2021. október 15., péntek 12:12

Palánki Ferenc megyéspüspök zárta az idei Fatimai Engesztelő Imaestet Mátészalkán

A hagyomány szerint májustól októberig, Szűz Mária fatimai jelenésére emlékezve — minden hónap 13. napján — Mátészalkára, a ráczkerti templomba érkeznek a hívek az egyházmegye településeiről és határon túlról is, hogy együtt fohászkodjanak égi Édesanyánkhoz.
Ezen alkalmakon a hívek a Loretói litánia után népi engesztelő imákban fohászkodnak a Szűzanyához, hozzá szóló énekükben kéréseiket is megfogalmazzák, majd parakliszt imádkoznak (görögkatolikus könyörgő ájtatosság az Istenszülő Szűz Máriához). Ezután a jelen lévő papok rózsafüzért vezetnek, és az alkalom ünnepi szentmisével, gyertyás körmenettel zárul.
Az imaestéket Heidelsperger István helyi plébános vezeti.

Idén, október 13-án az ünnepi szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatta be.

A főpásztor homíliájában a cselekedet, a hit és a szeretet hármas egységéről elmélkedett, középpontba helyezve a tetteinket, cselekedeteinket, amellyel megmutatjuk hitünket, keresztény mivoltunkat, azt, hogy kihez tartozunk.

„Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5) – szólt Mária a szolgákhoz a Kánai menyegzőn, az utolsó vacsorán pedig Jézus mondja a tanítványainak: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (1Kor 11,24).

A tanítványok rákérdeztek: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy hisztek abban, akit küldött higgyetek” (Jn 6, 28-29). Amikor Jézus azt mondja, ezt cselekedjétek, akkor nem azt kéri tőlünk, hogy csodát tegyünk: gyógyítsuk meg a betegeket, járjunk a vízen, de a szeretet csodáit várja el tőlünk.

Fatima Msz 20211013 0004

Az önzetlen cselekedet nem más, mint a másik emberért való élet. Olykor feltesszük a kérdést önmagunknak, miért élek, mi a dolgom, a hivatásom. Rá kell döbbennünk arra, hogy mindannyiunkra szükség van, hiszen Isten azért hívott létre bennünket, ajándékozta nekünk az életet, a világot, hogy képesek legyünk a szeretetből másokért való életre. Ez magában hordozza a következő, „Kiért élek?” kérdésre adható választ: Istenért élek, akiért semmi áldozat nem elég.

Püspök atya emlékeztetett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson szolgáló több ezer önkéntes fiatal áldozatos munkájára, akik 75 ezer munkaórát dolgoztak, volt, hogy éjszaka kellett előkészíteniük a másnapi program eszközeit. „Nem kell félteni a fiatalokat, van bennük cselekvő készség, amely a hitükből fakad. A mi felelősségünk, hogy követhető, jó példát mutassunk nekik életünkkel, cselekedeteinkkel, amire felnézhetnek. Sajnos sokszor önzőek vagyunk, és ezt tanulják meg tőlünk. Az önzés lesz az örömük, de annak börtönét nem lakhatóvá kell tenni, hanem szabadulni kell abból. A szabadság pedig abból fakad, ha megismerjük az igazságot, amely nem más, mint Isten, az abszolútum” – fogalmazott a főpásztor, majd Mária életpéldájára irányította a hívek figyelmét, akinek az élete nem önmagáról, hanem a Fiáról, Jézusról szólt.

Fatima Msz 20211013 0002

Mária tőlünk is azt kéri, hogy térjünk meg Fiához, Jézus Krisztushoz, tartsunk bűnbánatot, lépjünk túl az eddigi gyarlóságainkon és éljünk szeretetben, másokért, alázatban.

Jézus megmosta a tanítványok lábát, mielőtt „fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (1Kor 11,24). „Milyen alázatos volt Jézus Krisztus, a Teremtő Isten Egyszülött Fia, ég és föld Királya, aki alulról néz fölfelé a teremtményre!” – emelte ki gondolataiban a főpásztor Jézus alázatos voltát, majd Weöres Sándor Rongyszőnyeg című versének négy sorát idézte:  

„Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,

s uraktól nyüzsög a végtelenség.”

Fatima Msz 20211013 0034

Ha hasonlítani akarunk Istenhez, alázattal kell mások rendelkezésére állni. Mária példaként áll előttünk az alázatban is: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). Isten anyja az Úr szolgáló leánya, vagyis akár anyja, akár leánya az Istennek, mindenképpen a szolgálója.

Végül a püspök atya a szeretet cselekedeteire irányította a figyelmet, amely nem egy puszta érzés. Jézus szeretetből odaadja magát értünk, vállalja, vállára veszi a keresztet - tette hozzá, majd emlékeztetett a Szent Imre Plébánia fiataljainak közelmúltban történt bérmálkozására, ahol két felirat volt látható: Érted! Érted? Felfogjuk-e, hogy minden értünk történik, annyira szeret bennünket az Isten. Erre a szeretetre kell válaszolnunk.

Ma az individuális világban az önzés, a leselejtezés kultúrája vesz körül bennünket. Ebben a kultúrában nehezen alakul ki a készség arra, hogy másokért éljünk, jót tegyünk. De sok jó példával is találkozunk.

Mária ebben a szeretetben is példaképünk. „Az önzetlenségben és az alázatos szolgálatban teljesen beleilleszkedik az Atya akaratába és mindent megtesz, amit Isten kér tőle. Ez a jóra való készség, az erény kell hogy bennünk is ott legyen, hogy a hitünkből remény, a szeretetünkből cselekedetek fakadjanak. Ehhez kérjük a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását!” Fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.

 Fatima Msz 20211013 0070

***

A fatimai engesztelő imaest sorozat immár huszonnégy éves hagyomány Mátészalkán. A fatimai Mária-kegyszobor másolatát 1947-ben készítették el, azóta e vándorszobor többször is körbejárta a világot. A volt szocialista országokba 1994-ben jutott el először: tavasszal Szlovákiában fogadhatták a hívek százezrei, majd hazánkba érkezett. Az 1994-es fatimai gyermekzarándoklaton százhúsz magyar fiatal vett részt, ők hozták el a szobrot Seregély István akkori egri érsekkel együtt a Malév különgépével. A vándorszobrot június 11-i megérkezésétől október 13-ig sok magyar településre elvitték, köztük Mátészalkára is. Fogadása után egy fatimai Szűzanya-szobrot helyeztek el a város ráczkerti templomában, majd az akkori plébános, Miklós Dezső megszervezte és rendszeressé tette az engesztelő imaesteket.

 

Fotó Czine Árpád

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • Fatima-Msz-20211013_0002
    • Fatima-Msz-20211013_0003
    • Fatima-Msz-20211013_0004
    • Fatima-Msz-20211013_0005
    • Fatima-Msz-20211013_0006
    • Fatima-Msz-20211013_0008
    • Fatima-Msz-20211013_0009
    • Fatima-Msz-20211013_0010
    • Fatima-Msz-20211013_0011
    • Fatima-Msz-20211013_0012
    • Fatima-Msz-20211013_0013
    • Fatima-Msz-20211013_0014
    • Fatima-Msz-20211013_0015
    • Fatima-Msz-20211013_0016
    • Fatima-Msz-20211013_0017
    • Fatima-Msz-20211013_0019
    • Fatima-Msz-20211013_0020
    • Fatima-Msz-20211013_0021
    • Fatima-Msz-20211013_0022
    • Fatima-Msz-20211013_0023
    • Fatima-Msz-20211013_0024
    • Fatima-Msz-20211013_0025
    • Fatima-Msz-20211013_0026
    • Fatima-Msz-20211013_0027
    • Fatima-Msz-20211013_0028
    • Fatima-Msz-20211013_0029
    • Fatima-Msz-20211013_0034
    • Fatima-Msz-20211013_0035
    • Fatima-Msz-20211013_0036
    • Fatima-Msz-20211013_0037
    • Fatima-Msz-20211013_0038
    • Fatima-Msz-20211013_0039
    • Fatima-Msz-20211013_0040
    • Fatima-Msz-20211013_0041
    • Fatima-Msz-20211013_0042
    • Fatima-Msz-20211013_0043
    • Fatima-Msz-20211013_0044
    • Fatima-Msz-20211013_0045
    • Fatima-Msz-20211013_0047
    • Fatima-Msz-20211013_0050
    • Fatima-Msz-20211013_0052
    • Fatima-Msz-20211013_0053
    • Fatima-Msz-20211013_0054
    • Fatima-Msz-20211013_0055
    • Fatima-Msz-20211013_0056
    • Fatima-Msz-20211013_0057
    • Fatima-Msz-20211013_0058
    • Fatima-Msz-20211013_0059
    • Fatima-Msz-20211013_0060
    • Fatima-Msz-20211013_0061
    • Fatima-Msz-20211013_0062
    • Fatima-Msz-20211013_0063
    • Fatima-Msz-20211013_0064
    • Fatima-Msz-20211013_0066
    • Fatima-Msz-20211013_0067
    • Fatima-Msz-20211013_0068
    • Fatima-Msz-20211013_0069
    • Fatima-Msz-20211013_0070