Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Elmentem, megmosdottam és látok” (Jn 9,10).

A Magyar Kamilliánus Családok Társasága Egyesületének, a kamilliánusok harmadrendjének tagjai hosszú idő után ismét találkoztak 2021. október 16-án, a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, ahol az egy napos lelkigyakorlatot szentmisével indították. A szentmisét Kovács Levente kamilliánus szerzetes atya mutatta be, majd ezt követően a lelkigyakorlat Szenes István atya, a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösségének priorja, a pócspetri egyházközség plébánosa vezetésével folytatódott a plébánián.

A kamilliánusok rendjének megalapítója Lellisi Szent Kamill (Bucchianico, 1550. május 25. – Róma, 1614. július 14.) itáliai pap, katolikus szent. Nyomdokaiba lépve a kamilliánus családokban tevékenykedő laikusoknak elsőrendű feladata a betegek, idősek és a rászorulók megsegítése. Semmiféle anyagi támogatást nem kapnak ehhez a tagok. Ökumenikus formában működnek, s mint ahogyan a világon másutt, úgy Magyarországon is minden családnak sajátos feladatai vannak. A legfontosabb küldetésük a betegek fölkeresése a kórházakban. A covid járványt megelőzően sok olyan idős kamilliánus testvér vállalta a szolgálatot, akik maguk is betegek vagy nehezen mozognak. Ők, akárcsak jelenleg fiatalabb társaik is, imával segítik a többiek munkáját, és imádkoznak a betegekért, hisz kórházainkban a részleges/teljes látogatási tilalom miatt az önkéntesek tevékenykedése sajnálatosan szinte ellehetetlenült.

A Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársaiként mi is részt vettünk a lelkigyakorlaton, melynek végén lehetőséget kaptunk munkánk bemutatására. Hivatásos beteglátogatóként munkatársaink most is jelen vannak a betegágyak mellett, közvetítve a jézusi üzenetet a betegek felé.

A lelkigyakorlatot Szenes István atya egy hasonlattal indította:

Jerikó rózsáját kaptuk kézhez, kiszáradt, összezárt formában, szikkadtan, kitikkadva – ehhez hasonlította a lelkünket az előadó, amikor a postcovid fáradtságról, letargiáról beszélt, amely szinte mindannyiunk lelkére ráült.

Akarunk-e valamit kezdeni most az életünkkel? Engedjük-e, hogy történjen velünk valami, akár a mai napon is? Ki az, aki vállalja a kockázatot, és meghallja a hívó szót?

Minden lelkinap Isten személyes meghívása, hogy találkozzunk Vele. A mai napon Ő akar nyitogatni minket, ahogy a Jerikó rózsáját is életre lehet kelteni és ki lehet nyitni néhány csepp vízzel. Ezt az időt szenteljük most Istennek, akarjuk odaadni, hogy gyógyítani tudja lelki szárazságunkat – hangzott az elhívás a mai napra.

Szenes atya a Bibliából, a vakon született emberről szóló példabeszédet olvasta fel nagy átéléssel, ugyanis hisz benne, hogy így az üzenet sokkal hatékonyabban jut el a hallgatósághoz.

A vakon született meggyógyítása.

„Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, ⁷majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott. A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?”  Némelyek azt állították: „Igen, ez az”, mások ellenben tagadták: „Nem az, csak hasonlít hozzá.” De ő kijelentette: „Én vagyok az.” Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok.”  Erre megkérdezték tőle: „Hol van?” „Nem tudom” – felelte. Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz,  mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.”  A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” Mások ellene vetették: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?” „Azt, hogy próféta” – felelte. De a zsidók sehogy se akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?” Szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.” Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” „Azt, hogy bűnös-e – felelte –, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?” „Már elmondtam nektek – felelte –, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?” Erre becsmérelték, s azt mondták neki: „Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk. Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk.” „Épp az a különös – felelte az ember –, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát. Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja. Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát. Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Erre rászóltak: „Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?” Ezzel kidobták. Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” „Ki az, Uram – kérdezte az ember –, hogy higgyek benne?” „De hisz látod – felelte –, ő beszél veled.” Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” – s leborult előtte. Jézus pedig azt mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.” Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” „Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.” (Jn 9,1-41).

Isten üzenetet akar a szívünkre helyezni – küldetéssel jöttünk ma ide, ha nem így lenne, nem lennénk itt. A vakon született ember kapsán a körülötte állók azt kérdezték Jézustól: Mester, ki követett el bűnt? De nem ez az igazi kérdés.

A célunk az kell legyen, hogy Isten dicsőségének megnyilvánulását lássuk minden nyomorúságunkban. Ne bújjunk jámbor szövegek mögé, hanem konkrétan keressük, hogy abban az adott helyzetben hol van Isten dicsősége? Nagy kérdés, hogy hogyan értelmezzük a keresztet, a szenvedést.

Sokszor elhangzik, hogy könnyű volt Jézusnak, hiszen Ő bűn nélkül való volt. De nézzük, a két lator példája milyen választ ad számunkra a szenvedésre? Az egyik azt várja: szüntesse meg a szenvedést, a sajátját és az övét is, a másik azt mondja: ne ítélj, hogy ne ítéltessél.

Kezdj el botorkálni a sötétben, mint a vak, és az életszenvedésed Isten-találkozásra vezet! A jobb lator lehet, soha nem találkozott volna Jézussal, ha nem feszítik keresztre. És ebben a találkozásban ki tudta mondani Jézusnak: köszönöm, hogy velem vagy!

Jézus a szenvedésben nem simogatni akar engem, hanem velem van! Közel enged a szenvedéshez, hogy megértsem, nem mellettem áll, hanem velem van. Az Isten az, aki velem szenved. Ezt az üzenetet kell átadni a betegeinknek.

Nem az ember gyógyít, és nem a gyógyszer, hanem az Isten tesz EGÉSZségessé.

A vak ember egy egészen új világlátást kapott. Nem tudjuk, mi történt, de az bizonyos, hogy Isten nélkül nem mehetett volna végbe. Nem csak meggyógyult, hanem egészségessé vált. Isten tette benne teljessé a jót, amit elkezdett benne. Legyen ez így velünk is – zárta gondolatait Szenes István atya.

Az elmélkedést ebédszünet követte, ahol lehetőségünk volt a találkozásokra, kötetlen beszélgetésekre.

A délutánt „Kereslek Uram!” mottóval Tomka Magdolna szerzetesnővér, a Segítő Nővérek Kongregációjának tagja vezette.

Bevezető gondolataiban Kalkuttai Szent Teréz gondolatait hívta segítségül: „Én egy kis ceruza vagyok ISTEN kezében, AKI a világnak szerelmes levelet ír. Ez minden. Ő gondolkodik. Ő ír. A ceruza nem képes arra, hogy ezt megtegye. A ceruza csak arra való, hogy használják.”

Majd mindenki választhatott magának egy fényforrást: mécsest, gyertyát, viharlámpát, úszógyertyát, és ezt követte egy elmélkedés, majd kiscsoportos beszélgetésben oszthattuk meg gondolatainkat a választásunkról, illetve a hallottakról.

Törekedjünk arra, hogy gyógyító fényt árasszunk a rászorulókra – de ehhez mi magunknak is keresnünk kell a fénynk a Forrását. Életünkben három fényforrás van, ami egyetlen Fényt sugároz: az OLTÁRISZENTSÉG, az ISTEN IGÉJE, és a JELENLÉT a nálamnál nyomorultabbak mellett.

A záró gondolatként Magdolna nővér Árpádházi Szent Erzsébet és férje, Lajos király történetét mondta el a jelenlévőknek: Egy legenda szerint Erzsébet egyszer férje ágyába fektetett egy leprás koldust. Hazatérő férje a szobába rontva a megfeszített Krisztust találta az ágyban, és ekkor értette meg felesége „esztelen” szeretetét.

A szeretetet új látást ad mindannyiunknak!

A nap végére megtörtént a „csoda”: a sivatagi rózsa kizöldült, a kiszáradt kóró életre kelt. Befejezésként lélekben megújulva, „kizöldülve” kértük a taizéi ének dallamával: „Te vagy a fény a szívemben Jézus, add, hogy ne szólhasson bennem a sötét!”

https://www.youtube.com/watch?v=u5i8WZBzF04

Köszönjük a szervezőknek, a segítőknek a tartalmas együttlétet!

Berényiné dr. Felszeghy Márta koordinátor

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmgye