni az emberekhez, ez áll minden tevékenységünk középpontjában.

Engem is ez ragadott meg a rendben. Csak az evangélium hirdetése számít. Nincsenek intézményi kötöttségek, nem ragaszkodunk struktúrákhoz.

A prédikálás alapvetően egyirányú tevékenység. Én hirdetem, hogy mi az igazság, és hogyan kell élni, a másik fél pedig meghallgatja mindezt. A vándorprédikátorság ezzel szemben azt jelenti, hogy odamegyek a másik emberhez, hirdetem neki Isten igéjét, és elfogadom őt, illetve azt, amit ad. Ő otthon érzi magát a saját környezetében, míg én ki vagyok szolgáltatva a számomra ismeretlen közegben. Figyelnem kell rá, és meg kell találnom a módját, hogyan tudom befogadhatóvá tenni számára az evangélium igéit. Nincsenek sémák, mindenkivel másképpen kell foglalkozni. Ez nem csak lehetőségeket, de nagy nehézséget is jelent. 

– Hogyan készíti fel erre a szerzetest a rend?

– Két és fél évig csak filozófiát tanulunk. Nem csupán azért, hogy megismerjük a különféle filozófiai iskolákat. Cél az is, hogy megéljük: a filozófia a bölcsesség szeretete, az igazság keresése. Az értelemmel bíró ember képes ezt felfedezni. A filozófia megtanít gondolkodni, hogy eljussak az igazsághoz, aki nem más, mint Jézus Krisztus. A tanulmányokban a filozófia után a teológia következik. Klasszikus, tomista képzést kaptam. A forráshoz, Aquinói Szent Tamáshoz nyúltunk vissza, az ő műveit olvastuk eredetiben. Szent Tamás megkerülhetetlen egyháztanító. A Summa Theologiae című művében összefoglalja a dogmatikát, az erkölcstant, és beszél az imádságról is. Tamás szinte az egész katekizmust megírta. A domonkos képzés ezzel olyan alapokat ad, amelyek képessé teszik a szerzetest arra, hogy bármihez hozzá tudjon szólni, és magabiztosan haladjon előre a gondolkodásban. Képessé válunk arra, hogy meglássuk az igazságot, és elvessük a hazugságot. A rendi habitusunk fekete és fehér. Időnként azt szokták a szemünkre vetni, hogy fekete-fehéren gondolkodunk, holott színes a világ. Pedig van, amikor ki kell mondani, hogy ez igen, ez nem, és nincs harmadik lehetőség. 

A Domonkos-rendi gondolkodás alapvető sajátossága az is, hogy folyamatos tanulásra ösztönöz. Közeledni akarok az emberekhez, ezért figyelnem és tanulnom kell a gondolkodásukat, szüntelenül új módszereket igyekszem felfedezni.

Ha kell, újra és újra változtatok a nézőpontjaimon és a módszereimen, persze mindig azon alapszabályok mentén, amelyeket a szívembe véstem a képzésem során, és amelyeket bárhol alkalmazni tudok.

– Milyen utakra viszi az emberek gondolkodásának tanulása? Honnan és hogyan tanul?

– A legfontosabb, hogy soha nem szakadok el az alapoktól: a Szentírás az alapkönyv, vallom, hogy minden évben el kell olvasni. Többször előveszem Arisztotelész és persze Aquinói Szent Tamás műveit is. Szeretem a klasszikusokat, akár többször is újraolvasom őket. Regényeket, meséket is olvasok. Megvettem például Rúzsa Magdi mesekönyvét. Kíváncsi vagyok arra, mit mond egy befutott énekesnő a mesén keresztül magáról, a világról. Az informálódásban ma fontos az internet.

Rendszeresen nézek influenszereket és youtubereket, hiszen ők azok, akikre figyelnek a fiatalok. Ezeken az online platformokon mindenről szó esik, ami a világban történik. Egyszerűen elengedhetetlen, hogy onnan is tájékozódjam, ahonnan azok, akiket szeretnék elérni az ige hirdetésével.

Több internetes hírportált is rendszeresen olvasok, így rengeteg információt szerzek. Emellett nekem is van vlogom (Prédikátorok), és tervezem, hogy a TikTokra is felteszek majd videókat, mert a tini korosztályt már csak ott lehet elérni. Alapvetően pedig sokat járom a várost, nyitott vagyok a beszélgetésre. 

Az interjú teljes terjedelemben a Magyar Kurír oldalán olvasható:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/mindig-erdemes-ujrakezdeni-tokodi-laszlo-op-szent-domonkos-manak-szolo-uzeneterol

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

 

Öröm-hír Sajtóiroda/ Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A nyíregyházi Szent Imre plébánia Család Csoportja az első születésnapjára készül. Az elmúlt évben alkalmazkodtunk a járványhelyzethez: személyes találkozások, online elmélkedések és projektek, kirándulások, lelkigyakorlat, közösségi programok révén erősödhettünk.

A találkozókat megelőzően a csoportunk lelki vezetője, Nagy Csaba atya „házi feladatokat” küld – gondolatébresztő idézeteket és kérdéseket –, amelyek központi témaként mélyítik a közös szerda estéink alkalmait. Ilyenkor a csoport felnőtt tagjai nyugodtan megoszthatják tapasztalataikat, és együtt gondolkodhatnak, imádkozhatnak, miközben a gyerekek is játszhatnak a gyermekfelügyeletet vállaló csapatnak köszönhetően.

A találkozókról így számolnak be a résztvevők:

IMG 20210120 172439

„Jó erre az időre kiszakadni a hétköznapjainkból. Szülőként leginkább a gyerekeinkkel vagyunk, foglalkozunk. Ezeken az alkalmakon felnőttként töltődhetünk, kikapcsolódhatunk, ismerkedhetünk,  miközben a gyerekeink is jól érzik magukat. Ez nagy nyugalmat és biztonságot ad. A hároméves kislányunk nagyon jól érezte magát,  nem nagyon akart hazajönni.” (Egy négygyermekes anyuka)

„A Család Csoportnak mi különösen örülünk, mert úgy érzem, hogy itt nem csak mi épülünk, hanem a gyerekek is. A tegnapi csoportbeszélgetés alkalmával felmerült, hogy a fiatal generáció nem igazán van jelen a templomban. Elgondolkodtató volt számomra, hogy miért van ez így. Én bízom abban, hogy ha már gyermekkortól részt veszünk egész családként az Egyház életében, akkor élményeket szerzünk, és olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akik szintén örömmel vannak jelen, és akkor a gyermekünk nem kényszerként fogja gyakorolni a vallását: szívesen fog templomba járni, és részt venni a különböző feladatok ellátásában. A legfontosabb szerintem, hogy hitben neveljük a gyermekeinket. Nálunk mindenki szereti a család csoportos estéket, minden gyerek várja és élvezi. Kimondottan tetszik a hétköznapi időpont, mert így a mókuskerék megáll egy kicsit. Minden családot bátorítok, mert ez egy nagyon jó lehetőség mindenki számára.” (Egy háromgyermekes anyuka)

„Így, hogy egy közösséghez tartozunk, sokkal szívesebben jön a kicsi is templomba.” (Egy kétgyermekes anyuka)

A Család Csoportban megtapasztalhatjuk a Nagy Csaba atya által egy éve választott Az Egyház a Családban kezdődik mottó valóságát. Családként és csoportként is készülünk a Házasság Hetére és a Szent József-évre, bátorítunk mindenkit a hasonló kezdeményezésekre, és szeretettel várjuk az érdeklődőket.

 

A Szent Imre Család Csoport tagjai

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye