Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé...
Az esztergomi Szent Adalbert Központban 2024. szeptember 17-én, az Ars Sacra Fesztivál keretében A Magyar Sion-gondolat építészeti megvalósítása a reformkor kezdetén címmel konferenciát rendeztek Rudnay Sándor hercegprímásról. Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész szerkesztésében és az Ars Sacra Alapítvány kiadásában kötetben is hozzáférhető a konferencián elhangzott előadások szövege.
Idei 12., fennállásának nyolcadik évében pedig immár a 87. szűrését szervezte meg a Katolikus Karitász orvosmissziója Kárpátalján, a ráti Szent Mihály Egészségügyi–Szociális Gyermek Rehabilitációs Központban december 5–7. között. A három nap során nyolcvan gyermeket és negyven felnőttet vizsgáltak meg; a gyerekek pedig mikuláscsomagokat is kaptak.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>